Áldozatnak érzi magát a csepeli kettős gyilkosság egyik vádlottja

TV2

Tvrtko a magyar kriminalisztika egyik legdöbbenetesebb gyilkosságának járt utána – 2009-ben egy csepeli szakképző iskolában valaki megölte az intézmény vezetőjét, és egy tanárt, valamint megsebezte a biztonsági őrt is – aki egy csuklyás gyilkost jelölt meg elkövetőként. Ám a nyomozók szerint valami nem stimmelt, túl sok nyomot és ellentmondást találtak a rendelkezésre álló információk között. A helyszínelés során találtak a fiatalabbik áldozatnál egy bekapcsolt diktafont, amely mindent rögzített, ezzel a rendőrség szerint nem maradtak kérdések.

A vádirat szerint Deme Gábor az iskola gazdasági vezetőjeként találkozót beszélt meg az intézmény vezetőjével, Takács Józseffel, Demét elkísérte K. Tamás biztonsági őr, Takács Józsefet pedig Papp László tanár kísérte el a megbeszélésre, majd a hangfelvétele szerint negyed órás békés egyeztetés után a pedellus előzmény nélkül fejbe lőtte az igazgatót, majd több lövéssel megölte a tanárt is.

Vujity Tvrtko a börtönben készített interjút a másodrendű vádlottal, Deme Gáborral, a stúdióba pedig az elhunyt intézményvezető, Takács József özvegyét és árváját látta vendégül.

Hogy mit gondol az ügyről az első fokon elítélt Deme és mit az áldozatok hozzátartozói, az a videóból kiderül.

Kalandok. Titkok. Hősök.Tvrtko szerint a világ: Lessen be az igazi hősök birodalmába! Felvételek, amelyek korábban nem kerülhettek adásba.Történetek, amelyeket eddig senki nem mesélhetett el.Lebilincselően izgalmas kalandok, első kézből.

Tvrtko vérbeli riporter: kamerájával kinyomozza, észreveszi, megmutatja azokat a dolgokat is, amelyek mások előtt rejtve maradnak. Egy riportfilm azonban kötött műfaj és az adásidő nagyon szűkös: a legizgalmasabb riportalany is mindössze néhány másodpercet kap, hogy feltárja a legféltettebb titkait. A „Tvrtko szerint a világ” végre teret ad a hétköznapi hősöknek. Mert nincs annál izgalmasabb, mint amikor valaki a saját szavaival mesélhet azokról a percekről, napokról, amelyek megváltoztatták az életét. Tvrtko pedig kérdez: kendőzetlenül, kíváncsian. És nem hagyja abba, amíg nem kapja meg a választ.

Forrás: TV2

14 hozzászólás “Áldozatnak érzi magát a csepeli kettős gyilkosság egyik vádlottja” bejegyzésre

  1. 1 cerkofmajom egyenlo 10 mszp szavazo szerint:

    mi ez a szar reklám a sapkafejü balog
    szilárd nevü nímandnak???

  2. Axor szerint:

    Minden szoci ártatlan, még az is aki a börtönbe ül.

  3. Vátesz szerint:

    A saját hülyesége áldozata, ő is azt hitte mint Zuschlag, hogy bármit megtehet mert mögötte áll a Párt! Ezt hitte a sok mocskos ávós is, most a gajdeszban magyarázkodhatnak Belzebubnak.

  4. Anikó (Krizantém utcából) szerint:

    Mikor hoz már az igazságszolgáltatás végre döntést, két ártatlan ember haláláért, kapják már végre meg amit megérdemelnek, életük végéig a börtönt.

  5. Királyerdei szerint:

    Szemét tolvaj,gyilkos komcsik!
    Segítsétek a lebukott elvtársaitokat!

  6. lolka szerint:

    “A helyszínelés során találtak a fiatalabbik áldozatnál egy bekapcsolt diktafont, amely mindent rögzített, ezzel a rendőrség szerint nem maradtak kérdések.”…INNENTŐL NEM ÉRTEM AZ EGÉSZ ÜGYET…2009-2013…

  7. felix szerint:

    lolka!
    Nem vagy egyedül.

  8. szigetország szerint:

    lolka!

    Az ügy érthető. Deme folyamatosan hazudik. A bíróság nem hitte el a meséjét. Kapott egy életfogytot.

  9. John Doe szerint:

    szigetország, az ügy annyira nem lehet egyértelmű, ha egy hangfelvétel sem az. Amennyiben az lenne, akkor már réges-rég az összes szakaszon túl lenne ez a piszkos ügy.

  10. felix szerint:

    Ez az.
    Deme nagy valószínűséggel hazudik mint a vízfolyás, de annyira nem hülye, hogy halván a szalagot, saját magának akarna ellentmondani.
    Annál ő intelligensebb.
    Valami nem stimmel. Lehet, hogy a felvétel még sem annyira egyértelmű és csak a felvétellel válhatna azzá.

  11. felix szerint:

    Kimaradt a film

  12. lolka szerint:

    Szóval nem is értem. A pedellus azt állítja, hogy egy csuklyás lőtt. Akkor miért kellet eltüntetni a szerveren levő felvételeket?…Aztán a videón hallható 3:39… akkor volt kicsi megnyugvás amikor kidobta a szervert a kukába…nem tudnak miért felelősségre vonni…hát nem érdekes…pillanatokon belül olyan ellent mondásokba kerül, immáron hány éve?…

  13. felix szerint:

    Úgy tudom, hogy a gyilkos fegyver az meg van és a gazdája is, és van egy elsőfokú ítélet.
    Mi a fenében bízik Deme?

  14. udvarhelyi andrás szerint:

    Ejnye vátesz! Ejnye királyerdei! Ejnye Axor!
    Ti keresztényeknek tartjátok magatokat? Mi ez a gyűlölködés, ráadásul, nem csak a gyilkosokra vonatkozóan, hanem rögtön az összes szocialistára, és kommunistára is kiterjesztitek? És mi lesz, ha konzervatí-népnemzeti körökben esik meg ilyen tragédia? Akkor mit szóltok. Előfordulhat! Hatalomvágyók, gyilkos indulatúak ott is vannak.
    Ha gyűlöltet keltesz, magad is gyűlöltté válsz. A lényeg, hogy Deme és Kun első fokon megkapta méltó büntetését. Persze Deme mindent megmozgat, hogy megússza, viszont a tények valóban makacs dolgok, emiatt nem teheti meg az új bíró, hogy ne ítélje el. Hiszen nem hasraütve hoz ítéletet egy bíró, hanem szigorúan a törvények, a bizonyítékok alapján. A bizonyítékok pedig Ku és Deme ellen szólnak.
    Persze, Deme most ugyanazt folytatja, mint 2009 óta, próbálja becsapni a világot, amely már nem hisze neki. Ahogy megismertük, jó lesz neki ott bent, börtön-festő lesz és talán még memoár író is, aztán majd behízelgi magát a princnél, hogy ne legyen köcsög. Mert hát egyelőre egy börtönviselt nem lehet börtönigazgató.
    A lényeg, hogy ki nem jöhet 30 évig. Ő valóban ‘elkúrta’ az életét. Csak az a baj, hogy közben két embert meggyilkoltatott és szeretteik életét megkeserítette.
    Itt a főbűnös, a góré Deme. Kun csak egy idomított végrehajtó lény.
    baráti üdv. u.a. segédfogalmazó

Itt lehet hozzászólni !