Így él Péterffy Lili!

Blikk.hu

Így él Péterffy Lili! (Fotó: Török Attila)

Kevéssel több, mint egy héttel azután, hogy az X-Faktorban kihirdették a végső győztest, a versenyzőknek máris ki kellett költözniük az otthonuknak számító lakásokból.

Péterffy Lili is így tett, az énekesnő, aki a fiatal lányok közül a legtovább jutott, hazament a szüleihez, és elfoglalta azt a szobát, amelyben felcseperedett. A tizennyolc esztendős tini a csepeli házban megmutatta, hol tölti az idejét, ha éppen ráér, az élettér melyik része az, ahol a legtöbbször megfordul.

A ház igazi ékköve Lili szobája, amit teljes egészében ő formált a saját ízlésére, ez pedig meg is látszik rajta. Megtalálható ott minden, ami jellemző rá, hatalmas poszterek, rajongóktól kapott levelek, ajándékok, festmények, az elmaradhatatlan tükör, érmek garmadája és rendhagyó módon jónéhány csokipapír, mind a falra ragasztva.

Így él Péterffy Lili! (Fotó: Török Attila)

Az énekesnőt rajongói elhalmozzák meglepetésekkel, ezt a festményt is egyiküktől kapta

– Szerettem volna az egészet én kidíszíteni, olyanra, amilyen én vagyok. Azt hiszem, sikerült is, nagyon szeretek ide hazajönni, ahol már gyerekkorom óta lakunk. Minden kis szeglethez fűződik egy apró emlék, ami valamiért fontos nekem – magyarázta a Blikknek Lili.

Talán az egész ház legérdekesebb része egy széf. Persze, ha tömve lenne értékekkel, ékszerekkel, vagy pénzzel, akkor kevésbé lenne különleges a trezor, de ebben az esetben egészen más a helyzet.

– Én a csokijaimat tartom benne, így csak én férhetek hozzá, a testvérem pedig nem – nevetett Péterffy, aki szeret sürögni-forogni, de néha szívesen elvonul a külvilágtól

Forrás: Blikk.hu

Itt lehet hozzászólni !