Csepel.hu
A csepeli Sas Sándor a 2012-es londoni paralimpián harmadszorra öltötte magára a magyar csapat olimpiai egyenruháját, mint erőemelő. A 31 esztendős csupaszív sportember az angol fővárosban utoljára indult el erőemelőként és régi klubja kötelékében: egy ideje már csepeli színekben, dobóatlétaként készül, méghozzá nem is akármire!
Sas Sándornak a londoni játékokon sajnos nem sikerült maradandót alkotnia, ám aki azt hiszi, hogy ezzel el is ment a kedve a versenyzéstől, az bizony téved. A mindig vidám, erdélyi születésű kerekesszékes sportember már akkor nagy terveket szövögetett magában. A Csepeli Hírmondónak már a Csepeli DAC versenyzőjeként nyilatkozott, aki Deák Balázs irányítása mellett tréningezik, s készül a „nagy dobásra”. Jókai úti műhelyének irodájában beszélgettünk.
– Diszkoszvetésben, gerelyhajításban és súlylökésben is szeretném megmutatni országnak-világnak, hogy mire vagyok képes. Vannak már kitűzött konkrét célok, április és május már komoly versenyidőszak, így ott már kapunk valamilyen képet arról, hogy hol is állunk a felkészülésben… A világbajnokság pedig a nyáron Lyonban lesz, ahol akár kvalifikálhatom is magam a 2016-os riói paralimpiára. Elsőre talán mindez nagyon merésznek tűnhet, de nem vágnék bele, ha nem gondolnám úgy, hogy sikerülni fog!
Miután Londonban véget értek a játékok, két hétre rá már elkezdtem a felkészülést: azóta minden nap végzek valamilyen edzésmunkát. Kihagytam azt a pihenési időszakot is, amit egy világverseny után sokan kihasználnak, szinte azonnal nekiláttam edzeni. Új mesteremmel, Deák Balázzsal heti 5 alkalommal készülünk, szinte minden energiámmal erre koncentrálok.
– Miért volt szükség a sportágváltásra?
– Ennek több oka is van. 31 éves vagyok, és úgy érzem, hogy amit el lehetett érni erőemelésben teljesen tiszta eszközökkel, azt én elértem. Kihoztam magamból a maximumot. A másik: át kellett gondolnom, hogy a jelenlegi, 240 kg-os, általam is kinyomott súly mire lehet elég Rióban. Minden egyes paralimpián 15-20 kg-al többet emel jónéhány versenyző, ami már-már csodaszámba megy… Úgy ítéltem meg, hogy ez nekem már nem megy, és sokkal reálisabb esélyeim lehetnek az atlétikában.
– Csepeliként végre csepeli egyesületben versenyzel.
– Ezzel is régi vágyam valósult meg, ráadásul egy ízig-vérig kerületi kötődésű edzővel dolgozhatok együtt, ami teljessé teszi, a kerülethez való szorosabb kapcsolódást. Londonból hazatérve Németh Szilárd polgármester úr egy meghitt hangulatú fogadást adott a csepeli olimpikonok részére: itt is megerősödött bennem, hogy teljes mellszélességgel ezt a kerületet kell képviselnem.
– Hogy érzed magad az új klubodban?
– Köszönöm szépen jól! Közel három hónapja készülünk, és mind szakmailag, mind emberileg tökéletesen egymásra találtunk Deák Balázs edzővel. Olyan sportszakmai információkat, és sporttal kapcsolatos fortélyokat sajátíthatok el tőle, amikről még csak nem is hallottam eddigi pályafutásom során. Az ő tapasztalata valódi érték, amiből lehet és kell is építkezni, és nekem ez nagyon sokat jelent. Amolyan igazi mester és tanítvány kapcsolat alakult ki közöttünk.
– Komoly célokat tűztél magad elé.
– Tisztában vagyok vele, hogy – mozgássérült állapotom ellenére – erős felsőtestem van, ami a dobóatlétikához jól jön, így ez kitűnő alapnak tekinthető. Amin még nagyon sokat kell dolgoznunk, az a technika, de az sem tűnik olyan ördöngősnek. A sportszerek még nagyon újak, még vannak ismeretlen dolgok a sportágban, de mint egy kisgyerek, én is fokozatosan ismerkedik meg mindennel, és lépésről-lépésre sajátítom el a lehető legtökéletesebb technikákat.
– Hogy tudod ezt összeegyeztetni a munkáddal?
– Jó ideje dolgozom a saját vállalkozásomban, és korábban mindig a munkaidő határozta meg, hogy mikor és mennyit edzhetek. Volt olyan nap, hogy nem is tudtam tréningezni. Most ez is megváltozott: mivel a kerületen maradok, ez is könnyebbé válik. Ezentúl a sportnak rendelhetek alá szinte mindent, és ahhoz igazítom a napi tennivalóimat.
– Hogyan teremtitek meg a hosszú távú felkészülés anyagi hátterét?
– Mint az talán köztudott, a paralimpiai mozgalom nem elsősorban a pénzről szól, és nem a hatalmas anyagi elismerésekről: ez tény. Jelenleg minden önköltségi módon zajlik, de ha túl leszünk az első versenyeken, és sikerülne megdobni a válogatott szintet, s a nemzeti csapatba bekerülni, akkor szeretnénk majd bevonni támogatót, támogatókat is.
– Milyenek a hazai és a nemzetközi erőviszonyok a sportágban?
– Mielőtt atletizálni kezdtem, természetesen tájékozódtam a lehetőségekről, hiszen szerettem volna reálisan látni, hogy érdemes-e sportágat váltani. Úgy látom, van keresnivalóm dobóatlétaként.
– Családos ember vagy, feleséged és egy kisfiad van, ők hogyan fogadták az újabb kihívást?
– Mindenben mellettem állnak. A párom már nyolc éve maximálisan támogatja az elképzeléseimet: ez a háttér nagyon fontos számomra. Azt láttam, hogy a környezetemben szinte mindenki helyeselte az újabb céljaimat, és ez nem kevés erőt ad ahhoz, hogy véghez is vigyem, amit elterveztem.
Deák Balázs: „mindenkinek ilyen versenyzőt kívánok!”
„Először nagyon meglepődtem, amikor Sanyi felkeresett, és átvillant az agyamon, hogy hogyan is oldjuk majd meg a közös munkát. Aztán láttam, hogy szinte mindent alárendelt a céljainak, láttam az elszántságot, akarást, és az őszinte érdeklődését az atlétika iránt. Minden edzőnek olyan mentalitású, olyan hozzáállású sportembert kívánok, mint Sanyi! Sugárzik belőle a pozitív energia, a tenni és tanulni akarás, a maximális teljesítményre való törekvés. Hozzáállása, minden ember számára példamutató lehet, nem csak a sportban, hanem az élet minden területén.”
Légrádi G.- csepel.hu
