Erőss Zsoltékat eltűntnek nyilvánították

MNO

A Kancsendzönga sikeres meghódítása után eltűnt Erőss Zsolt és Kiss Péter. A segítségükre küldött sherpák nem találták meg őket, a keresést feladták.

„Szinte semmi remény nem maradt.”

Kollár Lajos vezető kétségbeejtő bejegyzést tett közzé ma 11 órakor a Kancsendzönga-expedíció blogjában:

„Rossz napra ébredtünk!  A tegnapi remények szertefoszlottak. A rádiókapcsolat megszűnt Zsolttal. Tegnap délután három óra óta nem válaszol a hívásra! Petiről tegnap reggel 8 óra óta nem tudok semmit. Zsolt szerint elindult lefelé előtte. De ez egyáltalán nem biztos! A biztos az: Nincs rádiókapcsolat, a négyes tábor és környékének átvizsgálása után sincs nyomuk. Még egy kísérletet tettünk a koreai kollégákkal együtt (akiknek 2 sherpájuk és 2 mászójuk még a 4-es táborban van) egy szervezett, környék és a táborok átvizsgálására ma. Semmi eredmény!”

A „Magyarok a világ nyolcezresein” az alábbi közleményt fogalmazza meg: „A 2013-as Kancsendzönga (8586 méter, Himalája, Nepál) Expedíció két csúcsmászója, Erőss Zsolt és Kiss Péter a csúcsról való ereszkedés közben 8000 méter körüli magasságban eltűnt!”

Egyelőre nem keresik őket

Egyelőre nem keresik tovább a Kancsendzöngán eltűnt két magyar hegymászót, Erőss Zsoltot és Kiss Pétert – mondta el Vincze Szabolcs, a „Magyarok a világ nyolcezresein” expedíció szóvivője szerdán az MTI-nek.

„Nehéz kimondani, de szinte semmi remény nincs arra, hogy a magyar hegymászók életben vannak” – fogalmazott Vincze Szabolcs. Hozzátette: az szinte biztos, hogy Erőss Zsolt és Kiss Péter 7600 méter – a 4-es alaptábor – fölött, a szabadban töltötte az éjszakát, a mentésükre küldött serpák ugyanis sem a táborban, sem a környéken nem találták őket. A szóvivő valószínűsítette, hogy a serpák – saját biztonságuk érdekében – elindulhattak lefelé, arra azonban kicsi az esély, hogy visszafelé találják meg a két magyar hegymászót.

Elképzelhetőnek tartja, de megerősíteni nem tudja a Kiss Péter hegymászó lezuhanásáról szóló hírt a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció szóvivője.

Vincze Szabolcs ezt szerdán délben mondta az MTI-nek annak kapcsán, hogy az index.hu az írta: egy spanyol expedíció meg nem erősített hírei szerint Erőss Zsolt kedden jelentette, hogy társa, Kiss Péter vélhetően lezuhant. Ez lehet a magyarázata, hogy az alaptáborból sokáig látcsövön követték Erőss útját, társát viszont nem látták.
A két magyar hegymászó eltűnését szerda délelőtt jelentették be, miután a mentésükre küldött serpák sem a 7600 méteren lévő alaptáborban, sem annak környékén nem találták meg Erőss Zsoltot és Kiss Pétert.

Magyarország egy emberként szorít a hegymászókért

Már két napja várjuk a jó hírt. Hogy Erőss Zsolt és Kiss Péter jól van, és túlélte a Kancsendzönga 8586 méteres csúcsának meghódítását követően a táborba való visszatérést. A világ harmadik csúcsának sikeres támadásáról még sikerült hírt adniuk Kollár Lajosnak, aki rádión tartotta velük a kapcsolatot, majd utána csend lett. Az expedíció blogjából kiderül, hogy a hangjuk igen megviselt volt.

Egy ilyen magas csúcs, mint a Kancsendzönga támadása mindig élet és halál küszöbén zajlik. A körülmények elképesztően extrémek, nehezek. Nyolcezer méter felett alig van oxigén, cserébe éjszaka mínusz 30-40 fokra is lehűl a levegő. Mire a hegymászók eljutnak a csúcstámadás pillanatához, alig van már erejük. Az odáig vezető út, a sok teher, a hegy és az egyre ritkuló levegő teljesen kimeríti őket. Nehéz ilyenkor megfontolt döntést hozni, pedig az ember élete múlik rajta.

Minden hegy meghódítása kihívás, a Kancsendzönga a kihívások kihívása. A csúcs támadása előtt fel kell mérni, hogy van-e még elég erő feljutni a hőn áhított csúcsra, és onnan vissza is jönni. Az inak és az izmok sikítva tiltakoznak, a tüdő alig tudja elviselni a fájdalmas levegővételeket, az agy már régen megálljt parancsolt volna. A szív azonban visz tovább. Néha akkor is, amikor már fel kellene adni, ahogyan a magyar expedíció, Erőss Zsolt  2005-ben a K2-n 8350 méterről visszafordult. Pedig oly közel volt már. A hegyen azonban minden helyzet más, a lehetőségek napról napra, időnként akár óráról órára változnak.

Erőss Zsolt a Kancsendzönga expedíció elindulása előtti napon tartott sajtótájékoztatón nem festett valami hízelgő képet a hegyről:

– A nyolcezresek sorában a legdélebbi hegy a Kancsendzönga, ezért nyitott az Indiai-óceán felé. A viharok csillapítás nélkül érkeznek, a sok nedves levegő pedig sok hót hoz. Ritka a jó idő, ami a mászásra és a csúcstámadásra alkalmas. Az alaptábort 5500 méterre tervezzük, ami mondható átlagosnak is, de igazából elég magasan lesz. A későbbiekben legalább négy tábort kell majd építeni. A két magashegyi tábor 7000 méter felett könnyű, mozgó lesz, ezekből szervezzük és kíséreljük meg a csúcs támadását. A terep változatos és nehéz. Lesznek előtte sziklás terepek, jég- és sziklafalak. A legjobban azonban a mélyhavas lejtőktől tartok, azok a legveszélyesebbek.

Már két nap eltelt azóta, hogy hír jött volna a két magyar hegymászóról. Az utolsó előtti még az örömhír volt: sikerült meghódítani a világ harmadik legmagasabb hegycsúcsát. Az ünneplés helyét nem sokkal később az aggodalom vette át, mert kiderült, baj van, életveszélyben lehetnek a magyar hegymászók. Kollár Lajos, az expedíció vezetője az alaptáborban várja az első jelet, amely a sikeres visszatérést bizonyítja. Amint arról az MNO is hírt adott, tegnap az alaptáborból két serpát indítottak el, hogy megtalálják Erőss Zsoltot és Kiss Pétert, és segítsenek nekik lejutni a hegyről.

– Hogy milyen az esélyünk? Jó esély nélkül senki sem vágna bele – mondta Erőss Zsolt a már említett sajtótájékoztatón.

Az erdélyi születésű, a nyolcezres hegycsúcsok világában már otthonosan mozgó hegymászó szavaiba kapaszkodunk. Jó eséllyel vágtak bele a Kancsendzönga meghódításába, fel is értek a csúcsra, vissza is jönnek. És akkor következhet a magyar hegymászók által még le nem igázott Annapurna és a K2.

Forrás: MNO

16 hozzászólás “Erőss Zsoltékat eltűntnek nyilvánították” bejegyzésre

  1. Perspektíva? szerint:

    Nem örülök, de tegnap írtam…………….

    Perspektíva? szerint:
    2013. május 21., kedd – 14:59
    Sorsával játszik, pedig kapott már elég mélyreható figyelmeztetést. Úgy látszik nem volt elegendő.

  2. Jeniszej szerint:

    Grün úr megmondta.

    “2013. május 21., kedd – 14:55
    Röfike!
    A hegymászók példája lebegjen előtted!
    A csúcsot meghódítani fél teljesítmény! Onnan még épségben le is kell jönni!”

  3. nagyapó szerint:

    Milyen kedves, megértő hozzászólások!
    De van még szebb, idióta Dr. grün t.t. figyelmébe : “Nem adok pár órát és 1 ország fog”gyűjteni”az árváinak akire btos hagyott pár milla biztosítást,fél ország fogja”sajnálni”…kiket is????minek indult el???ha meg felvállalta,akkor ennyi…az Ő gyerekeinek btos nem lesznek anyagi gondjaik…hol vannak itt pl. a tleg árvák??akiket kilakoltattak,elszakítottak szüleiktől???sorolhatnám ebben a retkes országban…azokat kéne támogatni,nem az ilyen idióta fanatikus marhákat…ámen…hihiiiiiiii…” (Hir24)

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. ... Grün szerint:

    Öreg Farok!
    Vannak még csodák!
    Emlékszel még arra a kajakos gyerekre aki hatvan napra eltűnt az óceánon és egyszer csak megérkezett Antiguára?!
    Én még bízok!
    Csodálkozni fogsz, ha egyszer valaki felismeri az alaptáborban!

  5. Anikó (Krizantém utcából) szerint:

    A remény hal meg utoljára ! Én is bízok, hogy talán még élnek és előkerülnek, nagyon sajnálnám a két magyar honfitársamat Erőss Zsoltot és fiatal embertársát Kiss Pétert. Bár tény és való, tudják a hegymászók, hogy az életükkel játszanak mégis vállalkoznak ilyen veszélyes sportra.

  6. bonifác szerint:

    Sok embernek van meg mindkét lába, mégsem megy fel a Gellérthegyre sem. Az ilyen
    …….minősítik azokat, akik a lehetetlent ostromolják. Piti férgek.A férfiak a hegyen vannak.

  7. felix szerint:

    Szemétláda!
    Hogy te mekkora konténer vagy.

  8. John Doe szerint:

    Így jártak.

  9. Vátesz szerint:

    Jól ismerem Kollár Lajost, az öcsémmel 1997-ben és 2001-ben voltak Grönlandon, másodjára sikerült is keresztül sielni keresztül Grönlandot. Az öcsém 2007-es Hidden Peak (8068m.) és Broad Peak (8047m. Karakorum-Himalája, Pakisztán) expedíció csúcsmászója! 1985-ben Spitzbergákat sielte körül Ozsváth Attilával és Dékány Péterrel, Ozsváth Attila szintén eltűnt a Karakoram-Himalájában 2002-ben Pakisztánban.

  10. ... Grün szerint:

    A Spitzbergákat síelte körül?!
    Vízisível?! 😛

  11. Fapofa szerint:

    Ez a fárasztó idióta miért nem fárad már el? Szerencsétlen ördög!

  12. Mari nénye szerint:

    Magasabbra jutott a Himalája csúcsainál 🙁

  13. Vátesz szerint:

    A Spitzbergákat a tengerpart mentén a szárazföldön lehet körbesielni, amikor hó fedi. Ajánlatos puskát is vinni, mert rengeteg a jegesmedve. Amikor ott voltak, egy olaszt a sátrából húzott ki egy jegesmedve, s eltűnt vele a jég alatt.

  14. ... Grün szerint:

    Tehát akkor nem körbesíelte, hanem tett egy síkörutat a szigeten! 😀

  15. Homokora szerint:

    Péter lezuhant.
    Így Zs egyedül maradt (betegen)
    Ha nem tud elé menni senki, nem fog tudni lejönni (sajnos)

Itt lehet hozzászólni !