Élete végéig börtönben marad Bándy Kata gyilkosa!

Blikk.hu

Életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte a Pécsi Törvényszék Péntek Lászlót Bándy Kata megöléséért. A férfit 10 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, emellett meg kell térítenie 12,5 millió forint bűnügyi költséget, és 28 960 forintos vagyonelkobzást is kapott. Az ítélet nem jogerős.

A vád szerint a 26 éves férfi tavaly július 8-án hajnali két óra után pécsi, Dugonics utcai lakása előtt szólította meg a születésnapi összejövetelről hazafelé tartó Bándy Katát, egy játszótérre kényszerítette, megerőszakolta, s közben, hogy ellenállását megtörje, megfojtotta.

Az ügyész tényleges életfogytiglani fegyházbüntetést, a védő határozott idejű szabadságvesztés kiszabását kérte perbeszédében a Bándy Kata megölésével vádolt Péntek Lászlóra a Pécsi Törvényszéken pénteken.

Tóth László ügyész indítványát azzal indokolta, hogy a társadalmi szabályokkal tudatosan szembehelyezkedő, többszörös és különös visszaeső, bűnöző életmódot folytató vádlott a kisebb súlyú bűncselekményektől eljutott a legsúlyosabb bűntett, a minősített emberölés elkövetéséig, amely országos közfelháborodást keltett.

Solymos Sára védő arra kérte a bíróságot: határozott időtartamú szabadságvesztést szabjon ki P. Lászlóval szemben. Úgy látja, a férfinak meg kell adni az esélyt arra, hogy hosszú idő után ugyan, de visszakerülhessen a társadalomba. Ezt a férfi beismerő vallomásával és azzal indokolta, hogy álláspontja szerint a közösülés ténylegesen nem történt meg.

Az ügyvéd úgy vélte: az elkövető és az áldozat között lehetett valamilyen kapcsolat, így történhetett, hogy együtt sétálhattak el a játszótérre, a bűncselekmény helyszínére.

A vádlott az utolsó szó jogán újfent bocsánatot kért áldozata hozzátartozóitól és barátairól. Azt mondta: nem tudja magát túltenni a történteken.

Péntek László beismerte a gyilkosságot, de tagadta, hogy a nőt brutálisan bántalmazta és megerőszakolta volna. Azzal védekezik, hogy Bándy Katával már hetekkel a tett előtt megismerkedett, sőt intim kapcsolatba került. Vallomása szerint azért fojtotta meg, mert indulatba jött, mivel a nő nem vállalta fel a kapcsolatukat.

A bíró végül első fokon tényleges életfogytiglanra ítélte Péntek Lászlót brutális tettéért.

Forrás: Blikk.hu

11 hozzászólás “Élete végéig börtönben marad Bándy Kata gyilkosa!” bejegyzésre

  1. pongó szerint:

    Ott rohadjon meg.
    Remélem nem fogják felezni a büntetését jó magaviselet miatt, mint a sokszoros visszaeső Stohl Andrásnak!

  2. Vátesz szerint:

    Magánzárka, kampó a falba, s bekészíteni egy kötelet, hátha nem akarja pazarolni az adófizetők pénzét!

  3. vermes szerint:

    És itt a pécsi polgármester lányát megtámadó norvég cserediák fényképe is:
    http://www.pecsistop.hu/belfold/beindult-a-hajtovadaszat-pecsett-nyerges-zoltan-a-gyanusitott/1136744/

  4. bonifác szerint:

    Az Ammnest International magyar “képviselői ” javaslatot tett Magyarország elítélésére
    a cigányokkal való bánásmódért. De azt elfelejtették összeszámolni, hány rablógyilkosságot, lincselést, rablást, lopást követtek el “szegénykék”. De minden elszámolásnak két oldala van: és ezek a dolgok nem számitanak.Az egyenlő mérték
    liberáléknál kettős mérce. Laci barátunk mellé oda kellene ültetni jogvédő “barátait is.
    Akik azt sugallták: neked , mivel cigány vagy neked mindent szabad.Régen szdsz -nek
    hívták őket..

  5. vermes szerint:

    Rossz helyre tetted az idézőjelet. Egy szóval előrébb kellett volna…

  6. 1 cerkofmajom egyenlo 10 mszp szavazo szerint:

    ne altalanositsunk. a bunosok bunhodjenek borszintol fuggetlenul. halalbuntetest kenyszermunkat a wellnessborton helyett.

  7. großmutter szerint:

    Cerkófmajom! Írta itt valaki, hogy csak bizonyos bőrszínűek bűnhődjenek? Ne csúsztass! 😀

  8. Jeniszej szerint:

    Igaza lehet Vátesz hozzá szólónak, miszerint minden élete végéig elzárt rabnak meg kellene adni azt a lehetőséget, hogy dönthessen, hogy mikor szeretne magával végezni.
    ” Magánzárka, kampó a falba, s bekészíteni egy kötelet, hátha nem akarja pazarolni az adófizetők pénzét!”
    Kötelet, kampót, áramot, mérget tartalmazó egység csomagot kellene nekik biztosítani.
    ))) 😀 (((

  9. maminti szerint:

    28.960 forintos vagyonelkobzás? A bíróság a hülye vagy a cikkíró?

  10. bonifác szerint:

    Ott, ahol százból százszor ugyanazok követik el ugyanazt, hol az általtanosítás ? Ne
    játszuk el a liberálbolsik álszent jogtiprásait! Éljen élete végéig magánzárkában.
    Egy idő múlva naponta fogja kérni, hogy végezzék ki. Ne tegyék!

  11. Tóth Kati szerint:

    Az ilyet örökre ki kell vonni az emberek közül és elzárva kell tartani,hogy soha többet ne bánthasson senkit.

Itt lehet hozzászólni !