Szemészeti szűrővizsgálat a tökéletes látásért

Csepel.hu

Szemészeti szűrővizsgálatot végeznek a Nagy Imre ÁMK óvodába járó gyermekeknél a héten, melynek célja a fénytörési hibák korai felismerése és a későbbi látásproblémák megelőzése. A fejfájás és a fáradság hátterében gyakran szemészeti rendellenességek állnak, melyek kiválóan szűrhetők a komputeres hordozható szemvizsgáló készülékkel, amit kifejezetten a gyerekeknek fejlesztettek ki – tájékoztatta a Csepel.hu oldalt Sütöri János, a Csillagtelepi Szemészeti Szolgáltató Kft. ügyvezetője.

A szemészeti szakasszisztensek az ovisokon a szem fénytörési hibáit vizsgálták, a készülék használatával a kancsalságot is megállapítják. A Lang-féle sztereo teszttel a térlátást vizsgálták, a lapon elefántot és autót kellett felfedezniük a gyerekeknek. A távollátás analízisénél letakarták az egyik szemet, míg a másikkal az ovisok a különböző irányokba mutató kézfejeket mutogatták el.

A gyerekek szemészeti szűrésein általában öt százalékban találnak rendellenességi hibát – tudtuk meg az ott dolgozó szakemberektől. Javaslatuk szerint, már egy éves korban célszerű felkeresni a szemészetet. Sütöri János elmondta, hogy az utóbbi évek statisztikái alapján romlik a fiatalok látása, egyre több a szemüveges gyerek, amit a számítógép és a mobiltelefon állandó nézése okoz.

A kerületi iskolákban a közeljövőben várható a szemészeti szűrés, amit évente egyszer törvény ír elő – tette hozzá Tóth János tankerületi igazgató.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !