FigyelőNet
Bensőséges viszonyban volt Kolonics Györgyel Kiss Tamás, aki némi habozás után vállalta el, hogy beül az olimpián kenukettesben Kozmann György mögé. A riválisok csodálkoztak, hogy mit keres Pekingben, de az 1000 méteren szerzett bronzérme után megjegyezték a nevét.
Kolonics Gyuri halála miatt kerültél be az olimpiai csapatba. Ott voltál azon a bizonyos napon?
Természetesen ott voltam, hiszen az a szörnyűség egy edzésen történt, mindenki ott volt. Mi egyes kenuban, ők meg párosban mentek.
Hogyan élted meg?
Ezzel kapcsolatban nem szeretnék belemenni a részletekbe. Még fenn voltunk a pályán, körülbelül 200 méternél, és láttuk, hogy az edzőnk (Ludasi Róbert – a szerk.) fut a parton. Erre korábban nem sűrűn volt példa. Gondoltuk valami gond lehet, és aztán észrevettük, hogy nagy tömeg áll a stég körül. Odaverettünk gyorsan megnézni, megtudni, hogy mi történt. Rettenetes érzés volt.
Jóban voltál Kolóval, ezért is kerülhettél a helyére.
Bensőséges baráti kapcsolatban voltam vele. Kevés embert engedett közel magához, a fiatalok közül talán én voltam a kivétel. Az idősebbekkel, akikkel már száz éve együtt edzett, természetesen más volt a helyzet.
Kozmann kedvéért ült a hajóba
Meglepődtél, amikor megtudtad, hogy téged szemeltek ki Kozmann társának?
Mentünk be a városba két haverommal, éppen a HÉV-en ültem, amikor hívott az edzőm. Meg is lepődtem miért keres két nappal az eset után. Rögtön azzal kezdte, hogy valószínűleg én fogok menni Kozmannal párosban. Leszálltam, a többieknek egy szót sem szóltam, otthagytam őket, és visszahívtam Robit. Fél órával később Kozmann Gyuri keresett. Nem lehet leírni, hogy akkor mit éreztem. Nagyon ideges voltam, forgott velem a világ, a pulzusom az egekben volt. Nehéz szavakba öntenem.
Kérdéses volt, hogy beülsz-e Kozmann mögé?
A telefonhívás előtt már többen felvetették, hogy engem ültethetnek Koló helyére. Én akkor azt mondtam, hogy szó sem lehet róla, csak és kizárólag akkor, ha Kozmann Gyuri így akarja. Talán segít feldolgozni a történteket.
Milyenek voltak az első pályák, edzések?
Már az első edzésen is meglepően jól ment a hajó, ilyen jól még senkivel nem mentem elsőre. Második nekifutásra az alapmozgásunk megvolt, iramot tudtunk menni, csak a részletekkel kellett foglalkoznunk, a megindulásokkal, a csapásszám növelésével, vagy éppen a tempó visszafogásával.
Az olimpia előtt a legjobb eredményed egy ifjúsági világbajnokságon elért hatodik hely volt egyesben. Versenyhelyzetben mentél már korábban párost?
Az elmúlt három évben a válogatóversenyen indultam csupán, de soha nem sikerült kijutnom a világversenyekre. Mentem egyest, párost, négyest. Idén Csabai Edvinnel indultunk kenu kettesben, és a második helyen végeztünk. Úgyhogy nem jelentett gondot a párosban való indulás.
Azt mondják, hogy van érzékem hozzá, viszonylag hamar le tudom követni az előttem lévő mozgását, az aktuális partnerekkel mindig gyorsan összeszoktam. Talán ez is befolyásolta a döntést. Utólag kiderült, hogy azért a Robinak is volt abban szerepe, hogy engem választottak.
A döntőben nem ment annyira a hajó
Pekingben úgy tűnt, hogy futamról futamra gyorsabban mentek. Az időfutam nem sikerült olyan jól, a középdöntő inkább, a döntőben pedig szenzációsan versenyeztetek.
A versenyhelyzet – főleg egy olimpián – teljesen más, mint az edzések. Korábban egyszer sem mentünk úgy Kozmann-nal, hogy mellettünk is jöttek volna. Az első futamban egyikünk sem koncentrált úgy, ahogyan kellett volna. Nem voltunk ott fejben, ami pedig az egyik legfontosabb dolog a versenyeken.
Némi haszna azért volt az előfutamnak. Magunkhoz képest is nagyon rosszul mentünk, de így sem szakadtunk le nagyon a többiektől. Tudtuk, hogy ha megcsináljuk azt, amit itthon begyakoroltunk, akkor szép eredményt érhetünk el. Végül jól is jött, hogy középfutamot kellett mennünk, mert még egyszer gyakorolhattunk versenyszituációban.
A második pályánk sikerült a legjobban. Nagyon nehéz volt, marhára izgultunk, a döntőbe mindenképpen szerettünk volna bejutni. A futam előtt szinte szótlanul készültünk, rettenetesen koncentráltunk, és aztán odatettük magunkat. Nagyon elégedettek voltunk, és szerintem jobbak is, mint a döntőben. Érzésre legalábbis, bár az időeredményen ez nem mutatkozott meg. A döntőben volt egy olyan időszak, amikor nem figyeltünk annyira oda. Az érzés hiányzott, de a hajónk akkor is jól ment.
Mi volt a taktika a fináléban?
Úgy terveztük, hogy 500 méterig úgymond utazunk, utána növeljük a csapásszámot, majd 200 méterrel a cél előtt ismét beleerősítünk. Az előfutamban nagyon elmaradtunk az első fél kilométeren, ezért a döntőre azt beszéltük meg, hogy az elején nem szabad túl nagy hátrányt összeszednünk, és a táv második felében pedig beleadunk mindent. A taktikát sikerült is megvalósítanunk.
Azt azonban hozzá kell tennem, hogy csak kívülről tűnt úgy, hogy a második 500-on gyorsabban haladtunk, pedig erről szó nincsen. Az első 250-et 53 másodperc alatt teljesítettük, a hátralévő három résztávon pedig sikerült tartanunk az 55-ös tempót. Az ellenfeleink szerencsére nem osztották be olyan jól az erejüket, ezért jöttünk fel a végén ilyen látványosan.
Volt időtök kinézni, vagy csak a saját versenyetekkel foglalkoztatok?
Nem nagyon nézelődtem. Az oroszok mellől indultunk, és róluk tudtuk, hogy erősen kezdenek. Fel is dobódtam, amikor fél távnál láttam, hogy hozzájuk képest csak háromnegyed hajónyira szakadtunk le. Az élen a németek és a fehéroroszok nagyon elmentek, azzal tisztában voltunk mind a ketten, hogy őket szinte lehetetlen lenne megelőzni.
Mindenki nekik szurkolt
A riválisok hogyan fogadtak titeket?
Nagyon sokan ismerték és szerették Kolót, és szinte mindenki részvétét nyilvánította. Persze nem hozzám jöttek, hiszen engem még nem is láttak, mivel korábban nem voltam felnőtt világversenyen. Csodálkoztak is, hogy mit keresek itt.
Amúgy mindenki nagyon rendes volt. Már nem emlékszem pontosan ki, de valaki azt mondta a verseny előtt, hogy még az ellenfelek is nekünk fognak szurkolni.
Mit szóltál a budapesti fogadtatáshoz?
Egy nappal a hazaérkezésünk előtt még azt mondták nekünk, hogy elmarad az egész, csak odavisznek minket a SYMA Csarnokba, felvesszük a poggyászunkat, és megyünk haza. Ehhez képest rengetegen vártak minket. Kicsit zavarban voltam, de nagyon jólesett, hogy annyian odajöttek és gratuláltak a bronzéremhez.
Együtt marad a Kiss-Kozmann páros?
Nem rajtam múlik. Én természetesen benne lennék, de Gyuri már nem szeretne ilyen sokat edzeni, családot akar alapítani. Elkiabálni azonban semmit nem akarok, majd egy-két hónap múlva térjünk vissza a kérdésre. Egyelőre még percünk sem volt arra, hogy elgondolkozzunk a jövőn.
Forrás: FigyelőNet
