Csepel.info

Mert mi történt? Az, hogy egy párton belül végre nem mutyik, ócska elitalkuk és rossz kompromisszumok döntöttek arról, hogy hogyan legyen tovább. Nem az számított, hogy lehetne összetartani olyan csoportosulásokat a befolyás és főleg a pénz megőrzése érdekében, amelyek értékek, irányok és elvek mentén egyáltalán nem illenek össze.

Hanem egy párt valóban végigbeszélt egy konfliktust, amely feszítette, ráadásul e végigbeszélés nemcsak a színfalak mögött, hanem a nyilvánosság előtt is zajlott, lehetett látni és tudni, hogy kik és miért küzdenek egymással. És ami még szimpatikus, az az, hogy a párt választott demokratikus testülete, a kongresszus dönthetett szavazással arról, hogy merre tovább. Egyszóval ha az új magyar demokrácia huszonhárom éve pártokon belüli vitáinak, konfliktusainak megoldási technikáit végignézzük, akkor – tisztelet a kivételnek – az LMP szokatlan nyíltsággal és őszinteséggel játszotta le ezt a küzdelmet párton belül. Vagyis, ha az a „más” politika, hogy nem hazug, megalkuvó, a közvéleményt tudatosan félrevezető módon rendeznek le vitákat a pártokon belül, hanem viszonylag nyíltan és tisztességesen, akkor azt mondom: ezt jól csináltátok, LMP-sek.

De kik is küzdöttek egymással, ami végül szakadáshoz vezetett?

Két alapvető irányzat ütközött meg; e két irányzat és konfliktusuk már a rendszerváltozás kezdete óta jelen van pártok között és pártokon belül is (a Fidesz is megküzdött ezzel a kilencvenes évek elején), most pedig egy liberális ökopártban bukkant fel újra. Ez nem más, mint a népi–urbánus ellentétben gyökerező, ma már inkább nemzeti–kozmopolita ellentétnek nevezhető törésvonal, amely ráadásul megspékelődött a posztkommunista baloldalhoz, a nyolcéves szocialista – szabad demokrata kormányzásához, az őszödi beszédhez, a 2006. őszi rendőrattakhoz való alapjaiban eltérő viszonyulással.

Jávor Benedek és Karácsony Gergely követői elsődleges célnak tartják Orbán Viktor és a Fidesz eltávolítását a hatalomból, ennek érdekében szinte bárkivel hajlandók összefogni: azokkal is, akik nyolc év alatt tönkretették az országot, s éppen miattuk került kétharmados többséggel kormányra a jobboldali pártszövetség. Számukra a jobboldal nem, Bajnai Gordon és az MSZP viszont legitim tárgyalópartner e cél elérésében. Ők az „urbánus”, fővárosi szárny, akik akár volt SZDSZ-esekkel, talán még a DK-val is hajlandók egyeztetni a „csúnya” Orbán Viktor leváltása érdekében.

Ezzel szemben Schiffer András, Vágó Gábor és a többiek abból indulnak ki, hogy azokkal nem lehet szóba állni, akik felelősek Magyarország gazdasági és erkölcsi tönkretételéért, a 2006-os rendőri brutalitásokért, az őszödi beszédért, a korrupció egekig emelkedéséért. Mögöttük elsősorban a „népiek”, a vidéki LMP-sek állnak, akik nyitottak a nemzeti jobbközéppel a pártbeszédre, nem kívánnak a baloldalhoz besorolódni, komolyan gondolják azt, hogy létre kell hozni egy harmadik pólust egy nemzeti–zöld liberális irányzat megerősítésével. (Korábban erre Tölgyessy Péter tett kísérletet az SZDSZ-en belül, hiábavalóan.)

Elvált az ocsú a búzától, és ez jó. És nem kell félnie Schifferéknek: egy széles választói bázis vár arra, hogy végre legyen Magyarországon egy, a nemzeti és konzervatív értékekre is nyitott liberális és zöld párt.

Ezzel szemben nem tudom, hogy mekkora a bázisa egy ökopolitikai köntösben reinkarnálódó SZDSZ-nek.

De legalább: lőn világosság. A választóknak ez a legjobb megoldás.

Forrás: Fricz Tamás, Mno.hu