Luxusmenet lett az éhségmenet?

Nyakóék szaunában pihenték ki az egész napos színházat

Mandiner, MTI, Cívishír

A szaunába táblák nélkül mentek

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője szemtanúktól származó értesülésekre hivatkozva közölte: csütörtök este Nyakó István szocialista képviselő társaival a gyöngyösi önkormányzati strand szaunájában pihente ki az aznapi nagy menetelés fáradalmait.

A Jobbik szerint a szocialisták luxusmenetévé vált az éhségmenet. Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője közleményében azt írta: úgy tűnik, a szegénység, nyomor és munkanélküliség hívószavával meghirdetett éhségmenet szocialista politikus résztvevői nem bírják ki a számukra megszokott kényelem nélkül.

Az ellenzéki politikus szemtanúktól származó értesülésekre hivatkozva azt írta: csütörtök este Nyakó István szocialista képviselő társaival a gyöngyösi önkormányzati strand szaunájában pihente ki az aznapi nagy menetelés fáradalmait. „Az éhes proletárok jelszavával kampányoló milliárdosok pártja tehát ismét szemen köpte a benne bízókat: hangzatos jelszavakkal azt hirdetik, velük vannak, ám közben a kiszolgáltatott magyar embereket sújtó, égető problémákról tudomást sem véve élik saját luxusvilágukat” – fogalmazott, hozzátéve: a Jobbik viszont valóban a magyar emberek érdekeit védi, ezért utasítja el az MSZP „álságos politikáját”.

Forrás: MTI, Mandiner

Február 11-re kellene Budapestre érkezniük a demonstrálóknak

Az “Éhségmenet” tiltakozó akció keretében negyven Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei demonstráló indult útnak Nyíregyházáról Budapestre szombaton, hogy felhívja a döntéshozók figyelmét a szerinte egyre nagyobb arányú elszegényedésre. A nyíregyházi városháza előtti téren gyülekező, Munkát, Kenyeret! feliratú transzparenseket és zászlókat kezükben tartó tiltakozókhoz hatvan, velük szolidaritást vállaló ember is csatlakozott, aki tapssal búcsúztatta a zuhogó esőben 260 kilométeres útra indulókat. Nyakó István, az MSZP országgyűlési képviselője azt mondta az induláskor, hogy február 11-én, a parlament tavaszi ülésszakának első napján “11 megye tiltakozói olyan hangerővel követelnek majd munkát és kenyeret az Országgyűlés épülete előtt, amelybe beleremegnek az ülésterem ablakai”.

A szabolcsi “éhségmenet” tagjai – mint az egy transzparensen olvasható – Sonkád, Győrtelek, Nyírbátor, Ököritófölpös, Levelek, Demecser, Nyírmeggyes, Szamossályi és Nyíregyháza közmunkából élő lakói. Az egyikük, a nyíregyházi Farkas Mihály elmondta: több, mint tíz éve nem talál munkát, hat hónapig volt közfoglalkoztatott, havi 47 ezer forintért, most pedig 22 800 forintot kap. “Ebből kellene megélnünk a feleségemmel, enni, rezsit fizetni, ruházkodni, ami lehetetlen” – fogalmazott. A tiltakozók petíciót adtak át a nyíregyházi munkaügyi kirendeltségen, amelyben magasabb közmunkabért, a gazdagokat jobban terhelő adókat, a Munka törvénykönyve és a szociális tárgyú jogszabályok felülvizsgálatát, megváltoztatását követelték.

Fidesz: álságos a szocialisták “éhségmenet”

Tilki Attila, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője, Fehérgyarmat polgármestere szomorúnak nevezte, hogy “az a szocialista párt használja fel a szegények sorsát alantas politikai céljaira”, amelynek kormányzása alatt, 2002-2010 között a sokakat ellehetetlenítő helyzet kialakult az országban. Hozzátette, hogy azért is álságos a szocialisták “éhségmenet” szervezése-támogatása, mert az általuk okozott gondok részbeni leküzdése után a jelenlegi kormány éppen most tudta javítani a közfoglalkoztatottak bérezését. Tilki Attila emlékeztetett arra, hogy a képzettség nélküli közmunkások bére az idén 75 500 forintra emelkedik, a végzettséggel rendelkezőké pedig 96 800 forintra. Akik pedig a közmunkások irányítását végzik, havonta 106 000 forintot kereshetnek a közmunkaprogramban.

Forrás: Cívishír.hu

50 hozzászólás “Luxusmenet lett az éhségmenet?” bejegyzésre

  1. Gordon szerint:

    Ne szórakozzon már az mszp. Komolyan mondom, hogy egy bohózat amit csinálnak.

  2. nagyapó szerint:

    Miért? Tele hassal nem lehet szaunázni.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop

  3. Bugi szerint:

    Hataloméhség menet.

  4. Doki szerint:

    Nyakó István szocialista képviselő társaival a gyöngyösi önkormányzati strand szaunájában pihente ki az aznapi nagy menetelés “fáradalmait”. 😀 Így pihen egy éhes proletár, miközben elvtársai – kik rabjai a földnek – meneteltek. 😀

  5. "?!" szerint:

    És a jól megfizetett Bayer-Bencsik páros által vezetett, napidíj fizetése ellenében toborzott és részben külföldről ingyen utaztatott személyekből álló békamenet vajon micsoda?!

    Meséljetek, Ti kettős mércét alkalmazó, szánalmasan korlátolt szerencsétlen gyűlölködő idióták, hogy mi az érdemi különbség a két fajta cirkusz között?!

  6. felix szerint:

    Nem értem hol van a probléma.
    A csepeli képviselők is jobban élnek amint az általuk képviseltek többsége.
    A menet tagjai is valakiket képviselnek.

  7. Éva szerint:

    Ahogy elnézem ezt az “éhség menetet, csupa lesoványodott ” embert látok. Kik is vonultak itt? Na igen a “szegény sorsú emberek”

  8. felix szerint:

    Az a szomorú, hogy napjainkban egy fürdőjegy birtoklása már luxusnak számít.

  9. felix szerint:

    Kedves Éva!
    Nem azok vonulnak mert nekik erre nem lenne erejük-
    A nevükben a képviseletükben vonulnak azok akik megértik a sorsukat és megtehetik, hogy végig menjenek az úton. Ezt manapság egy szegény ember nem tudná megtenni.
    Nem az a baj, hogy nem érted meg, hanem az, hogy nem is akarod megérteni.

  10. Bugi szerint:

    Pénzéhség, hataloméhség. Nyakóék: http://m.index.hu/belfold/nyako081208/

  11. felix szerint:

    Amikor a Gyurcsány kormány megakarta szüntetni a dologi költségek elszámolását úgy, hogy azok egy részét beépítették volna a képviselői illetménybe a fidesz hörgött ellene a legjobban, most meg nem tetszik neki az amit tőrvényessé tettek.
    Szar ügy.

  12. nagyapó szerint:

    Törött gerincű felkiáltójel megint hazudik.
    Törött gerincű felkiáltójel! Bizonyítsa, hogy “külföldről ingyen utaztatott személyekből álló békamenet”. Ha nem, akkor a szokásos hazugság Wermer módra (24 millió román).
    Azért megint bejött a 2/3. Sőt, 10 az 1 arány is.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop

  13. Axor szerint:

    Nem éhségmenet a szociknak, csak menekülés a felelősségre vonás elől.
    Mert félnek, hogy megkérdezik tőlük az éhezők, mit csináltatok 2002-től 2010-ig.

  14. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x! “Szar ügy”. E kéne végezni a nyócadikat is a nyeltan míján!
    Ha beépítik a dologi költségeket, akkor jogos a zéhezö Nyakóék tette?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop

  15. felix szerint:

    Szemétláda!
    Akkor nincs mit elszámolni te vén pöcs.

  16. hitetlen szerint:

    Sok rohadék, csak gúnyolódnak, szálljanak ki az ótójukból és gyalogoljon a sok kövér dagadt, amelyik most ugat, hogy így a menet, úgy a menet. Menjenek a jó büdös …..
    Oda, igen oda. Meg segget nyalni, ott jó meleg van, még a szauna sem kell. Szemetek.

  17. Narancsvírus szerint:

    Undorító szarházi bolsevikok vagytok!

  18. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x! Látja, már csak egy vessző hiányzik. A proli is tudhat magyarul! Vagy nem?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop

  19. felix szerint:

    Szemétláda!
    Egy jó vessző hiányzik de nem mindig jó.

  20. felix szerint:

    Meg nyugtat, hogy már csak a helyesírásomba találsz hibát.

  21. Miből gondolja a fentebb megnyilatkozó hozzászólók nagy része, hogy a szegénység és a kiszolgáltatottság a kosz és a retek közös velejárója?!
    Ősi dakota bölcsesség:
    “A külső és belső tisztaság a szegény ember egyetlen vagyona!” 😛

  22. bimbi szerint:

    Axor!

    A MOST éhezőknek nem a szocikat kéne megkérdezni. Valószínűleg hallottál már róla, hogy 2010-ben kormányváltás volt.

  23. nagyapó szerint:

    A hazug embert ne engedd házadba! (Talmud)

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop

  24. felix szerint:

    Szemétláda!
    Akkor ugye nem jössz?

  25. "?!" szerint:

    Noé s “nagyapó”, Te nick név mögé bújva sunnyogó tanácsnok képviselő, mitől gerjedtél be annyira, hogy az Ararát-hegységben végzendő bokros teendőid helyett, ismét itt ontod magadból hülyeséget, a hazugságot, és a gyűlöletet?

    Csak nem azért gerjedtél be, mert hazajött a frakció-ülésről a gazdád és dupla adag mérgezett birkózószart vacsoráztál serkentés céljából?

    Ceterum censeo… A gerinctelen köpönyegforgató volt kommunista “nagyapó”, ha kinyitja a száját vagy veri a billentyűzetet akkor hazudik, ha kinyújtja kezét, akkor lop.

  26. nagyapó szerint:

    Itt az igazi MSZP-s? A trágár, bukó, proli, a törött gerincű felkiáltójel.
    Ilyenek a szocik? Az igazi MSZP-s, ha van ilyen, elhatárolódik törött gerincű felkiáltójeltől. Amennyiben nem, úgy sötét árnyék vetül a pártra, és még nehezebb lesz a polgárokat meggyőzni.
    És még inkább igaz, hogy

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop

  27. "?!" szerint:

    Noé s “nagyapó”, ne próbáld rám aggatni az mszmp-s múltad szennyeseit Te gerinctelen tanácsnok képviselő, hanem inkább foglalkozz az Ararát-hegységben végzendő bokros teendőiddel!

    Ceterum censeo… A gerinctelen köpönyegforgató volt kommunista “nagyapó”, ha kinyitja a száját vagy veri a billentyűzetet akkor hazudik, ha kinyújtja kezét, akkor lop.

  28. robi szerint:

    A választások előtt felvirradt a pénzért politikai szerepet vállalóknak.

    Egyik oldalon békemenet, a másikon éhségmenet és várhatóan lesz még idén pár hasonló szemfényvesztés, ahol egy kis pénz lehet keresni. A kilátástalan sorsú szegényektől, persze sajnálom.
    A házi csőlátó bérfirkászoktól nem tételezem fel, hogy felismerjék, miből van rá pénz.
    Tán csak nem a fekete pártpénzekből?

    Cirkuszt a népnek! A sok korlátolt úgy is ráharap ( ld. fenti hozzászólások).

  29. ebihal szerint:

    Luxusmenet? Lehet. Ha és amennyiben 47 ezerből meg lehet élni, akkor 98 ezerből
    már jól élünk, sőt 141 ezer átlagból nagyon jól élünk! A kérdés ezek után csak az,
    hogy valóban annyival többet tesznek az asztalra ezek a magukat politikusnak nevező
    senkik, hogy több százezres, vagy akár 1-1,5 milliós fizetést kapjanak? Valóban
    kétszer annyit ér egy csepeli alpolgármester, mint egy orvos? Kell nekünk, és mit
    csinál 7 tanácsnok havi 200-ért fejenként?

  30. robi szerint:

    jav. -…persze, nem sajnálom.

  31. bonifác szerint:

    Azt hittem, a baloldalon azért akad ,aki gondolkodik. De a hatalomvágyból származó düh
    teljesen elvette az eszüket. Ki az a kretén, aki komolyan hiszi, hogy akár pénzért is,egy román ide jön tüntetni?!Kolozsvárott az első román akivel találkoztam, egy W.C-s néni
    volt.(2nap alatt) Ki mint él, úgy ítél: cuciék csak vesztegetésben tudnak gondolkodni.
    Hiába habzik a szád kedves ?! , Fél-X hibbant vezetőitek olyan hitelesek, mint a vegetáriánus hiénák…Röhej, ahogy a románozást kezelitek. Ott úgy elástátok magatokat,
    hogy 60 év se lesz elég hogy kikecmeregjetek. És ha előveszitek a jó öreg Marxot,
    megtudhatjátok, hogy semmi közötök a baloldalhoz-inkább a szélsőliberális jobbhoz.
    (hány miliárdos van pártotok vezetőségében?) Fordítva: hány nem az?! Hülyítik a magyart, és röhögnek a markukba…

  32. bonifác szerint:

    Nagyapó! Csak 23 milliót mondott az a “tengerész”…Nem baj, cucuéklnál nem számít úgyse ‘1-2 milliócska…Bocs!

  33. felix szerint:

    Bonifác!
    Rossz helyre címezted a mondni valódat.
    Én csak én vagyok és nem ti.
    Ami meg a nálunk élő romániai magyarokat illet Ők szépen és lassan visszafelé veszik az irányt, mert ott már jobb az élet és több a támogatás is.

  34. "?!" szerint:

    Kedves “Bonifác”!

    Te Csim-bum cirkuszból Fideszbe átnyergelt szóra sem érdemes szerencsétlen bohóc, írd már le, hogy hol olvastál tőlem olyan véleményt, amelyben én “románoztam”!

    Majd akkor foglalkozz velem, és akkor válaszolj nekem, ha találsz valahol tőlem származó “románozó” véleményt, vagy ha megszólítom a szánalmasan hülye személyedet, és az általam leírtakra értelmes és érdemi válaszokat tudsz adni!
    Addig azonban azzal szórakozz, amit a lábad között találsz!

    Világos, Te szörnyen kedves sötét agyú “Bonifác”?!

  35. bonifác szerint:

    Nagyon kedves ?! ! Látod így ír egy intelligens, jól tájékozott, művelt magyar úr!
    A románozást nem közvetlenül a személyedre, hanem dicső pártod képviselőiire értettem.
    Sötét agyammal összemostalak több ideírogató hasonszőrű kriptokommunistával.
    Nem tévedtem. A véleménykülönbséget összekevered az anyázással. Érvekkel próbálkozz
    ne a lábam közével. Mellesleg a bohóc nem azonos a hülyével. Hülyét a pártod csinál
    magából,és Te egyetértesz vele..Mellesleg dicsérgettek már, de a sötét agyú eddig
    kimaradt. Úgy vélem nem véletlenül.

  36. bonifác szerint:

    Félix!Igazad van, elvétettem a ragozást. Bár nem ismerem közelről a román helyzetet,
    maradjunk annyiban, hogy nem olyan biztos, hogy olyan rózsás a helyzetük.Az IMF
    igencsak szorongatja a …. és jól jön nekik, hogy a magyarokra lehet haragudni, nem a
    kormányra.Innen pedig román nem megy haza mert nincs, esetleg székely. Ha munka-
    nélküli lett.

  37. Gordon szerint:

    A románokkal már rég összeugrottunk (tehát nyitott kapukat tartanának zárva egyesek), de azért vannak közös ügyek is szerencsére. Marian Cozma például, vagy legutóbb a román szurkolók is tiltakoztak a márciusi zártkapuzás miatt – nyilván látni szeretnék ők is a helyszínen, hogy hogyan verjük el őket hosszú idő után újra labdarúgásban.

    Egyébként vízilabdában és kézilabdában (női, férfi) szoktuk rendszeresen megkalapálni őket. A jégkorongot nem számítom ide, mert Románia jégkorong válogatottja (férfi) nagyrészt magyarokból áll.

    Jó, ők meg női tornában kalapálnak minket.

    Női fociban megmondom őszintén nem tudom, hogy mi van.

    Adtunk is, meg kaptunk is, mégse sérült meg senki. Ezért szép dolog a tisztességes sportcsatározás.

  38. felix szerint:

    Bonifác!
    Nekem Romániából átjött magyarok mondták, hogy azok közül akik pár éve jöttek át egyre többen mennek vissza.
    Nem egy ilyen magyarral beszéltem. Volt olyan is aki 21 éve él itt és csak azért nem megy vissza mert már megszokott Magyarországon. Ő pl. most az édesanyát telepíti át.
    Azt mesélik, hogy Romániában már könnyebb az élet mint itt.
    A kínaiak közül is egyre többen mennek haza. Ezt meg a kínai ügyfeleimtől hallom.

  39. bonifác szerint:

    Őszinte legyek? Sajnálom. De a remény hal meg utoljára.És honvágy is van a világon.
    Megtapasztaltam.

  40. demokrácia szerint:

    Mirkóczki Ádám a Jobbik szóvivője mit tépi a száját,miért nincs ott a menetben?!
    Ebből is látszik,hogy szárnysegédje ennek a kormánynak! Ezek szerint egyetért azzal a kizsákmányolással ami ma ebben az országban folyik?! Akkor most mi van? Miről pofáznak majd 14-én az előadáson?Vagy csupán pótcselekvés,ellenpropaganda? Mert a Szolidarítás is ebben az időpontban tart fórumot a munkásotthonban.
    Azzal is egyetért,hogy a polgármesterek már megkapták a körlevelet,mi szerint a közmunkás csak 6 órában lesz foglalkoztatva 8 helyett,6 hónapról 5 hónapra csökkentve,és 47 ezer helyett,36 ezer ft-ért?! Vagyis még rosszabb lesz a helyzetük ezeknek a nyomorultaknak akik még ezt nem is tudják!

  41. demokrácia szerint:

    folyt. Tehát máris kozmetikázva van a statisztika,előre. Nem kellene ennyire birkának nézni a választókat! Degeszre tömött pénztárcával könnyű pofázni,igaz nem kell hozzá gerinc!

  42. Tóth Kati szerint:

    Na most komolyan,van aki bedől ennek a Nyakó féle dísz éhezőnek?Hát ennyire feledékenyek vagytok?Nem tudjátok kik ők?Már elfelejtettétek mit műveltek ezek 2002 és 2010 között?Most kezdtek el éhezni?Idáig mit csináltak?Azt elhiszem,hogy Nyakó elvti rosszabbul él most,mint két éve.Hát istenem most nem tud lopni,ennyi,így járt.Nem fogom sajnálni.De,hogy emiatt még menetelnek is.Szerencsétlenek!

  43. ebihal szerint:

    Tóth Kati!
    Tudod, aki éhezik, annak általában a családja is éhezik, az nem engedheti meg magának,
    hogy több napra ott hagyja a családot. Épp ezért mennek olyanok, akik megtehetik.
    Ezeknek az embereknek nem a gondja, hogy a devizahitelüket másokkal kifizettessék.
    Lehet élcelődni az éhségmeneten, de ez változtat azon, hogy 4 millióan élnek a lét-
    minimum környékén, vagy az alatt.

  44. Vazul néni szerint:

    én éhezéstől felpuffadt mosolygós, pocakos ,roma elvtársakat látok a fényképen ,de értelmezés kérdése 🙂

  45. Vazul néni szerint:

    viccet és politikát félretéve tényleg sok a szegény ember 🙁

  46. demokrácia szerint:

    Nos úgy látom itt csak nagyon kevés kivételtől eltekintve ,igen elfogult illetve bértollnokok vannak.Szomorú mennyire nincs emberség bennetek, nem akarjátok látni a fától az erdőt!

  47. John Doe szerint:

    Tóth Kati szerint:
    2013. február 10., vasárnap – 13:50 Szívesen felajálok Önnek egy Open office telepítést, helyesírás ellenörzővel. A karakterek össze-vissza ütögetésének további elkerülése végett. Szörnyű Önt olvasni, minden téren.

  48. Gordon szerint:

    Kati a vasárnapi 13:50-esében jókat írt. A szóközt kellene leütni a mondatvégi írásjel és a következő mondat első betűje között. Ehhez nem kell open office.

    Valóban viccesek ezek a menetelők, főleg hogy szaunában végződik az éhezéssel töltött nap.

    Mondjuk elég kevesen vannak. Emelni kellene az aktivisták napidíját, hogy kicsit növekedjen a létszám. Holnap így kevesen lesznek a téren.

  49. ebihal szerint:

    Na ennyit Gordon szociális érzékenységéről!

  50. […] „Éhségmenetek, Közmunkás Szakszervezet, Suzuki-ügy, tüntetések és félpályás útlezárások szervezése, a hatalom embereivel való konfrontáció sokszor az egészségemet, a testiépségemet sem féltve. Tessenek utánam csinálni”  […]

Itt lehet hozzászólni !