Áder: A legnagyobb erő a szeretetben és a jóakaratban van

Mno.hu

Az egymásnak megadott tiszteletről, a jövőért viselt felelősségről, a közös siker öröméről, valamint a talpraállás és egymás teljesítménye megbecsülésének fontosságáról beszélt Áder János köztársasági elnök újévi köszöntőjében, amelyben mindenkit arra buzdított, sohase adja föl álmait. Az elnök jókívánságaival külön megszólított minden korosztályt. Idén első alkalommal a siket és nagyothalló nézők számára az államfő mellett álló Weisz Fanni fordította jelnyelvre a köszöntőt.

A köztársasági elnök televíziókban elhangzott beszédében azt mondta, szilveszter az öröm ünnepe, a jókívánságok éjszakája. „Az elmúlt percekben a levegő megtelt az újévi trombiták hangjával, hogy régi szokás szerint távol tartsunk minden rosszat újszülött esztendőnktől, és hogy világgá kürtöljük, mennyi személyes és közös reménnyel vágunk neki az új évnek” – fogalmazott. Hozzátette, nagy erő van ebben a pillanatban, hiszen az elmúlt percekben magyarok milliói, fiatalok és lélekben fiatalok, ismerősök és ismeretlenek fordultak örömmel egymáshoz, boldog újévet kívánva.

„Nagy erő van e pillanatban, ami életünket és világunkat is formálni képes. Mert mindennél nagyobb erő lakozik az egymás iránt érzett szeretetben és jóakaratban” – jelentette ki Áder János, rámutatva: jót kívánni egymásnak többet jelent, mint legszebb reményeinknek hangot adni, „mert azt fejezzük ki vele, hogy ezekben a percekben mi mindannyian egymás javát akarjuk”.

A köztársasági elnök jelezte, lélekben ő is ott van az emberek mellett, hogy kinek-kinek személyesen fejezhesse ki jókívánságait. A különböző korosztályokhoz fordulva a nagymamáknak és nagypapáknak azt kívánta, legyen sok örömük, boldogságuk gyermekeikben és unokáikban, az édesanyáknak és édesapának pedig azt, hogy az elkövetkező év családjuk, gyermekeik boldogulásáról szóljon és hogy „a szemük fényét jelentő” gyermekük legyen mindig egészséges. „Azoknak pedig, akik betegségben szenvednek, kívánom, hogy hozzon gyógyulást számukra az újesztendő!” – fűzte hozzá az államfő.

A fiatalok éljenek meg minél több sikert

Áder János a fiataloknak azt kívánta, élvezzék önfeledten szilveszter ünnepét, vigyázzanak magukra és az éjfélkor érzett öröm élményére épp úgy, ahogy szerelmükre, szeretteikre, családtagjaikra, barátaikra szeretnének vigyázni egész évben. „Azt kívánom, éljenek meg minél több sikert, örömöt és boldogságot, mert így válnak alkalmassá arra, hogy szüleiknek, majdani családjuknak és hazájuknak is támaszai legyenek”. A magányosan vagy családjuktól elszakítva ünneplőknek azt kívánta, hogy lélekben öleljék magukhoz mindazokat, akiket szeretnek, mert bizonyosan ők is szeretettel gondolnak rájuk.

Nem szabad feladni az álmokat

„Kedves honfitársaim! Kívánom, sohase adjuk fel álmainkat. Ha valami nem úgy sikerül, ahogy elterveztük, mindig legyen erőnk ismét talpra állni!” – folytatta Áder János. Felidézte, régi bölcsesség, hogy minden ember a maga sorsának kovácsa. De az talán még ennél is fontosabb igazság, hogy mi, magyarok egymás sorsának is kovácsai vagyunk – hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta, „olyan országot, olyan hazát kell alkotnunk, amelynek fundamentuma az egymásnak megadott tisztelet, a jó szó és a jó szomszédság, a jövőnkért viselt felelősség és egymás teljesítményének megbecsülése”.

„Gondoljuk csak meg, mire lennénk képesek, ha vennénk egy nagy levegőt, és így vágnánk neki az új esztendőnek! Vajon nem élhetnénk-e úgy, ahogy himnuszunkban is áll: jó kedvvel, bőséggel?” – vetette fel ünnepi köszöntőjében a köztársasági elnök, jelezve: szívből kívánja, hogy így legyen. „Szeretettel köszöntöm önöket az új esztendőben! Boldog új évet, Magyarország!” – zárta gondolatait Áder János.

Idén első alkalommal a siket és nagyothalló nézők számára az államfő mellett álló Weisz Fanni fordította jelnyelvre az elnöki köszöntőt, amely első alkalommal volt látható okostelefonos alkalmazás segítségével a televíziós közvetítéssel egyidejűleg.

Forrás: Mno.hu

27 hozzászólás “Áder: A legnagyobb erő a szeretetben és a jóakaratban van” bejegyzésre

  1. vitéz bihari Grün szerint:

    Áder: Egymás sorsának a kovácsa is vagyunk
    “Felidézte, régi bölcsesség, hogy minden ember a maga sorsának kovácsa. De az talán még ennél is fontosabb igazság, hogy mi, magyarok egymás sorsának is kovácsai vagyunk. „Olyan országot, olyan hazát kell alkotnunk, amelynek fundamentuma az egymásnak megadott tisztelet, a jó szó és a jó szomszédság, a jövőnkért viselt felelősség és egymás teljesítményének megbecsülése”
    De miért csak mindig minket kalapálnak kedves csornai Csálsz?! ))) 😛 (((

    http://iwiw.hu/i/komment/hir?url=http%3A%2F%2Findex.hu%2Fbelfold%2F2013%2F01%2F01%2Faderbeszed%2F&topicId=326

  2. robi szerint:

    “ezekben a percekben mi mindannyian egymás javát akarjuk”.

    Csak ezekben a percekben? Kár.

  3. felix szerint:

    Végre egy hiteles ember de lehet, hogy előtörlesztett.

  4. vitéz bihari Grün szerint:

    Kenetteljes beszéd helyett tettekre van (lenne) szükség!
    “A köztársasági elnök jelezte, lélekben ő is ott van az emberek mellett, hogy kinek-kinek személyesen fejezhesse ki jókívánságait. Ez jó érzés, és az is jó érzés lenne, ha a köztársasági elnökünk akkor is kifejezné ezt, amikor nem ír alá nyilvánvalóan alkotmányellenes törvényeket, vagy elődje ilyen döntéseit határozott kritikával illeti”

  5. ... szerint:

    Közzétette a kormány a közszférában alkalmazandó nyugdíj-politikai elveket rögzítő határozatát, amely szerint január végéig kell intézkedniük a minisztereknek a nyugdíjas korú közalkalmazottak és kormányzati dolgozók jogviszonyának megszüntetéséről. Az egyetemeken, főiskolákon tanítók kivételt jelentenek, és indokolt esetben mások is továbbfoglalkoztathatóak.
    Elrendelte a kabinet továbbá azt, hogy a nyugdíjkorhatár betöltése alapján megszüntetett jogviszonyú közalkalmazottak, kormánytisztviselők és kormányzati ügykezelők álláshelyeinek betöltésére közalkalmazotti, kormányzati szolgálati jogviszony nem létesíthető, és a feladat ellátására megbízási vagy vállalkozási szerződés nem köthető.

    Hihihi!!! Nyugdíjasok, nektek most már kampec!

  6. ... szerint:

    Annának hívják az év első babáját

    2013 első újszülöttje Budapesten jött világra, az első vidéki baba nyíregyházi.
    A fővárosban éjfél után 2 perccel jött világra az első újszülött 2013-ban. A Semmelweis Egyetem I. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján született kislány 54 centiméter és 3150 gramm, és a harmadik gyermek a családban. A szülés során nem volt probléma, az újszülött és édesanyja jól vannak.
    Éjfél után nem sokkal az első vidéki gyermek is megérkezett. A nyíregyházi Jósa András Oktató Kórházban született gyermek szintén harmadik lesz a testvérek között. Sándor Lizett negyed egykor jött a világra, 2900 gramm és 47 centim

  7. ... szerint:

    Több ember sérülésével járó tömegverekedés tört ki egy szigethalmi szórakozóhely előtt szilveszter éjjelén. Egy fiatalt emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vettek – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden.

  8. lolka szerint:

    Egész nap nem tudtam feljönni az infóra…mi volt
    ERROR ESTABLISHING A DATABASE CONNECTION (tudom mit jelent, csak miért?)
    később…az oldal nem elérhető…

  9. lolka szerint:

    Személyautó és kisbusz ütközött a főváros XXI. kerületében, a Táncsics és a Széchenyi utca kereszteződésében kedden hajnalban.

    A balesetben egy három hónapos csecsemő megsérült.

  10. admin szerint:

    Reméljük mostanra megjavították a hibát. Napok óta betegeskedett a szerver.

  11. Királyerdei szerint:

    A komcsi csőcseléknek nam adatott meg az öröm a “fasisztázoláshoz” meg a “zorbálózáshoz”.
    Mocskos söpredék!

  12. felix szerint:

    Te viszont már boldog vagy, hogy komcsizhattál egy jót. Micsoda különbség!

  13. “Mert mindennél nagyobb erő lakozik az egymás iránt érzett szeretetben és jóakaratban”
    Ugye kedves öreg fasiszta?! 😛

  14. robi szerint:

    Királyerdeinek meg szabira ment a kezelőorvosa.

    Reméljük, hamarosan hozzájut a nélkülözhetetlen piruláihoz a súlyos beteg.

  15. Királyerdei szerint:

    Igen.Anyáddal együtt vannak büdöspanelproli.
    Kötelet minden szemét,gyilkos komcsinak!

  16. felix szerint:

    Meg akarsz halni?

  17. robi szerint:

    Remélem, neked nincs a kezed ügyében, mert aggódom, hogy kárt teszel magadban.

  18. felix szerint:

    Már miért tennék?

  19. robi szerint:

    félix: a köteles viccmesterre érettem.

  20. felix szerint:

    Gondoltam, de biztos ami biztos. 🙂

  21. Etikus szerint:

    “Idén első alkalommal a siket és nagyothalló nézők számára az államfő mellett álló Weisz Fanni fordította jelnyelvre a köszöntőt.” Helyes leány.

    Nemes gondolat, cselekedet, hiszen mindenkire szükség van, lesz.

  22. Tudom nem etikus, de csak megkérdezem!
    Mi alapján fordította, hiszen Fannika is süket! Bocs!

  23. GONDOLKODÓ! szerint:

    T. Grűn úr!

    (Maradok szíves engedelmével az eredeti megszólításnál, mert én nem pártokban gondolkodom már nagyon régen!)

    Mindenekelőtt eredményekben gazdag boldog újévet kívánok, erőben egészségben, és kemény fa…….tásban.
    Látva Fannika értelmes és gyönyörű tekintetét, számomra úgy tűnik, hogy súgógép segítségével teszi nemes egyszerűséggel, de rendkívül hasznos tevékenységét.
    Gondolom, volt ideje, előtte egy kicsit felkészülni, gyakorolni az előre megkapott szöveget, a Palotában. A személyi kiválasztás sem lehet ezen szinteken, esetleges!
    Üdvözlettel G……..Ó!

  24. nagyapó szerint:

    Jó volt Áder János köztársasági elnök újévi köszöntője. Egy elnökhöz illően mindenkihez szólt, akinek “füle” volt rá. Viszont visszataszító volt számomra, hogy a mutogató, hallássérült szépség csak a képernyő felét foglalta el (hogy hogyan “hallotta” a beszédet, számomra nem érthető (biztosan a txt 111. oldalát olvasta)). A jövőben javaslom, a képernyő bal alsó sarkában legyen az elnök, a többi részen mutogassanak.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  25. felix szerint:

    Szemétláda!
    A szépség üzeni, hogy ő is rosszul volt tőled.
    Egyébként szép gesztus volt, hogy a jeltolmács láthatósága volt a fontosabb.
    De te ezt nem értheted,.

  26. felix szerint:

    Ja és fontold meg az a lehetőséget, hogy a jeltolmács ugyanazt a súgógépet olvasta mint az elnök úr.

  27. rfxzrg szerint:

    nagyapó te impotens kretén…

Itt lehet hozzászólni !