Vádat emeltek Ruttner György ellen

Index.hu/Csepel.info

Ruttner György Deme Gábor védőjeként

Jelentős értékre elkövetett sikkasztás, ügyvédi visszaélés, büntetőügyben hamis tanúzásra felhívás és más bűncselekmények miatt emelt vádat Ruttner György budapesti ügyvéd ellen a Budapesti Nyomozó Ügyészség.

Az ügyészség közleménye szerint Ruttner György ügyvédként több évvel a vádbeli cselekmény előtt került munkakapcsolatba a két sértettel. 2012 tavaszán felajánlotta nekik, hogy alacsony áron ingatlanhoz juttatja őket, ehhez azonban fizetőképességük alátámasztására letétbe kell helyezniük egy nagyobb összeget.

A sértettek ezután több részletben összesen 30-30 millió forintot helyeztek letétbe Ruttner Györgynél. Az adásvételi szerződéseket végül nem kötötték meg. Ennek ellenére az ügyvéd a pénzt nem fizette vissza.

Miután a sértettek az ügyben feljelentést tettek, egyikükkel az ügyvéd többször is beszélt telefonon, és arra kérte, hogy vonja vissza a sikkasztás miatt tett feljelentését, illetve a megindult büntetőügyben tegyen valótlan tartalmú nyilatkozatot.

A Btk. 372. § (1) bekezdésébe ütköző és a (4) bekezdés a) pontja szerint minősülő jelentős értékre elkövetett sikkasztás büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.

Az egykoron Deme Gábort is védő ügyvéd korábban azt mondta: szorult helyzetében több régi ügyfelétől uzsorakölcsönöket vett fel. Ceglédbercel határában munkahelyteremtő beruházásba fogott, amihez devizahitelt vett fel, de egy idő után nem tudta fizetni a törlesztőrészleteket. Ezután 14 ingatlanirodánál hirdette meg 1,5 millió euróért a Ceglédbercel határában álló, 4,5 hektáros területen épített luxusfarmját. Mivel nem tudott túladni rajta, az uzsorakölcsönt az ügyfeleitől kapott letéti szerződésekből próbálta fedezni.

Forrás: Index.hu

11 hozzászólás “Vádat emeltek Ruttner György ellen” bejegyzésre

  1. Ella szerint:

    Az egyetlen újgazdag, aki ízléses házat húzott fel magának, nem olyan magyarkodó népnemzetit vagy kőoroszlános kastélyszerűt. Legalább ebben kítünt a hirtelen meggazdagodók közül, hogy jó ízlése van (vagy a feleségének).
    Tudom, kiragadtam a lényeget. 🙂

  2. Tóth Mária szerint:

    A “makulátlan” sztárügyvéd!

    Ella, ha nincsenek magyar gyökereid, ne ide irkálj-firkálj! Ízlésen meg nem szoktat vitatkozni!

  3. Ella szerint:

    Köszönöm a felhatalmazást, hogy irkálhassak. Vannak magyar gyökereim. 😛

  4. lolka szerint:

    Ella szerint:
    2013. december 04., szerda – 14:51
    “Az egyetlen újgazdag, aki ízléses házat húzott fel magának,”…vagy mégsem magának…(sokat akar a sza…..)

  5. felix szerint:

    Egy magyar gyökeret tudnék javasolni.
    Tóth Mariska egy igazi……

  6. admin szerint:

    Gulyás G. Gábor esetében történt Csepelen hasonló. Őt (csak) kitették az Ügyvédi Kamarából. Azért nem lehetett komolyabb következménye az ügynek, mert mire feljelentették, elévült az eset.

  7. Mari nénye szerint:

    Hát igen!Madarat tolláról…….

  8. felix szerint:

    Még azon sem háborodnék fel, ha valamejikből elévülés után államtitkár lenne.

  9. Trix szerint:

    Ha már itt tartunk végül mi lett Gulyás G. Gáborral?

  10. felix szerint:

    Azt tudom, hogy ő nem lett államtitkár.

  11. admin szerint:

    Állítólag Németországban dolgozik. Úgy tudjuk, hogy 2010-ben őt jegyzőnek szánták egy önkormányzati győzelem esetén. Azt, hogy ez még így van-e, nem tudjuk.

Itt lehet hozzászólni !