Fideszes győzelmet sejt, de proletárdiktatúrára áhítozik a “feketeöves” munkásőr

Csepel.infoKincs Lajos munkásőr 00

Nyílt levélben köszönte meg Tóth Mihálynak Kincs Lajos, hogy az egykori kommunista agitprop majd kerületi párttitkár-elvtársból lett polgármester úr a nyolcvanadik születésnapja alkalmából felköszöntötte egykori munkásőr-elvtársát – értesült a Csepel.info.

Kincs Lajos a Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett Csepel Vas- és Fémművek Munkásőr Zászlóaljának egyik alapító tagja volt. A rendszerváltás és a demokrácia elszenvedése után néhány éven keresztül a csepeli önkormányzat kommunista párti képviselőjeként is tevékenykedő “feketeöves” munkásőr nyílt levelében, aggodalmasan írja, hogy szerinte a választásokon “a most regnáló diákszövetség megint tarolni fog.”

Kincs Lajos munkásőr 01

Kincs elvtárs még messze a nyolcvantól, de már huszonöt éves kőkemény kommunista munkásőr-múlttal büszkélkedhetett ezen a képen (ő a bal alsó elvtárs)

Kincs Lajos munkásőr 03

Kincs elvtárs nyílt, elvtársi üzenete – érdekes, hogy az “elvtárs” megszólítást már úrra cserélte az egykori párttitkárához írt levelében

Kincs Lajos munkásőr 02

25 év a náciknál négyszer több embert legyilkoló kommunista eszme fegyveres szolgálatában – nem csoda, hogy most is debilezi meg terroristázza azokat, akik nem vele értenek egyet

toth_mihaly_polgarmester_kommunista_oneletrajz

Amikor a polgármester úr is kommunista elvtárs volt

A volt munkásőr szerint a Fidesz szavazói debilek, az ország pedig csődbe fog menni, ami szerinte “nem is lenne baj”. A baj szerinte csak az, hogy ha bukik a Fidesz, a sok debil terrorista lesz. “Vannak-e ezek ellen eszközeitek?” – kérdezi a kommunista elvtársi karriert 16 évig polgármester úrként folytató Tóth Mihálytól. Kincs elvtárs debilezős, terroristázós levelét természetesen az a Dobák István is “lájkolta” aki jelenleg az MSZP csepeli önkormányzati képviselője, de a demokratikus idők elszenvedése előtt szintén a proletárdiktatúrát hirdető kommunista párt szolgálatában állt – csak éppen a MAHART-nál.

Csepel.info

41 hozzászólás “Fideszes győzelmet sejt, de proletárdiktatúrára áhítozik a “feketeöves” munkásőr” bejegyzésre

  1. Jeniszej szerint:

    Közteresek teperték le az utast

    Videóra vette valaki, amint hárman birkóztak le egy férfit, akinek nem volt érvényesített jegye.

    http://www.hir24.hu/sotet-oldal/2014/01/29/kozteresek-tepertek-le-az-utast/

  2. fghfjhgkjhk szerint:

    Na ki van itt a fórumon, akinek közeli ismerőse volt az öreg?! 😉

  3. piedone szerint:

    ha vannak,akkor is kussolnak! :-)) míg ázik a protkójuk,álmodoznak a csodáról,aminek nem szabad megtőrténnie…. ha mégis…..? akkor nem tanult ez a nép s kiérdemli azt a bizonyos jelzőt….. és akkor bevégeztetett a Nemzetnek és a Magyarságnak… 🙁

  4. GONDOLKODÓ! szerint:

    Azon tűnődöm, Kincs elvtárs mikor találkozhatott Leonyid Iljics Brezsnyev elvtárssal? Ugyanis egy forró “nyelves csók, szoros átölelkezés jegyében,” rátapadhatott egy néhány érem, az SZKP Főtitkárának ruhájáról.

  5. fghfjhgkjhk szerint:

    Mik nem kerülnek elő Tóth Mihályról?! Talán indul a választáson, hogy egy posztot kellett írni? 🙂

  6. Bugi szerint:

    Kincs, ami nincs. Biztos cikizték ezzel a davaj-gitáros elvtársat.

  7. Doki szerint:

    A sorban a 21. Takács József. Elképzelhető, hogy az a Takács József, aki a kettős gyilkosság áldozata lett?

  8. Kaatka szerint:

    Károgó rohadékok, először saját házatok táján kéne körülnézni! Szánalmas pöcsök!

    Kövér László – MSZMP tag, a Központi Bizottsághoz tartozó társadalompolitikai intézet munkatársa, és a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa (MISZOT) alelnöke (a másik alelnök Gyurcsány Ferenc volt)
    Járai Zsigmond – MSZMP-tag
    Matolcsy György – MSZMP-tag
    Martonyi János – MSZMP-tag
    Pintér Sándor – MSZMP-titkár
    Schmitt Pál – az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak (OTSH) alelnökeként miniszterhelyettes a Lázár-, majd a Grósz kormányban
    Hoffmann Rózsa – MSZMP-tag
    Mikola István – MSZMP-tag, a Hazafias Népfront alelnöke
    Stumpf István – MSZMP tag, a Hazafias Népfront alelnöke
    Fónagy János – MSZMP-tag
    Vonza András – MSZMP-tag
    Ligetvári Ferenc – MSZMP-tag
    Chikán Attila – MSZMP-tag
    Boros Imre – MSZMP-titkár
    Turi-Kovács Béla – MSZMP-tag
    Harrach Péter – MSZMP-tag
    Kerényi Imre – MSZMP alapszervezeti titkár
    Pozsgay Imre – MSZMP PB-tag
    Szűrös Mátyás – MSZMP KB-titkár
    Boross Péter – MSZMP-tag
    Balogh Gyula – MSZMP-tag
    Orbán papa – MSZMP-tag Párttitkár

    A Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) tisztségviselői voltak:
    Orbán Viktor – gimnáziumi, majd egyetemi KISZ-titkár
    Varga Mihály – KISZ-titkár
    Rogán Antal – KISZ-titkár
    Deutsch Tamás – KISZ-titkár

  9. Bugi szerint:

    Már megint ez a sok hazugság Katkaa. Ha lenne a felére bizonyíték, minden nap azzal jelenne meg a Népszava meg a Népszabadság.

    Menj sírni Tóth elvtárs köpönyegébe. Csak meg ne szédülj.

  10. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    Szerintem a választási papírra festékpatron spórolás végett elég ha csak a Fideszt nyomtassák reá. 😉
    Nekem ennyi is elég lenne a szülinapomra.

  11. nagyapó szerint:

    Eetásak! A lapon ismerősként: Mr. Gabee, hajós, CsepeliNo1 (Takács már nincs).

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  12. Kaatka szerint:

    Bugi: Szánalmas pöcsök vagytok, hazudni meg ti szoktatok! Nem érdekel engem Tóth elvtárs, titeket viszont nagyon, hogy napokig tudtok agonizálni egy-egy komcsizásra alkalmas cikken. Kövér elvtársatok úgy látszik az ikon ilyen téren, szegény szenilis barom elfelejtette már, hogy ő is komcsi volt, mint ahogy többségében a ti kedves rokonságotok is. Pofa be te fidesz bérenc! Éljen Orbán elvtárs párttitkár papája, aki annyit dolgozott vénségére, hogy ma többszörös milliárdos a komcsi családjával együtt!

  13. szevenszi szerint:

    Inkább azt kérdezném meg admintól: Hol jelent meg a nyílt levél amit a cikk elején forrásként megjelölt. Mert amit bemásolt az a facebookon Tót Mihály idővonalán szerepel és azt elvileg Tót Mihály ismerősei láthatják. Azt nem hinném, hogy a csepel.info Tóth Mihály ismerőse a facén. Esetleg Tót Mihály valamelyik ismerőse a csepel.info informátora?
    Van ennél még lejjebb. S ezek után ez egy nagyon demokratikus, erkölcsös hírportál?

  14. admin szerint:

    Minden benne van a cikkben, méghozzá linkkel, képpel együtt. Tóth Mihály Facebook oldala nem csak az ismerősei által látható, azaz nyilvános, és a Kincs elvtárs sem titkos levelet küldött neki, hanem nyílt levelet, hiszen jól láthatóan írta be a Tóth Mihály Facebook-oldalára.

    Örülünk, hogy segíthettünk, bár ha figyelmesebben olvasol, nem kellett volna.

  15. ebihal szerint:

    Mi a problémátok ezzel az öreggel? Az, hogy vállalta a múltját, hogy nem cseréli a
    mundért, mint más/ti/ a szaros gatyát? Zavaró, hogy van akinek még van gerince?

  16. szevenszi szerint:

    Admin!
    Baj van a felfogásoddal! Mint ahogy írtad, Tóth Mihály facabookja. Az írás is neki szól. Ez neked mitől nyílt levél! A főnököd az írogatott nyílt leveleket. Ebben volt gyakorlata. Másban se.
    Egyébként ez a cikk nem Kincs Lajost minősíti, még csak nem is Tóth Mihályt hanem titeket.
    Nekik van múltjuk, olyan amilyen, de nevükkel vállalják. Nektek se nevetek, se arcotok!
    Gátlástalan, erkölcstelen, gyáva, névtelenség mögé bújó társaság vagytok. Szemtől szembe senkivel nem mertek kiállni. Csak lapítotok. Az önkori ülésein is csak hallgattok. Meg sem mertek szólalni!
    2010 előtt az írtátok azért nem vállaljátok a nevetekkel az írásaitokat, mert féltek, hogy ki lesztek rúgva. 2010 óta is a névtelenség homályából rugdostok másokat. Valószínűleg azt gondoljátok bátor, forradalmi tett amit műveltek. Ilyet azok csinálnak, akik a szocializációjuk során mindig is az aktuális közösség perifériájára szorultak. A jellemük és tehetségtelenségük következtében. Gondolom sokszor el kell olvasnotok ezt a pár sort, hogy egyáltalán értsétek miről szól! Nem könnyű feladat. Nektek!

  17. Bugi szerint:

    Ebihal, akkor Tóth Misi neked csak szaros gatya?

  18. Tóth Mária szerint:

    Admin: nem kellene már Katkaat kitiltani ? Elképesztó, hogy ez a nő milyen stílust enged meg magának!

  19. ebihal szerint:

    Bugi!
    Ha agyilag képes lennél felfogni , RÓLATOK VAN SZÓ!

  20. fghfjhgkjhk szerint:

    Tóth Máriának cenzúrázhatnéka támadt. ?-)

  21. admin szerint:

    Szevenszi: a nyílt levél attól az, hogy bárki elolvashatja. Innen van a neve is. Tóth Mihály pedig közszereplő volt, és jelenleg is az, bevallottan van szerepe a csepeli MSZP kampányában. Kincs elvtárs is a korábbi polgármesterhez írt, és persze úgy, hogy azt bárki láthatja, aki csak megnézi Tóth Mihály Facebook-oldalát. Mivel pedig így nyílt levélről van szó, ez a levél nyílt levél. Reméljük, hogy így már érthető.

  22. fghfjhgkjhk szerint:

    Majdnem.
    “Írója közéleti személy. Címzettje szintén közéleti személy, csoport vagy szervezet. Megszólítottja azonban nemcsak a címzett”
    A fentiek tükrében az exmunkásőr nem közéleti személy, így a levél nem nyílt levél.

  23. ebihal szerint:

    “Mivel pedig így nyílt levélről van szó, ez a levél nyílt levél.”
    Magyarból legalább kétszer kellett volna téged buktatni!

  24. nagyapó szerint:

    “Kim Dzsong Un nagybátyjától azontúl, hogy nyilvánosan megalázták, nevét besározták, rögtönítélő bíróság elé állították, és kivégezték, más módon is megszabadult az észak-koreai rezsim: szinte minden fellelhető dokumentumból és a központi hírarchívumból törölték a nevét. Alighanem a Fiatal Vezető fiatalítási kísérletének lehetünk szemtanúi, mely apja kádereit sem kíméli, ha az ország vélt érdeke ezt kívánja.”
    A Kiváló Vezető, Mesterházy is fiatalítást ígért!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  25. grün szerint:

    Öreg Pöcs!
    Nem kell fosnod!
    Nálunk hamarosan vége annak a módszernek, hogy az öregek kinyírásával fiatalítanak! 😛 😀

  26. Kaatka szerint:

    Tóth Mária szerint: Tőletek tanultam a stílust. 8 évig mint a kocsisok mocskolódtatok, hazudtatok, károgtatok, mint a fába szorult féreg. Érdekes a párttársaid mocskolódásai ellen nincs problémád. Hagyj békén be öreglány!

  27. Tarjányi László szerint:

    Nagyapó, bugi! Írjátok már meg hogy a Fidesz hogy szabadul meg a számára kellemetlen emberektől, például az edelényi polgármestertől, Molnár Oszkártól!
    Hogyan állította félre Németh Szilárd Tóth Jánost és Horváth Józsefet!

  28. fghfjhgkjhk szerint:

    Tóth János köszönheti az arrogáns stílusának, – én soha nem hallottam fölény nélkül megnyilvánulni – hogy lapátra lett téve.

  29. tantónéni szerint:

    Adminkám!

    Az a helyzet, hogy kurva nagyot tévedsz, ugyanis ez a bejegyzés nem nyilvános. Nézd csak azt a kis ikont a bejegyzés fölött! Nos, ez az ikon jelzi, hogy ki láthatja a bejegyzést. Ha nyilvános lenne, akkor ott egy kis földgömböt látnál. De nem az van, ott, hanem kis emberfejek. Az pedig bizony azt jelenti, hogy ezt a bejegyzést csak Tóth Mihály ismerősei és azok ismerősei láthatják.

    Tehát ez biza nem nyílt levél.
    Örülök, hogy segíthettem.

  30. Tarjányi László szerint:

    Tóth János köszönheti sajátmagának hogy bevette az szdsz-es kakukkfióka Németh Szilárdot, az beléptetett 17 új tagot, és saját magát választatta csepeli Fidesz-elnökké!
    Velem Tóth János mindig normális stílusban, mondhatnám szerény, visszafogott, halk hangon beszélt!

    fghfjhgkjhk! Te melyik vagy, nagyapó vagy bugi? Mert hogy fideszesektől kértem véleményt!

    Nagyapó, bugi és fghfjhgkjhk! Hogyan állította félre Németh Szilárd Tóth Jánost és Horváth Józsefet!

  31. Tarjányi László szerint:

    Ezek szerint a csepelinfó valamelyik mszp-s nevében regisztrált a facebookon, s bejentkezett Tóth Mihálynál, s az befogadta az ismerősei közé, máris nyitva a facebook nem nyilvános része is!

    Fidesz-ellenzők, miért nem éltek hasonló eszközzel?
    Egyébként meg ideje lenne egyesíteni a siserehadat nagykoalícióba, mindnyájatoknak a hatalom kell a velejáró konccal? Hol van már az az idő, amikor a csepelinfó egy baráti társaság volt, amely a szabad tájékoztatásra alakult? Vagy az akkor sem volt már igaz?

  32. felix szerint:

    Nem értem, hogy miért aggasztja, hogy a volt elvtársai esetleg továbbra is hatalomban maradnak.
    A volt barátai minden oldalon ott vannak.

  33. tantónéni szerint:

    Most persze elkussolt az admin.

  34. nagyapó szerint:

    Tarjányi László! Talán tanulmányozza előbb Szegedi Csanád, Lenhardt Balázs, Szegedi Márton, Kovács Dávid, Fári Márton, Nagy Ervin, Jobbikból való távozását, azután foglalkozzon más pártokkal!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  35. lucifer szerint:

    Wittner Mariska meg elmehet a búsba.

  36. admin szerint:

    Akkor még egyszer, hogy azok is értsék, akik nem akarják. Tóth Mihály ex-polgármester nem ismerősünk a Facebook-on. Profilja mindenki számára látható, mint ahogy Kincs Lajos nyílt levele is. A nyílt levélnek nem az a definíciója, hogy közéleti személy írja közéleti személynek, mert az írójának egyáltalán nem kell közéleti személynek lennie. A nyílt levél az a levél, melyet mindenki számára olvashatóan tesznek ki az internetre: és igen, ilyen Kincs Lajos levele is.

    Ezzel együtt, ráadásul Tóth Mihály közéleti személy, és ilyen volt Kincs Lajos is, a Munkáspárt képviseletében. Hiába megy a szálkakeresés, teljesen értelmetlen.

    A névsorban olvasható Takács József aligha lehet a meggyilkolt MSZP-s képviselő, mivel életkorban ez nem stimmel.

  37. ebihal szerint:

    Tóth Mihály jelenleg milyen közéleti funkciót tölt be? Arra hivatkozni, hogy ez az
    öregúr valamikor képviselő volt, és ezért közszereplő, EGY BAROMSÁG!

  38. Tarjányi László szerint:

    Nagyapó, ha az Ön által említett urak CSEPELIEK lennének, foglalkozhatnék velük is!
    Én a CSEPELI Németh Szilárd által a Csepeli Fideszből ki illetve háttérbe szorított CSEPELI Tóth Jánossal és a CSEPELI Horváth Józseffel foglalkozom! Ön mint CSEPELI ember meg akarja tiltani, hogy CSEPELI ügyekkel és CSEPELI emberekkel foglalkozzam? Egyáltalán Nagyapó, Ön CSEPELI egyáltalán?

  39. fghfjhgkjhk szerint:

    admin!
    Azért az nem úgy van, ha ír valaki, valakinek a neten valamit, az mindjárt a fidesz számára nyílt levél lesz. Azt hozzáteszem, hogy részemről sem az expolgármester és az exmunkásőr – akik soraiból van itt is egy bértollnok – nem érdekel.

  40. tantónéni szerint:

    Akkor még egyszer, hogy az admin is értse, aki nem akarja. Kincs Lajos levele NEM mindenki számára olvashatóan lett kitéve az internetre, hanem csak Tóth Mihály, az ő ismerősei, és az ismerősei ismerősei számára olvashatóan. Tehát ez a levél NEM látható mindenki számára, csak az említett kör számára. Vagyis ez a levél NEM nyílt levél.

Itt lehet hozzászólni !