„80 évesen megkapni a magyar állampolgárságot leírhatatlan érzés”

Csepel.hu

Néhány héttel ezelőtt a 80 éves, jelenleg Németországban élő Costea Iosif combnyaktörést szenvedett, így a november 5-i honosításon nem tudott részt venni. Hozzátartozói kérésére 2012. november 22-én Morovik Attila alpolgármester külön ceremónia keretében adta át neki a magyar állampolgárságot igazoló dokumentumokat.

A férfi a Csepel.hu kérdésére, mely szerint miért várt eddig, azt mondta, az elmúlt 25 évben Németországban élt, de sosem felejtette el a nyelvet, a magyarságát. Hamarosan Csepelre költözik és szeretett volna teljes jogú állampolgára lenni hazánknak. Egy álma vált valóra ezzel a lépéssel.

Háttér:

A Magyar Országgyűlés 2010. május 26-án fogadta el az Orbán Viktor, Semjén Zsolt, illetve Kövér László, Németh Zsolt és Kósa Lajos által benyújtott törvényjavaslatot, az egyszerűsített honosítási eljárást, közkeletű nevén a kettős állampolgárságot. A törvénymódosítás anélkül ad lehetőséget a határon túli magyarok kedvezményes honosítására, hogy a kérvényezők Magyarországra költöznének. A jogszabály 2010. augusztus 20-án lépett hatályba és a 2011. január 1-je óta alkalmazzák.

A honosítást azok kérhetik, akiknek a szülei, nagyszülei 1918 vagy 1945 előtt magyar állampolgárok voltak vagy vélelmezik magyarországi származásukat. Feltétele, hogy a kérelmező beszéljen magyarul, illetve ne jelentsen veszélyt Magyarország nemzet- és közbiztonságára.

„Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését”. (Magyarország Alaptörvénye)

Forrás: Csepel.hu

23 hozzászólás “„80 évesen megkapni a magyar állampolgárságot leírhatatlan érzés”” bejegyzésre

  1. Dr. grün szerint:

    „80 évesen megkapni a magyar állampolgárságot leírhatatlan érzés”
    Azért nem is kiséreltétek meg leírni?!

    Két MSZP-és beszélget a fityesz iroda előtt.
    Milyen érzés lehet vajon fityesznek lenni?!
    Egyikünk belép és elmondja másiknak!
    Bemegy, belép, kijön.
    Na, milyen?
    Befogod a pofád, Te rohadt kommunista!

  2. Királyerdei szerint:

    De be ám!!!

    “Nem szerepelhet a jövőben cég, civilszervezet, sajtótermék elnevezésében, és közintézmény, közterület sem viselheti majd olyan személy nevét, aki a 20. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában vezető szerepet töltött be. Az erről szóló törvény kétharmados többséget igénylő rendelkezéseit 264 igen szavazattal, 33 nem ellenében fogadta el hétfő este az Országgyűlés. Általános illetékmentességet élvez, akinek a fenti változások miatt lesz szüksége okmánycserére.

    Végképp eltűnnek végre az önkényuralmi rendszerekhez köthető nevek, miután a parlament hétfő este elfogadta az erről szóló jogszabályt. A változtatások határideje a közterületi elnevezéseknél 2013. január 1., a többi esetben pedig 2014. január 1. A tilalom vonatkozik olyan kifejezés vagy olyan szervezet nevére is, amely 20. századi önkényuralmi politikai rendszerrel közvetlenül összefüggésbe hozható.

    A jogszabály értelmében közintézmény vagy közterület többé nem viselheti olyan személy nevét, aki a 20. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában vezető szerepet töltött be, illetve ilyen név nem szerepelhetne cég, civilszervezet, sajtótermék elnevezésében sem. A tilalom vonatkozik olyan kifejezés vagy olyan szervezet nevére is, amely a 20. századi önkényuralmi politikai rendszerrel közvetlenül összefüggésbe hozható.

    Kétség esetén a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) állásfoglalását kell kérnie az illetékes hatóságnak. Ha a szervezet neve nem felel meg a névkizárólagosság, a névvalódiság vagy a névszabatosság követelményének, a bíróság felhívja a kérelmezőt, hogy a létesítő okirat módosításával jelöljön meg mást, amely megfelel az határozatnak. A jogszabály rögzíti azt is, hogy a cégbíróság az eljárása során vegye tekintetbe a cégnév jogszabályi megfelelését, és kétség esetén köteles beszerezni az Akadémia állásfoglalását. A változást illeték és közzétételi költségtérítés megfizetése nélkül lehet bejelenteni a cégbíróságnak, ha az állami vagy önkormányzati döntés alapján a cég székhelyének más megye illetékességi területéhez csatolására vagy a cégjegyzékbe bejegyzett helységnév, utcanév, illetve házszám változására vonatkozik. A cég a változtatást 180 napon belül köteles elvégezni és erről a bíróságot értesíteni.

    A törvény hatálybalépése előtt bejegyzett azon vállalkozások, amelyeknek neve vagy rövidítése nem megfelelő, a cégjegyzékben vezetett adataik első változásakor, de legkésőbb 2014. január 1-jéig kötelesek a módosításra. A változtatások határideje a közterületi elnevezéseknél 2013. január 1.

    Általános illetékmentességet élveznek azok az okmánycserék, amelyek amiatt válnak szükségessé, hogy az önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezéseket a közterületeknél 2013. január 1-jéig meg kell változtatni – hívta fel a figyelmet Stágel Bence KDNP-s képviselő budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus szomorúnak nevezte, hogy az ország településein a mai napig több száz, a kommunista diktatúra nyomait őrző közterületi elnevezés van. Hozzátette, a Népszabadságnak vagy a Népszavának nem kell féltenie lapelnevezését.”

  3. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t. “szívből” köszönti, az újra állampolgárságot kapott, Costea Iosifot.
    Gondolom, a 80 éves úr és családja kellően értékeli, és “köszöni” a komcsik iránta tanúsított “jóságát”.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. Dr. grün szerint:

    Öreg Pöcs!
    Mi vagy Te?! Szóvivő?!
    Magaddal verd a csalánt! 😛

  5. felix szerint:

    Szerintem Ilyen esetek tucatjával fordulhattak elő a múltban is, legalább is tőrvényi akadálya nem volt.

  6. hajós szerint:

    Királyerdei!

    Ugye ez alapján a törvény alapján a Prohászka Ottokár Cserkészcsapat sem tarthatja meg a nevét?

  7. Katka szerint:

    Jó, hogy a határon túli, vagy az évtizedek óta külföldön élő embereknek örömet tud szerezni a hatalom. Kár, hogy az itt élő emberek egyre szegényednek, sok 80 évesnek, de már sok gyerekeinek sincs lassan mit ennie.
    Éljen a sok százmilliós költségű állampolgárság adogatása, agyba-főbe utaztatása, tüntetésekért való részvételük díjazása még az utaztatáson felül, külön fizetség sok-sok mindenért a határon túl élőknek. Adózók ezrei adója megy határon túlra, ami sok-sok milliárdot tesz ki. Az itt élők, ha nem százezreket keresnek havonta, csak arra jók, hogy minél több bőrt tudjanak lehúzni róluk. Már eljutottunk oda, hogy több becsületük van a kint élőknek, mind a magyarországi magyaroknak. Lassan már el is hiszi a sok barom, hogy 56-ban azért disszidált mindenki, mert üldözték őket. Na jó nagy lófa… a sejhajukba.

  8. Bugi szerint:

    Katka neked csak az okozna örömet, ha újra gyilkohatnátok az elvtársaiddal.

  9. hajós szerint:

    Bunkó bugi.

  10. vermes szerint:

    Katka, te hazátlan senkiházi…

  11. Dr. grün szerint:

    Katka!
    Másoktól kell megtudnom, hogy miket csináltál a zelvtársaiddal!
    A Vörös Csepelben ráadásul nem is szerepeltél?!

  12. Bugi szerint:

    Szerintem szerepelt. A legnagyobb tolvajok a legaljasabbak.

  13. Gordon szerint:

    Ha Katka tolvaj és hazug, akkor csak mszp politikus lehet.

  14. Dr. grün szerint:

    Gordon!
    Szerinted tolvaj és hazug, Bugi szerint még gyilkol is, akkor pedig micsoda lehet?! 😛

  15. meghát.... szerint:

    Costea Iosif …Na végre egy igazi magyar név!Olyan ,mint a Kovács Józsi,abban is van két o betű.

  16. felix szerint:

    Gordon!
    A FIDESZ nem lop csak megmenti.

  17. Katka szerint:

    Dr. grün szerint: Én vagyok az Orbán család. Papa-mama jó nagy komcsi, fiuk KISZ titkár kisebb komcsi. Bányát, szőlőbirtokot, sok milliárdot hazudtak, loptak össze. Viktornál nagyobb hazug nincs a rendszerváltás óta. Drága apuka Kádár elvtárs eszméit, tevékenységét, így a gyilkolásokat is jogosnak ítélte. Ők minden rám írott szitoknak megfelelnek.

  18. ugró mókus szerint:

    Katka!
    Győző elvtárs,mint párttitkár jó elvtárs felesége,mint a Fejér megyei párt bizottság munkatársa jó elvtársnő.Gondold el már akkor is a rendszer lebontásán,megsemmisítésén dolgoztak keményen.Sikerült-most kapitalista-államilag kistafirozva.Na most az én kérdéseim a következők:Az öreg akkor volt részeg amikor belelépett,vagy most amikor kizsákmányoló?Azóta reggeli borotválkozás közben hányszor köpte magát szembe?Ja és hol a gerinc?

  19. felix szerint:

    A fiú is csak azért nem esküdött fel a komcsi jogrendszerre mert jött a rendszerváltás.

  20. ugró mókus szerint:

    Ez is sikerült -hála a mi Gyurinknak and Co.- bóvliba küzdeni magunkat.Gyuriiiiii köszönjük neked ezt a fáradságos munkát.Elég volt menj a picsába.

  21. vermes szerint:

    De vidd magaddal Katkát…

  22. Vargabi szerint:

    Tényleg nem tipikusan magyar név…Ha nagyon jóindulatú lennék mondhatnám azt ,hogy moldvai csángó lehet az illető.

  23. nagyapó szerint:

    Lieb Mihály Leó , Appel György, Adler Zsigmond, Bauer Tamás, Leimdörfer György, Lőwy Wolff Hermann, Gross Dezső, Rosenfeld Manó, Reif György, Kohn Béla, Löwinger György, Petrovics Sándor, Herzog Ferenc…
    Közűlük ki magyar?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !