Drámai csatában, de megvan a 3 pont

Csepelfc.hu

Hatalmas küzdelem jellemezte a Csepel – RAFC összecsapást, amelyen a vendégek kétszer is vezetést szereztek, de végül a Csepel kiharcolta a győzelmet.

Csepeli mezőnyfölényt hozott az első negyedóra, de 2-3 ígéretes, de rosszul befejezett akción kívül mást nem láthatott a mintegy 150 szurkoló.

Sajnálatos módon egy sérülés miatt cserélnie kellett a RAFC-nak. Balatoni maradt a földön, miután Juhászt szerelte a 16-oson belül. A vendégek védőjét az oldalvonal mellett percekig ápolták, majd ölben kellett bevinni az öltözőbe. A játékostól sportszerű tapssal búcsúztak a szurkolók.

A 16. percben Facskó Patrik távoli szabadrúgása csapódott veszélyesen a hosszú sarok felé, de a RAFC szerencséjére a labda érintés nélkül épphogy elkerülte a kapu bal oldalát.

Derült égből villámcsapásként érte a Csepelt a RAFC vezető gólja. A 21. percben Vigyinszki áthúzta magát Haraszkón, majd ziccerből a kapu bal oldalába emelt, 0-1.

Hamar egyenlített a Csepel. A 24. percben Juhász ugrott ki egy indítással a bal oldalon, bevezette a labdát a 16-osra és laposan a bal alsóba lőtt, 1-1.

A szünetig már nem sok minden történt, kissé leült a mérkőzés.

A második félidőben a vendégek is támadóbb felfgásban léptek pályára és ezzel kissé megzavarták a sokat kapkodó csepelieket. Ideges hangulatban telt az első 10 perc. A 49. perben Janta a félpályánál letaglózta az őt megkerülő Juhászt, de csak sárga lapot kapott érte.

A 60. percben Kaliczkának is a csepeliek házi gólkirályával gyűlt meg a baja: a 16-os előterében buktatta a rajta túljutó, és így ziccerbe került csatárt, Keszthelyi játékvezető kiállította a RAFC védőjét.

A 10 főre fogyatkozó RAFC ugyanakkor a 77. percben egy ellentámadás végén a csereként beállt Fekete István révén újra megszerezte a vezetést, 1-2.

Veszni látszott a mérkőzés a Csepel számára, amely küzdött, akart, ment előre, de egyszerűen semmi nem akart sikerülni. A 85. percben aztán a hátvéd Kecskés előretört, átjátszotta védőjét, aki már csak buktatni tudta a 16-oson belül, 11-es. A büntetőt Juhász magabiztosan belőtte, 2-2.

A 92. percben aztán újra 11-est rúghatott a Csepel. Segesdi az alapvonal közeléből, balról középre passzolt, ott egymásután két lövési kísérlet is a RAFC kapuja felé tartott, a másodikat a kétségbeesetten a labda útjába vetődő Tóth Talán Zoltán hatalmas bravúrral védte, ám mivel ő nem kapus, 11-es és piros lap következett.

A büntetőpontra letett labda mögé ismét Juhász állt és bár Hell kapus eltalálta az irányt, a kellően magas és erős lövést nem védhette, 3-2.

Győzelmével a Csepel 16 pontos és a 9. helyre jött fel a tabellán.

csepelfc.hu

3 hozzászólás “Drámai csatában, de megvan a 3 pont” bejegyzésre

  1. robi szerint:

    A szezon legizgalmasabb mérkőzése volt.
    Reméljük, ez a győzelem lendületet ad a fiatal együttesnek.
    Hajrá Csepel!

  2. csp szerint:

    Tényleg jó meccs volt. Csak így tovább.

    HAJRÁ CSEPEL!

  3. Perspektíva? szerint:

    Magyar bajnokságban meg sem tudnám mondani mikor volt látható színvonalas nagy iramú mérkőzés utoljára. Nagyon régen az bizonyos, mert aki a mai hazai focit -bármilyen szinten- jónak értékeli, az még nem látott előbb említett minőségi játékot.

Itt lehet hozzászólni !