Csepeli horror: életfogytiglanit kérnek a gyilkosokra

HVG

Vádiratot nyújtott be a bírósághoz a Fővárosi Főügyészség az ún. csepeli eperföldi emberölések ügyében B. Dragan és társai ellen különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt.

A vádirat szerint, B. Dragan elsőrendű vádlott 2007. nyarán, társai pedig ezt követően a csepeli erdőbe, illetve a mellette lévő eperföldek területére költöztek – vázolja közleményében az ügyészség a történteket. (Erről egyik korábbi cikkünkből itt tájékozódhat.)  Az itt kialakított hajléktalantáborban B. Dragan magát olyan szerb háborús veteránnak mondta, akit foglyok kínzására és pszichikai megfélemlítésére is kiképeztek. A vádlott azt tervezte, hogy saját vezetésével, különböző bűncselekmények elkövetésére hajléktalan társaiból egy bandát szervez – áll a közleményben.

A vádlottak az ezt követő időszakban – az ügyészség szerint jellemzően korábbi sérelmek, illetve az ebből adódó erős ellenszenv miatt – összesen öt embert, köztük 2010 szeptemberében egy diósdi férfit, majd 2011 januárjában egy, a vádlottak táborhelyének közelében élő négytagú családot öltek meg

A vád szerint tett előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több emberen, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette, amelynek a törvény szerinti maximális büntetési tétele életfogytig tartó szabadságvesztés.

A Fővárosi Főügyészség a jelenleg is fogvatartott vádlottak közül az első-, és másodrendű vádlottak estében életfogytig tartó, míg másik két társuk vonatkozásában határozott tartamú fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.

Forrás: HVG

4 hozzászólás “Csepeli horror: életfogytiglanit kérnek a gyilkosokra” bejegyzésre

  1. krapulaxxx szerint:

    persze, etessük ezeket is életük végéig.

  2. krapulaxxx szerint:

    életfogytiglani kényszermunka jobban hangzana.

  3. Vica szerint:

    Minden börtöntölteléket dolgoztatni kellene. Több helyen olvastam, hogy az állam háromszor annyit költ rájuk, mint a kórházi betegekre. Hát tartsák csak el magukat, és a börtönöket. Inkább keressenek, hogy vissza tudják fizetni a károsultjaiknak a tartozásaikat.

  4. Nagy József szerint:

    Ez az a hely,ahova pár évvel ezelőtt Kis Manhattant álmodtak az elvtársak,majdnem sikerült nekik.Ahogy ők szokták.

Itt lehet hozzászólni !