Ma sem ússzuk meg: itt szakadhat ránk az ég

Hirado.hu

Elsőfokú figyelmeztetés van érvényben az ország nagy részén a várható zivatarok miatt. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint néhol intenzív zivatarok és jégeső is lehet. Ismét 30 fokra számíthatunk napközben.

A met.hu-n közzétett figyelmeztetés szerint vasárnap zivatarok a kora délutáni óráktól elsősorban az ország déli harmadán fordulhatnak elő, valamint a Dunántúl középső, keleti, Pest megye északi részén és a Tiszántúl középső területein is előfordulhatnak. Intenzívebb zivatar is kialakulhat 70 km/h feletti széllel és 25-30 mm-t elérő csapadékkal és kisebb méretű (2 cm alatti) jéggel.

Vasárnap estig

A többórás napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható. Ma a Tiszántúlon kevés, másutt több helyen, éjszaka főként délnyugaton, nyugaton, holnap helyenként – nagyobb eséllyel délen – alakul ki zápor, zivatar, néhol felhőszakadás is lehet. Az északi, északkeleti szél többfelé megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökésekre is számíthatunk.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14, 20 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 27, 31 fok között alakul.

Hétfőtől csütörtökig

Napos, gomolyfelhős idő várható. Szerdáig még csak főként délen, délkeleten valószínű elszórtan zápor, zivatar, majd csütörtökön már több helyen fordulhat elő csapadék. Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének 20 százalékán lehet.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14, 20 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 27 és 31 fok között alakul, ennél csak csütörtökön lehet északon kissé hűvösebb.

Csak a fülledt idő viselhet meg minket

A légköri frontok messzire elkerülik hazánkat, ugyanakkor a meleg, sokfelé fülledt idő hatására fáradékonyság, tompultság léphet fel, csökken a fizikai teljesítőképesség, nő a reakcióidő, fokozódhatnak a fejfájásos, migrénes tünetek.

Forrás: Hirado.hu

2 hozzászólás “Ma sem ússzuk meg: itt szakadhat ránk az ég” bejegyzésre

  1. John Doe szerint:

    Ez ügyes és okos poszt, mert azóta ki tudja hányszor változtatták a riasztást?! 🙂

  2. GONDOLKODÓ! szerint:

    Fonográf:

    “Sötét felhők alatt járok,
    a város szinte néptelen
    Sötét felhők fent az égen
    nyomasztó súly a szívemen

    Zárulnak sorra az ablakok, az ajtók
    Fülledt a csend vihar előtt
    A lelkemre támadnak komor látomások,
    s úgy szeretnék szelíd esőt

    Sötét felhők alatt járok
    hosszú évek óta már
    Életemben ritka vendég
    a bánat oldó napsugár

    Zárulnak sorra az ablakok az ajtók
    fülledt a csend vihar előtt
    a lelkemre támadnak komor látomások
    s úgy szeretnék szelíd esőt

    Jöjj hát sikoltva zúgó szélvihar
    vakító villanás, mennydörgő robaj,
    felhő szakadás
    csak szakadjon fel a szívemről ez a bénító nyomás
    és akkor tán lenyugszom”

Itt lehet hozzászólni !