Mesterházy kimondta: az egész baloldal jelöltje akar lenni

Mno.hu

Vállalja a miniszterelnök-jelöltséget 2014-ben – mondta el Mesterházy Attila a Hír TV-nek.

110 százalékos elhatározása, hogy az egész baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje akar lenni – mondta el Mesterházy Attila a Hír TV kérdésére az MSZP elnökségi ülésének szünetében.

Az MSZP elnöke hozzátette, a párt nem fog kilépni a baloldali összefogásból, hiszen felmérték, hogy csak az Együtt 2014–PM-mel közös pártlistát és jelölteket állítva van esély a kormányváltásra. A következő hetek, hónapok tárgyalásai arról fognak szólni, hogy Bajnai vagy ő az esélyesebb Orbán Viktor kihívójaként – tette hozzá Mesterházy.

Az Index úgy értesült: az MSZP vezetésében gyakorlatilag eldőlt, hogy nem egyezkednek tovább Bajnai Gordonnal, és Mesterházy Attila pártelnököt nevezik meg miniszterelnök-jelöltnek a 2014-es országgyűlési választásokra.

Mint ismeretes, Bajnai Gordon a pozsonyi Új Szónak adott nyilatkozatában jelezte, felkérés esetén kész elvállalni a miniszterelnök-jelöltséget.

Forrás: Mno.hu

24 hozzászólás “Mesterházy kimondta: az egész baloldal jelöltje akar lenni” bejegyzésre

  1. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    Jól van Attikám, nem fáj ez, pill mindjárt hozom az elgurult gyógyszered.pihengessél még…

    😉

  2. Bugi szerint:

    Egyre nagyobb baromságokat nyilatkozik, még magához képest is. Csak így tovább Meseházy 😉

  3. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    http://i.imgur.com/602UZ2r.png

  4. Bugi szerint:

    Ennyit tudtok Pista.

  5. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    Te még ennyit se tudsz, Pista.

  6. felix szerint:

    hajos!
    Már most is onnan kormányoznak és Attilától kapnak még négy évet.
    És hamarosan a sötétség.

  7. nagyapó szerint:

    Mesterházy vállalja a miniszterelnök-jelöltséget, csak mi nem vállaljuk Mesterházyt!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  8. Tóth Mária szerint:

    Nagy arca van, az biztos! Azzal az IQ-val akar kormányozni?

  9. joságos szerint:

    Tóth Mária! Maga inkább a saját IQ-val foglalkozzon!!

  10. Gordon szerint:

    Az etánsak árvíz idején is csak politizálnak.
    Mondom, hogy semmi hasznukat se látja az ország.

  11. Etikus szerint:

    Sáros: ISM (elbújtam és nem találsz rám………)

  12. felix szerint:

    Gordon!
    Te meg itt töltöd a zsákokat.
    Ne idegeskedj!
    Dohány boltban a szocik vannak lemaradva.

  13. ebihal szerint:

    Gond van, a Bajnaira élesítettek.

  14. felix szerint:

    Vajon Mesterházyra miért nem?
    Ez az igazi és elgondolkodtató kérdés, több mint 20 év után.

  15. Bugi szerint:

    Mesterházyn jobban látszik, hogy tehetségtelen. Bajnairól csak tudjuk, viszonylag jól palástolja a tudatlanságát, inkább a Megyóra hasonlít.

  16. nagyapó szerint:

    1/2eszü1/2x ! Elmagyarázná, hogy mi az a “Dohány boltban”?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  17. nagyapó szerint:

    A maffiabaloldal nem hülye. Tudják, hogy ezek a jelöltek leharcoltak, nem rúgnak labdába. Utolsó pillanatban előrántanak a cilinderből egy Medgyessy 2-t, aki ígér mindent,azután jöhet a Gyurcsány(i) 2 és a szabad rablás.
    No ezt nem!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  18. felix szerint:

    szemétláda!
    Ne szídd a váltótársaitokat.
    Beosztjátok ti ezt magatok között, csak a saját rész változik.
    Ezért jobb nektek Mesterházy.
    Hol 70-30, hol 30- 70.

  19. Gordon szerint:

    Szerintem jelenleg nincs váltópártja a Fidesznek.

    Ennek oka: a balliberálisok totális alkalmatlansága.

  20. felix szerint:

    Gordon!
    Számotokae éppen az a legveszélyesebb, ha nem párt fog elzavarni benneteket.

  21. felix szerint:

    Számotokra…

  22. hapci szerint:

    félix, ne reménykedj…

  23. felix szerint:

    hapci!
    Amitől tartok, abban nem szoktam reménykedni.

Itt lehet hozzászólni !