Fantomút miatt állt a sor Csepelen

Csepel.info

A gerincút kapta a nagyobb zöldet, pedig még nem nyitották meg

A még át sem adott gerincút miatt állt a sor hétfőn, majd kedden délelőtt negyed tízig, végig a csepeli Kossuth Lajos utcában – értesült a Csepel.info. Bár a szakemberek azonnal dolgozni kezdtek a probléma megoldásán, a dugót az is súlyosbította, hogy kedden az eső miatt még többen ültek kocsiba.

Lapunk úgy tudja, hogy a Corvin-csomópontban hétfőre üzembe helyezett lámpa programja már a gerincút megnyitása utánra lett beállítva, ezért a Kossuth Lajos utcából érkezőknek mindössze kilenc másodpercig adott zöld jelzést. Ezt a még a forgalomnak nem megnyitott gerincút felé adott sokkal hosszabb zöld jelzés követte. A helyzetet bonyolította, hogy a csomópont teljes átépítése miatt a korábbi vasúti jelzőlámpa megszűnt, ezért nem lehetett lekapcsolni az üzembe állított közlekedési lámpát, átprogramozására pedig a nagyon bonyolult kereszteződés miatt nem volt azonnal lehetőség.

A Csepel.info úgy tudja, hogy a közlekedési szakemberek hétfő óta azon dolgoztak, hogy a problémát megoldják, de az átmeneti, és emiatt kockázatosabb megoldásokat csak a gerincút már elkészült szakaszának megnyitásával tudják elkerülni. Emiatt lehetséges, hogy a csepeli gerincút megnyitását jóval korábbra hozzák, információink szerint ugyanis az út gyakorlatilag elkészült, az utolsó simítások pár napon belül befejeződhetnek. Amennyiben a gerincutat megnyitják, a Kossuth Lajos útról a Weiss Manfréd útra érkező forgalom jelentősen lecsökkenhet.

Csepel.info

27 hozzászólás “Fantomút miatt állt a sor Csepelen” bejegyzésre

  1. belekotkot szerint:

    “A helyzetet bonyolította, hogy a csomópont teljes átépítése miatt a korábbi vasúti jelzőlámpa megszűnt, ezért nem lehetett lekapcsolni az üzembe állított közlekedési lámpát,”

    Már elnézést de ez egy méretes baromság az építők részéről. A lámpa napokon keresztül sárgán villogott előtte meg nem is működött. Ha jött vonat azt jelzőőrök irányították.

  2. Dr. grün szerint:

    “Fantomút miatt állt a sor Csepelen”
    “Azemúttizenhatév” fantomja járja be Csepel Árpád földjét?!
    Figyelem! Bárhol és bármikor felbukkanhat, ahogy a politikai helyzet kívánja! ))) 🙂 (((

  3. "?!" szerint:

    A fenti bejegyzésből megtudhattuk, hogy a “Fantomút miatt állt a sor Csepelen”.

    Azt viszont nem említik, hogy kik felelősök azért, hogy a 2010. októberi önkormányzati választáskor már három hónapja épülő út még két évvel a választások után is “fantomút”, és nem javítja, hanem rontja a közlekedési helyzetet!

    “Ember vigyázz, figyeld meg jól világod, ez volt a múlt, emez a vad jelen.
    És mindig tudd, hogy mit kell tenned érte, hogy más legyen.”
    / Radnóti Miklós /

  4. Manitu szerint:

    Írásjel, vedd be a gyógyszered. A ggerincútból 2011-ig egy centi sem volt kész, és még a kisajátítás sem fejeződött be, ami 2004-ben indult. Ez hat évvel a választások előtt volt. A kivitelezést az is nehezítette, hogy az elvtársak egy fillért nem hagytak az útépítésre, üres kasszával és iszonyatos adósságokkal adták át a fővárost.

  5. Mr. Absolút Dexter szerint:

    IGY IGAZ!

    Manitu szerint:

    2012. október 02., kedd – 10:58

    Írásjel, vedd be a gyógyszered. A ggerincútból 2011-ig egy centi sem volt kész, és még a kisajátítás sem fejeződött be, ami 2004-ben indult. Ez hat évvel a választások előtt volt. A kivitelezést az is nehezítette, hogy az elvtársak egy fillért nem hagytak az útépítésre, üres kasszával és iszonyatos adósságokkal adták át a fővárost.

  6. Dr. grün szerint:

    Legfrissebb!
    200 milliós támogatást nyert Csepel a zAprajafalva óvoda fejlesztésére! (Lánchíd rádió)
    A többit később!

  7. mind_the_gap szerint:

    Én 15 másodpercet számoltam, de mivel ma korábban indultam a megszokottnál, így viszonylag “hamar” átjutottam.

    Már úgy izgulok, hogy milyen lesz, ha elkészül ;D

  8. hajós szerint:

    Napról napra változik a forgalmi rend a kereszteződésben, a felfestett sávok állandóan változnak, az ember csak kapkodja a fejét, hogy most akkor hova, merre?

  9. Jeniszej szerint:

    Megmondta a Fater vasúti kereszteződés közúttal, bakter nélkül nem jó. – Táj idegen.
    Ez olyan, mint a Csepel jelvénye az ágaskodó fehér “kanca” nélkül. – Mert ugye bakterház tehénke nélkül semmit se ér.
    Csak nő a gaz szabadon az útszéli legelőn.
    Csepel fő útjain, a legforgalmasabb utakon így a Csepeli Önkormányzathoz vezető úton meg derékig ér a gaz, úgy hogy már a “túloldalra” sem látni át.
    Az önkormányzati hivatalba járók szemét nem takarja, nem bántja ez a magas gyomnövény sokaság.
    Ki érti ezt?
    A cociális ellátásért meg hosszú sorokban kígyózik a “nép” (?) – kifizetéskor.

  10. "?!" szerint:

    “Manitu”, Te nagyon bűzlő indiánszellentés!

    10:58-kor írtad, hogy “A gerincútból 2011-ig egy centi sem volt kész”.

    Mesélj Te arcátlan indiánfingagyú barom, hogy most 2012 október 2.-án (2 évvel a választások után) hány centi van kész a gerincútból?!
    (Annyit megsúgok neked, hogy annyi centit lehet késznek tekinteni, amennyi centi a műszaki átadásátvétel során át lett véve.)

    Válaszolj, és ássad tovább a hazugságaiddal a másoknak szánt vermet Te barom, ameddig a nap folyamán a témára visszatérek, és betemetlek a másoknak ásott saját vermedbe!

  11. Zizi szerint:

    “ezért nem lehetett lekapcsolni az üzembe állított közlekedési lámpát, átprogramozására pedig a nagyon bonyolult kereszteződés miatt nem volt azonnal lehetőség.”

    Megint nem volt SENKI, aki odatolta volna a képét és ellenőrizte volna a helyzetet… se rendőrök, se közfelügyelők, SENKI.

    Mikor lesz már valaki felelősségre vonva azért a káoszért, ami itt zajlik???

  12. Schneider Ádám szerint:

    ejj, milyen kár hogy a szakemberek ezt nem tesztelték előre, nem éjszka programozzák fel, és az út átadása után kapcsolják be az odaillő programot.

    KÖVETELEM HOGY A FELELŐSÖK KAPJÁK MEG A BÜNTETÉSÜKET.

  13. felix szerint:

    Nem értem a sok méltatlankodást.
    Jó dolog, hogy több lett a rendőr Csepelen.
    Majd egyszer ide is jut egy.
    Annak sem tudtok örülni,hogy a lámpa állítgatok száma is több lett.
    Rögös a fejlődés útja pláne fejetlenül.

  14. csumpika szerint:

    csatlakozom az elégedetlenkedőkhöz. nonszensznek érzem, hogy abszolút dilettáns módon kezelik ezt az egész építkezést. felháborít, hogy egy bocsánat ki nem tud esni a felelősök száján, és közben olyan hülyeségeket állítanak, hogy a vasút miatt nem lehetett lekapcsolni a lámpákat. minden nap egyre korábban indulok el a munkába, és mégis minden nap egy-két perccel később érjek be. jó, a csatornázás is rátesz egy lapáttal, de nem is azért vagyok mérges, hanem az ilyen színtiszta emberi hülyeség és/vagy hozzá nemértés miatt.

    tényleg kapjanak büntetést a felelősök, és nem bosszú miatt, hanem azért, hogy ők is a bőrükön érezzék a rossz döntésük következményét, ne csak a sok száz autós, aki reggelente dolgozni szeretne menni!

    és egy bocsánatkérés továbbra is kieshetne az illetékesek száján…

  15. "?!" szerint:

    “Manitu”!

    Kezdjelek betemetni az általad másoknak ásott veremből kitermelt földdel, vagy hagyjalak békében?

    Ha az utóbbit választod, akkor válaszként annyi is elegendő, hogy csendben maradsz!

  16. lolka szerint:

    “információink szerint ugyanis az út gyakorlatilag elkészült, az utolsó simítások pár napon belül befejeződhetnek.”…szerintem elméletileg készült el, gyakorlatilag akkor lesz kész, ha már lehet rajta közlekedni…

  17. Dr. grün szerint:

    Jenő! Mi különbség a gyakorlat és az elmélet között?! Magyarázd el!
    Ide figyelj! Ha jönne egy jóképű hapsi tízezer forintért lefeküdnél vele?!
    No látod Lujza!
    Elméletileg van tízezer forintunk, gyakorlatilag meg egy kurvával lakok! ))) 🙂 (((

  18. Dr. grün szerint:

    BBocsika! Úgy jártam mint a gerinc út! A zértelme kimaradt!
    Jenő! Mi különbség a gyakorlat és az elmélet között?! Magyarázd el!
    Ide figyelj! Ha jönne egy jóképű hapsi tízezer forintért lefeküdnél vele?!
    igen, Jenő!
    No látod Lujza!
    Elméletileg van tízezer forintunk, gyakorlatilag meg egy kurvával lakok! ))) 🙂 (((

  19. szigetország szerint:

    Emlékszem, Zuschlag is sokáig tagadott, mégis sittre vágták.
    Szenteczky ugyanezt csinálja….

  20. Gabike szerint:

    Mit is oldott meg a gerinc út? Ahol a legnagyobb szükség lenne rá ott nincs gerinc út.

  21. Gustavo Thoeni szerint:

    A cseh köztársasági elnökre rálőtt egy kommunista pedig az is egy tízmilliós ország és ott tényleg egymillióval többen dolgoznak,mint itt.
    Mi meg vehetjük a mosógépet meg a hűtőt, hogy fellendüljön a gazdaság.

  22. lb szerint:

    Az én saját tapasztalatom:
    – Az elmúlt pár hétben egész könnyen ki lehetett jutni Csepelről reggel 7-fel 8 között.
    – Hétfőn reggel 3/4 8 körül sem volt vészes a helyzet.
    – Ma reggel 1/4 8-kor meglehetősen horror volt, már a Szent Imre téren beállt a sor!
    Kb. 10-12 perc alatt lehetett eljutni a Corvin csomópontig.

  23. Jeniszej szerint:

    Tegnapi esőzéssel tesztelte a természet az elkészült “elkerülő út” )) 😀 (( csapadékvíz elvezetőinek képességeit.
    A Posztógyár út környékén nagyon siralmas volt az állapot.
    A Faterom azt monya, hogy vasút és közút kereszteződése bakterház nélkül, és új elkerülő út jó csapadékvíz elvezetők nélkül, – tájidegen és baleset veszélyes.

  24. Jeniszej szerint:

    Nem jó!
    A HÉV végállomásnál kialakított Közlekedési rend!
    Gyalogos átkelők, lámpák, – és gépjárművek besorolási rendje.
    Azt monya a Fater, hogy nem szeret jósolni, de itt a közeljövőben várható a lámpák meghibásodása miatt a szörnyű gyalogos baleset.
    A buszmegállókhoz átrohangáló fegyelmezetlen gyalogosok miatt.
    A HÉV kereszteződés előtt, a végállomás bekerített gazos, helyesbítek gyomnövényes grundjának, területét a jobb közlekedés céljából célszerű lett volna feláldozni az útkereszteződés előtti út szélesítésére.
    🙂

  25. Jeniszej szerint:

    Hová vezet ez a” megtört gerinc út”? ))))) 😀 (((((

  26. belekotkot szerint:

    Szóval tegnap a vasút miatt nem lehetett kikapcsolni a lámpákat. Ezek szerint ma már nincs ott vasút mert kikapcsolták a lámpákat. 🙂

  27. Csaba szerint:

    A gerincútról a renszerváltás idején hallotam először. Azután minden választási évben előkerült. Már-már választási propagandának hittük az egészet 2010-ig. Akkor még félig szanált épületek álltak a nyomvonalon. 2010-től megindultak a munkálatok lassan.
    Igen! Lassú munkához idő kell! Gyors munkához mégtöbb, mert azt ki is kell javítani. Most felgyorsult!
    Volt néhány hülyeség; Akadt polgármester, aki ki akart lépni a fővárosból. Az idén a Görgei téri kabarén röhöghetett a nagyérdemű. Legközelebb nyilvános WC avatása lesz főpásztori koncelebrálással?
    Aki nálam fiatalabb lehet, hogy megéri a gerincút teljes hosszában történő megépülését. Vagy jön 2012. 12. 21. és a Mayák?

Itt lehet hozzászólni !