Tényleg elmagyarosodik Anglia

Index

Közmunkások Cserdiben: az MSZP-Együtt bírálja a közmunkát, és visszatérnének a segélyezéshez

Áprilistól az Egyesült Királyságban is jöhet a közmunka – mondta George Osborne, az Egyesült Királyság pénzügyminisztere a Konzervatív Párt manchesteri konferenciáján hétfőn az Independent szerint.

A 300 millió fontos (kb. 106 millárd forint) program soha nem látott szigort hozhat a hosszú ideje munka nélkül maradt emberek számára: a terv szerint az a 200 ezer ember, aki jelenleg több mint 3 éve munkanélküli, a terv életbe lépése esetén automatikusan elveszti a munkanélküli segélyt, és három lehetőség közül választhat:

  • hetente harminc óra közmunka és tíz óra „munkakeresési tevékenység”;
  • napi látogatás a munkaügyi központba, ahelyett, hogy néha-néha elmennének egy interjúra;
  • vagy kezelés mentális betegségek, drogfüggőség esetén, oktatási programokon való részvéten írástudatlanság esetén.

Vissza a munka világába

Akik ezt visszautasítják, első körben 4 heti segélytől esnek el, a visszaesők viszont már 3 hónapig kénytelenek nélkülözni az állami segítséget.A toryk elismerik, hogy kemény feltételekről van szó, ugyanakkor arra hivatkoznak, hogy a céljuk a munkanélküliek visszavezetése a munka világába, ráadásul azt is mondják, hogy a tervezett intézkedés mögött társadalmi konszenzus van.

Az ellenzéki Labour politikusa, Rachel Reeves azt nyilatkozta, hogy a konzervatívok három éve nem tudják megoldani a hosszú távú munkanélküliek problémáját, és ez a terv nem annyira ambiciózus, mint a Labouré, amely minden legalább egy éve munkanélküli angol számára fizetett munkahelyet biztosítana.

Osborne a konferencián azt mondta: „Először lesz arra példa, hogy azoknak, akik hosszú ideje munkanélküliek, de képesek dolgozni, csinálniuk kell majd valamit a segítségért cserébe. Senkit nem hagyunk az út szélén, de senki nem kap valamit a semmiért cserébe. Mert egy igazságos jóléti rendszer azokkal is igazságos, akiknek igénybe kell venniük azt, és azokkal is, akik finanszírozzák.”

Nem az első magyar párhuzam

A közmunka nem az egyetlen ötlet, ami nálunk is divatos mostanában: Ed Miliband munkáspárti miniszterelnök-jelölt épp azzal kampányol, hogy megválasztása esetén 20 hónapra befagyasztaná a rezsiket. Az energiaszolgáltatók háborognak, és a fiatal politikust a baloldalról is kritizálják.

Az ígéret konkrétan úgy szól, hogy a párt 2015-ös kormányra kerülése esetén azonnal befagyasztaná legalább 20 hónapra a lakosságnak és a családi vállalkozásoknak felszámolt kiskereskedelmi áram- és gázárakat.

A Labour számításai szerint a rezsibefagyasztással egy átlagos család 120 fontot (kb. 42 000 forintot), egy vállalkozás viszont már 1800 fontot (630 000 forintot) tudna megtakarítani a 20 hónap alatt. És ezzel még nem érne véget a nagy szolgáltatók kálváriája: Miliband szigorú szabályzást is kilátásba helyezett az egész energiapiac számára (a témáról bővebben itt olvashat).

Forrás: Index

25 hozzászólás “Tényleg elmagyarosodik Anglia” bejegyzésre

  1. ... Grün szerint:

    A világ többi része évszázadokig nem tudta eltüntetni a világ térképéről vagy leigázni Angliát pedig nagyon a bögyükben volt a birodalom!
    Majd egy pár ezer kivándorló magyar megoldja!
    Megtanulják ők még félni a magyar nevet! 😛 😛 😛

  2. Bugi szerint:

    Olvasd el a cikket észlény.

  3. ... Grün szerint:

    Gyagya Bugyi!
    Elolvastam, de sehol sem találtam benne a cserdi mezőgazdasági termelőszövetkezetről szóló híradást!
    Pedig a jövő a mezőgazdaság kollektivizálásában rejlik! 😛 😛 😛

  4. nagyapó szerint:

    Vajon mit mondanak az angliai szocik?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. Nemmondommeg szerint:

    Rasszisták ! 🙂

  6. Nagy József szerint:

    Az utóbbi tíz évben négy millió angol hagyta el a hazáját és ment el a jobb élet reményében Kanadába,Ausztráliába …stb.Persze nem a tanulatlanok mentek arrébb.Ez van.Az biztos,aki itt hagyja a hazáját,annak előbb-utóbb nagyon fog hiányozni.

  7. ebihal szerint:

    120 font, 20 hónapra, azaz havi 6 font! Ez kb. 2 nagy üveg cola! Na menjetek!

  8. Királyerdei szerint:

    Miért nem fogod be a pofádat amihez nem értesz?

  9. Nagy József szerint:

    Királyerdei, te mikor fogod befogni?

  10. Etikus szerint:

    Arra nincsen szükség, hogy mindent bevessenek annak érdekében, miszerint a kommunistákat és szövetségeseiket alulmúlják. Ne próbálkozzanak, mert nem fog soha sem sikerülni, ebben ők, verhetetlenek, mármint a gyűlölködésben, a provokációban……..

  11. felix szerint:

    Etikus!
    Már most verted őket.

  12. felix szerint:

    Királyerdei!
    Cseszta magyar.
    Miért nem fogod be a pofádat amihez nem értesz?

  13. Nagy József szerint:

    Ez teljesen igaz,egyetértek vele,de szerintem nem szabad hagyni,hogy ez a primitív népség megint hatalmaskodhasson rajtunk.Gyűlölködnek,provokálnak ez így igaz,de ne féljünk tőlük,védjük meg magunkat,családunkat,hazánkat és a jövőnket.Tudnunk kell,ha ez a primitív banda megint hatalomra kerül,akkor kis hazánknak vége.

  14. felix szerint:

    Ezért kell majd jövőre leváltani őket.
    Várunk az urnánál.

  15. Nagy József szerint:

    Ez etikusnak szólt,nem a félix féléknek.

  16. felix szerint:

    Okoska!
    Akkor írd oda.
    Bár a te félék……

  17. Nagy József szerint:

    Nem tudtam,hogy a szöveg értés is nehezen megy félixkének.

  18. Nemmondommeg szerint:

    Nagy József
    A hazánknak már vége. A vörösök rég kiárultak mindent a vérnarancsosok segítségével. Elszámoltatást ígértek, és csak a bűnözés nőtt. Lassan nem marad semmink a maradék dolgozó emberről nyúzzák le az újabb bőrt. Nincs mi termeljen.

  19. Etikus szerint:

    T. József!
    Ne vitatkozzon a Bengázerral.

    Tudja mindent elvégeztetett, a völgyet feldúlta, s mélyére acélmagot vetett.
    Aztán jöttek ők, akik vasbeton oszlopok rácsa mögé települtek.

  20. Etikus szerint:

    19:24
    Urnánál?!
    Hiszen elárvultak, mert vállalhatatlanokká lettek már szinte mindenki számára.
    Gyülülködésük, gonoszságaik, provokációik stb. révén. Mennyi “remek” tulajdonságuk, csap éppenséggel embertől életidegen jellem.

  21. felix szerint:

    Etikus!
    Már megint elgurult a gyógyszered és átmentél Ricsibe.

  22. Etikus szerint:

    Hej te Bengázer, már elfelejtetted vona, hogy te vagy III. Richárd megtestesítője? Nem szép tőled, mondd és miként hagytad el országodat, hazádat?

  23. felix szerint:

    Etikus,
    Kapjál be valamit, mert már megint kényszeres vagy.
    Zsidózni meg nem ilyen alamuszin kell.
    Tanulj Vátesztől.
    Ebben “gerincesebb” nálad.
    Bár veled kapcsolatosan a gerinc fogalma fel sem merül.
    Na szaladj, mert jön a nővérke, hogy a kezed vissza kell dugja a zubbonyba.

  24. felix szerint:

    A kell mos nem kell.

  25. Etikus szerint:

    Te balga Bengázer, én III. Richárdról írtam neked, látod mennyire alul képzett vagy, agyilag, de hiszen csak nem mindenki írja neked, rólad. Képtelen vagy értelmezni a mások által leírtakat. Szerintem azt sem, amit te magad lopsz el másoktól és kotyvasztod össze az ökörségeiddel. Aztán előrukkolsz vele úgy mint ha írtál, mondtál volna valami okosat. Pedig csak a mérhetetlen sátánizmusod, gonoszkodásod, gyűlölködésed sugárzik vissza, minden megnyilvánulásodból.

    ismételt kérdés, (kérj segítséget Grűn Tanár úrtól) utalás a 21:17-es írásomra, te gyenge elméjűűűűűűűű, nem minden rólad szól, érthető?

    Hogyan hagyta el országát, hazáját III. Richárd király???

Itt lehet hozzászólni !