15 éves tinit erőszakolt meg a brutális pécsi támadó!

Blikk.hu

Illusztráció

Korábban már két lányt is megerőszakolt a pécsi polgármester lányának megtámadásával gyanúsított, a rendőrség által keresett Nyerges Zoltán – tudta meg a Vasárnapi Blikk.

Megtaláltuk annak a lánynak az édesanyját, akit Nyerges évekkel ezelőtt, szilveszter éjszakáján akart erőszakkal magáévá tenni.

– Arra lettem figyelmes, hogy a lányom a zuhanyzóba siet, és zokogva fürdik. A mocskot akarta lemosni magáról. Nyomban hívtuk a rendőröket, azonban hiába ismerte fel a képeken a lányom a támadóját, nem volt elég bizonyíték, így hetvenkét óra múlva kiengedték. A gyermekem a többi áldozathoz képest olcsón megúszta, egy trükkel ugyanis kiszabadult a szorításból és elfutott – mondta T. Istvánné, aki abban a gyermekotthonban dolgozott, ahol az állami gondozott Nyerges is felcseperedett.

–  Pár hónappal később egy tizenöt éves kislányt erőszakolt meg. Utána úgy megverte a gyermeket, hogy az moccani sem tudott – folytatta az édesanya a megdöbbentő történetet.

Úgy tudjuk, a gimnazista tininek sosem volt korábban szexuális tapasztalata, így első, borzalmas élménye egy életre megpecsételte a sorsát. Mivel az erőszakos tettek elkövetésekor Nyerges még csak tizenhét éves volt, ezért a maximálisan kapható öt évre küldték börtönbe.

A rendőrök most azzal gyanúsítják, hogy ő volt az, aki péntek hajnalban brutálisan megtámadta a pécsi polgármester lányát. Páva Saroltot (20) Nyerges szexuálisan akarta zaklatni, ám a lánynak sikerült megvédenie magát, ugyanakkor az arc- és orrcsontja eltört, teste több pontján is zúzódást szenvedett, a ruháit pedig szétszaggatták. Jelenleg is kórházban ápolják.

Péntek este közzétették a gyanúsított férfi nevét, és elfogatóparancsot adtak ki ellene. A rendőrök azóta is keresik, minden helyet átkutatnak, többek között azt a gyermekotthont is, ahol felnőtt. Az ott gondozott tizenévesek persze mit sem tudtak a menekülő Nyergesről, ahogy bátyja, József sem.

– Amit tett, olyat állatok sem tesznek. Elítélem ezért, mint ahogy a korábbi tette miatt is. Nálam nem járt az újabb erőszak óta. Azt sem tudom, milyen körökben mozoghat, vagy hogy hol húzhatta meg magát. Adja fel magát, mert csak idő kérdése, és megtalálják – mondta az Orfűn élő Nyerges József.

Kiderült az is, hogy József és Zoltán nem édestestvérek. Zoltánt pár éves korában vették a nevükre Nyergesék, minden bizonnyal nem sejtve, hogy szörnyeteget nevelnek.

Újra rettegnek a pécsiek

Alig nyugodtak meg a kedélyek a Bándy-gyilkosság után, Páva Zsolt polgármester lányának megtámadása ismét sokkolta a pécsieket. Helyi nők ezért jövő hét csütörtökre békés, figyelelemfelkeltő demonstrációt terveznek a belvárosba. Felhívásukban azt írják: elegük van abból, hogy saját városukban nem érzik magukat biztonságban csak azért, mert lányok.

Az internetes fórumokon közben több helyi lakos is kijelentette, hogy ezentúl gázspray nélkül sehova nem engedi gyermekét éjszaka.  Így történt ez Bándy Kata meggyilkolása után is, amikor a pécsi vadászboltokban hiánycikk lett a paprikaspray.

Forrás: Blikk.hu

9 hozzászólás “15 éves tinit erőszakolt meg a brutális pécsi támadó!” bejegyzésre

  1. “15 éves tinit erőszakolt meg a brutális pécsi támadó!”
    Pécs Európa fővárosa után a bűn fővárosa lett?!
    Tegnap előtt a pőlgi lánya, ma egy tizenöt éves?!
    Borzasztó!

  2. 1 cerkofmajom egyenlo 10 mszp szavazo szerint:

    tartsuk csak az ilyet segélyen vagy pusztítsuk el? én az utóbbira szavazok.

  3. 1 cerkofmajom egyenlo 10 mszp szavazo szerint:

    remelem holtan talaljak.

  4. felix szerint:

    Lehet, hogy egy új drog van a dolgok hátterében?

  5. 1 cerkofmajom egyenlo 10 mszp szavazo szerint:

    nnem uj drog, ez csak a regi jol ismert ciganyver.

  6. Pirike szerint:

    Rohadjanak el. Az összes nemi erőszakot elkövető bűnözőt ki kellene herélni! Néhányat megcsinálnának, utána tuti elmenne a többinek a kedve tőle.

  7. Jeniszej szerint:

    Miért nincs Csillagtelep egyes részein közvilágítás?

  8. Vátesz szerint:

    Egy tomfát kellene beerőspaprikázni, aztán azt alulról feldugni neki, majd ugyanazt a szájába is beleerőszakolni! Aztán kíváncsian várnám, hogy dolgozza fel magában ezt az erőszakot!
    Én is egyetértek a heréléssel, jobban féltik a férfiak a micsodájukat mint a szabadságukat!

Itt lehet hozzászólni !