Döntőben ByeAlex!

Blikk.hu

Az 58. Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe jutott Magyarország ByeAlex előadásával.

The first finalist, Hungary! Az első finalista, Magyarország – mondta a műsorvezető 5 perccel 11 óra előtt, és felocsúdni sem volt időnk. Alex vágya teljesült, és az interneten máris megjelent az új szókapcsolat. Welcome, Alex! Csak így tovább!

Kicsit hamis és kicsit autista a mozgáskultúrája, de szerethető, és a mienk – írta egy kommentelő a legnagyobb közösségi fórumon, és meglepően sokan vélekedtek hasonlóan. Hazai viszonylatban ByeAlex az 51 ezer négyzetméteres Malmö Aréna színpadán is megosztó személyiség maradt, de mintha enyhült volna az ellenérzés az igazság pillanatában, mármint tegnap este röviddel 10 óra előtt, amikor a Kedvesem című dal felhangzott a kontinens sok millió tévéképernyőjén.

Alex természetesen izgult, ezt jól lehetett látni, de a Zoohacker keverésében felhangzó Kedvesem szépen szólt, és az 58. Eurovíziós Dalfesztivál közönségében is meglepően sokan tapsoltak, és ujjongtak. Ahogy arra számítani lehetett, a mezőny erősebb volt, mint az első, kedd esti elődöntőben, ahol a 39 résztvevő ország indulói közül 16-an léptek színpadra, és 10-en jutottak tovább. Tegnap 17 produkció versengett szintén 10 helyért, és a máltai Gianluca Bezzina és a norvég Margaret Berger előadása is meggyőző volt. Az izraeli énekesnő bődületes hangjától pedig csak ByeAlex szemüvege nem repedt meg.

Szeretnék a döntőbe jutni, hogy bizonyíthassak – mondta Alex szerényen, közvetlenül a második elődöntő kezdete előtt, és ez sikerült is neki. Röviddel 11 óra után hirdette ki a műsorvezető, hogy a Hungary képviseletében jelen lévő ByeAlex ott lehet a szombati döntőben, ahol már a versengés legfőbb szponzorai, azaz Németország, Franciaország és Nagy Britannia indulói is a vén kontinens színe elé járulnak. Utóbbit, a veterán Bonnie Tyler (61) képviseli, akinek hatalmas rajongótábora van Németországban.
Hogy kell szavazni, a ValóVilág 1. óta nem csináltam? – kérdezte egy másik kommentelő, de Európa számos más részén bizonyára sok magyar tudta a választ, mert ilyenkor a külföldön élő honpolgárok szokták aktivizálni magukat. ByeAlex a kinézetével viszont az úgynevezett hipsztereket is megszólította, elképzelhető, hogy a brit, német avagy svéd hipsztereknek is köszönhető, hogy most szombaton is izgulhatunk.

Forrás: Blikk.hu

2 hozzászólás “Döntőben ByeAlex!” bejegyzésre

  1. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    15-15 db SMS-t küldtem Hungary-nak 😉 két mobilról küldtem.
    Külföldön tartózkodom, így nekem lehetett.
    Vannak külföldön élő MAGYAR ismerőseim, ők is nyomták az SMS-t, de hogy hány db SMS-t küldtek azt nem tudom. Mindenesetre füstölt a kezem, mert 15 perc állt rendelkezésre a szavazáshoz. Nem volt occsú, de a HAZÁMÉRT MINDENT!!! 😉

    Továbbá 3 SMS-t küldtem Romániának, eszméletlen nagy hatással volt rám, a díszletük, a tánc, a látható elemek, a színkavalkád, lenyűgöző volt számomra 😉

    2 db SMS-t kapott tőlem Izrael, az egyik legképzettebb hangú énekesnő volt a mezőnyben, és nem utolsó sorban stabil stílussal érkeztek. Szép csengése volt a dalnak

    1 db SMS-t küldtem Norvégiának az elektrocicának. Ezek ott északon mind szőkék? De ennyire?

    Ízlandra meg már nem jutott kredit a SIM kártyán. Sorry. jég a lift vagnaci 😉

    Bulgáriából már nem először lépett ugyanezzel a stílussal Elitsa és Stojan a színpadra, nem is jutottak tovább. Azt hiszik Európa felejt 2007-ben a Water című számmal voltak, goa variációban, és bennevoltak az első tíz helyezésben döntőn.

    Finnországtól hánynom kellett, szóval ez a barbibabás britney spears? Meg az a csók a végén? Azért ennyire még ne legyen free love…mert azért legyen már bennünk tartás 🙁

    Görögország egyértelmű politikai döntés volt, mert valakit mindig sajnálni kell, ha már Ciprus nem került be.

    Hol vannak a törökök? csehek-szlovákok-lengyelek bosnyákok? KÁR hogy nem indultak
    Azért a volt yugo-országokat szépen kiejtették – mondjuk érthető, mert állandó körbepontozásban voltak.

    Hogy ki nyer? Természetesen örülnék neki, ha HUNGARY győzne, de tudom ezt a teóriát el kell felejteni, mert mi sosem nyerhetünk, because of the nation….

    Politikailag nézve Svájcra&Hollandiára&Dániára gondoltam. Svájc kiesett nagy meglepetésre, pedig érthető üzenet volt a dal – pípl bílt dér berikéjd…
    Grúziát tartom esélyesnek és Romániát (magam miatt) 😉

    Na szombaton éjszaka minden kiderül, Good evening Europe Hungary is calling. Thank you for this fantastic show…..
    And finally 12 points go to …..

    EUROPE, WE LOVE YOU! FOREVER AND EVER! 😉

  2. lolka szerint:

    2013. május 17., péntek – 11:36
    “Bulgáriából már nem először lépett ugyanezzel a stílussal Elitsa és Stojan a színpadra, nem is jutottak tovább.”…mert addigra lemerült a SIM kártya kredited… 😉 😉
    -A videóhoz azért oda lehetett volna írni, hogy illusztráció…mert a döntőbe jutásnál szürke sapkában adott elő…de nagyon szeretném, ha nyerne, akár egy második helyet, de az első lenne az igazi…

Itt lehet hozzászólni !