Gyurcsány egy bab, Szabó Bálint sztorija képtelenség

Mandiner

Beállított kép Eduardo Rózsa-Floresről, ami feltehetőleg az agyonlövése után készült: többek szerint az őszödi beszédnek is köze lehetett a meggyilkolásához

Mesterházy szerint nem MSZP-s vitte ki a hangfelvételt, Szilvásy mindent tagad, Gyurcsány állítja: nem külső behatoló vitte el a felvételt

Eduardo Rózsa-Floresnek valóban volt szerepe az őszödi beszéd kiszivárogtatásában – mondta a Mandinernek volt menyasszonya, Szászvári Linda. Ugyanakkor Szászvári a Heti Válasznak nyilatkozó Szabó Bálintot nem ismerte, korábban nem is hallott róla, az általa előadott történet pedig több ok miatt sem stimmel. Rózsa-Flores szerint Gyurcsány is csak egy bab volt.

Mióta ismerte Eduardót? Mikortól volt a barátnője?

1994 óta ismertem, akkor vette az Eötvös utcai lakást. Kutyasétáltatás közben ismerkedtünk meg. Bonyolult volt a kapcsolatunk, de 2006 tavaszától együtt voltunk, a menyasszonya voltam.

Ismerte Szabó Bálintot?

Nem ismertem.

Eduardo ismerhette?

Sohase hallottam róla, de most, amikor ez az ügy kirobbant, megkérdeztem a barátait és azt mondták, hogy régen valóban ismerte Edu, de a kérdéses időszakban, 2006-ban már nem voltak jóban.

Igaz lehet, amit Szabó Bálint a Heti Válasznak nyilatkozott?

Nem. Edu már 2004-ben eladta az Eötvös utcai lakását és vidékre költözött. Tito kutyát pedig 2004-ben a nevelőapám temette el.

Ismerhetett vezető baloldali politikusokat Eduardo?

Sokakat ismert, hiszen az ELTE KISZ titkára volt a 80-as években. Újságíróként is kapcsolatban volt velük, de nem voltak a barátai. A házában sok barátja megfordult, de nem volt köztük baloldali. Sokszor mondta egy-egy vezető baloldali nyilatkozata kapcsán, hogy „micsoda szarházi, olyan dolgokat tudnék mondani, de nem teszem”.

Nem is mondott?

Sajnos nem.

És az őszödi beszédről?

Arról igen. Amikor meghallottam a rádióban, rögtön felhívtam, hogy mit szól hozzá. Azt mondta, hogy erről telefonon nem beszél. Otthon pedig elmesélte, hogy átment a kezén a hanganyag, mielőtt a médiához került. Amikor ennyit mondott, akkor megkértem, hogy ne meséljen többet, a saját biztonságom érdekében.

Másoknak se mesélte el a részleteket?

A barátainak mesélt, de csak annyit, hogy valakitől kapta, valószínűleg egy újságírótól, és nyilvánosságra akarta hozni. Azt nem mondta, hogy kitől kapta, azt sem, hogy hol, mikor és kinek adta tovább.

Van tippje, hogy ki lehetett az az újságíró, akitől a felvételt kapta?

Nincs. Az biztos, hogy nem valaki a közvetlen baráti körből.

A beszéd kiszivárgása utáni eseményekről, a TV-ostromról és a tüntetésekről mit gondolt?

Mindenkinek azt mondta, hogy ne vegyenek részt a tüntetésen, mert ennek nincs értelme. Nem szimpatikus az embereknek, nem ezzel a módszerrel lehet megbuktatni Gyurcsányékat. Nekem is megtiltotta, hogy elmenjek a tüntetésekre, és amikor fotósként mégis kimentem, akkor kiabált velem a telefonban. Sokan hívták, hogy jöjjön fel Pestre, vegyen részt a tüntetésen, tartson beszédet, de távol tartotta magát ezektől az eseményektől.

Mondott valamit Gyurcsányról?

Egyszer, amikor hazaértem, latinos temperamentummal jött ki elém és mondta, hogy Gyurcsány egy bab. Mondtam neki, hogy talán inkább báb… Volt egy akcentusa, az ékezetes betűket nem tudta kimondani, de nem részletezte, hogy kinek a bábja.

Félt, hogy kiderül az őszödi beszéd kiszivárogtatásában játszott szerepe?

Számított rá, hogy elő fogják venni. 2006 őszén egyszer érte is jöttek a rendőrök, felvitték a Teve utcába, ott töltött pár órát, nem kérdeztek tőle semmit, aztán visszahozták. Többet nem keresték. Azt mondta, hogy lehet, emiatt lehallgatják a telefonját.

Szabó Bálint azt mondta, hogy Eduardo jól konspirált, lehetséges, hogy van valahol még egy szemtanú, vagy egy titkos felvétel, amiből kiderül, hogy kitől kaphatta az őszödi hanganyagot?

Okos volt, katonai tapasztalattal, valamilyen szinten biztos biztosította magát, de szerintem épp nem titkos felvételekkel, hanem eltüntette a bizonyítékokat. Mindig Skype-on kommunikált, letörölte a fontosabb emailjeit, a kukából is kitörölte, sőt még a számítógépét is időről-időre újratelepítette. Pont, hogy nem hagyott nyomot. Biztos, hogy beszélt valakivel arról, hogy nála van Gyurcsány beszéde, de az is biztos, hogy nem Szabó Bálinttal.

Lát összefüggést a beszéd kiszivárogtatása és a megölése között?

Annyi elmélet van arról, hogy miért lőtték le. Nem tudom, minek higgyek. Azóta is nagyon nehezen tudom feldolgozni ezt a traumát, és nem tudok dönteni, hogy mi az igazság. Lehetséges, hogy a kiszivárogtatás miatt a magyar titkosszolgálatok olyan információt adtak a bolíviaiaknak, hogy ő terrorista és ezért ölték meg, de ez csak összeesküvés-elmélet. Igaz lehet, de egyáltalán nem tudom, hogy miért történt. Szerintem inkább bolíviai belpolitikai érdekek miatt lőhették le.

Mit keresett Bolíviában?

A bolíviai ellenzéket akarta segíteni, támogatni az autonómia törekvésüket. Aztán ebben csalódott, reménytelennek látta, hogy segíthet. Gondolkozott valami turisztikai vállalkozásban, elkezdtek egy filmet, és közben folyamatosan tudósította a magyar újságokat a bolíviai helyzetről.

Miért hívott ki emiatt magához fiatalokat?

A filmkészítés és a vállalkozása miatt hívott ki embereket. Tóásó Előd készítette például a film honlapját.

Az is felmerült, hogy a beszéd kiszivárogtatásához Tóásónak is köze lehetett. Ez reális?

Biztos, hogy nem. Akkor még nem is ismerték egymást, később is csak számítástechnikai tanácsokat kért Elődtől. Fel lehet hívni a börtönben, meg lehet tőle kérdezni, de kizártnak tartom.

Mi lenne érdeke Szabó Bálintnak, hogy kitaláljon egy ilyen történetet Eduardóról?

Szerintem ő is egy bab (mosolyog). Gondolom, ez a baloldalon belüli hatalmi játszma. Megpróbálják egymást lejáratni.

Ennyire bénán, hogy egy rég eladott lakással és egy két éve elpusztult kutyával hitelesítené a történetét?

Nem tudom. Amatőrök. Lehet, hogy Szabó Bálint szeret szerepelni. 5 perc hírnév. Edu halála után sokan tették ezt. Én olyan lelkiállapotban voltam akkor, hogy nem tudtam reagálni a sok furcsa nyilatkozatra, a barátaimat kértem meg, hogy kezeljék a helyzetet.

Eduardo menekült Magyarországról?

Nem. Csak elege volt az itthoni teszetoszaságból, utazni akart, de már tervezte, hogy jön haza. Azt írta egy barátjának, hogy: „jövök haza és a barátnőmmel össze fogok házasodni.”

Forrás: Mandiner

12 hozzászólás “Gyurcsány egy bab, Szabó Bálint sztorija képtelenség” bejegyzésre

  1. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    Lehet, hogy Gyurcsány bab volt. Jól megfingatott pár embert, az igaz.

  2. Bugi szerint:

    Többek között az egész baloldalt. Jó nagy bab volt 😀

  3. Gordon szerint:

    A fenti hírből is egyértelművé válik: Maffiabaloldal működik Magyarországon.

  4. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    Van egy Ángyán József nevű fideszes országgyűlési képviselő. Ő talán az egyetlen becsületes ember a Fideszben. Ő a maffiajobboldalról beszélt, érdemes elolvasni:

    “A fórumon Ángyán beszélt arról is, hogy a korrupciónak egy új szintje alakult ki. Már nem a nokiás dobozok mennek, hanem a „nagyok” beteszik az embereiket döntéshozó pozícióba, annak az a dolga, hogy intézze az ügyeket. Ahol nagyobb kasszák vannak, ott nem csak az embere van bent, hanem biztonság kedvéért van egy tartótisztje is a döntéshozónak. Aki viszi az utasítást, és hozza az információkat, és vigyáz a kezére, hogy jó helyen írja alá. Szerinte egy 70 fős kormányból 8-10 tagot nevezhet meg a miniszterelnök, a többit a „maffiacsaládok” nevezik meg.

    Ángyán József kigyűjtötte azt is, hogy kik „rabolják ki” a közös kasszát, hová kerül az agrártámogatások nagy része. Elmondása szerint a 6 legnagyobb érdekeltséghez összesen 13,9 milliárd forint került, miközben a 300 ezer embert érintő tanyafejlesztési programra csak nagy harcok árán sikerült kiharcolni 1 milliárd forintot. A legtöbb agrártámogatást Csányi Sándor érdekeltsége (3,969 milliárd forint), Nyerges Zsolt érdekeltsége (3,739 milliárd), és Leisztinger Tamás érdekeltsége (2,676 milliárd) kapta. Ángyán szerint egy egységes hálózatról van szó, melyet „maffiacsaládok” működtetnek.”

    Íme, a maffiajobboldal magyarországa!

  5. nagyapó szerint:

    Szóval most mi van? Rózsa-Floresnek barátnője volt, Szászvári Linda, avagy barátja Szabó Bálint. Lehet, hogy mindkét állítás igaz?
    De kit érdekel egy MSZP-n belüli perpatvar, hogy ki szivárogtatott (intimbetétet neki)? A lényeg a maffiabaloldal hazudozása, az ország tönkretétele.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  6. John Doe szerint:

    Gordon megint vetít és hazudik.

  7. John Doe szerint:

    Jut eszembe, azt a másik jóképességűt nem tudták még hazahozni Bolíviábol, csak a pedofilt? 😉

  8. John Doe szerint:

    Nagyapó, a barátnőt dugni szokták, a baráttal meg el lehet menni meginni egy korsót. 😉

  9. felix szerint:

    Lehet, hogy az öregnél ez fordítva van, mert a demokráciában ez is lehetséges.

  10. Tóth Kati szerint:

    Ez a gyurcsányi egy szimpatikus ember,nem nyugszik,míg teljesen szét nem veri a “baloldalt”.Én drukkolok neki.Sőt meg is köszönöm.

  11. nagyapó szerint:

    John Doe, meg 1/2eszű1/2x! Szabó eetásuk egy köcsög, ha nem tudták volna (ajánlom a meleg felvonulás barátait). A DK üdvöskéje, aki úgy hazudik, hogy a DK-nak is sok volt (nem semmi). Bár az is lehet ez megint egy Gyurcsány(i) próbálkozás.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !