Szigetszentmiklós: patkánnyal etették és erőszakolták gyerekeiket

Blikk

Szörnyetegek márpedig vannak – csak így lehet nevezni azokat az embereket, akik képesek arra, hogy saját gyermekeiket állati sorban tartva kínozzák, megerőszakolják.

A Blikk információi szerint K. Rudolf és felesége, Andrea hosszú évekig emberi ésszel fel sem fogható borzalmakat művelt lányukkal és két fiukkal. A most elkészült vádirat szerint a 8, 9 és 10 éves kicsik pici koruk óta szenvedtek a kínzásoktól. A gyerekeknek együtt kellett pornófilmet nézniük szüleikkel, majd az abban látottakat rajtuk próbálták ki, előtte azonban gyakran félholtra verték őket. Az anya ahelyett, hogy megakadályozta volna a brutalitást, segített férjének.

– Még a sokat próbált kollégák is elborzadtak. A gyerekek egészen addig a napig, amíg nem kerültek állami gondnokság alá, nem fürödtek. A fogkefét és a fogmosás fogalmát nem ismerték. Az ételekkel sem voltak tisztában. Arra tanították őket, hogy csótányokat és más bogarakat fogjanak és egyenek meg – mondta el rendőrségi forrásunk, és hozzátette: még elképzelni is nehéz, de patkányokat és más rágcsálókat is adtak enni a gyerekeknek. Nemegyszer úgy készítettek nekik „kókuszgolyót”, hogy kekszreszeléket emberi ürülékkel gyúrtak össze, kókuszba forgatták, és azt adták jutalmul.

– A két fiú egy ízben megszökött, s napokig bujkált. Távollétükben minden terror a lánytestvérükre szakadt. Amikor pedig megtalálták őket, búvóhelyükön szörnyű büntetést kaptak, és olyan durván megerőszakolták őket, hogy eszméletüket vesztették – folytatta a horrorfilmbe illő részletekkel informátorunk, akitől megtudtuk:  a házaspárt egy évvel ezelőtt fogták el, amikor a gyermekvédelmi szolgálat elvette tőlük a kicsiket, mert nem jártak iskolába. Nevelőszülőkhöz kerültek, és a gyámok szembesültek először mindazzal, ami a három testvérrel történt. Ők értesítették a rendőröket.

A rémségek háza most lakatlanul áll. A szomszédban lakó asszony ottjártunkkor könnyeivel küszködve mesélt.

– Én semmit nem vettem észre a dologból. Igaz, naphosszat a házban voltak a kicsik. Szótlan, félénk gyerekek voltak, de ez úgy tűnt, mintha jól neveltek lettek volna. Amikor a rendőrök itt voltak, s elmondták, mi történt, elsírtam magam. S azóta is mindennap, amikor eszembe jut, mi történt az ajtó mögött – mondta Ildikó asszony.

A családfő ügyvédje, dr. Csics Péter kérdésünkre megerősítette, hogy ügyfele ellen folyik egy eljárás, de mint mondta, amíg a vádiratot nem kapja kézhez, addig bővebben nem kíván nyilatkozni.

Úgy tudjuk, a gyermekek jelenleg nevelőszülőknél vannak. Végre jó helyre kerültek, de hiá­ba foglalkozott velük pszichológus, az átélt borzalmakat valószínűleg soha nem fogják feldolgozni, és elfelejteni.

Forrás: Blikk

38 hozzászólás “Szigetszentmiklós: patkánnyal etették és erőszakolták gyerekeiket” bejegyzésre

  1. Kosár Károlyné szerint:

    Ez nem létezik, ez emberi ésszel fel nem fogható ez iszonyat! Ezeket az embernek nem nevezhető szörnyeket már tényleg fel kellene koncolni.

  2. Miska72 szerint:

    Miért nincs halálbüntetés? Ezeknek megváltás lenne!! Miért nem lehet ai ilyanakat a Kossuth téren felkötni a a villanypóznára????? TÖRVÉNYMÓDOSÍTÁST!

  3. toth hajnalka szerint:

    na az ilyeneket kellene ugyan ugy etetni ,,de mi lesz a sorsuk be mennek a börtönbe és még jot is fognak enni,,soha nem engedném ki öket.

  4. Kati szerint:

    Én azt az egyet nem tudom felfogni hogy se egy védőnő se egy orvos??? nekik nem kötelező a védőoltás??? akkor nem veszi észre egy sas szemű doktornő/doktor hogy a gyerekek büdösek, alultápláltak ha sosem fürödtek. Azért azt észre lehet venni szerintem, a cikk egy néhol helyen el van nagyolva, nyilván történt bűncselekmény nah de ezt valakinek észre kellett vennie 🙁 szerencsétlen gyerekek szörnyű!!!!

  5. Varga Gábor vilmos szerint:

    Ez is egy sajátos látlelet mindarról a szabadság felfogásból, amelyet a XXI. század értéktelensége ál-liberális felfogása reánk próbál erőszakolni! Hol van most a Klub Rádió, miért nem tudósít felháborodva s az igazságot elénk tárva? Hol van az emberek egymásra figyelése, törődése? Milyen irányba kényszerítenek minket a “MÁSSÁG” Andrássy úti karneváljai, az agyak manipulátorai? Hová vezet ez az út? A káoszba, a közönybe, a deviancia uralmához, a pusztuláshoz. Igen, ez törvényszerű! Sajnos. Liberális büntető gyakorlat ha fotózzák a bűnözőt-, kiakartatják arcukat, mert személyiségi jogaik vannak. Büntetésüket(ha egyáltalán eljutunk a büntetésükig ) fűtött, mindennel jól felszerelt intézményekben töltik az adófizetők pénzén. Kiszabadulnak, s primitív brutalitást felváltja a kirafinált bűnözés technikája. Újból remeghetnek a szomszédok, mert a megnevezett és nevén jelzett bűn, nem nevesíthető. Meddig tart ez így?-Kérdem én naivul? Ha már eltörölték a halál büntetést, akkor miért nem hoztak létre egy olyan életfogytiglani büntetés típust amely büntet és nem hizlal és eltart élete végéig bűnözőt ? Mind-mind megválaszolatlan kérdés. Hol van az igazságszolgáltatás megnyugtató és polgárt védő tekintélye, eszköz rendszere?Vagy nincs igazam? Sötéten látok? Hiszen beborult!

  6. nagyabaj szerint:

    Ööö… hogy jön ide a Klub Rádió?
    És mi köze van ehhez Csepelnek?

  7. Balaton szerint:

    Nagybajnak!
    A klub rádió úgy jön ide, hogy kéne néha hallgatni, s ha esze van rájön miért írta Varga Úr ! Ha nem jön rá, akkor nem csoda, hogy megkérdezte !
    A cikkhez ! Én ezeket a szörnyeket, sóbányába, míg élnek napi 18 órát dolgoztatnám ! De a többit is !
    Igen hol van a szociális munkás ? Hol van a gyámhatóság ? A sok parazita az önkormányzattól ? Igen és az egészségügy ?

  8. Tóth Mária szerint:

    Úgy jön ide, hogy “egyesek” összekeverik a szabadságot a szabadossággal! és ehhez mindenkinek köze KELLENE, hogy legyen!
    Miért nem figyelünk jobban egymásra? ja, mert a liberális szemlélet szerint mindig csak ÉN számítok, a többi le van…!
    60 év komcsi fejtágítás meghozta az” eredményt!” SE ISTEN, SE EMBER !

  9. István szerint:

    Ezt így ebben a formában, nem hiszem el…

  10. Jakucs Erika. szerint:

    Én ehhez csak annyit fűznék,hogy ez már nem horrorisztikus hanem beteg,ezeknek elmegyógyintézetre lenne szükségük ahol verik,és emberi ürülékkel/széklettel táplálkoznak.. Milyen ez már minek szüli meg ha később ilyen módon viselkednek vele… Szegény árva gyerek semmiről sem tehet, csupán a szülő ilyen perverz,mocsok,hogy a saját gyermekével indít szexuális kapcsolatot , na de kérem hova fajul még ez a mocskos emberiség??? Azzal kinek lesz jobb ha börtönbe csapják 10-15 évre,sokkolják meg azt kész.. Nem értem..de nagyon szomorú! 🙁

  11. Top 44 szerint:

    ….Nem kapok szikrát 🙁

  12. Kori szerint:

    kedves Kati nekem is ezek a gondolatok fogalmazódtak meg a fejemben, amik neked! Már csak azért is mert, most van pici gyermekem és vannak kötelező dolgok! A HIVATALI DOLGOZÓKNAK ÉSZRE KELLETT VOLNA VENNI, MÁR CSAK AZÉRT IS MERT VANNAK KÖTELEZŐ LÁTOGATÁSOK!!!! ÉN ŐKET IS MEGBÜNTETNÉM ÉS SZÁNOM ŐKET!!!!!!!!

  13. Tünde szerint:

    Sziasztok, ezeket a szülönek nevezet ember állatokat kikéne végezni.Vissza kéne állítani a halál büntetést.Hol voltak ,vannak a HIVATALI SZERVEK?????Szegény gyerekek milyen borzalom lehetett nekik,nagyon sajnálom öket.Remélem jó helyen vannak.

  14. Terézia szerint:

    A családfőnek ügyvéd???????Szerintem lőszer kellene neki ,vagy gépfegyver addig lőni mig egy morzsa is marad belőle.A Szülő anyát mert másnak nem említhetem,neki nem jár kivégzés csak az a bántalom napi szinten mit adott a gyermekeknek,és utána elásni,olyan mélyre amennyire csak lehet.Itt nem kellene ügyvéd ,bíróság.kötél de jó erős,és én már jogerőre is emeltem az ítéletet,végrehajtható.

  15. mamika szerint:

    ezt az egészet nem tudom elhinni, hisz iskolába kellett járniuk, nem igaz hogy valaki ne figyelt volna fel rájuk, főleg ha bántalmazták! Az ilyen szülőt még ha a negyede is igaz, ki kellene végezni, lógjon az első fán elrettentő példának…. És igen egy ilyen szemét embernek nem minősülő családfőt?????? még ügyvéd védi???? hát hol itt az igazság?!!

  16. ebihal szerint:

    Nem tudom milyen büntetés lenne megfelelő ennek a két mocsok emberszabásúnak,
    mert embernek nem nevezhetők. Azt viszont , amit itt Varga Gábor Vilmos ennek
    kapcsán állít, baromságnak tartom! Ennek semmi köze semmilyen ideológiához, tessék
    tanulmányozni a középkor történéseit!

  17. Gordon szerint:

    Egy biztos: azokat az állatokat, akik ilyet csinálnak a gyermekükkel tutira szétverik a börtönben.

  18. krapulaxxx szerint:

    ezt a házat és környékét a fel kellene gyújtani és eldózerolni, példaként a hasonló véglények számára!

  19. szigetország szerint:

    Az amstetteni rém, az osztrák Joseph Fritz esetéhez hasonlatos a dolog. Őt életfogytra ítélték, a házát ledózerolták. 2008-ban pattant ki az ügy.

  20. Szalóki Gábor szerint:

    Meg áll az ész! Ez már korán sem arról szól, hogy mit tesz a média az emberekkel kapcsolatos történetek informálásáról, szerintem ez valótlan színezett történet. Ez már keményen hírvadászás és profit szerzés. Én felelősségre vonnám azt a hírközlő szervet aki megalapozatlanul vádol. Már megint szerepcsere történt a jogrend és a hírszolgáltatás között.

  21. Ludvig Renáta szerint:

    🙁 szánalmas,hogy milyen szülők vannak 🙁 nem is értem az ilyen minek szült gyereket? szegények nem csináltak semmit ők ne mezt érdemelték 🙁 bárcsak tudnék én is segíteni nekik!!! KITARTÁST ERŐT EGÉSZSÉGET NEKIK A TOVÁBBI ÉLETHEZ !! remélem jó szülökhoz kerültek!!

  22. Úgy látom, ebben az elembertelendett Világban vannak, akik teljesen elállatiasodnak… de persze, mindennek az alapja a neveltetés, a szocializálódás!
    Valószínű, az elkövető szülők is borzalmakon mentek át, és maguk is áldozatokká váltak, ami azért nem menti fel őket a felelősség alól! Azt csak remélmi tudom, hogy gyerekeikből, akiket megaláztak, nem ilyen felnőttek lesznek!
    Itt jön a társadalom és az állam felelőssége, akinek nem első sorban politizálni kellene, hanem nevelni, mert hosszú távon ennek minden szemponból megvan a jó hatása, erkölcsileg és anyagilag is, s ha ez nem jut eszükbe az illetékeseknek, ne csodálkozzunk, ha ebben a közegben ilyen beteges elmék megbújhatnak, és csak elvétve derülnek ki e féle esetek!
    Ám bármennyire is alantas vagy szavakkal ki sem fejezhető ezen emberek tette, morálisan nem támogatnám azt, hogy nyiltan írhassa bárki, mit tenne velük! Javaslom, ne engedjünk indulatainknak, mert az agresszió csak további hasonlót szül, és így mi sem tudunk jó példával elöljárni… bizzunk inkább mindent a törvényre, és abban, egy gyógyuló, és gazdaságilag is stabilabb Világban egyre kevesebb ilyen történéssel kell szembesülnünk!

  23. bonifác szerint:

    Ezek a “szülők” nem emberek.Ilyenkor bízom cigány honfitársaimban, hogy elmagyarázzák
    nekik a “magyarok Istenét”. Mert náluk a gyermek még mindig szent. Az a néhány év,
    amit sitten töltenek, felvilágosítja őket arról, mit tettek. Megérdemlik. Nagyon félek attól,
    hogy a bíróság folytatja ámokfutását, és nem börtönnel, hanem bírói dicsérettel jutalmazza
    ezeket az állatokat. Mert ez a mai bírói gyakorlat Magyarország szégyene.Politikai,köztörvényes ítéleteik szégyenletesek. Mintha cuciliberó lenne..

  24. Zsizell szerint:

    Eszméletlen… Ha ez tényleg igaz, vagy ha részletek igazak belőle, akkor nagyon remélem, hogy életük végéig a börtönben ülnek majd kínok között… Így anyukaként borzasztó dolog még csak bele gondolni is ebbe az egészbe… Nagyon reménykedek benne, hogy megkapják a méltó büntetésüket.Mondjuk ez már a “mai” világban szerintem lehetetlen.

  25. István zsuzsa szerint:

    Nem tudom elképzelni , hogy ennyi éven keresztül egyik szomszéd sem vett észre semmit és nem látott.Nem tűnt fel nekik, hogy alultáplált koszos gyerekek laknak a szomszéd lakásban . Még egy faluban is mindenki tud mindenkiről mindent nem, hogy ilyen helyen ahol több lakás van egymás mellé építve .Nem tudom elhinni , hogy a gyerekek hangtalanul viselték, hogy erőszakolják és verik őket amíg eszméletüket nem veszítik. A szomszédok sem lehetnek semmik!!! Nem létezik , hogy ekkora gyerekek nem jártak ki az udvarra játszani , csak nem tartották fogva ennyi időn keresztül , ezt nem hinném.Lehet , hogy láthatatlanok voltak? vagy vakok és süketek a szomszédok más lehetőség nincs védelmükre.Ők az elsők akiknek segítséget kellet volna nyújtaniuk vagy kérni aztán jönnek az orvos védő nő.

  26. Szkeptikus szerint:

    Szörnyű, elfogadhatatlan, elképzelhetetlen, nincsenek jelzők az ilyen mocskokra. De hol volt a védőnő és a többi illetékes. Nekem van egy ismerősöm, aki nem lát. A felesége szerencsére lát. Mikor az első babájuk megszületett és örökölte az ismerősöm szembetegségét, a védőnő ocsmány módon megkérdezte tőlük, hogy miért nem mentek inkább spermabankba. Pedig ők külföldre vitték gyógyíttatni a kisfiút, és sikerült is megmenteni az egyik szemét. Látó gyerekek közé jár iskolába, boldog élete van. A védőnő mégis megmerte ezt engedni magának. Most hol voltak a nagyon “okosok”? Lehet, hogy nem tartozik ide a fenti történet, csak azért írtam le, hogy mindnki lássa a különbséget. Egyik esetben belepofáznak abba, ami nem az ő dolguk, a másik esetben pedig nem látnak semmit? Undorító…

  27. fghfjhgkjhk szerint:

    Akad itt a háttérben a történeten túl, számomra érthetetlen momentumok tömkelege. Kérdezem, hogy milyen szomszédok élnek ott? Milyen önkormányzati ellenőrző rendszer működik a segélyezés mellé és nem utolsó sorban mennyire szartak bele a tanárok, hogy három gyereknél nem vették észre, hogy valami nem kerek?

  28. szigetország szerint:

    A szigetszentmiklósi önkormányzat szerepe gyalázatos. Szabó József polgármester meg sem szólalt az ügy kapcsán.

    Hol voltak a védőnők? Hol volt a gyámügy? Hol voltak a gyermekek emberi jogaiért szónokoló jogvédők? Mi történik itt?

  29. szigetország szerint:

    A szomszédokat nem feltétlenül kárhoztatom, bár talán ők is észrevehettek volna valamit. Az önkormányzatnak viszont kötelessége polgárainak — különösen a gyermekek!! — megvédése.
    Szégyen!

  30. Ildikó Vas szerint:

    Hát én a szomszédoknak is igen kemény börtönt szánnék de a védőnő és a pedagógusok sem maradhatnak ki! Nekem senki ne mondja azt,hogy 10éven keresztül süketek és vakok voltak… Azok a gyerekek gondolom az “ájulásig”verés avagy erőszakolás közben sikítottak kiabáltak a fájdalomtól és utána azért annak külső nyomai is vannak!!! Szégyen,hogy senki sem tett semmit ilyen sokáig! Emberek hát hova jutunk??? Börtön mindenkinek aki tett és aki tétlenül nézte!

  31. Feri szerint:

    “Emberek hát hova jutunk???”

    Ilyen az istentelen életforma gyümölcse!

  32. grün szerint:

    “Orbán, a nagy varázsló: két hét alatt rendet teszek!”
    “Kettő hét alatt fogunk rendet tenni az ország olyan pontjain, amelyek ma még reménytelennek tűnnek” – jelentette ki.
    .
    Nem jött össze!
    .
    http://alfahir.hu/node/50966

  33. Bugi szerint:

    Senki nem ígérte, hogy kiirtja a hülyéket grün. Különben te sem írogatnál itt.

  34. Anni szerint:

    Fel kell akasztani öket.Kár hogy eltörölték a halálbüntetést! Ezek nem emberek.Genetikai defektek,ezeknek nem szabad atársadalomban tovább élni.AKASSZÀK FEL ÖKET!!!!

  35. grün szerint:

    Bugi!
    Úgy gondolod, ha a Vezír kiirtotta volna a hülyéket, akkor nem lenne hova és kiknek írogatnom?! 😛 😀

  36. Nádor Antal Balázs szerint:

    Ez olyan szituáció, ahol gondolkodás nélkül felakasztanám a 2 szülőt.
    Ezeknek ügyvéd? Bíróság? Milyen alapon? ŐK milyen jogokat biztosítottak a saját gyerekeiknek?

  37. Musatics István szerint:

    Az állatok is sokkal külömbek ezektől a férgektől!!!Szinte hihetetlen ilyen embernek nem mondható,primitív ,nem is találok jelzőt az ilyenekre!!!!

  38. Angelina szerint:

    Mit is lehet erre mondani.Milyen szóval jellemezném?Hát az állat szót nem nem lehet erre használni,mert az állat nem bántja,hanem megvédi a kicsinyét.A szörnyeteg,szadista talán megfelel.Bár én úgy gondolom,hogy itt már SÁTÁNI megszállotságról van szó,mert éppeszű élőlény nem csinál ilyet!
    Viszont nem a mi dolgunk megbüntetni őket ISTEN elvégzi ezt a feledatot.Bár a börtönben remélem lesznek jófej rabok és egy kicsit kezelésbe veszik őket,ahogy ök tették a gyerekeikkel.
    De igazából az a baj,hogy ezt már nem lehet helyre hozni,és ezek a szerencsétlen gyerekek soha nem fognak teljes értékü életet élni,vagy családod alapítani,és csak remélhetjük,hogy nem lessz egyiksem pszichopata.

Itt lehet hozzászólni !