Mostantól január 6-án lesz vízkereszt napja

MNO

Mostantól január 6-án lesz vízkereszt napja

Az idei évtől január 6-án ünnepli a magyarországi katolikus egyház vízkeresztet, nem pedig a január 6-ához legközelebbi vasárnap – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata csütörtökön.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az idén hétfőre eső ünnepen a híveknek kötelező részt venniük szentmisén – közölték.

Eddig mozgó ünnep volt

Január 6-án a háromkirályoknak a gyermek Jézusnál tett látogatását ünnepli a katolikus egyház. Ekkor tartják a vízszentelés szertartását is, melynek során a pap megáldja a keresztvizet és a szenteltvizet. Mint írták: a vízkereszt amiatt is kiemelt ünnep a katolikus egyház életében, mert ekkor kezdődik meg a házszentelés időszaka. A házszentelés szertartása során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat; a szentelmény révén nemcsak az épületeket, hanem a benne lakókat, dolgozókat is megáldja. Eddig a január 2. és 8. közti vasárnap tartották, az idei évtől azonban mindig január 6-án ünneplik.

Az MKPK közleménye szerint vízkereszt napja a 4. század elején kezdett a keresztények körében terjedni mint Krisztus születésének, keresztségének, a kánai menyegzőnek és a háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának ünnepe. A második vatikáni zsinat rendelkezései értelmében a római katolikus egyház január 6-án a háromkirályok látogatását ünnepli vízszenteléssel egybekötve.

Forrás: MNO

7 hozzászólás “Mostantól január 6-án lesz vízkereszt napja” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    “Mostantól január 6-án lesz vízkereszt napja”
    Nem kis esemény egy csőtörés Csepelen, de talán nem kellene ekkora jelentőséget tulajdonítani neki! 😛 😀

  2. Perspektíva! szerint:

    Akkor jelenik meg, amikor már a nagymisének régen vége van? Hiszen a hívőknek kötelező volt a megjelenés. (a múlt héten már a püspöki kar ezt közzé tette, kicsit késtek vele) Egyébként magam is beemeltem a múlt héten az idevonatkozó döntés rövid határozatát.

  3. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    Huha…gondok vannak anyukával? Jan 6 mindenhol vízkereszt napja, ahol keresztény vallás van, aznap és nem máskor, eznap van karácsony a szovjet elvtársaknál…abszurdisztán meg 2014ben szavazott erről. Nem vagyunk elmaradva, csak 2000 évvel európátol….Welcome on board, the next station is Europe….

  4. Johanna szerint:

    Érdekes, mióta élek és ez már 74 éve, mindig január 6-a volt vízkereszt napja. Akkor szedtük le a karácsonyfáról a díszeket, meg ami még cukor maradt rajta. 2014-ben pedig felfedezték, hogy január 6-a lesz vízkereszt napja. Ujjé, és mindezt a katolikus püspöki kar közzé tette. Megszavazták. Hurrá!!! Nagy felfedezés!!

  5. Öreg nyugger szerint:

    Johanna szerint: ( 2014. július 01., kedd – 17:49): mindig is így volt. Szerintem is, meg a Római Katolikus püspöki kar szerint is. Az utóbbi azonban egy meglehetősen gyakorlatias testület volt mindig, így azután eddig eszébe sem jutott, hogy az ünnephez kapcsolódó kötelező misehallgatást hétköznapon is el lehet várni. Egy munka alapú társadalomban úgy kell ugyanis dolgozni hétköznap, ahogy azt a munkahely munkarendje megkívánja. Ha 7,30-kor a munkahelyen kell lenni, kizárt, hogy a délelőtti nagymisén részt vegyen a hívő.
    Más a helyzet egy ideológia alapú társadalomban. Ott csak dönteni kell, és a távhő ára olcsóbb lesz, mint a szolgáltató általráfordított költség. Egy parlamenti kétharmados döntés, és mindenki mehet a nagymisére! Mindenki: a katolikus, evangélikus, református, pünkösdista, stb.!
    Ceterum censeo: Nem a püspöki kar a gügye, hanem a fenti cikk címadója!

  6. nagyapó szerint:

    Csodás, amikor vallási ügyekben más vallású, vagy vallástalan emberek próbálnak beleszólni. Ha valaki megnézi egy templom miserendjét, talál magának megfelelő időpontot.
    Én sem kérdezem mi történik, ha a hosszúnapon felhős a zég.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  7. Öreg nyugger szerint:

    nagyapó szerint: 2014. augusztus 10., vasárnap – 21:03
    Csdás, hogy nagyapó mindent tud rólam! Olyan tisztára mint Virág elvtárs! Azért halkan megjegyezném, hogy komoly pap-hiány mutatkozik, úgy hogy egy vidéki városunkban elég komolyan kell böngészni még vasárnap is ahhoz, hogy egy ünnepi misére eljosson a hívő.
    Különben van két kellemetlen rossz szokásom. Az egyik: csak arról írok, amit magam tapasztaltam, vagy ahol hívatkozni tudok a forrásra. A másik: attól, hogy , rk. vagyok, még tiszta szívemből megvethetem az áldemokratákat. Az ön helyében azt válaszoltam volna egyszerűen : “Este 6-kor te ökör” Nem tudta nagyapó? Jó ez igaz a Szent Imre téren, de nem általános. ld.: fent

Itt lehet hozzászólni !