Kiszivárogtak Erdő Péter esélyei a pápai címre

MNO

XVI. Benedek közvetlen környezetéből származó információk szerint Erdő Péter az egyik legnagyobb esélyese a pápai címnek.

Egy olasz hírportál XVI. Benedek közvetlen környezetéből kiszivárgott információra hivatkozva arról írt kedden, hogy Erdő Péter komoly eséllyel pályázik a pápai trónusra. Az Italieninsider.it nevű portálnak nyilatkozó forrás szerint ez az eshetőség eddig nem merült fel komolyan, de az Esztergom-budapesti főegyházmegye érseke „igen kedvelt európai körökben”. Ráadásul még csak 60 éves, tehát hosszú ideig betölthetné a pozíciót, és stabilitást hozhatna. A Vatikánban szem előtt tartják II. János Pál egykori kívánságát is, aki mindig európai kézben látta volna szívesen a kontinens vallási vezetését.

XVI. Benedek pápa hétfőn jelentette be, hogy február 28-án lemond tisztségéről. Nyilatkozatában a katolikus egyházfő elmondta, előrehaladott kora miatt már nem tudja megfelelően ellátni feladatát.A pápa lemondását követően azonnal elindult a találgatás a nemzetközi sajtóban a várható jelöltek személyét illetően.

A keddi olasz napilapok nem csupán egészségügyi okokkal magyarázták XVI. Benedek lemondását. „Mivel nem volt képes megváltoztatni a Kúriát, arra a keserű következtetésre jutott, hogy maga megy el, maga változtat” – írta a Corriere della Sera. A legnagyobb olasz napilap az egyházfő lemondását nem kizárólag az előrehaladott korával, meggyengült egészségi állapotával indokolta, az újság szerint a döntéséhez hozzájárultak a Vatikánt megrázó botrányok. A lap szerint a Vatileaks – a titkos vatikáni dokumentumok kiszivárogtatásával kapcsolatos botrány – csak a jéghegy csúcsa volt. Az IOR vatikáni banknak nyolc hónapja nincsen elnöke, több olasz egyházi intézmény kasszája üres – emlékeztetett a lap. XVI. Benedek „a hitelét veszített Vatikán válságába betegedett bele” – fogalmazott a Corriere, majd hozzátette: döntésével a pápa a Vatikánt kormányzó bíborosok tudomására hozta, hogy senki sem helyettesíthetetlen.

A Corrierének nyilatkozó Joaquín Navarro-Valls, II. János Pál vatikáni szóvivője arra emlékeztetett, hogy 2005-ös megválasztásakor tudni lehetett, hogy Joseph Ratzinger nem vágyott a pápaságra. A Hittani Kongregáció prefektusaként a tudománynak akarta szentelni öregkorát, a „pápaság szünet nélküli problémamegoldást jelent, ez fárasztotta el”.

Döntésével XVI. Benedek az egyház javát tartotta szem előtt – jelentette ki Manuel Jesús Arroba Conde, a római lateráni pápai egyetem kánonjogásza a L’Avvenire katolikus napilapnak. Kiemelte, hogy a pápa a kánonjog pontos betartásával a bíborosi testület előtt, az előírt formulának megfelelően jelentette be lemondását.

A pápa lemondásával vége a jelenlegi kormányzásnak?

A baloldali La Repubblica azt hangsúlyozta, hogy az egyházfő távozása a „Tarcisio Bertone szentszéki államtitkár vezette vatikáni kormányzásnak is véget vetett, most valami más, valami új következik”. A lap szerint húsvétra „két pápája lesz az egyháznak”, mivel Ratzinger árnyékként fog nehezedni utódjára. „Mit fog tenni az új pápa, kikéri-e majd a volt egyházfő véleményét, együtt fognak-e szertartást celebrálni?” – tette fel a kérdést az újság.

A La Stampa úgy véli, az egyházfő már egy évvel ezelőtt döntött távozásáról. A napilap szerint XVI. Benedek nem akart Karol Wojtyla sorsára jutni. „A pápaság XVI. Benedeknek nyolc év keresztút volt” – jegyezte meg a torinói napilap.

Forrás: MNO

16 hozzászólás “Kiszivárogtak Erdő Péter esélyei a pápai címre” bejegyzésre

  1. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    jaj hagyjuk már …majd pont magyart? ja…. na, ha magyar lesz a pápa 10 üveg Jägermeistert fogok kis műanyag pohárkákban kínálni az Embereknek a Templomkertben, bulizunk egyet erre.

  2. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    én azt gondolom francia v spanyol pápa lesz a következő.

  3. Jeniszej szerint:

    Végre volna egy igazi pápa kinézetű, akinek a kezét nem kellene gépel mozgatni, hogy a híveit üdvözölje.
    Jól járna a világ ezzel a pápaságra termett magyarral. – Az biztos, monya a Faterom is

  4. Jeniszej szerint:

    Azt monya a Fater Budafokon hallotta, hogy biztos befutó a magyar pápa jelölt. 🙂

  5. John Doe szerint:

    Biztos, hogy nem.

  6. nagyapó szerint:

    Erdő Péter ismert bíboros Európában az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke. Viszont nagy súlya van a d-amerikai katolikusoknak, valamint egyre több az afrikai katolikus. Kérdés, az európai püspökök mit gondolnak.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop

  7. földhözragadva szerint:

    Egy néger, bocsánat fekete sokat színesítene az egészen…:)

  8. Miért ne lehetne egy reformátusból átkeresztelkedett katolikus?!
    Ha megért Párizs valakinek egy misét, van akinek Róma is megérne! ))) 😛 (((
    http://sphotos-a.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash3/35494_332343606866755_417158510_n.jpg

    .Esetleg legyen egy pápai roma a római pápa?!
    Ez a kérdés válasszatok! 😛
    http://t1.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcSH1vnyNwhsaNcsgGf3rWXXxzwlIN_okDMyLaiu1TtBD26eW7RhsQ

  9. Vátesz szerint:

    Grün, Erdő Péter nagyváradi rabbi nagyapja volt református?

  10. körorvos szerint:

    Kicsit szentimenta, de mégis egy összefoglaló:
    http://index.hu/bloghu/istenveled/2013/02/12/valahol_vatikanvarosban

  11. szigetország szerint:

    Jeniszej, írtad:

    “Azt monya a Fater Budafokon hallotta, hogy biztos befutó a magyar pápa jelölt. ”

    Mi van Budafokon? Konklávét tartottak?

  12. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    Mondtam én… 😉 Amúgy tegnap bemutatták a hét lehetséges pápát. Ebből négynek veszélyesen pedó feje van, kettő tuti az!
    Magyar Erdő Péterről még csak egy szösszenetnyi hír sem volt. Lehet elismert ember, és a könyveit én is olvastam, és maga a megtestesült Nyugalom a férfi, de mi magyarok nem vagyunk olyan vallásos népség, mint a lengyelek, vagy a spanyolok. Kereszttel kelnek-fexenek ők, és mindegyiknek a tárcájában a családi kép helyett Jézus meg Mária van a kereszttel….

    Tudom hogy spanyol v francia nyelvű pápa lesz. Mert annak kell lennie!
    Ja és láttam a fekete bőrű jelöltet is, hát ha már Amerikának fekete az Elnöke??? Miért ne lehetne a világ legnagyobb ura fekete?

    Változik ez a világ….

  13. Almás66 szerint:

    Jók ezek a “tudom”, meg “biztos” szavak 🙂 Az ember abban sem lehet biztos, hogy este hazaér. Hisz annyi minden közbejöhet. 🙂 Viszont az eddigiekhez képest meglepő számomra hogy bár sokat, többet beszélnek az Egyházról az utóbbi napokban mint eddig, de a negatív vélemények száma mégsem nőtt ennek arányában! Ez tetszik! Hála Istennek!

  14. “de a negatív vélemények száma mégsem nőtt ennek arányában!”
    Sőt! Már a macskák is! 😛
    https://fbcdn-sphotos-e-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn1/72915_579544622073376_1605512289_n.jpg

  15. Jeniszej szerint:

    A Fater már régen tudja, hogy biztos befutó a pápaságra termett Magyar!
    Már az olaszoknál is favorit Erdő Péter. 🙂

  16. Jeniszej szerint:

    Már a Magyar Pápáról beszélnek az olasz rádióban.
    Jobb volna a zolaszoknak is ha végre egy rátermett pápának való volna a közelükben. 😉

Itt lehet hozzászólni !