Ingyen lesz minden, adót sem kell fizetni, ha ismét az MSZP jön

Mindenki űbernyertes lesz – vagy nem

Origo, Csepel.info

Most ismét garantálják, de már többet mint 2002-ben

A 2002-ben meghirdetett, és a költségvetést fél év alatt tíz évre tönkrevágó “szociális rendszerváltás” smafu volt ahhoz képest, amit az MSZP és az Együtt-PM most ígér. Aki nem akar dolgozni vagy már nyugdíjas, annak az ígéretek szerint szinte minden könnyebb és olcsóbb lesz, de a rezsicsökkentésre is rálicitálnak: amit azonban az Orbán kormány a a szolgáltatók extraprofitjából csippentett le és adott oda a fogyasztóknak, azt az MSZP szintén közpénzből fizetne.

Az alábbiakban az Origo összefoglalóját olvashatják a görög, spanyol és amerikai államcsőd árnyékában bekövetkező MSZP-s Ígéret Földjéről.

Rezsicsökkentés? Ugyan már!

Áfacsökkentés, nyugdíjprémium, új vidámpark, olcsóbb benzin és garantált munka a fiataloknak – ez csak néhány azok közül az ígéretek közül, amelyekkel az MSZP és az Együtt igyekszik magához csábítani a választókat. Az MSZP mindenkinek ígér valamit, az Együtt visszafogottabb, de már náluk is látszik, hogy közeledik a kampány.

„Öt társadalmi csoport, a gyermekek, a nők, a munkavállalók, a nyugdíjasok, valamint a kis- és középvállalkozók egészen biztosan nyertesei lesznek a szocialisták kormányzásának” – mondta szerényen Kormos Kata, az MSZP szóvivője nemrég. 2008-as világválság ide, görög összeomlás oda, az MSZP igyekszik túllicitálni a rezsicsökkentést.

A jelek szerint a 2014-es választás biztosan nem a higgadt és mértéktartó gazdasági stabilitási programokról fog szólni. Az MSZP és az Együtt-PM, amellett, hogy igyekeznek fenntartani a szakértői imázst az unortodox kormánnyal szemben, még mindig megpróbálnak néha rálicitálni az állam központi szerepére építő kormányzati politikára. A program nem új, a szlogenek sem változtak túl sokat. Lássuk, mit ígértek a baloldali összefogás pártjai az elmúlt durván egy évben!

Csökkentsék az édesvízi halak áfáját!

Az MSZP leghangsúlyosabb ígérete, amelyet már lassan egy éve ismételnek, az áfacsökkentés. A párt tervei szerint a baromfin és sertéshúson kívül a fehér és félbarna kenyér, a tejtermékek, a sajtok bizonyos köre, az Európában megtermelhető zöldségek és gyümölcsök, a tojás és az édesvízi halak áfája csökkenne. Az MSZP nemcsak az alapvető élelmiszerek áfáját csökkentené, hanem az általános áfakulcsot is, 27-ről 25 százalékra.

Nyugdíjasok Köztársasága

Az MSZP nemcsak az alapvető élelmiszereket fogyasztó embereknek adna pénzt, hanem a nyugdíjasoknak is. Az MSZP legvaskosabb ígérethalmazából legújabban egy 12 pontos kiáltványt is közzétettek. A párt mindenkinek visszaadja a nyugdíjjogosultságát, akinek korábban – bármilyen elnevezéssel – öregségi nyugdíjnak minősülő ellátást állapítottak meg. Több nyugdíjat fog kapni az is, aki üzemi balesetet szenvedett. A véglegesen megrokkant és nem rehabilitálható emberek számára lehetővé teszik a nyugdíjvédelmet, és megszüntetik az orvosi felülvizsgálatokat. Aki nem rehabilitálható, és az előírt nyugdíjbiztosítási feltételeknek megfelel, annak rokkantsági nyugdíjat adnak.

Az ígéretek szerint új szabályokat vezetnek be a korkedvezményes nyugdíjazásra, és a veszélyes szakmák képviselői is korábban mehetnek majd nyugdíjba. A nők pedig továbbra is 40 éves jogosultsági idővel mehetnek majd nyugdíjba, a nyugdíjasok pedig 65 év feletti ingyen utazhatnak majd. Szociális temetés helyett kegyeleti járandóságot biztosítanak a rászorulók részére, de az MSZP növelné a méltányossági nyugdíjemelésre és a közgyógyellátásra biztosított összeget is, és azonnal megszüntetné a volt fegyveres testületi tagok ellátását terhelő speciális adóztatást. Nem tudjuk, hogy a régi emlékekre való tekintettel-e, de a párt bevezetné a nyugdíjprémiumot annak érdekében, hogy „a gazdaság növekvő teljesítményéből az idősek is részesüljenek”.

Új Vidámparkot Budapestnek!

Az MSZP a budapestiekről sem feledkezett el. Horváth Csaba azt szeretné, ha meghosszabbítanák a kisföldalattit, és a Vidám Parkot átköltöztetnék Rákosrendező mellé. Ezzel párhuzamosan azt is szeretné, ha bővítenék az állatkertet.

Több praxispénzt az orvosoknak!

Hol van már Molnár Lajos, Horváth Ágnes vagy Székely Tamás szelleme? Az MSZP az egészségügyi dolgozóknak is ígér, legutóbb a háziorvosoknak mondták, hogy több pénzt adnának nekik. „Ha a szocialisták kormányra jutnak 2014-ben, újjáépítik az egészségügyet, növelik a praxispénzt, és ösztönzik a háziorvosi munkát segítő ápolók foglalkoztatását” – ígérte Kormos Kata idén nyáron.

Még több rezsicsökkentést!

Az MSZP rezsicsökkentésre adott közvetlen válasza a még nagyobb, illetve rászorultsági elven működő rezsicsökkentés. Emellett szeretnének egy Zöld beruházási rendszernek nevezett energiahatékonysági programot, amelyre az ingatlantulajdonosok pályázhatnának. Az MSZP még külön államilag támogatott napelem- és szélenergia-programot is szeretne.

Olcsóbb benzint az embereknek!

„Az MSZP követeli, hogy a három éve kormányon lévő Fidesz, ellenzékben tett kijelentéseit valóra váltva, csökkentse az üzemanyagok árát” – mondta Török Zsolt az idén augusztusban. Szerinte pártja jövő évi kormányra kerülése esetén „olyan köztársaságot épít, amelyben több lesz a jólét, a biztonság, a szabadság és az igazság uralkodik majd”.

Több segélyt az embereknek!

Az MSZP idén januárban meghirdetett szociális programjában nem sok konkrétum van, azt azonban megígérik, hogy „a nyomor enyhítésének elsődleges lépéseként visszaemelik a csökkentett segélyek összegét”. A családi pótlékot pedig automatikusan mindig az inflációval emelnék.

Szociális bérlakást az embereknek!

Az MSZP a devizahitelesek problémáira nem nagyon szokott konkrét válaszokat ajánlani, általában csak azt mondják, szociális bérlakásépítési-programot kell indítani, amely „nem csupán a devizahiteles családok és kis jövedelműek megélhetési gondjaira nyújtana megoldást, hanem az építőipari újraépítésén keresztül részben az égető munkanélküliségre is”. A párt erre vonatkozóan törvényjavaslatot is benyújtott a parlamentbe.

Ingyenes felsőoktatást az embereknek!

Az MSZP furcsa helyzetben találta magát a tavaly téli diáktüntetések idején. A diákok tulajdonképpen a fizetős felsőoktatás ellen vonultak az utcára, miközben az MSZP-SZDSZ kormány korábban folyamatosan a hallgatói önrész bevezetését szerette volna (például fejlesztési részhozzájárulás). Mesterházy Attila azonban már nem gondolkodik ilyesmiben. Egy szeptemberi fórumon már azt mondta, hogy jövő szeptembertől azonnal tandíjmentessé tennék a felsőoktatást, és segítene abban is a leendő MSZP-kormány, hogy adiákok anyanyelvi környezetben tanuljanak nyelveket.

Olcsóbb meleget minden embernek!

Az MSZP kihasználta az extrém hideget is arra, hogy valami hangzatosat mondjanak a rezsicsökkentésre. Törvényjavaslatban kezdeményezték a Fűtött Otthonokért Alap létrehozását, amely lényegében a Magyar Villamos Művek profitjából csípett volna le 73,6 milliárd forintot, hogy így támogassák a fával, szénnel vagy brikettel fűtő embereket.

Hogy minderre honnan szereznének pénzt, az nem derül ki egyértelműen. Az MSZP azt ígéri, hogy megszüntetné az egykulcsos adót, és a mostanitól eltérő gazdaságpolitikát folytatna, ami szerintük lehetővé tenné ezeket.

Szerényebb Együtt

Az Együtt-PM pártszövetség sokkal visszafogottabban ígérget, bár a beinduló választási kampány párszor már felülírta a párt önmagáról sugárzott technokrata képét. Bajnai Gordon még megpróbált küzdeni a rezsicsökkentési láz ellen, és fűtéskorszerűsítési programot ajánlott a szolgáltatóktól einstandolt pénzért cserébe. Néhány hete azonban már merészebbet gondolt, és garantált munkát adna 100 ezer harminc év alatti, hat hónapnál hosszabb ideje munkanélküli fiatalnak. Az Együtt-PM még ingyenes felsőoktatást is ígért, és azt, hogy a GDP legalább 1 százalékát a felsőoktatásra fordítják.

z Együtt és a PM kapcsolatának hajnalán a két szervezet képviselői egyetértettek a nettó minimálbér fokozatos emelésében a létminimumig, valamint az álláskeresési járadék időtartamának meghosszabbításában is.

Az Együtt-PM a devizahiteleseknek is konkrét ígérettel udvarol. Újra lehetővé tennék, hogy a munkanélküli adósoknak átmenetileg csak havi 10 ezer forintot kelljen törleszteniük, az árfolyamgátban részt vevők gyűjtőszámlán halmozódó tartozásának egy részét pedig a bankadóból írnák le. Bajnai külön telepesprogrammal csábítaná vissza azokat, akik felsőfokú tanulmányaik után vissza szeretnének térni abba a hátrányos helyzetű térségbe, ahonnan származnak.

A rászoruló gyerekeknek napi háromszori étkezést szeretne Szabó Tímea a gyereknap alkalmából. “Tesszük mindezt azért, hogy Magyarországon a gyermeknap minden gyermek számára valódi örömünnepet jelentsen” – írta a gyerekeknek.

Forrás: Origo

14 hozzászólás “Ingyen lesz minden, adót sem kell fizetni, ha ismét az MSZP jön” bejegyzésre

  1. Tóth Mária szerint:

    Ha az mszmp nyer 2014-ben, “biztosan” eljön a Kánaán! Már bizonyítottak az elmúlt cca. 100 évben,nem? Rossz vicc lenne!

  2. ... Grün szerint:

    Tisztelt Nyugdíjas!

    “Azért keresem fel levelemmel Önt, mert úgy látom, hogy Magyarországon komoly veszélybe kerültek a nyugdíjak. Miután az MSZP kormány elvette a nyugdíjasoktól a 13. havi nyugdíjat, Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila immár nyíltan arra készülnek, hogy privatizálják a nyugdíjakat. Egy új törvénnyel magánkézbe akarják adni a nyugdíjpénztárakat. Ha ez megtörténik, a nyugdíjasok akár a nyugdíjuk felét is elveszíthetik, mivel a privatizáció révén külföldi cégekhez vándorolhat a befizetett nyugdíjjárulékok jelentős része.

    A Fidesz szerint a nyugdíjasoknak garanciára van szükségük. Biztosítanunk kell, hogy mindenki, aki ma nyugdíjat kap, a jövőben is hiánytalanul megkapja a nyugdíját. Meg kell akadályoznunk a nyugdíjpénztárak privatizációját, és minden körülmények között meg kell őriznünk a nyugdíjak értékét. Szeretném Önt is tájékoztatni, hogy a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség, kormányra kerülése esetén, mindezeket garantálja a nyugdíjasok számára. Az erről szóló Fidesz nyilatkozatot alul olvashatja. Kérem, vágja le, és őrizze meg garancia-nyilatkozatunkat!

    Itt az idő, hogy lezárjuk a Gyurcsány-korszakot.
    Itt az idő, hogy megvédjük az MSZP-től a nyugdíjasokat!

    Tisztelettel:
    Schmitt Pál
    A Fidesz európai parlamenti képviselője,
    az Európai Parlament alelnöke”
    .
    “Hittem szép szavadnak, mégis megcsalál!” 😛
    .
    http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=144523

  3. mamika szerint:

    aztán jól megvédtek bennünket, még azt is elvették ami volt. Mindig ezzel a 13.-kal jönnek, az én fiam sem kapott soha 13. havi fizetést, akkor nekem miért járna, persze jól jött, de átvészeltük. Egyre nehezebben viszont a mostan áremelkedésekkel szemben. Naponta emelkedik hol ennek hol annak az ára, és nekem még a gyógyszerem is emelkedett holott állitólag csökkent egy csomó bogyó. biztos nem jót szedek.
    Nehéz ezt átvészelni már 7o éve ami folyik az ember körül… vegetáció az egész és kész

  4. Etikus szerint:

    Legújabb!!!
    Fletó és a DK. néhány tagja benn alszik a Parlamentben, az ülést követően. Még hozzátette, hogy elalvás előtt hittan könyvet, bibliát fognak olvasgatni. Felszólítja az örséget, hogy ne próbálják eltávolítani őket, mert a Ház szabály ezt nem tiltja!!!

    Most már oly sokan láthatják, mennyire előre látott a “pali,” amikor bezáratta a Lipótot.
    Vajon ki és hol fogja ezek után őket kezelni?

  5. "?!" szerint:

    És a szegény szerencsétlen etikátlan “Etikus”-t vajon hol és kik fogják kezelni?

  6. ... Grün szerint:

    Etikus!
    Nincs Gányolmányba foglalva, hogy a parlamenti üléstermet tilos életvitelszerűen lakhatásra használni!
    Vagy “Amit Szabad Jupiternek nem szabad a kis ökörnek”?! 😛 😛
    .
    http://m.blog.hu/mo/monarchista/image/A%20faszfej%20alszik.jpg

  7. Etikus szerint:

    Jobb ha lapítasz te, aki az első vagy a trónon! Törődj inkább az egészségeddel, csodálom, hogy előmerészkedtél.

  8. nagyapó szerint:

    Azért nem teljes a maffiabaloldal ígérethalmaza. Amit hiányolok: minden család kapjon hetente egy libát (sült galamb kevés). Minden lakosnak, kortól függetlenül, heti 1 doboz cannabis cigarettát, ingyenes BKV, MÁV, Volán utazást. 65 éven felül fizesse a zállam a repülőjegyet. Szüntessék meg a hittan- erkölcstan oktatást. Szabadon választható tantárgyakat minden iskolában. Ingyenes, kötelező oktatást (ösztöndíjjal) 30 éves korig, utána segély biztosítását.
    “Van még rengeteg ötletem, de elfogytak a libák!”

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  9. joságos szerint:

    Csak a rend kedvéért: Szerénységem még emlékezik a Fidesz 14. havi nyugdíjra tett ígéretére. Nos T.Fidesznyiek itt a lehetőség! Nem komcsizni, hátrafelé mutogatni hanem cselekedni! Vissza lehet adni a 13. havi nyugdíjat és a 13. havi fizetést. Ha meg nem megy akkor jobb ha meg sem nyikkannak!

  10. ... Grün szerint:

    Garancialevél
    A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség minden magyar nyugdíjas biztonsága érdekében garantálja a következőket:
    1: Garanciát vállalunk arra, hogy kormányzásunk alatt megvédjük a nyugdíjakat.
    2: Garanciát vállalunk arra, hogy törvényben fogjuk megtiltani a nyugdíjpénztárak privatizációját.
    3: Garanciát vállalunk arra, hogy kormányzásunk alatt a nyugdíjak reálértékét megőrizzük.
    .
    Kérem, vágja le, és őrizze meg garancia-nyilatkozatunkat!”
    .
    Hogy nem teljesülés esetén kitörülje vele a se…t és orrunk alá dörzsölje! 😛 😛

  11. nagyapó szerint:

    Hát igen. Az Orbán kormány megvédte a nyugdíjakat (a szocik által dicsőített IMF-fel szemben), sőt növelte reálértékét.
    Visszavette a lopott pénzt (amit az állami nyugdíjpénztárból elloptak).
    Ígért a Fidesz 14. havi nyugdíjat, de a “kurva ország” leszavazta. Jelenleg a rezsicsökkentés legnagyobb nyertesei az idősek, mert fogyasztói kosarukban a legjelentősebb tétel a rezsi, különösen, ha egyedül élnek.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  12. Vátesz szerint:

    Ígérjen már valaki . . . . . és . . . . . .mentes Magyarországot, a többit mi megteremtjük magunknak! 😉

  13. ebihal szerint:

    nagyapó!
    Ennyi baromságot hogy képes összehordani? Hogy van bőr a pofáján így hazudni?

  14. Etikus szerint:

    “?!” 17:57
    Te szerencsétlen, ide oda hajladozó gerinctelen!
    (Kívánom, hogy előbb gyógyulj meg, agyilag lelkületileg is!)

    S most olvass, ami tőletek ered, (mármint a vége, ha feltudod fogni), de engem mégis boldoggá tesz, mert adhatok!!! Hála a jó Istennek van miből adnom.
    Nem vagyok olyan kapzsi mint te.

    Felajánlom az általam épített és finanszírozott, két, egyenként 360 négyzetméteres négy-négy szintes házat frekventált helyen, gyönyörű zöldövezetben, a János-hegy közelségében.

    Az elvárt biztonsági követelményeknek is megfelel.

    Elé mennék, mielőtt kisajátítanák. Így van esélyem a nagylelkűségem beteljesülésére, bár az egyik Min. Eln. Helyettes kb. 1km.re lakik.
    Minden más vagyonomat már “kisajátították.” Csepelen kettőt is! A többiről majd egyszer. Csak nevet kell adni a gyereknek, (felülről vezérelten) a többi megy mint a karikacsapás……………..
    Miközben az egész anyag a Legfőbb Méltóságok (három) asztalán heverészik…………….

    Miről is beszélünk?
    ALKOTMÁNYBAN foglaltatik a TULAJDON Szent és Sérthetetlensége.
    Újólag is beigazolódott, permanensen, a zsákmányszerzés gátlástalansága.
    Ismét kérdeznem kell, miről beszélünk, hovatartozástól függetlenül, miközben mindenki ül a helyén, mint aki jól végezte a dolgát……………………..

Itt lehet hozzászólni !