Mentőöv az MDF-nek

dunatv.hu

Lengyel Zoltán megmenti az MDF frakciót. A volt fideszes képviselő csatlakozik a képviselőcsoporthoz. A frakció ma megszűnt volna, miután Almássy Kornél kizárásával és Vas János kilépésével létszáma tíz fő alá esett.

Lengyel Zoltán képviselő úr úgy döntött, hogy a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjához csatlakozik, így 10 fővel van a Magyar Demokrata Fórumnak képviselőcsoportja a Parlamentben. – jelentete ki Szili Katalin házelnök.

Lengyel Zoltán tavaly szeptemberig a Fidesz frakció tagja volt. Ezután felfüggesztették mentelmi jogát és büntetőeljárás indult ellene hivatalos személy elleni erőszak, könnyű testi sértés és becsületsértés miatt, majd a Központi Nyomozó Főügyészség vádemelést javasolt a politikus ellen. Az ügy előzménye, hogy rendőrök leállították Lengyel Zoltán gépkocsiját, ám a képviselőnél nem voltak iratok és megpróbálta elhagyni a helyszínt. A rendőrök testi kényszert alkalmaztak vele szemben, miközben az egyik rendőr nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Herényi Károly frakcióvezető azt mondta, hogy az ártatlanság vélelme minden magyar állampolgárt megillet, így a képviselő urat is. Majd az igazságszolgáltatás teszi a dolgát – tette hozzá.

Varga Mihály a Fidesz frakcióvezető-helyettese így nyilatkozott: “Kilóg a lóláb. Ez lenne a normális Magyarország?”

A képviselő egyébként a Független Kisgazda-, Nemzeti Egységpárt tagja. Az MDF frakcióban szabad mandátummal dolgozik majd, erről a két párt egyezett meg a hétvégén.

Lengyel Zotán elmondta: ha nem dolgozunk együtt, akkor elveszíti a magyar országgyűlés a középosztályt képviselő konzervatív frakcióját, amire meggyőződésem szerint és a kisgazdák megygőződése szerint szükség van.

Lengyel Zoltán frakcióvezető-helyettesi pozíciót kap, és agrárügyekben a képviselőcsoport vezérszónoka lesz.

dunatv.hu

4 hozzászólás “Mentőöv az MDF-nek” bejegyzésre

  1. baniko21 szerint:

    Ahhoz képest, hogy büntetőeljárás van ellene, sajátos megoldás, hogy
    az MDF-nek így is úgy kellett, mint egy falat kenyér. Arra lennék kiván-
    csi, hogy ha rabok szabadulnak, azoknak is az MDF-ben lesz-e helyük?
    Nem baj ha testileg valakit megsértettek, erőszakosak, lehet még belő-
    lük az MDF-ben frakció helyettes! Jelentkezés: Dávid Ibolyka elnök
    úrhölgynél.

  2. jani szerint:

    A pénz az nagy úr ! A törvények meg egy …t sem érnek ha a képviselők úgy váltzoztathatják elveiket, pártjukat mint más az alsónemüt! A legnagyobb baj ,hogy hülyének néznek minket. Az átnyergelt képviselő az ország érdekére hivatkozott ! Nekünk az lenne az érdekünk,hogy az ilyenek eltünjenek a közéletből !!
    Ez az ingyenélő képviselő társaság- már látszik, de nagyon- hogy saját képére formálta még a törvényeket is. Ebben az országban nem érték a tisztesség a becsületesség.

  3. toto szerint:

    szerintem törvényszerű volt, hogy ez a “senkiházi” csatlakozott az MDF-hez, aminek szerintem ez volt az utolsó szeg a koporsóján. A Normális Magyarország és a Hazai Középosztály Megmentői ettől a pillanattól szart sem érnek. Még egy ideig – legfeljebb 2010-ig kapják a pénzt – utána vége ennek a csökevénynek.

  4. miska72 szerint:

    Ez is egy kétszínűű gazember. Narancssárga zöld.

Itt lehet hozzászólni !