Dávid Ibolyára utazott a volt NBH-s cége?

Index.hu, Hír TV

Almásy Kornél is érintett abban az ügyben, amelyben egy biztonsági cég azt a megbízást kapta, hogy gyűjtsön terhelő adatokat a pártról és Dávid Ibolyáról, jelentette be egy rögzített telefonbeszélgetésre hivatkozva maga Dávid Ibolya. A cég az Index információi szerint a szerdán az adatlopás gyanúja miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda által átkutatott UD Zrt. volt. Almásy Kornél Dávid Ibolya bejelentése előtt fél órával azt mondta: meg akarták zsarolni, hogy lépjen vissza az elnökjelöltségtől, sőt a pártból is.

Dávid Ibolya egy rögzített telefonbeszélgetés hanganyagára hivatkozva azt állította, hogy egy biztonsági cég Almásy Kornél érdekében megbízást kapott arra, hogy “dolgozzon az MDF-re”. Dávid Ibolya szerint a megbízás mögött egy korábbi kormányzati vezető csapata, S.-ék állnak.

A szóban forgó biztonsági cég az Index információi szerint az UD Vagyonvédelmi Zrt. volt, amelynél szerdán házkutatást tartott a Nemzeti Nyomozó Iroda magántitok jogosulatlan megismerése és más bűncselekmények gyanúja miatt. A céget Horváth József a Nemzetbiztonsági Hivatal volt műveleti főigazgató-helyettese vezeti. Az ügy összefüggésben állhat azzal az adatlopási üggyel, amely miatt pénteken a nemzetbiztonsági kabinetet is összehívták.

Azt, hogy kik között zajlott a telefonbeszélgetés, Dávid Ibolya személyiségi jogokra hivatkozva nem árulta el. A hanganyag kiosztott leiratában az egyik fél T.J., aki “elnök úrnak” szólítja a másik felet.

Dávid Ibolya szerint a hanganyagból kiderül, hogy az üggyel kapcsolatban a cég második számú vezetője találkozott is Almásy Kornéllal. Dávid Ibolya nem árulta el, hogy milyen forrásból jutott a telefonbeszélgetés hanganyagához.

Az MDF elnöke azt mondta, két napja jutatták el hozzá a hanganyagot, a beszélgetés tartalma azonban meggyőzte őt arról, hogy a már korábban beérkezett részinformációk alapján a cég emberei találkoztak az MDF fővárosi és vidéki politikusaival, akiknek különböző ajánlatokat is tettek. “Ebben az ügyben nevek és olyan személyek vannak, akik az elmúlt hetekben, hónapokban megfordultak többször az MDF különböző képviselőinél és különféle ajánlatokat tettek, hogy ha a kötőtűt a hátamba szúrják, előnyöket fognak élvezni” – fogalmazott.

Dávid Ibolya bejelentése előtt fél órával Almásy Kornél hívott össze rendkívüli sajtótájékoztatót. Itt azt mondta: pénteken reggel telefonon meg akarták zsarolni, hogy lépjen vissza az MDF-elnökjelöltségtől, sőt a pártból is lépjen ki. Sajnálom, hogy így elfajultak a dolgok az MDF-ben, kommentálta a történteket Almásy.

A hirtelen megtartott sajtótájékoztató valószínűleg megelőző csapás akart lenni az MDF elnökének bejelentésére. A pártban korábban is azt hangoztatták Dávid hívei, hogy Almássy Kornél megválasztása esetén a Fidesz felé tolná el a pártot, amely az elmúlt években markánsan Orbán-ellenes irányvonalat követett.

Dávid Ibolya felidézte: egy ismerősén keresztül arra kérte Almássy Kornélt, hogy vonuljon ki az MDF politikájából és a közéletből, mert méltatlan ember egy demokratikus parlamentben az, aki ilyen eszközöket maga igénybe vesz vagy támogat. “Ezt valóban kértem tőle, hogy tegye meg még péntek délelőtt, de ezt nem tette meg” – fogalmazott Dávid Ibolya.

Dávid Ibolya a hanganyagot elvitte a Legfőbb Ügyészségre, és a Nemzeti Nyomozó Irodához is eljuttatja, és soron kívüli vizsgálatot kér az ügyben. Az Index információi szerint az MDF elnöki posztját befolyásolni szándékozó akció érdekében bizonyos vállalkozói körök közel 2 milliárd forintot mozgattak meg. Dávid Ibolya szerint tisztázni kell az ügy gazdasági, politikai hátterét.

A két rivális sajtótájékoztatója után megkezdődött az MDF frakcióülése, ahol az ügyről tárgyalnak. A megbeszélésre érkező Almásy Kornél elismerte, hogy június végén vagy augusztus elején valóban találkozott a biztonsági cég egyik vezetőjével, de őt az állításokkal ellentétben csupán arra kérte, hogy a cég nézze át lakását a saját és a családja biztonsága érdekében.

Almásy leszögezte, hogy nem lép vissza az elnökjelöltségtől, és párttagságát is megtartja, mert szerinte ő ellenfeleivel ellentétben becsületes eszközökkel próbált az MDF sikeréért tevékenykedni.

******

Részlet a beszélgetésből

– Elnök Úr: Halló.

– T. J.: Szervusz, elnök úr. T. J. vagyok.

– Elnök úr : Szia, mi újság van?

– T. J.: Zavarhatlak egy fél percre?

– Elnök úr: Igen elfelejtettelek felhívni.

– T. J.: Nem, semmi gond. Kerestelek: a Józsi találkozott a T. A.-val, és kaptam tőle egy munkát, ami elég érdekes. Igazából megosztanám veled. A T. azt szeretné, ha dolgoznánk az MDF-re, a Dávid Ibolyára, keresnénk rá terhelőket, merthogy ott van valami belső hatalmi váltás szándék előkészítve, és a T. azt mondja, hogy a S-ék állnak mögötte, ők pénzelik a váltást. Meg akarják szerezni az MDF-ben az első helyet. Valami alelnök van benne valami A. _vagy nem A.

– Elnök úr: A.

– T. J.: Az az, igen, igen. Ővele a Józsi találkozni fog a jövő héten, mert konkrétan ő adja meg az információigényét, hogy mit szeretne tőlünk.

– Elnök úr: Aha, aha.

Forrás: Index.hu


Ibolya vagy Kornél a párt halála?

Nagy korteskedés folyik az MDF két esélyes elnökjelöltje között. A 101 választmányi tag szombaton fordítja célegyenesbe a tisztújítást, hatról háromra szűkíti azt a jelölti kört, amiből az országos gyűlés két hét múlva pártelnököt választhat. Dávid Ibolya kihívója, Almásy Kornél a stagnáló népszerűségre hivatkozik, a régi vezető pedig a Kuncze-effektusra próbálja ráirányítani a tagság figyelmét, vagyis, mi lesz az MDF-fel, ha ő nem lesz.

A hosszú idő után tétre menő elnökválasztás következményei komoly aggályokat keltettek az MDF jelenlegi vezetésében. A pártban mostanában szokatlan és kiélezett helyzetben a pártelnökség reális veszélyként értékelte, hogy az irányításért folyó küzdelem akár a parlamenti frakció végét is okozhatja.

Az Index információi szerint az elnökség a közelmúltban tartott ülésén garanciákat kért Dávid Ibolya kihívójától, Almásy Kornéltól arra, hogy a tisztújítás után is megpróbál együttműködni a közismerten Dávid-párti országgyűlési képviselőkkel. Az MDF-vezetés leginkább attól tartott, hogy Dávid Ibolya ismételt megválasztása után Almásy és támogatói kiülnek a frakcióból. A képviselőcsoport már két honatya távozása után is a minimális létszám, tíz alá csökkenne, és megszűnne.

Almásy az Index kérdésére azt mondta, hogy minden alapot nélkülöznek a róla terjesztett állítások. A választmányban legkevesebb 45 százalékos támogatásra számít, ezért nem teheti meg, hogy cserbenhagyja azokat, akik rá szavaztak.

Az országos választmány 101 tagja szombaton dönt arról, hogy kik kerüljenek az eddig jelölést kapott hat politikus közül az elnökválasztás utolsó körébe. A választmánynak Dávid Ibolya és Almásy Kornél mellett Hock Zoltán, Viniczai Tibor, Olajos Péter és Karsai Péter közül kell kiválasztani a három továbbjutót.

A szavazást az utóbbi hetekben éles kampány előzte meg a párt fővárosi és vidéki alapszerveiben. Almásy érvrendszerét arra alapozta, hogy a sokszor újraválasztott Dávid Ibolya nem tudott lényes eredményt elérni a párttal, és jelenleg is a hat évig kormányzati pozícióban erodálódó SZDSZ-hez hasonló népszerűségi mutatókkal rendelkezik.

A Dávid-pártiak is találtak használható érveket az SZDSZ-es példatárban. Az újrázni kívánó elnök támogatói a liberálisok mélyrepülésére hivatkoznak, ami Kuncze Gábor távozása után következett be. Arról próbálják meggyőzni a tagságot, hogy teljesen kiütné az MDF-et is, ha a párt egyetlen, a népszerűségi listán még mindig magasan jegyezett politikusának mennie kellene az MDF éléről.

Forrás: Index.hu
Fidesz: Távoznia kell Szilvásynak és bandájának + videó

Távoznia kell Szilvásy Györgynek és bandájának a közéletből, hiszen rendszeresen törvénytelen, demokráciában megengedhetetlen eszközöket használnak fel Gyurcsány Ferenc túlélésének segítésében – jelentette ki Demeter Ervin pénteki rendkívüli sajtótájékoztatóján.

Demeter Ervin tájékoztatott arról, hogy Szilvásy György a nemzetbiztonsági bizottság rendkívüli ülését hívta össze péntekre. Mint elmondta, ez a bizottság a legtöbbször titkos üléseket tart, és legföljebb csak a döntés meghozatala után tájékoztatja a sajtót arról, hogy miről tárgyaltak. Most azonban – húzta alá a fideszes politikus – kormánykörökben mozgó újságírók már szerda este értesültek a megrendezendő rendkívüli ülésről, s annak témájáról is – olvasható a Fidesz hivatalos honlapján.

Előre felépített „koncepciós per”

Demeter Ervin aláhúzta: a Fidesz ellen történt a bizottság összehívása, az ítélet pedig már előre kész volt. „Gyurcsány Ferenc és bandája megvádol azzal egy vállalkozót, hogy politikusok felszólítására titkos adatokat gyűjtött” – világított rá a politikus, majd hozzáfűzte: egyértelműen látszik, hogy előre felépített koncepciós perről van szó, és az is világos, hogy Szilvásy Györgyék a nemzetbiztonsági bizottságot Gyurcsány Ferenc politikai túlélésére akarják felhasználni.

Emlékezetes esetek

Ezt egyébként számos korábbi ügy is igazolja. Ott volt például a 2006-os választások előtt kirobbant szlovák terroristás ügy, mikor a kormány kitalálta, hogy terroristaveszély állt elő, s biztos, hogy a Fidesz nagygyűlésén fog katasztrófa bekövetkezni – emlékeztetett a fideszes képviselő. Vagy amikor 2006. október 23-a előtt lehallgattak fideszes politikusokat, illetve emlékezhetünk arra is, amikor lehallgattak több fideszes polgármestert – mondta Demeter Ervin. De meg kell említeni azt az esetet is, mikor ismeretlen tettesek rálőttek a rendőrpalotára.

Egyetlen elkövetőt sem találtak meg

A fideszes képviselő leszögezte: számos ilyen és ehhez hasonló üggyel találkoztunk már, azonban ami közös bennük, az az, hogy a hatóságok egyetlen elkövetőt sem találtak meg eddig. Ez pedig vagy az illetékesek alkalmatlanságát bizonyítja, vagy azt, hogy szándékossággal állunk szemben – fogalmazott Demeter Ervin. Azt is megfigyelhettük, hogy amikor a Gyurcsány-kormány bajban van, akkor rendszerint előkerül a terrorista-kártya.

Ez a mostani eset is pont ilyen. Ugyanis a kormány bajban van – mondta a fideszes honatya –, ugyanis rég nem látott egységes állásponton van a magyar ellenzék, s ezért a kormány előre felépítette balhéval próbálja meg lejáratni az ellenzék képviselőit. Ez is mutatja – világított rá –, hogy a Gyurcsány, Szilvásy, Draskovics hármas minden demokráciában meg nem engedett eszközt felhasznál azért, hogy elérje céljait.

„Tűnjenek el”

A mostani ügy nem maradhat válasz nélkül – jelentette ki Demeter Ervin. A Fidesz az ügyészséghez fog fordulni hatalommal való visszaélés gyanújával, és követelni fogja, hogy Szilvásy és köre tűnjön el a magyar közéletből.

Horváth gyermekének DVD-it is elkobozta az NNI

Amint arról Horváth József, az UD Zrt. elnöke a Magyar Nemzetnek beszámolt: a rendőrök csak azt a két, hivatalos hatástalanítási igazolással ellátott, muzeális Kalasnyikovot akarták látni, amelyet a közelmúltban vásároltak, illetve egy légfegyvert is alaposan megvizsgáltak.

Egyórányi kutakodás után rádöbbentek, hogy az említett Kalasnyikovok nem minősülnek lőfegyvernek – mutatott rá Horváth, akiről tudni kell, hogy az Orbán-kormány időszakában, 1998 és 2002 között az NBH műveleti főigazgató-helyettese volt. Ezután a rendőrök közölték vele, hogy már csak magántitok jogosulatlan megismerése miatt folyik az eljárás. A cégvezető kiemelte: fogalma sincs, miért az ő cégét és lakását dúlták fel, ugyanis semmilyen törvénybe ütközőt nem követtek el. Úgy vélte, Laborc Sándor feljelentése mögött felsőbb politikai utasítás állhat. Magának az akciónak az időzítése és módja egy jól megszervezett politikai lejárató akciót sejtet – mutatott rá a volt nemzetbiztonsági vezető.

Horváth József szerint felháborító, hogy a rendőrök a szerverszolgáltatónál tartott házkutatás során olyan cégek számítógépeit is lefoglalták, amelyeknek semmi közük az UD Zrt.-hez. Ráadásul a lakását felforgató NNI-sek még gyermeke mp3-lejátszóját és DVD-filmjeit is elvitték, ami már-már bohózatba illő, de inkább tragikomikus – fogalmazott Horváth. Hozzátette: a razzia és a számítógépek lefoglalása az ötszáz embert foglalkoztató cégcsoport működését megbénította, és hatalmas károkat okoz nekik, ezért az eljárás lezárulta után kártérítési, illetve jó hírnév megsértése miatt személyiségi jogi keresetet nyújtanak be az NNI ellen.

A cégvezető jogi képviselője, Futó Barnabás a Magyar Nemzetnek elmondta: hétfőn panaszt tesznek az eljárás miatt. Az ügyvéd hangsúlyozta: a lefoglalt tárgyakat nem sorszámozták, csupán azt írták a jegyzőkönyvbe, hogy hány darabot foglaltak le belőlük. Így később nem lehet majd beazonosítani, hogy egy-egy tárgyat hol foglaltak le, sőt azt sem lehet majd igazolni, hogy azok egyáltalán a cég vagy vezetőinek tulajdonában voltak-e – mutatott rá Futó Barnabás.

A Hír TV tudósítását itt nézheti meg

Forrás: Hír TV

5 hozzászólás “Dávid Ibolyára utazott a volt NBH-s cége?” bejegyzésre

  1. miska72 szerint:

    Gazemberek vezetik az országot! RENDSZERVÁLTÁST AKARUNK!

  2. grál szerint:

    Az nem rendszerváltás, ha jön Orbán és kompániája. Gazember, csaló, rabló banda az is.

  3. Bubus szerint:

    Nem a saját kompániádból kellene kiindulnod. Attól, hogy elismered, hogy a Gyurcsány Gárda ilyen, még volt négy jó éve az országnak.

  4. Bubus szerint:

    Itt egy link, meg lehet hallgatni:

    http://hvg.hu/itthon/20080912_stumpf_tombor_hangfelvetel_david_ibolya.aspx

    Na, csak gondolkozzatok: a hívó fél vagy egy kívülálló cég (és ez csak az NBH lehetne) vette fel a felvételt, ez evidens. Ha a hívó fél, azaz a megbízott saját magára terhelő adatokat adott át az MDF-nek, akkor az, aki ezt komolyan gondolja, mehetne a Sárga Házba – ha nem tették volna tönkre a szocik.

    Ha az NBH vette fel, akkor ez azt jelenti, hogy Szilvásy egyenesen Ibolykához postázza a szigorúan titkos felvételt. Kérdés, hogyan vették fel: mindenkit lehallgatnak? És kérdés az is, hogy Ibolyka kormánytag, vagy nem az?

    Bűzlik, és Gyurcsány Gárda bűze van ennek az ügynek, csakúgy, mint a BRFK elleni puskás támadásnak meg a szlovák terroristáknak, akik kizárólag akkor aktivizálódnak, amikor Gyurcsány bajban van.

  5. baniko21 szerint:

    Kedveseim!
    Itt most másról szól a fáma! Nem Gyurcsány és nem Orbán a téma!
    Tudjátok van egy párt amit úgy hívnak, hogy MDF. Van annak egy
    pártvezérnője akit úgy hívnak hogy Dávid Ibolya. Pártvezér váltásra
    készűlnek: Ibolyka azt állítja, hogy nélküle kész az MDF, az ellenlábasa
    pedig azt, hogyha marad akkor lesz kész. Állitólag van egy telefonle-
    hallgatás, ezért most egymást dobálják sárral, ki mennyire demokrati-
    kus eszközökkel harcol az annyira áhított trónusért. Kábítószert nem
    osztogatnak hozzá!

Itt lehet hozzászólni !