Csepel.hu
Március 21-én, 89 éves korában elhunyt Csepeli Szabó Béla költő, író, újságíró. József Attila-díjjal 1958-ban tüntették ki, a Csepel Díszpolgára elismerést pedig 2004-ben kapta meg. Az ötvenes években lett országosan ismert költő, amikor egymás után jelentek meg verseskötetei. Egész élete Csepelhez kötötte; szülőföldjéhez való ragaszkodását hangsúlyozta azzal, hogy eredeti neve elé felvette a Csepeli nevet.
Csepelen született 1924-ben, s a községben végezte el az elemi és a középiskoláit. Később az Eötvös Lóránd Tudományegyetem bölcsészkarán tanult magyar szakon. A II. világháború alatt a Weiss Manfréd Acél- és Fémművekben dolgozott kifutóként, s ekkor kezdett el verseket írni. A község újságjának, a Fogaskeréknek alapító tagjaként újságírással is foglalkozott. Később a Szabad Nép, majd a Friss Újság munkatársa lett. A Magyar Újságírók Országos Szövetségének titkára volt 1950–1951 között, ezt követően 1951–1954 között a Kulturális Kapcsolatok Intézetének főelőadójaként dolgozott. A Szabad Ifjúság munkatársaként 1954–1956 között tevékenykedett, 1956-tól pedig szabadúszó lett. A Képes Újság irodalmi rovatánál 1975–1984 között dolgozott. A Csepel Művek oktatási intézetéből ment nyugdíjba 1984-ben.
Munkásságának értékéről megoszlanak a vélemények. Első verseskötete 1951-ben jelent meg „Lázadóból forradalmár lettem” címmel. A korabeli kritika szocialista realista munkásköltőnek tartotta, ami megfelelt a korszak hivatalos ízlésvilágának. Verseit az általános iskolákban is tanították, de a rendszerváltást követően már kevésbé értékelték irodalmi tevékenységét. Élete utolsó évtizedeiben ritkábban írt, s verseiből lassan kikoptak a szocialista realista embertípus ábrázolására jellemző sorok. Szülőföldjéhez, Csepelhez való hűségét életében és verseiben mindvégig megőrizte.
Forrás: Csepel.hu
Csepeli volt, itt élt közöttünk, bárkivel szóba állt.
A munkások büszkék voltak rá, olvasták sorait.
Nyugodjon békében.
A házi szolgák és más tahók a “humoros” beköpéseiket tartogassák meg vezéreik napi fotóinak kommentálásához. Úgy sem merik.
Szívemből szoltál!
robi, hajasbaba! Szép ez a szanyis nekrológ. A költőt méltatják, vagy gyűlölködnek?
Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.
Hallottam már róla,
mikor vette fel a Csepeli nevet? Érdekes hogy megkapta ezt a nevet, mert én is kérvényeztem Csepel nevet, de elutasították a Belügybe anno. 🙁
A szocialita rezsim kiváló harcosa volt. Olvassatok bele “Acélsziget” című könyvébe.
Egy keményvonalú bolseviket ismerhettek meg.
De a halott katona mindég hős ! Bármelyik oldalon harcolt.
Nyugodjon békességben !
Csepeli Szabó Béla
EPITÁFIUM
-Utam végére-
Azt kérditek hogyan éltem?
Hazám porából fellobogtam,
felragyogtam a csillagokban,
s hazám porába visszatértem.
http://kutasi.blogspot.hu/2013/03/16710-szabo-bela-csepeli-szabo-bela.html
Fiatal koromban, találtam egy könyvet, a könyvtárban. Versek is voltak benne, Ha lenne Isten… Kovácsról írta. Én is ismertem kovácsot, akire felnéztem, mert a lovak patáját patkolta, meg faragta és én irigykedve néztem! Eszembe jutott az általam ismert kovács… Majd el is felejtettem ezt a dolgot és felkerültem Csepelre a Martinba, melynek a szomszédságában volt a Nagykalapács üzemcsarnoka, szembe vele a Kis kalapács, A szomszédom egy nagy darab nyírségi gyerek lett, ő olyan volt mint amilyennek képzeltem a vers alapján. Így adódott, hogy a szomszédom lett egy kovács (sajnos már nem él) és jó ideig, Csepeli Szabó Béla háza előtt jártam a munkahelyemre! Még emlékszem, hogy a nagykalapács, ha dolgozott, a martinban is remegett a föld. Nem csoda, ha Béla bácsit is meg ihlette a kovács.
Nyugodjék békében!
Bocs, hogy ide tettem fel ezt a szöveget, de egyrészt nem találtam neki jobb helyett, másrészt abban bízom, hogy ez lehűti az itt kommunistázó és bolsevikozó barmokat!
Kétszer búcsúztatták el Cipőt (†47), hogy teljesíthessék az énekes végakaratát.
A Blikk megtudta, hogy Cipő pontosan megtervezte a saját temetését, a búcsúztató szervezői azonban nem vették figyelembe, hogy Ő hogyan képzelte el.
Hiába kísérte ugyanis többezres tömeg péntek délután Bódi Lászlót végső nyughelyére a kistarcsai temetőben megindító ceremónia keretében, a Republic frontembere nem így akart búcsúzni.
Éppen ezért, miután a gyászoló tömeg szétszéledt, és a temető pedig elcsendesült, a családtagjai és legközelebbi barátai visszamentek a sírhoz, és teljesítették az énekes utolsó kívánságát.
Cipő élete utolsó időszakában folyamatosan arról beszélt, hogy kommunista hangulatú temetést szeretne magának.
– Azt kérte, hogy ne pap búcsúztassa, és ne is vegyen részt a ceremóniában egyházi személy – értesült a Blikk cáfolhatatlan családi forrásból, akitől azt is megtudtuk, az énekes-szövegíró többek között kikötötte, miközben a földbe helyezik, a volt szovjet himnusz szóljon.
– Nem akart egyházi liturgiát. Bár a katonaság után megkeresztelkedett, sőt egy évig, kíváncsiságból még teológiát is tanult, végeredményben erősen ateista ember volt.
Ráadásul nem is baloldalinak, hanem kommunistának vallotta magát.
Ez nem szélsőséges nézeteket jelentett nála, hanem azt, hogy ha neki vannak javai, akkor másnak is legyenek – mondta el Cipő egyik barátja.
A zenész a róla szóló könyvben így fogalmazta meg politikai beállítottságát: Kommunista vagyok, a szó jézusi, és legnemesebb értelmében.
Ismerve Cipő elkötelezettségét, pénteken este a családtagok és barátok a nyilvános temetés után ott maradtak a közelben, majd amikor besötétedett, visszamentek a sírhoz. Gyertyát gyújtottak és lejátszották a szovjet himnuszt.
– Hideg volt és csípős szél fújt, mint a temetés alatt, de úgy éreztük, teljesítenünk kell a végakaratát – tette hozzá az informátor, akinek szavait egy családtag is megerősítette.
– Valóban megvártuk, amíg a tömeg eloszlik és elmennek az emberek, aztán visszamentünk a sírhoz és elbúcsúztunk tőle úgy is, ahogyan ő szerette volna. Körülbelül tízen lehettünk, körbeálltuk a sírt, és betettük a nagypapája CD-jét, amelyről a volt szovjet himnusz szólt.
Mindenki tudta, hogy ez fontos számára, ugyanis 15 éves koráig szovjet állampolgár volt, és ezt büszkén vállalta.
Úgy búcsúztatuk el, ahogyan ő szerette volna – erősítette meg Cipő testvérének a fia.
Ceterum censeo… ne kommunistázz általánosítva, mert a kommunisták között olyan emberek is voltak és vannak, akinek a hite nem szélsőséges nézeteket jelent, hanem azt, hogy “ha neki vannak javai, akkor másnak is legyenek”.
Minden tiszteletem Cipőé, de az alábbi megfogalmazása értelmezhetetlen, elfogadhatatlan, a kommunista szellemiség éppen az ellenkezője a jézusi tanításoknak.
“Kommunista vagyok, a szó jézusi, és legnemesebb értelmében”
Jézus nem akart hullahegyeket, a kommunisták viszont akarták és megtették.
Ön sem érti a lényeget.
“Náci vagyok, a szó jézusi, és legnemesebb értelemében”
Így már jobban érthető a lényeg?
Ne haragudjon meg a világ, mi köze Cipőnek Csepeli Szabó Béla Temetéséhez?
A Bolsevikozóknak, meg Kommunistázóknak meg ajánlom figyelmébe a csepeliszabo.uw.hu oldalt, talán kicsit utánna kéne nézni egy Ember életművének, mielőtt lebolsevikozzák, meg kommunistázzák csókolom
“Szabadságharcosok útja mindig rögös” : lehet valamit le kellett volna rakni az asztalra…
Szabó Gergő, a “nemzeti” oldalon ez így szokás, ahogy láthatja! 🙁 Részvétem Önnek!
Talán tíz éve keresett meg a lap tulajdonosa, mert olvasta édesapám versét az Út a messzeségben című verseskötetben, így találkoztunk, sokat beszélgettünk. A vers címe “A költő hasztalan vonít?” Keserű sorok József Attilára emlékezve. A verset 1954. augusztusban írta és az utóiratot pedig 1998. január 10.-n. Megtalálható az Életszomj I.- kötetben Ítéletidő részében http://www.csepeliszabo.uw.hu . Van egy lapja, melyet most felteszek (http://www.csepel-sziget.hu/wordpress/ ). Beszélgetésünk után beszéltünk arról, hogy segítségemmel elkészíti saját honlapját ahol versein, regényein keresztül lehet pályáját megítélni, beszéljenek művei gondolatairól, érzéseiről.
Kedves ifj. Szabó Béla!
Elnézést kérek, amiért “Cipő” idekerült. Tényleg nem idevaló.
Kérem, írjon apjáról, életéről, hogy többet tudjunk róla.
Kedves szigetország!
Furcsa úgy levelezni, hogy a másik fél akinek írunk, bár kifejező, mint “szigetország”, csak egy jelige. Bár a jeligéről, mely 1962-ben történt, eszembe jut édesapám első regénye, melyet a szerkesztőségből kijőve az írók közöltek vele, “könnyű a költőnek, kipattan fejéből az Isteni szikra, néhány sort leír és kész a vers. Próbálna meg regényt írni, ahol oldalakon keresztül alakulnak az események, több szálon bonyolódik az esemény, azt kell összefogni és szépen leírni, hogy az olvasó ne tegye le a könyvet a 10 oldal után. Próbálj Te is írni és meglátod!” Megfogadta tanácsukat, mert igazán önérzetes, büszke ember volt, és “Koldusdiák” jeligével benevezett, ismeretlenül egy regénypályázatra. Van Szigligeten egy irodalmi alkotóház, leutazott 3 hónapra, hogy teljesen Önmaga legyen és csak a regényírással tudjon foglalkozni és megírta a Duna-parti románc című regényt. Az értékelés után közölték, hogy a regénypályázatot a “Koldusdiák” nyerte! Nagyon meglepődött, de miután felfedte nevét, a zsűri is, hogy Ö volt az aki sok neves prózaírót sebtében írt regényével leelőzött! Kiadták Kass János grafikus, festő, Szeged Díszpolgára grafikáival készült SZOT irodalmi ösztöndíjas művét. Ez is megtalálható honlapján.
Édesapámról, életéről, műveiről, vívódásairól, a közélettől való elzárkózásáról nagyon szívesen beszélek Önnek és másnak is akit érdekel.
Egyébként SZOT Díjat soha nem kapott, még a regényre sem! Csak a felirat díszeleg a regény elején.
Kedves ifj. Szabó Béla!
Köszönöm a választ.
Kedves ifj Szabó Béla!
Mi már néhányszor találkoztunk, amikor bent jártál a szerkesztőségben. Először is, őszinte részvétem.
Én édesapádat, sajnos, már nagyon későn ismertem meg. Egy öreg, beteg embert, aki igencsak nehezen beszélt, de gondolatai bölcsek, okosak, meggondoltak voltak. Nehéz, de szellemileg izgalmas beszélgetés volt, amely megjelent a Csepeli csevegések című könyvemben. Mizik Zsuzsi csinnált kitűnő fotókat hozzá. A cím találó volt helyzetére: Az erő elszáll, a költészet megmarad.
Aztán 2004-ben ismét meglátogattam, hogy interjút készítsek vele. Ez megjelent a Csepel újságban.
Ő kedvesen hívott is, hogy látogassam meg, de mindig halogattam, hogy megkeresem újra. Valahogy, te is tudod, az élet másfelé sodort. Most tőled kérek bocsánatot, hogy nem látogattam meg többször. A második alkalommal, kaptam tőle egy verseskötetet, címe Aranymosó. 1989-ben jelent meg. Most, hogy kaptam a hírt, beleolvastam és sajnálom, hogy nem találkozhattam vele többször. De hát, késő bánat… Azt írta ajánlásként a könyvbe remegő kézzel erőlködve: Udvarhelyi András író barátomnak egy szellemes jó beszélgetés után. Szeretettel: Csepeli Szabó Béla. Bpest (Csepel). 2004. december 1. Aztán néhányszor még megjelentettük Jusztusz kollégámmal verseit a lapban, és néha, ha szóba került, beszélgettünk róla. Én egy nagyon fontos dolgot tanultam tőle. amit az olvasásról mondott. “A felszínes tudás nő, de nincsen mélysége. Mély tudást csak a könyvekből lehet meríteni. Amikor olvasok valamit, elgondolkodom: hogy ia van ez? A tévé olcsó filmjei elbutítanak. Sokat lőnek, gyilkolnak…. Én a az élethez kötődöm, de persze mérem a dolgokat politikailag is. Ha az politika, hogy én az úgynevezett kisemberek pártján vagyok, akkor igaz a “vád”. Van a szomszédomban, a tanyán egy szegény ember, akinek mindkét lábát amputálták, egy kettévágott ember. Odamentem hozzá és láttam, hogy tolószékből kapál. És kalapot emeltem előtte, a nagysága előtt. Csillag bácsi, mondtam neki, maga nagy ember, mert az emberi nagyságot nem feltétlenül a tudásban kell mérni, hanem az akartban, a szorgalomban is.” Csepeli Szabó Béla is ilyen ember lett öregen, nem hagyta el magát, az volt az elve, mint Adamovics bácsinak: soha ne add fel. Olvasott és írt, mert ez volt a dolga a világban. Én ezt az üzenetét őriztem meg hátralévő életemben és ezt adom át fiaimnak. Ez nem kommunista elv, csak emberi elv.
Kedves ifjú Szabó Béla! ne törődj a mocskolódókkal, pedig kell törődni, nem tudják, mit tesznek mert nincsen elég ismeretük édesapád költői munkásságáról. Most már neked kell ápolnod ezt az életművét, tőled is függ, mennyire marad meg a tudatunkban. Azzal zárom, amit Béla bácsi mondott: az erő elszáll, a költészet megmarad. Csepeli Szabó Béla meghalt, de a költészet megmarad. üdv. u.a. segédfogalmazó
Kedves Udvarhelyi András!
Köszönjük leveled és megragadom az alkalmat, mivel Téged megtalálni, nem könnyű, ha teheted tegyél eleget utolsó meghívásának, légy ott a temetésen. Ezzel megtiszteled Őt és a családot is. A részemről feltett meghívás mindenkihez szól, akik olvasták verseit, regényeit, majdnem mindegyikből érezhető, hogy ezek az írások minden Emberhez szólnak, nem csak itt a Hazában, hanem ahhoz a 7 milliárd emberhez, kiknek közösségében élünk a Földön. Remélem találkozunk!
Üdvözlettel, Béla
Keresem, de nem találom a költő “Anyám” címü versét. egy kedves barátnőmnek szeretném ajándékba, mivel gyermekkorában szavalta és díjat is nyert vele, de amióta kanadába jött sehol nem tudja megszerezni.
Nagyon szépen kérném önöket, ha megírnák a lehetőségét annak, hogy hol található.
Előre is hálás köszönettel,
Lelkes Ilona (Ilonka) Kanada
imlelkes@shaw.ca