Lezárták az Erzsébet hidat – Be nem jelentett politikai demonstráció

InfoRádió, HírTV, Csepel.info

Tekintse meg a HírTV helyszíni beszámolóját

Be nem jelentett politikai demonstráció miatt a közösségi közlekedés több járata is módosítva közlekedik a fővárosban, az Astoria csomópontot a demonstrálók “elfoglalták” – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedd délután az MTI-vel.

Az MTI tudósítója a helyszínről azt jelentette: a Haza Nem Eladó Mozgalom több száz szimpatizánsa leült az úttestre. A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri, hogy az érintett útvonalat a közlekedők lehetőség szerint kerüljék el.

A BKK a Facebook-oldalán nem sokkal 17 óra előtt tudatta azt is, hogy az Erzsébet hidat lezárták a forgalom elől, a fővároson átutazóknak az M0-s autóutat ajánlják.

A 7-es, a 7A, a 7E és a 107E jelzésű buszok a Blaha Lujza tér – Corvin-negyed – Üllői út – Kálvin tér – Szabadság híd – Móricz Zsigmond körtér útvonalon járnak mindkét irányban. Az Urániát, az Astoriát, a Ferenciek terét, a Rudas fürdőt nem érintik.

A 178-as és a 216-os autóbuszok nem közlekednek.

A lezárás nem terjed ki a gyalogosforgalomra, a közlekedőket az érintett pontokon rendőrök segítik.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri, hogy az érintett útvonalat a közlekedők lehetőség szerint kerüljék el.

inforadio.hu

21 hozzászólás “Lezárták az Erzsébet hidat – Be nem jelentett politikai demonstráció” bejegyzésre

  1. Etikus szerint:

    A zavarkeltők, felforgatók. Nehogy csendben méltóságteljesen ünnepelhessünk.
    Képtelenek elviselni az esélytelenséget. Nekik semmi nem drága?
    Vajon a felbujtók most boldogok? Már ennyivel is beérik? Hibbantak!

  2. John Doe szerint:

    A büdös náci csürhe…

  3. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    Mi a probléma, etikuss?
    Nem tetszik a véleménynyilvánítási szabadság?

  4. Etikus mellett állok szerint:

    Nem az nem tetszik, hogy véleményt nyilvánítanak, hanem az, ahogyan és amikor csinálják!

    Senki nem kényszerítette őket, hogy felvegyék a devizahiteleiket, most meg az államtól akarnak kárpótlást. Azt viszont én fizetném, és velem együtt minden adófizető. Ugyan miért???

    Felvehettek volna forint alapú kölcsönt is. Miért nem azt tették? Akkor nem lenne ilyen gondjuk. Mindig mindenki a devizásokról beszél, az ő segítésükről. Pedig, ha egy forinthiteles elveszti a munkahelyét, ugyan olyan nehéz helyzetbe kerül a hitele törlesztésénél.

    Hol itt az igazság???

  5. Jeniszej szerint:

    Etikus!
    Elgurult a gyógyszered? – vagy nem érted a lényeget. ))) 😀 (((

  6. Jeniszej szerint:

    A zetikus nem látja, hogy a bankok felett páváskodnak a zuzsorások. 🙂

  7. Jeniszej szerint:

    Milyen szörnyű, hogy nem kértek engedélyt a zetikustól, aki nem érti, hogy miért tüntetnek.

  8. Jeniszej szerint:

    Megmondta a Vezír, hogy a “sosemlátott svájcifrankhitel” egy selejtes termék volt és, mint ilyent nem szabad lett volna forgalomba hozni.
    A Vezír az jól tudja, és vele kár vitatkozni, mert az igazság a nagyobbik oldalon van. 🙂

  9. Jeniszej szerint:

    Eti-kuss!
    “Neked belső kényszered van az ostobaságra.
    Van olyan, hogy valaki magára nézve kötelezőnek tart dolgokat.
    Ez általában belső kényszerből fakad.
    Ne bajlódj a megértéssel, mert az neked nem fog menni,”
    )))))) 😀 ((((((

  10. Tóth Mária szerint:

    Természetesen az ünnep napján kellett “ücsörögni” a placcon! Ezeknek semmi sem szent!

  11. igazmondó szerint:

    Jeniszej, ne írj badarságokat, inkább gondolkozz!

  12. felix szerint:

    Tüntetni úgy kell, hogy soha senkit ne zavarjon, mert attól hátrál meg a hatalom.
    Ez evidencia. 🙂

  13. jojo szerint:

    Barnainges horda! Semmi közük a banki hitelesek megsegítéséhez, sima Jobbikos pártpolitikai zavarkeltés! Kásler meg jól lehúzza őket, lóvéra is!

  14. Jeniszej szerint:

    Igazmondó az egy beképzelt majom!
    Azt hiszi, hogy tudja a frankót a – szerencsétlen.
    Tisztán és világosan megmondta a vezér és társai, hogy ezek most nem mások, mint az uzsorásoknál is rosszabb pénzügyi szemfényvesztők.
    Az uzsorás a tisztán és világosan megmondja a hitelezőnek, hogy adok kölcsön jó drágán, de ha nem fizecc meglakolsz.
    „Passz piros fujt a bőrgyár.”
    Egy selejtes terméket sóztak azoknak az embereknek a nyakába, akik, összetévesztették a szocialista társadalom munkásember segítő hitelezési gyakorlatát a mocskos uzsorás, kizsákmányoló társadalom gyakorlatával.
    Ez van.

  15. Jeniszej szerint:

    felix!

    “Tüntetni úgy kell, hogy soha senkit ne zavarjon, mert attól hátrál meg a hatalom.
    Ez evidencia.” )))) 😀 ((((

  16. Etikus szerint:

    00:00

    Ez a te színvonalad, hűen tükrözi amit írtál.

  17. csabi szerint:

    Jeniszej, Jeniszej!
    Itt az ideje, hogy bevonulj a Faterod mellé a szocotthonba. Láthatóan fiatal korod ellenére megjelentek nálad a demencia tünetei.

    Igyekezz, addig indulj, míg van esélyed arra, hogy oda is érj. Ha kicsit később mész, már lehet, hogy nem fogsz odatalálni…

  18. Jeniszej szerint:

    Helyesbítek!

    Csabi, és az Igazmondó egypár.
    Mind a kettő jó nagy majom.
    Nem hallgat a Vezírre.
    Azt sem értik, hogy miért ülnek az emberek augusztus 20. az úton, pedig ott hagyták őket.
    Ezt az előzékenységet, miszerint hagyták ott ülni őket háborítatlanul. Meg is köszönték azoknak, akik „szolgálnak és védenek” bennünket.
    Mások csak maszatolják a „sosemlátott svájcifrank” hitelesek meglopásának az ügyét. Nem árt ha a társadalom lankadó figyelmét néha valakik ébren tartják. Egyébként ezek az emberek nem akadályozták a magyar nép ünneplését sehol. Sőt az aszfaltozás után mindenki átsereglett a rendezvények színhelyére fegyelmezetten.

  19. Jeniszej szerint:

    Az okleveles sertéstenyésztő Faterom foglalkozáskörében szerzett ártalom miatt a távolból is felismeri a büdös disznók szagát.
    Azt monya az Öreg is, hogy egyébként jóravaló emberek ezek a csabi félék csak hát rossz hatás érte őket.
    🙂

  20. Jeniszej szerint:

    Azt monya a Fater, hogy a szomszédban található pincékben beszélik, hogy a meleg aszfalton való fekvés közbeni napozás, de csak a sima kiülés is jót tesz a beteg izületeknek.
    🙂

  21. Jeniszej szerint:

    Jól csínyálja a Vezír monya a Fater!
    A selejtes termék az selejt. Ezért ezt a terméket meg kell semmisíteni.
    Világos beszéd.
    Mert most már elég volt a maszatalosból
    “A nagyobbik kormánypárt felszólította a bankokat, hogy haladéktalanul módosítsák a lakásdevizahitel-szerződéseket úgy, hogy az elfogadható legyen a becsapott, nehéz helyzetbe került magyar családok számára.

    A Fidesz pénteki közleményében azt írta: “a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség megérti és egyetért azokkal a magyar családokkal, akiket nehéz, sőt kilátástalan helyzetbe sodort a bankok felelőtlen devizahitelezése”.

    A Fidesz arra is felszólította a bankokat, hogy “ismerjék el felelősségüket a lakás-devizahitelesek problémáinak előidézéséért”.

Itt lehet hozzászólni !