Tovább csökken az adósság

MNO

Drámai mértékben csökkenhet jövőre az államadósság, aminek két forrása lehet: a kormány az erősebb forint árfolyamával számolja a 2013-as költségvetést, és átvállalja az önkormányzatok tartozásainak egy részét. A tartozások lefaragása terén már az idei év végén is pozitív meglepetés várható.

A bizottsági módosító indítvány szerint az eredetileg tervezett 76,8 százalék helyett csupán 73,7 százalék lehet jövőre az adósságráta. A módosítás egyúttal azt is kimondja, hogy a GDP-hez viszonyított adósság az idei év végére várt 78 százalék helyett 74,6 százalék lehet. Ez szakértők szerint óriási eredmény, figyelembe véve azt, hogy a válság közepén Európában alig akad olyan ország, amely csökkenteni tudná az adósságát. A forint árfolyama a közelmúltban szintén komoly mértékben erősödött. Az euróhoz viszonyítva januárban még 320 forint közelében járt, míg tegnap már csak a 279-es szinten állt. Ezzel párhuzamosan csökkentek az új kötvények hozamai és a csődkockázati (CDS) biztosítások díjai is, amelynek következtében olcsóbbá vált az államadósság finanszírozása. Októberben tavaly nyár óta nem mért mélypontra csökkent a magyar államadósság-törlesztési kockázat biztosítási tranzakcióinak árazása.

Mint a cukrot, úgy viszi az eurókötvényeket a magyar lakosság. A Pemák kibocsátása csökkenti hazánk devizakitettségét és növeli a megtakarításokat. A jelek szerint a rekordméretű novemberi ÁKK-aukció csak az első lépés volt afelé, hogy Magyarország saját piacáról finanszírozza államadósságát.

A bizottsági javaslatban az is szerepel, hogy az ötezer főnél alacsonyabb lélekszámú önkormányzatok hiteleinek idei átvállalása önmagában mintegy 100 milliárd forinttal mérsékli az államadósságot. A települések birtokában lévő 27,7 milliárd forint értékű állampapírt és kincstárjegyet is átveszi az állam, ami ennek hatására „lenullázódik”.
Balog Zoltán, az EMMI tárcavezetője csütörtökön jelentette be, hogy a kormány nyolcmilliárd forint adósságot vállal át Dunaújvárostól. Az erről szóló megállapodást május végéig szeretnék aláírni.

Forrás: MNO

13 hozzászólás “Tovább csökken az adósság” bejegyzésre

  1. Dr. grün szerint:

    Varga reagált az IMF üzenetére: pár nap maradt
    “A Nemzetközi Valutaalap szerint kevés az idő, én azt mondom, három hét sok mindenre elég – válaszolta Varga Mihály tárca nélküli miniszter a Népszabadság azt firtató kérdésére, mi várható a 2013-as költségvetés elfogadásáig, lesz-e addig előrelépés a hiteltárgyalásokon.”

    Három nap alatt akár egy új Alaptörvényt is összetákolunk, választási törvénnyel, NENYI-vel cakk und pakk!
    “Nagyon szegény az aki ígérni sem tud!” ))) 😛 (((
    http://www.portfolio.hu/gazdasag/varga_reagalt_az_imf_uzenetere_par_nap_maradt.176445.html?is=1

  2. csapajev szerint:

    Buktával dicsérjük a napot! Azt sem tudjuk mi lesz holnap, nem 2013-ban!
    Ha így nő a foglalkoztatottak száma, ha így csökken az államadósság és a nyugdíj is
    megtartja reál értékét, akkor vivát! Csak egy baj van, hogy ez nem igaz!

  3. Dr. grün szerint:

    Fingocska!
    Most ismét itt a dakota bölcsesség?!
    “Ne azt figyeljék amit mondok!” Most se?! 😛

    “Orbán: a forint árfolyama bizonytalan lesz jövőre”
    http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/orban_a_forint_arfolyama_bizonytalan_lesz_jovore.538505.html

  4. felix szerint:

    Magas kamatért jön a deviza.
    Ki fogja kitermelni?
    Deviza hitel most jóóóóóóóóóóó?

  5. robi szerint:

    1./ Az MNO szerkesztőjét valaki megtaníthatná magyarul. A jó hír -legfeljebb feléjük- drámai.

    2./ A magas kamat árát mindig a következő kormány fizeti meg. A többi porhintés, hülye gyerekeknek.

    3./ más téma: http://www.vg.hu/vallalatok/mezogazdasag/lesujto-eu-jelentes-szetlopjak-az-agrarpenzeket-magyarorszagon-392655

    Hihetetlen hír: pedig a tolvaj komcsik két és fél éve ki lettek eb rudalva az EU-s pénzek lenyúlásából. Tán az utódok ennyire tanulékonyak?

  6. joságos szerint:

    Hááát!! Komcsi az van a Fideszben bőven!

  7. felix szerint:

    Komcsik nincsenek
    Akik azok szeretnének lenni azok meg nincsenek a parlamentben, tehát a “tűz” közelében sem.

  8. Nemmondommeg szerint:

    Azok a mocskos hazugságok….Nem tudnak élni nélkülük.

  9. joságos szerint:

    T. félix! Voltam bátor a FIDESZ, KDNP, JOBBIK szó használatával élni.

  10. felix szerint:

    T. joságos!
    Ezt most nem értem?

  11. joságos szerint:

    Kár

Itt lehet hozzászólni !