XVI. Benedek: A következő pápa itt van közöttetek

MNO

„Öröm volt számomra veletek együtt vezetni az egyházat. Közelségetek és tanácsaitok segítségemre szolgáltak” – mondta rövid beszédében XVI. Benedek, akit a bíborosok tapssal fogadtak.

A pápa Angelo Sodanónak, a bíborosi kollégium vezetőjének szavaira válaszolt, aki a testület nevében köszönetet mondott az egyházfőnek az utóbbi nyolc évért. Sodano a pápát olaszul és németül is búcsúztatta. XVI. Benedek úgy fogalmazott, 2005-ös pápává választása óta az egyház életében voltak „gyönyörű, fénnyel teli pillanatok” és olyanok is, melyeket „felhők árnyékoltak be”. Hangsúlyozta, hogy az egyház nem „asztalnál megrajzolt építmény, hanem élő test, amely átalakul, növekszik, de szíve nem változik”. A bíborosi testületet egy zenekarhoz hasonlította, amelyben „a különböző hangzású hangszerek harmóniát teremtenek”. „Az ima tartson bennünket egységben” – hangoztatta XVI. Benedek, hozzátéve, hogy a következő napokban imájával ő is közel lesz az új pápát megválasztó bíborosokhoz.

„A következő pápa itt van közöttetek, és én már most feltétlen tiszteletet és engedelmességet fogadok neki!” – hangoztatta a távozó pápa, aki áldását adta a bíborosokra. XVI. Benedek egyenként búcsúzott a már Rómába érkezett több mint hetven bíborostól, néhány szót váltva velük különböző nyelveken.

A VIII. Kelemen pápáról elnevezett vatikáni teremben tartott találkozón részt vett Erdő Péter esztergom-budapesti érsek, aki olaszul szólt a pápához. Az olasz sajtó kiemelte, hogy az egyházfő hosszabban búcsúzott Angelo Scola milánói érsektől. A többi pápaválasztó és nem pápaválasztó bíborost péntektől várják Rómába. A konklávét előkészítő bíborosi tanácskozások, kongregációk hétfőtől vehetik kezdetüket.

XVI. Benedek utolsó munkanapja

Castelgandolfo kilencezer lakója előtt este hatkor mondhatja el utolsó szavait pápaként XVI. Benedek, akinek utolsó „munkanapja” délelőtt 11 órakor kezdődött. Pápasága este 8-kor véget ér. Új, de még átmeneti lakhelyére nem egyedül költözik majd, és igen jó kilátása lesz majd Róma felé.

Világtörténelmi hetek ezek

XVI. Benedek február 11-én jelentette be lemondását bíborosok előtt a Vatikánban, előrehaladott korára hivatkozva. Pápa korábban hasonló indokkal nem mondott le, s mint Török Csaba tévéreferens katolikus pap elmondta, távozásra sem volt példa hatszáz esztendeje. A „sede vacante” (üres trón) február 28-án este 8-kor áll be, ekkortól a pápaválasztásig a bíborosok testülete vezeti a katolikus egyházat, élen a dékánnal. A konklávé idejét egyelőre nem tudni (időpontról a jövő hét közepén adhat hírt Róma), az eddigi szabályozás szerint 15 nappal a trónüresedés után van mód elkezdeni, de XVI. Benedek a minapi motu proprio, vagyis saját kezdeményezésű döntésére a bíborosi kar kezébe helyezte a döntést: ezek után előrébb lehet hozni a minimális várakozási időnél a kezdést. Federico Lombardi szentszéki szóvivő múlt heti sajtótájékoztatóján utalt is rá: március 11-e lehet a „start” időpontja. A nagyhétre (idén március utolsó hete) már lehet új pápánk, a Vatikán várhatóan ugyanis nem hagyja főpásztorok nélkül a világ egyházmegyéit már virágvasárnapra (március 24.) sem. XVI. Benedeket egyébként a konklávé második napján megválasztották (negyedik szavazási forduló), elődjét, II. János Pált a negyediken (9. kör). A megválasztáshoz továbbra is a 115 bíboros szavazatának kétharmados többsége szükséges, a szavazás az elsőtől az utolsó körig teljesen titkos, az egyetlen kommunikációs eszköz a két szavazási körönkénti füstfelszállás lesz a vatikáni kéményből.

Forrás: MNO

13 hozzászólás “XVI. Benedek: A következő pápa itt van közöttetek” bejegyzésre

  1. Jeniszej szerint:

    „Öröm volt számomra veletek együtt vezetni az egyházat. Közelségetek és tanácsaitok segítségemre szolgáltak” – mondta rövid beszédében XVI. Benedek, akit a bíborosok tapssal fogadtak.
    ))))) 😀 (((((
    Végre lehet a világnak egy Magyar származású pápa.
    Hajrá Erdő Péter! – A Fater neked szurkol. 😉

  2. Tóth Mária szerint:

    Én azért nem lennék olyan boldog,ha egy rabbi-unoka lenne a pápa!

    Ez azt jelzi, hogy nagyon gyér a felhozatal itthon!

  3. Tóth Mária!
    Egy igazi párttitkár ivadékhoz mit szólnál?!
    Majd kikeresztelkedik és katolikus lesz!
    Roma megér egy misét! ))) 😛 (((
    http://sphotos-a.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash3/35494_332343606866755_417158510_n.jpg

  4. Tóth Mária szerint:

    vitéz. ez nem annyira vicces, mert a téma sem az! Tudom, neked tök mindegy,mert semmi közöd nincsen a valláshoz. Ha nem értesz valamit, nem fontos rá reagálni minden áron.

  5. Tóth Mária!
    Mi köze a vallásnak ehhez a züzlethez?!
    Ha jók az információim Jézus kiverte a kufárokat!
    Különben is Te kezdted a fitymázást! ))) 😛 (((

  6. Miska72 szerint:

    kis igaz zene. Lehet gondolkodni! 🙂
    http://youtu.be/ynWULyewtlk

  7. John Doe szerint:

    Tóth Mária: Jómagam is keresztény vagyok és mégsincs közöm a Pápához. Annál az egyszerű oknál fogva, hogy református vagyok. Ez ennyire egyszerű.

  8. felix szerint:

    Tóth Mária.
    Mi tiltja azt, hogy Jézus féltestvére legyen a pápa?

  9. nagyapó szerint:

    Wojtyła bíboros pápává választása után a lengyelek, katolikusok, keresztények, kommunisták egyformán örültek a lengyel pápának.
    No comment.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop

  10. Vátesz szerint:

    Én nem így tudom! A kommunisták egyáltalán nem örültek neki, mert tartottak az egyház keményebb kiállásától, ami be is következett. Én láttam a II. János-Pál pápa életéről készült filmet, pontosan benne volt minden.

  11. Tóth Mária szerint:

    Én sem hiszem, hogy a lengyel komcsik örültek volna, a mieink meg pláne nem örülnének, nekik ugyanis tök minden mindegy, ami a vallást és a nemzeti érzelmeket jelenti!

  12. felix szerint:

    Tóth Mária.
    Egy mondatban ennyi egymásnak ellentmondó állítást embernek még nem sikerült belenyomni.
    Gratulálok

  13. Jeniszej szerint:

    A Fater megtudta Budafokon az egyik pincészeti látogatása alkalmával, hogy az Erdő Péter esélye a pápaságra, napról – napra nő.
    ” Az Il Messaggero vasárnap négy bíborosra szűkítette az esélyes pápajelölteket, Marc Ouellet quebeci, Erdő Péter esztergom-budapesti, Odilo Scherer Sao Paulo-i és Angelo Scola milánói érsekre. Az olasz sajtó szerint azonban “nemcsak a pápa számít”, hanem az is, kit választ maga mellé szentszéki államtitkárnak.”

    Forrás: MTI
    🙂

Itt lehet hozzászólni !