Dániel Péter fogházba vonulna

Mno.hu

Rongálás vétségében bűnösnek találta és jogerősen 200 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a Kaposvári Törvényszék csütörtökön Dániel Péter ügyvédet, aki május 15-én éjjel festékkel leöntötte a Somogy megyei Kerekiben két nappal korábban felállított Horthy-szobrot.

Első fokon megrovásban részesítette a bíróság Dániel Pétert. A másodfokú bíróság ítéletében mellőzte az első fokon eljáró siófoki bíróság indoklásának azon részét, amelyben „társadalmilag hasznos figyelemfelhívásnak” minősítette a szoborrongálást. Dániel Péter nem vett részt a tárgyaláson. Az ítélet kihirdetését követően a távirati irodának telefonon azt mondta: nem fizeti ki a pénzbírságot, kérni fogja az összegnek megfelelő, 80 nap időtartamú fogházbüntetésre való átváltását.

„Erkölcsileg pozitív tartalmú és társadalmilag hasznos”

A vörös festékkel leöntött, illetve ecsettel bekent szoborra az ügyvéd „tömeggyilkos”, illetve „háborús bűnös” feliratokat akasztott. Tettével 100 499 forintos kárt okozott a sértettnek, a szobrot állíttató Kereki önkormányzatnak, amely nem igényelte a kár megtérítését, és saját költségén helyrehozatta a szobrot. Dániel Péter az elsőfokú bíróságon a rongálást beismerte, de a bűnösségét nem. Arra hivatkozott, hogy a cselekmény politikai véleménynyilvánítás és jogos tiltakozás volt.

A Siófoki Városi Bíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki „a véleménynyilvánítás határait túllépő” Dániel Pétert, a legenyhébb büntetésként megrovásban részesítette, továbbá a per során felmerülő 121 600 forint megfizetésére kötelezte. Egyúttal kimondta azt is, hogy cselekedete „erkölcsileg pozitív tartalmú és társadalmilag hasznos figyelemfelhívás volt”.

Kónya István, a Kúria elnökhelyettese, büntetőkollégiumának vezetője a szeptember 26-án született elsőfokú ítélethozatal után közölte: nem helyénvaló, ha egy bíró erkölcsileg pozitívnak minősít erőszakos cselekményt, például egy szoborrongálást. Továbbá a bíróságnak mindig ügyelnie kell arra, hogy kerülje a cselekmények történelmi vagy politikai értékelését. Hasonlóan nyilatkozott Völgyesi Miklós is a Magyar Nemzetnek. „Nemcsak törvénysértő, hanem a bírói etikai szabályzatba is ütközik, ha egy bíró politikai véleményt nyilvánít” – mondta szeptember végén az elsőfokú ítélet kapcsán.

Vadócz Attila, a Kaposvári Törvényszék sajtófelelős bírája korábban arról tájékoztatott, hogy a törvényszék elnöke a bírói jogállásról szóló törvény által biztosított határidőig, három hónapon belül, de a másodfokú ítélet megszületését megvárva dönt arról, indít-e eljárást a Horthy-szobor megrongálásáról szóló ítélet miatt. A törvényszék elnöke az első- és a másodfokú ítéletet egybevetve kívánja meghozni az állásfoglalását az ügyben arról, kezdeményez-e fegyelmi eljárást az első fokon ítéletet hozó Kovacsics Istvánnal, a siófoki bíróság elnökével szemben – tudatta.

Az ügyész fellebbezését fogadták el

A Kaposvári Törvényszék csütörtökön – szemben a vádlott és a védelem bűncselekmény hiányáért, valamint annak kimondásáért benyújtott fellebbezésével, hogy a cselekmény nem jelentett veszélyt a társadalomra – az ítélet súlyosbítását és pénzbírság kiszabását indítványozó ügyész fellebbezését tartotta megalapozottnak. Ez utóbbi figyelembevételével – az ügyész kérésének megfelelően – egyrészt mellőzte az elsőfokú ítélet indoklásában szereplő, Horthy Miklós történelmi szerepét értékelő részt, azzal, hogy ez nem tartozik a bíróság hatáskörébe, másrészt pénzbüntetést szabott ki a szentendrei ügyvédre.

Miként első fokon, ezúttal is nagy sajtóérdeklődés mellett hirdetett ítéletet a bíróság. A nyilvános tárgyaláson a média képviselői mellett jelen volt a szoborállítást kezdeményező Sas Attila (független), a kereki önkormányzat képviselő-testületének tagja, valamint Mészáros Imre, a Gój Motorosok elnöke.

A KDNP szigorítana

A Hír TV-nek korábban Dániel Péter arról számolt be, hogy határozatlan időre Izraelbe távozna. Gyurcsány Ferenc szimpatizánsa akkor azt mondta: „Nyelvet tanulok, beilleszkedek, illetve ha lesz mód és lehetőség rá, akkor valamilyen polgári szolgálatot nagyon szívesen vállalok a seregben.”

A Kereszténydemokrata Néppárt budapesti szervezetének elnöksége pedig a szoborrongálás büntetőjogi következményeinek szigorítását, illetve a szoborrongálás jogi meghatározásának pontosítását kezdeményezte.

Forrás: Mno.hu

10 hozzászólás “Dániel Péter fogházba vonulna” bejegyzésre

  1. Gordon szerint:

    Lakatot rá!

  2. Tóth Mária szerint:

    Még mindig Mo-n van? Megígérte, hogy lelép a nagy “pingáló”.

  3. kedvenc szerint:

    Dániel Péter sosem volt normális

  4. ugró mókus szerint:

    A tábla jó a szobron,de az a baj hogy nem Nürnbergben tették a nyakába.

  5. bonifác szerint:

    Remélem roma testvéreink leckét adnak neki a börtönjogból, ha már kinti bíráink
    bemutatták, hogy ítél egy igaz bolsevik. Nem sajnálnék tőle egy alapos elmeorvosi
    vizsgálatot sem.(hátha a diliházban a helye). Horthiról annyit: tisztességesebb magyar
    volt, mint az összes szocialista kormány együttvéve. Rákosi szövegét szajkózzák, bár
    ő akkor sem mondott igazat, ha kérdezett. Ha még a kommunista főhóhér Sztálin se
    akarta elítélni, mit ugat egy féleszű zugügyvédnek álcázott idióta?! Gondolom, odabenn
    már várják a “friss húst”…Remélem nem sokáig kell várniuk.

  6. krapulaxxx szerint:

    hazudik a zsidó, nem fog börtönbe vonulni, pedig ratyi létére jól esne neki a cigány káresz.

  7. Kovács Lajos szerint:

    Horthy egy 25 éves korszak jelképe. Sajnos ma is ugyanez van, urambátyám világ, csak a haverság és nem a szaktudás a döntő.

  8. NANNI szerint:

    Ha egy ügyvéd csinál ilyen minősíthetetlen dolgot
    (teljesen függetlenül polotikai hovatartozásától)
    az mindenképpen büntetendő, még hozzá példát
    statuálva. Hol végezte ez az ember az egyetemet,
    egyáltalán valós diplomája van? Nem tanulta meg, hogy könyvet,
    szobrot, műértékeket nem rongálunk, nem semmisitünk meg?
    A szóbanlévő tárgy előbb-utóbb elkerül a kiérdemelt helyre.
    Nekünk ezt az általános iskolában már tanították.
    Eddig sem volt jó a közvélemény ügyvédekről, birókról,
    ez után mit várhatunk tőlük?l

  9. vermes szerint:

    Szánalmas percember ez, igazi szardarab.

  10. lucifer szerint:

    NANNI Figyelj!
    Ugye azt írod, hogy:

    “Nem tanulta meg, hogy könyvet,
    szobrot, műértékeket nem rongálunk, nem semmisitünk meg?”

    Akkor mit érdemel az, aki az utóbbi években eltávolított egy csomó szobrot a közterületekről?

Itt lehet hozzászólni !