Meghosszabbított nyitva tartással várják az adóbevallókat a fővárosban

Hirado.hu

Illusztráció

A rendkívüli ügyfélfogadással azt szeretné elérni az adóhatóság, hogy az érintettek hosszas várakozás nélkül, időben tudják teljesíteni kötelezettségüket.

A magánszemélyek személyi jövedelemadó bevallásának és befizetésének határideje május 21-én jár le, de a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) már május 13-ától hosszabbított nyitva tartással fogadja a budapesti és Pest megyei adózókat – tájékoztatta a NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága pénteken az MTI-t.

A közlemény szerint a rendkívüli ügyfélfogadással azt szeretné elérni az adóhatóság, hogy az érintettek hosszas várakozás nélkül, időben tudják teljesíteni kötelezettségüket.

Az észak-budapesti, kelet-budapesti, dél-budapesti és Pest megyei adóigazgatóság központi ügyfélszolgálatai május 13-a és 17-e között reggel negyed 9-től este 18 óráig, május 21-én pedig reggel negyed 9-től este 20 óráig fogadják az ügyfeleket. A megszokott félfogadási időn túl kizárólag a bevallások benyújtásával kapcsolatos ügyek – bevallások átvétele, csekkek kiadása, tájékoztatás, bankkártyás befizetés, ügyfélkapu-regisztráció – intézhetők.

A 06-40/42-42-42 kékszámon hívható általános tájékoztató rendszer munkatársai május 13-a és 17-e között reggel fél 9-től 18 óráig, május 21-én reggel fél 9-től 20 óráig fogadják az ügyfelektől érkező hívásokat – közölte az adóhatóság.

A hosszított ügyfélfogadási idővel érintett ügyfélszolgálatok:

  • NAV Észak-budapesti Adóigazgatósága 1134 Budapest, Dózsa György u. 128-130.
  • NAV Kelet-budapesti Adóigazgatósága 1144 Budapest, Gvadányi u. 69.
  • NAV Dél-budapesti Adóigazgatósága 1096 Budapest, Vaskapu u. 33-35
  • NAV Pest Megyei Adóigazgatósága 1132 Budapest, Kresz Géza u. 15.

Forrás: Hirado.hu

Itt lehet hozzászólni !