Ha-Ha-ha!

A demokrácia nem játék

Fricz Tamás vélemény

Az alkotmány nem játék – ez volt a mottója a Fidesz-székházba betörő fiatalok tüntetésének és a szombati Alkotmány utcai folytatásnak is. Ám a demokrácia sem játék.

Viszont a Hallgatói Hálózattól (Ha-Ha), az Együtt 2014-től, a Millától és Párbeszéd Magyarországtól (PM) korántsem független, flashmobnak látszó tüntetés csúnya játékot játszott a demokráciával. Miért? Azért, mert aki az alkotmányos jogállamiságot, a demokráciát kéri számon az aktuális kormányzaton, az minimum fair módon betartja a demokratikus játékszabályokat és kialakult normákat. Csütörtökön azonban nem ez történt. Ugyanis a fiatalok szimpla birtokháborítást követtek el, amikor bemásztak a kerítésen, majd a bejárati ajtón az épületbe is be akartak jutni. Valamint felmásztak a Fidesz-székház erkélyére. Ezt általában tolvajok és rablók teszik, kedves fiúk és lányok. Tisztában vagytok ezzel?

Akinek problémája van a fennálló hatalommal, s betartja az immáron 23 éve kialakult tüntetési-demonstrációs játékszabályokat, az odamegy a közintézmények elé, és ott tüntet. Például a Kossuth térre, a rádió és a tévé épülete elé, a Hősök terére, akár az Alkotmánybíróság vagy egyes minisztériumok stb. elé. És csak akkor lép tovább, ha valóban a demokrácia szikrája sem marad meg, tehát ha a rendőrség és más kényszerítő szervezetek jogállamellenesen fellépnek a tüntetéssel-tüntetőkkel szemben, s agresszív módon eltávolítják a demonstrálókat a közterekről. Ha ez megtörténik, megvan a morális-demokratikus alapja annak, hogy tovább lehet lépni: ellen lehet állni, végső és brutális esetekben – forradalmi éllel – meg lehet próbálni közintézmények elfoglalását.

2006 őszén nem volt jogállam Magyarországon. A Gyurcsány Ferenc és kormánya ellen minden erkölcsi és demokratikus alappal rendelkező tüntetőket kordonokkal szorították ki a Kossuth térről, sőt brutális és agresszív módszerekkel meglőtték, megverték, bebörtönözték az embereket az október 23-ai békés demonstrációk alkalmával. Hol voltak akkor a liberális fiatalok, hol voltak a baloldali fiúk és lányok, egyetemisták és főiskolások? Sehol és sehol! Akkor – mint egyetemi oktató – személyesen is szembesültem a baloldali és liberális fiatalok véleményével, akik éles vitákon bizonygatták nekem, hogy Magyarországon minden rendben van, demokrácia és jogállam van, Gyurcsánnyal nincs semmi baj, a randalírozó csőcseléket pedig a rendőrség teljes joggal verte le, félemlítette meg Budapest utcáin. Rend kell és nyugalom az országnak – mondták nekem és kollégámnak a nagykönyvek szerint mindig „lázadó” baloldali – ám ott és akkor nagyon is rendpártinak tűnő – fiatalok.

Aki emlékszik véletlenül a 2006 őszén a Miskolci Egyetem főelőadójában zsúfolt terem előtt zajlott vitára, az tudja, miről beszélek. E „lázadó” baloldali egyetemisták azt is elmondták: nekik „jól megy” ebben az országban, egyenes a karrierpályájuk, holmi jobbos, fasiszta csőcselék ne merje ezt megzavarni. Szóval még egyszer: középületek előtt tüntetni – ez korrekt és szimpatikus. De a más kerítésén átmászni, ajtaját betörni, erkélyére ugrálni – szimpla és nettó parasztság és tahóság. Nem méltó hozzátok. Ja, és párbeszéd helyett a mások arcába üvöltözni: nem jó. Sőt: rossz. A végén még azt hiszi az ember rólatok, baloldali, balliberális fiúk és lányok, hogy intoleránsak vagytok és párbeszédre, demokráciára képtelenek. Pedig mi hinni szeretnénk abban, hogy Ti nem az SZDSZ elképesztő arroganciáját és pökhendiségét viszitek tovább. Az az ország érdeke, hogy megtanuljátok a demokráciát. Mindig van remény.

És még valami: egy flashmobot bevallottan azért csinálni, hogy később látványos képek jelenjenek meg arról a világmédiában a CNN-től az AP-ig, hogy a rendőrök (birtokháborítás miatt egyébként abszolút törvényesen!!) kihúzigálják egyenként a fiatalokat a Fidesz-székház udvarából, s ezzel „bizonyítani”, hogy Orbán Viktor tényleg rendőrállamot épít – ez bizony unfair és nem méltó hozzátok, fiúk és lányok. Hát ez most nem jött be, lássátok be.

Legközelebb próbáljatok meg tiszta lapokkal játszani, baloldali és balliberális fiúk és lányok, lányok és fiúk. Mert a demokrácia nem játék!

Forrás: Fricz Tamás, Mno.hu

12 hozzászólás “Ha-Ha-ha!” bejegyzésre

  1. ebihal szerint:

    Fricznek figyelmébe ajánlom a 2002-es hídfoglalást és a kordonbontást. Majd ha
    ezekkel jogilag el tud számolni, akkor lehet reklamálni.

  2. hajós szerint:

    “Ez így nem maradhat, ilyenkor marad a polgári engedetlenség. Az azt jelenti, hogy tudjuk, hogy mit teszünk, és vállaljuk ennek minden szükséges jogi következményét” – mondta Orbán Viktor.

    2007-ben a kordonbontáskor.

  3. kócos szerint:

    Ez a HaHa egy bazi nagy röhej.

    Megvezetett ifjú titánok, akik azt gondolják, megmutatják a felnőtteknek, hogy Ők bizony tudják a tutit, és közben észre sem veszik, hogy a különböző politikai pártok játékszernek használják Őket.

  4. igéző idéző szerint:

    “megmutatják a felnőtteknek”
    Ők is felnőttek, nemcsak a szellemileg leépült habzó szájú nyuggerek.

  5. bonifác szerint:

    Én az összeesküvés- elmélet híve vagyok. Felheccelték ezeket a fiatalokat, megtanították
    őket “balhézni”, jól jön ez majd akkor, amikor az ELLENSÉG kimondja: megszűnt a
    demokrácia, el kell zavarni a kétharmaddal megválasztott kormányt.Lehet, hogy egyes
    “Igéző ” szavú komcsiknak habzó szájú nyugger leszek, de én magyar vagyok, és nem
    akarok”kicsi” lenni, és nem akarok asszisztálni hazám tönkretételéhez. Akik Pontával
    barátkoznak, azok nekem nem barátaim.Mellesleg mobilon irányítják “Az elégedetlen
    ifjúságot.”Kutyából nem lesz szalonna”

  6. Tóth Kati szerint:

    A magyar Parlament az ország háza.A Fidesz székház nem az.Ezt azok a tüntetőcskék is tudják.Tehát ezt úgy hívják,hogy magánlak sértés.Ennek a székháznak van kerítése,amit átmásztak és bementek egy magán területre.A Parlament körül nincs kerítés/kordon/,csak akkor,ha a szocik vannak hatalmon.A kettőt összemosni nem illendő,de ezt már megszokhattuk.Ez a kettős mérce egyik példája.

  7. John Doe szerint:

    Katalin! ÍRÁS!!!

  8. kiskovi szerint:

    Szokásos undoritó csepel infos hír egy undorító párt megrendelése alapján. Őszintén nem értem, hogy az ilyen féreg oldalak miért múködnek, de legalább jó játszó tér.
    Ezek alapján nem értem, hogy ov és a csicskái játszanak az emberekkel, akkor pár fiatal suhanc játszik velük az miért fáj?

    Tóth Kainak üzenem, hogy törnélemet kellene tanulnod, mert szánalmassan buta vagy. A hülyeségeidet szépen megideologizálod 🙂 De biztos azért vitték el a fiatalokat, mert annyira megengedték a tüntetést.. idióta

  9. John Doe szerint:

    Kiskovi, a pártot emberek alkotják. 😉

  10. Vátesz szerint:

    Ezeknek a hahásoknak büdös a tanulás, ezért aztán nem azzal töltik az idejüket, hanem mozgalmárkodással. A munka is büdös nekik, ezért az egyetem után nem dolgozni, hanem képviselősködni akarnak!

  11. hajós szerint:

    “Tehát ezt úgy hívják,hogy magánlak sértés.” – írja Tóth Kati.

    Tóth Kati! Világosíts fel: ki lakik a Fidesz-székházban?

  12. ebihal szerint:

    Vátesz!
    Ha már itt tartunk, Orbánnak, Rogánnak, Kósának, Zsiga Marcellnak, Kocsis Máténak
    hány év munkaviszonya van a szakmájában? De mondhattam, volna a Szilárdot is,
    aki a főiskola elvégzése után szinte azonnal lelépett a tanítói pályáról. Példakép
    akad bőven!

Itt lehet hozzászólni !