Kiderültek az SZDSZ tervei?

Stop.hu

Egyik volt koalíciós párt se túlzottan szeretné, de előrehozott választásokkal fenyegetik egymást, informálisan az SZDSZ egy Karvalits Ferenc vezette szakértői kormányra próbálja rábeszélni a szocialistákat, amit azzal nyomatékosítanak, hogy ellenkező esetben megszavazzák a Fidesz konstruktív bizalmatlansági indítványát egy Szapáry Györggyel felálló kabinetre. Ez a jövő nyárig működne; országgyűlési választások ennél hamarabb csak akkor lehetnek, ha Gyurcsány maga menekül előre a “Medgyessy-forgatókönyvből”.

Minden bizonnyal elfogadják majd Gyurcsány Ferenc kétpárti tárgyalásra vonatkozó ajánlatát az SZDSZ péntek délután összeülő ügyvivői, ám kizárólag a szakértői kormányról hajlandók egyezkedni, napirendre sem hajlandók venni a miniszterelnök cselekvési programját – erről tájékoztatta a STOP-ot a testület több tagja is. (Az SZDSZ ezzel nehéz helyzetbe kerülhet, mert a programnak jól kommunikálható eleme épp a liberálisok által hosszú ideje szorgalmazott és ígért adócsökkentés.)

A döntést megelőlegező liberális politikusok a múlt péntek-szombati rácalmási ügyvivői ülésen történtekkel indokolták a véleményüket, ahol elsöprő többséget kapott az új koalíciót és a kisebbségi kormány kívülről való támogatását egyaránt elutasító, a miniszterelnök cseréjét megcélzó stratégia: 10 támogató voks mellett mindössze Kóka János frakcióvezető és Világosi Gábor országgyűlési alelnök tartózkodott a szavazásnál.

Kóka határozott kisebbségben maradása valószínűtlenné teszi az SZDSZ megosztására tett szocialista kísérletet, és keddre kolumnás írásban állt bele a kormány támogatásának elutasításába, amiben ugyan mérsékeltebbnek mutatkozott Fodor Gábor liberális pártelnök, Gulyás József, az SZDSZ országos tanácsának vezetője, illetve Horn Gábor kampányfőnök kemény hangú nyilatkozataihoz képest, de gyakorlatilag teljesíthetetlen feltételeket (azonnali 500 milliárd forintos állami kiadáscsökkentés) támasztott az adó- és költségvetési törvények támogatásához.

Az SZDSZ önbizalmát növelik, és a pártegységet javítják a Fodor júniusi elnökké választását követő közvélemény kutatások. A kismintás nyilvános méréseken túl a párt számára megrendelt nagybázisú, szigorúan “belső használatra” készült, un. stratégia-alapozó mérések a liberális politikusok szerint azt mutatják, hogy negyedmillió szavazót “bottal se lehet elkergetni” a párttól, és bár a szocialistáktól “kölcsönkapott” százezret minden bizonnyal elveszítik, egy jó kampánnyal ugyanennyit lehet szerezni a Fidesztől, amivel biztosan öt százalék fölé jutnának.

Ezek összessége azt jelenti, saját maguk szerint legalábbis az SZDSZ tövig nyomhatja a gázpedált a szocialistákkal szembeni párbajban, nem elsődleges premissza számukra az előrehozott választások mindenáron való elkerülése (jóllehet akadna jobb ötletük is); ezzel a hatalmát kétségtelenül elveszítő MSZP-vel szemben lépéselőnybe kerülnek, és jobb tárgyalási pozícióból indulnak.

Gyurcsány kedden tett tárgyalási ajánlatot az SZDSZ-nek, miután az MSZP néhány vezetője összehívta a párt elnökségi ülését, illetve bővítette ki az un. vezetőségi értekezletet az elnökség nem tisztségviselő tagjaival. A vezérkar az ülésen a STOP-ot informáló politikusok szerint felkérte a pártelnök-kormányfőt a kétpárti tárgyalások kezdeményezésére, mindezt alig két órával azután, hogy a miniszterelnök sajtótájékoztatón közölte, hogy nem enged múlt kedden-szerdán nyilvánosságra hozott, Megegyezés nevű programjából.

Az elnökségi ülés után Gyurcsány esetleg már a szakértői kormányról és saját személyes sorsáról is hajlandó lett volna tárgyalni, amit forrásaink azzal magyaráztak, tudatában volt annak, hogy az MSZP több prominense a háta mögött informálisan – hasonlóképpen a Medgyessy Péter 2004-es menesztéséhez vezető eseményekhez – már egy hete tárgyal az SZDSZ vezérkarával a követendő jövőről. A szocialista vezetők azután kezdtek puhatolózásba, hogy világossá lett az ügyben Kóka csekély súlya az ügyvivők között, illetve kiderült számukra, hogy nem várható az exelnökök Fodor-ellenes lázadása sem a szabaddemokrata képviselőcsoportban..

Az MSZP-vezetés korábbi reményei szerint az új liberális pártelnökkel köztudottan nem cseresznyéző volt pártvezetők, Kuncze Gábor, Magyar Bálint és Pető Iván, a frakcióból magukkal húzva Kókát, Világosit, Sándor Klárát és Lakos Imrét, Orbán Viktor visszatérésének megakadályozásával indokolva “átengedik” a költségvetést, kettészakítva ezzel az SZDSZ-t, és egyúttal prolongálva a kormányt és a miniszterelnököt.

A lapunkat tájékoztató szabaddemokraták szerint azonban az exelnököknek “tetszik” a jelenlegi helyzet, és egyikük sem szándékozik megmenteni Gyurcsányt. (Magyar például még mindig meg van sértődve, hogy a miniszterelnök-jelölti tévévitában “rúgta ki” Gyurcsány az oktatási miniszteri posztról.) Az SZDSZ-ben úgy vélik, legfeljebb Pető és Sándor szavazná meg a költségvetést az említettek közül, és ők sem a miniszterelnök, hanem az ország kormányozhatósága érdekében.

Meglepő fordulat a parlamentben – beelőzik Gyurcsányt? 

Az SZDSZ radikálisai szerint azonban el sem jut addig a helyzet, hogy a képviselőknek választani kellene a párthűség és a stabilitás között: az adótörvények novemberi szavazását megelőzően ki kell lépni a patthelyzetből. Akár úgy, hogy határozati javaslatban a liberális képviselők(!) nyújtják be az Országgyűlésnek a miniszterelnök cselekvési programját, hogy bebizonyítsák a szocialistáknak, nemhogy az ellenzékből, hanem még saját padsoraikból se támogatja mindenki a tervet. (Ez feloldhatná azt az ellentmondást is, hogy pont az SZDSZ nem szavaz a Gyurcsány féle adócsökkentési tervek mellett.)

A szabaddemokratáktól újabb fenyegetés, hogy közös ellenzéki (Fidesz, KDNP, SZDSZ, MDF) adócsökkentést támogatnak novemberben (azt nemcsak a kormány terjesztheti be, mint a költségvetést), vagy még előbb megszavazzák a Fidesz konstruktív bizalmatlansági indítványát, amelyben átmenetileg – a 2009. júniusi európai parlamenti választásokig – minden bizonnyal Szapáry György volt jegybankelnökre cserélnék Gyurcsányt. (Az 56-os emigráns Szapáry 12 évig volt a Nemzeti Bank alelnöke, a kettő között Járai Zsigmond tanácsadója. Utóbbit a Fidesz nem konstruktív bizalmatlansággal, hanem választások után ültetné a kormányfői székbe.)

Ennek kikerülésére az SZDSZ olyan, legalább a volt koalíció pártjai által támogatott kormány felállítását javasolja a szocialistáknak, amelynek miniszterelnöke és kulcsminisztere is a pártpolitikától független, és közösen meghatározott programra, szabott ideig, 2010. áprilisig kapna mandátumot.

Szocialista politikusoktól úgy tudjuk, ezeken a megbeszéléseken főként Karvalits Ferenc, a jegybank egyik jelenlegi alelnökének neve hangzik el a legsűrűbben. (Néhány hónappal ezelőtt forgott Simor András mostani, Surányi György korábbi MNB-elnök, és Békesi László volt pénzügyminiszter is egy szakértői kormány élére.)

Az SZDSZ egyelőre elutasítja egy nem Gyurcsány, ám egy másik pártpolitikus, például Kiss Péter mostani kancelláriaminiszter vezette kormány gondolatát – utóbbi egyébként cáfolta, hogy ilyen ambíciói lennének. A liberálisok a miniszterelnök és a gazdasági kulcstárcák élére külső emberek javaslatát várják az MSZP-től. Az SZDSZ nem delegálna politikust, a kevésbé fajsúlyos minisztériumokhoz, mint a honvédelem vagy az oktatás a szakértői kormányban nem nyúlnának, a kormányfőn kívül Veres János pénzügyminiszternek kellene megválnia a posztjától.

A Medgyessy-forgatókönyvnek (a háta mögött, de a bőrére folyó alkudozásnak) Gyurcsány ugyanakkor egy vezéráldozattal vethet véget: több szocialista politikus szerint zárt körben a miniszterelnök utalt az előrehozott választásokra, mint a kormány lemondásából vagy a parlament önfeloszlatásából következő lehetséges opcióra is. Jóllehet, párttársai sem tudják, mennyire komolyan foglalkoztatja az ötlet, politikai tőkére is szert tehetne a dologból: a választásokat ugyan jelen állás szerint 50-30 arányban veszítené el Orbánnal szemben, az MSZP-ben minden valószínűség szerint erős pozícióra tehetne szert.

Mint arról a STOP korábban beszámolt: Gyurcsány a rendkívüli tisztújító kongresszus lehetőségét már idén tavasszal felvetette. Azóta rendes medrében halad a folyamat, amit ha a pártelnök összekötne egy listaállító-miniszterelnök-jelölő kongresszussal, akkor a hozzá minden körülmények között hűségesnek látszó pártbázissal a háta mögött lehetne ellenzéki vezér a következő ciklusban.

Forrás: Stop.hu

3 hozzászólás “Kiderültek az SZDSZ tervei?” bejegyzésre

  1. p3tik3 szerint:

    A “szakértői kormány” kifejezést továbbra sem tudom hová tenni.
    Szerintem akik politikus létükre ezt a fogalmat használják, azok egyúttal elismerik, hogy ők nem azok.

  2. totó szerint:

    A szakértői kormány az én olvasatomban azt jelenti, hogy jobb esetben nem pártkatonákból, vagy pártpolitikusokból áll, de persze nyilván köthetők egyik v. másik oldalhoz. Egyet értek a Fidesszel abban, hogy ez csak a következő választásokig tartson, ne két évre. Még mindig jobb, mintha a Gyurcsány kormány ügyvezetne.

    De én még mindig nem vagyok abban biztos, hogy ez nem színjáték. Azért letenni az audi slusszkulcsokat, elesni a zsíros állami megrendelésektől és otthagyni a zsíros helyeket nem olyan egyszerű…

  3. Papi szerint:

    totó!
    Biztos lehetsz benne, hogy ez az egész egy nagy színjáték az emberek felé a khk (kurvák homokosok kábszeresek szdsz) részéről. Így azt hiszik, majd az emberek hogy a megújult fent nevezett söpredék ismét a jobb oldalt erősíti, és így esetleg nőhet a rájuk szavazók tábora. Az egész csak erre megy ki. Ne feled másfél év múlva választások lesznek.

Itt lehet hozzászólni !