Megszavazták: biztonságban a rezsicsökkentés

Csepel.hu

A parlament kedden törvényben tiltotta meg, hogy az energiaszolgáltatók áraikba beszámítsák a rájuk kivetett tranzakciós díjat, külön jövedelemadót, illetve a közművezetékek után fizetendő adót.

Az erről szóló kormányzati előterjesztést kedden kivételes sürgős eljárásban, 264 igen szavazattal, 5 nem ellenében és 13 tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés.


A szabályozás arra is kitér, hogy ha a Magyar Energia Hivatalnak (MEH) a rendszerhasználati vagy a csatlakozási díjakat megállapító határozatát bírósági felülvizsgálat eredményeként hatályon kívül kell helyezni, ez csak a hivatal új határozatának jogerőre emelkedése után lehetséges.

A törvénymódosítás előzményéhez tartozik, hogy a Napi Gazdaság értesülése szerint első fokon a gázszolgáltatóknak adott igazat a Fővárosi Törvényszék a MEH rendszerhasználati díjakat meghatározó rendeletével szemben indított bírósági felülvizsgálat során.

Forrás: Csepel.hu

19 hozzászólás “Megszavazták: biztonságban a rezsicsökkentés” bejegyzésre

  1. "?!" szerint:

    A folyamatban lévő bírósági ügyekbe ilyen gátlástalanul még a 1950-es évek elején sem avatkoztak be!

    Holtbiztos, hogy ha szolgáltatók az Európai bírósághoz fordulnak a kuruc kormányunk ismét csatát fog veszíteni! Ezt egy jogász miniszterelnöknek illene tudni!

  2. "?!" szerint:

    Az itt folyó handabandázással szemben, a valóságban csak a fenti bejegyzés utolsó mondatában leírt alábbi ügyről van szó:
    “… első fokon a gázszolgáltatóknak adott igazat a Fővárosi Törvényszék a MEH rendszerhasználati díjakat meghatározó rendeletével szemben indított bírósági felülvizsgálat során.”

    Tehát, minden hazugság ellenére a valóság az, hogy a gázszolgáltatók és az áramszolgáltatók végrehajtották a 10 százalékos árcsökkentést!

    A bíróságon nem a 10 %-os árcsökkentést támadták meg, hanem a kormány által a nyakukba rakott, de az ártörvény szerint az árba beszámítható indokolt költségnek az árakban való beszámításának a MEH részéről történt elmulasztása miatt fordultak bírósághoz!

  3. “A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) kedden elutasította a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) kérését, így érvényben marad a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) zártkapus büntetése, amely alapján a magyar válogatottnak jövő pénteki világbajnoki selejtezőmérkőzésén nézők nélkül kell fogadnia a román csapatot a Puskás Ferenc Stadionban.”
    Mi, magyarok ezt tűrjük?!
    Mi lenne ha a kétharmad erejével törvényt hoznánk?! ))) 😛 (((
    http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/zartkapus-marad-a-magyar-roman-2178845

  4. hitetlen szerint:

    Csak már őket látnám biztonságban… Pff

  5. Tóth Kati szerint:

    Azért megnézném annak a bírónak a családfáját,amelyik törvénytelennek mondta ki a rezsicsökkentést.Egyébként a rezsi állandó emelése az törvényes volt?2002 és 2010 között 13-szor! emelték a gáz árát.Az törvényes volt a bíró úr-elvtárs szerint?Ez nem elképesztő t.szoci szavazók?

  6. Tóth Kati szerint:

    T Írásjelke!Az 50-es években a komcsi nagyurak egyáltalán nem avatkoztak be az ítélkezésbe,á,sőt iszonyú nagy volt akkor a demokrácia.Sírjátok már vissza azt is.Meg a “nem lesz gáz áremelés”es Lendvai féléket is.Nektek azok valók.

  7. gyalog szerint:

    Kedves Tóth Kati!
    Tudja az a gond, hogy közben a konzervatív Fidesz ellopta majd eltapsolta a magán nyugdíj pénztári vagyont, iszonyú pénzeket fektet stadionokba, eszméletlen összeget fektetett a MOL-részvényekbe, tízszeres árért épít ócsai lakóparkot, és ebből – a saját csekkes híradásuk szerint – 1000, azaz ezer Ft-ot térít nekünk február hónapban. Egy tál lencse. Kérem, gondolja át ezt!
    Szeretettel, gyalog

  8. "?!" szerint:

    Buta “Kata”!

    A sötét agyad megvilágítása érdekében megismétlem részedre a 15:01-kor fentebb megjelent írásomat, amelyikből megtudhatod, hogy bíróság nem a rezsicsökkentés ellen döntött, hanem a gázszolgáltató és az Energia Hivatal között felmerült árképzési vitát zárta le, a 2/3-os fülkeforradalmárok által alkotott törvényben előírt szabályok figyelembevételével!

    Jól figyelj az alább leírtakra Kata!

    “A fideszesek által folytatott handabandázással szemben, a valóságban csak a fenti bejegyzés utolsó mondatában leírt alábbi ügyről van szó:

    “… első fokon a gázszolgáltatóknak adott igazat a Fővárosi Törvényszék a MEH rendszerhasználati díjakat meghatározó rendeletével szemben indított bírósági felülvizsgálat során.”

    Tehát, minden hazugság ellenére a valóság az, hogy a gázszolgáltatók és az áramszolgáltatók végrehajtották a 10 százalékos árcsökkentést!

    A bíróságon nem a 10 %-os árcsökkentést támadták meg, hanem a kormány által a nyakukba rakott, de az ártörvény szerint az árba beszámítható indokolt költségnek az árakban való beszámításának a MEH részéről történt elmulasztása miatt fordultak bírósághoz!”

  9. felix szerint:

    Tóth Kati! 20:22.
    Ezután jött a fidesz és a gáz árát megemelte 20%-kal, majd ezt is kevésnek találta és megszüntette a kompenzációt.
    A választások közeledtével ebből a brutális emelésből elenged 10%.-kot.

  10. "?!" szerint:

    Buta Kata!

    Az előző írásom kiegészítéseként tájékoztatlak, hogy ha kíváncsi vagy a bíró családfájára, akkor a bíró családfáját – takarítónőnek öltözve – meglesheted a Fővárosi törvényszék férfi WC-jében!

  11. John Doe szerint:

    Azt várom, hogy mikor kapunk egy orbitális “arcon csapást”, (szépen fogalmazva) úgy, hogy az EU mondja a Jobbik szlogent: “mindent vissza”. Szavazati jogok felfüggesztése és a pénzcsap elzárása. A regnáló hatalmat érdekli ez? Dehogy érdekli, ott már minden megvan. Csak nem svájci számlán.

  12. John Doe szerint:

    Tóth Kati! Kérem Önt, hogy valakitől a családban kérjen segítséget az íráshoz!

  13. Miért bántjátok Tóth Katit?!
    Igenis van esze! Annyi amennyi egy csürhébe járó malacnak!
    Mindig megleli az ovéit! 😛

  14. Anikó (Krizantém utcából) szerint:

    Uraim talán nem illene ilyen stílusban egy hölgynek válaszolgatni, mert más a nézete, véleménye, kultúráltabban sértegetés mentesen nem lehetne ? ! Ő senkit nem sértegetett, ahhoz meg, hogy leírja a véleményét – mint más is megteszi- joga van mint minden hozzászólónak.

  15. felix szerint:

    Anikó!
    Látom, hogy kifinomult ízléssel válogat a hozzászólások között és ezért soha nem olvasod Tóth Katalin írásait.
    Amennyiben olvasnád nem írnál ilyeneket.

  16. John Doe szerint:

    Anikó, Önt nem zavarja az, hogy nem tud írni Kati?

  17. Anikó (Krizantém utcából) szerint:

    Felix szerint, John Doe szerint-nek írom:

    Most is leírom, hogy senkit nem sértegetett, a véleményét meg megírhatja, mint ahogy mások is megteszik, viszont nagyon sokan sértegető, trágár stílusban irogatnak (írásjel főleg !) meg keményen odamondogatnak.
    Felix szerintnek: minden hozzászólást el szoktam olvasni !

  18. hajós szerint:

    Anikó, te Krizantém utcai!
    A “szerint” nem képezi a név részét, te ostoba!

  19. felix szerint:

    Anikó!
    “azért megnézném annak a bírónak a családfáját……”
    Szerinted ez micsoda?

Itt lehet hozzászólni !