Ismét gól és győzelem 10 emberrel: Csepel – ESMTK 2-0

Csepelfc.hu

Hatalmas küzdelemben megérdemelt győzelmet aratott az Indotek Csepel FC az Erzsébeti SMTK ellen. A csepeliek az 54. perctől emberhátrányban játszottak, gólt lőttek, míg az erzsébeti csapat néhány beívelésen kívül nem tudott komoly lehetőséget teremteni.

Az első félidőben egyáltalán nem érződött, hogy az ESMTK a dobogóért küzd. A vendégektől várt rohamok elmaradtak, a csepeliek a megszokott fegyelmezett védőmunkát mutatták be, ellentámadásokra építve.

A 16. percben az első helyzetét gólra váltotta a Csepel, miután Süveges átemelte az erzsébeti kapust. A gólt követően tulajdonképpen izgalommentes volt a félidő.

Szünet után többször enyhe mezőnyfölénybe került az ESMTK, de gólhelyzetet nem tudtak kialakítani, a támadások többnyire a 16-os előterében vagy az oldalvonalnál elhaltak. Az 54. percben előbb Juhász hozta kihagyhatatlannak tűnő helyzetbe Plausint, de sajnos nem sikerült megszerezni a második gólt. A következő erzsébeti akció során az olalvonalnál elesett egy vendégjátékos Teplán szorításában, a játékvezető pedig második sárga lappal meglepetésre kiállította a csepeli középpályást.

Ezt követően mezőnyfölénybe került az ESMTK, de tíz ember ellen sem volt képes meggyőző játékra. Sőt, a hősiesen védekező Csepel a 86. percben egy kontratámadás végén Plausin révén megduplázta előnyét és eldöntötte a 3 pont sorsát.

Nem volt szép játék a mérkőzésen, de nagy küzdelemnek és megérdemelt hazai győzelmnek lehetett szemtanúja a mintegy 250-300 szurkoló (A klub tájékoztatása szerint 200 belépőt váltottak a mérkőzésre, ehhez jönnek még a bérletesek).

Indotek Csepel FC – ESMTK 2-0 (1-0)

Csepel, 300 néző, Vezette: Széplábi G. (Bábszki G., Molnár I.)

Csepel: Bongó – Teplán, Rakic, Haraszkó, Horváth N. – Krupár, Plausin, Szecsei (Zimermann 66. p.), Süveges – Vágó (Kecskés a szünetben), Juhász L. (Tóth A. 89. p.).

Vezetőedző: Gabala Krisztián

ESMTK: Bonica – Vojtekovszki, Pintér D., Nemes (Posta 76. p.), Soós – Zimon, Áder (Dobray 63. p.), Vörös D., Bányai – Szakolczai-Sándor, Szabó G.

Vezetőedző: Turi Zoltán

Góllövők: Süveges 16. p., Plausin 86. p.

Sárga lap: Haraszkó 21. p., Krupár 28. p., Bongó 68. p., Tóth A. 92. p. ill. Vojtekovszki 22. p., Bányai 94. p.

Kiállítva: Teplán 54. p. (második sárga lap után)

csepelfc.hu

26 hozzászólás “Ismét gól és győzelem 10 emberrel: Csepel – ESMTK 2-0” bejegyzésre

  1. felix szerint:

    Nyert az MSZP csapa!?

  2. csapos szerint:

    Drága falkaforradalmi Handa Banda!

    Meg sem írjátok, nem is gratuláltok, pedig miként a stop.hu közli: Dunaföldváron bucira verték a Fideszt http://www.stop.hu/belfold/bucira-vertek-a-fideszt-dunafoldvaron/1087352/

    Gyakoroljátok a gratulációt a Fidesz-verőknek, mert lesz még több is.

  3. Dr. grün szerint:

    csapos!
    Bucira?! sSzegény Stohl Bucira-ra már mindent rá lehet verni?!
    Sportnyelven:
    Minden sikerszéria véget ér egyszer! ))) 🙂 (((

  4. Dr. grün szerint:

    Ezért kelt korán Orbán: betiltaná a kormány a játékgépeket
    “A pénznyerő játékautomaták működtetésének teljes megszüntetését javasolja a kormány – jelentette be Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, a kabinet rendkívüli ülése után.”

    Azért néhányat még rántott az egykarún, hátha mégsem kell a zÁJEMEF hitel?!
    Marad a snóbli?! Ezres alapon! ))) 🙂 (((
    http://hvg.hu/gazdasag/20121001_jatekgepek_betiltasa

  5. felix szerint:

    Újabb munkahelyek megszüntetéséről is döntenek ezzel-

  6. csapos szerint:

    T.
    Zöld doktor!
    Meg nem ál-lom, hogy kimondajam: a Stohl Buci körüli felhajtást nem kom-álom, ezért újabb ál-lomot nem vernék rá. Az viszont nem álom, hanem valóság, hogy a falkaforradalmárok Dunaföldváron olyan vereséget szenvedtek, amelynek minősítésére a megfelelő szavakat sem találom. Legfeljebb: El Alamein 1942 http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1942_julius_1_az_el_alameini_csata_kezdete , Sztálingrádról már nem is beszélve…

  7. csapos szerint:

    Felixnek igaza van. Újabb munkahelyek szűnnek meg, a munkanélküliek pedig sajnos választhatnak a Zöld doktor által ajánlott snóbli vagy a csepeli történelemből ismert snúrozás között.

  8. Manitu szerint:

    Nem kellett volna szétverni az országot csapos. Ti azt hittétek, hogy amit elloptok, azzal a GDP-t növelitek, pedig pont fordítva történt: amit elloptatok, tönkretettetek, az rosszat tett az országnak.

    Spanyolország, Portugália, Görögország, Franciaország, Olaszország olyan mértékben csúszik le, csökken a GDP, esik a vásárlóerő, nő a munkanélküliség, hogy csodaszámba megy a magyar foglalkoztatási adatok növekedése. Az, hogy ez kis mértékű, nem vitatja senki, de most végre a 2008-as, azaz a világválság előtti szinten van a foglalkoztatottság, azaz a Gyurcsány-kormány barmolását még nem sikerült kiküszöbölni, csak a világválsággal is megspékelt Bajnaiét.

  9. Manitu szerint:

    Most nézem, hogy mihez írtatok ilyen idióta hazugságokat. Csepel FC. Nem találtatok témába vágóbbat?

  10. felix szerint:

    Manitu!
    Csak nem képzeled, hogy egy komcsi csapatra fecséreljük az időt.

  11. kozma53 szerint:

    Manitu!
    Te mint az indiánok Istene ismered a cowboy és a ló esetét bemutató viccet?Mikor a ló megbotlik-Azt mondja a cowboy ló egy-Manitu Dunaföldvár egy.Vajon erről miért nem ír a csepelinfo? Csak nem ciki ez a zakó?Persze messze menő következtetéseket ne vonjunk le.Tudod mindig győzni nem lehet néha veszteni is kell,de azt nem kéne szégyelni.Mert az igazi sport ember emelt fővel is tud veszteni,bár igaz az elmúlt két évben betegre nyerték magukat.Most jön a gyógyulás.

  12. kozma53 szerint:

    Különben is hajrá CSEPEL mindig és örökké.

  13. felix szerint:

    Kozma53!
    Nem írhatják meg mert nekik nem parancsol senki.
    És még nem volt elég idejük arra, hogy elhiggyék.

  14. kozma53 szerint:

    Ez azért ciki pedig már minden hír portál beszámolt erről az eseményről.Most akkor mi van?

  15. nagyapó szerint:

    Brávó komcsik! Brávó Ságvári et.! Megint a hazudozás: Dunaföldvár 3073 szavazó. Horváth független 1757 szavazat, Jákli Fidesz-KDNP 1300 szavazat.
    1/2 eszü1/2x! Tehát a Csepel SC a komcsiké? Akkor 1/2 eszü1/2x fizesse őket Mesterházi!
    Hol az MSZP Dunaföldváron? Még a nevüket sem merik adni, úgy szégyellik (nem csoda). Esetleg Horváth nem jobbikos?
    Csepelen is át kellene nevezni a szoci frakciót, független frakciónak. Talán lenne egy-két ember, aki hinne nekik.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  16. nagyapó szerint:

    Helyesen! (Félek nem jön megfejtés)
    1/2 eszü1/2x! Tehát a Csepel SC a komcsiké? Akkor 1/2 eszü1/2x fizesse őket Mesterházi!
    Brávó komcsik! Brávó Ságvári et.! Megint a hazudozás: Dunaföldvár 3073 szavazó. Horváth független 1757 szavazat, Jákli Fidesz-KDNP 1300 szavazat.
    Hol az MSZP Dunaföldváron? Még a nevüket sem merik adni, úgy szégyellik (nem csoda). Esetleg Horváth nem jobbikos?
    Csepelen is át kellene nevezni a szoci frakciót, független frakciónak. Talán lenne egy-két ember, aki hinne nekik.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  17. ebihal szerint:

    Mindenki ilyen sötét lesz, ha nagyapó lesz?

  18. kozma53 szerint:

    Te nagyapó neked mindenről csak dolog jut eszedbe esküszöm olyan vagy mint a vicc-béli Móricka igazándiból nem értem ,de nem is akarom.Biztos hogy ez az ember független Dunaföldváron?Vagy csak ez is valami kommunikációs trükk.Tudod ez olyan mint Tarlós független,de a nyelve azért mindig ott van ahol kell.Tényleg akkor ő most független?Tudod a zakót is emelt fővel kell viselni és nem mellé beszélni.

  19. kozma53 szerint:

    Bocsánat ismét hibáztam úgy helyes ,hogy-csak egy dolog jut eszedbe-fogalmazásból elégtelen.

  20. vermes szerint:

    Kedves kozma53!

    Tarlós – a Fidesz-KDNP támogatásával – pártonkívüliként indult.
    Horváth – az MSZP megyei alelnökeként – függetlenként indult.

    Azé’ van némi különbség!

    Bár a kommunistáktól* ez simán elvárható.
    Ha kellett, vörös zászlóval rohangáltak, most EU-zászlóval teszik ugyanezt. Azt a fránya magyar zászlót – bár undorodnak tőle keményen – ha kell, azt is lobogtatják, ha érdekük úgy kívánja.

    * – ha épp úgy kell nekik, akkor szocialista, szociáldemokrata, demokrata, stb…

  21. felix szerint:

    Ne bántsátok a szemétládát/nagyapó/
    Akkor csavarodott be amikor nem sikerült megakadályoznia a csepeli csatornázást.
    Azóta szennycsatornának képzeli magát.
    Lassan már én is őt.

  22. felix szerint:

    Nem értem a felháborodást.
    Mintha itt írták volna hogy ………….. van a szocialista képviselő csapatának.
    Szemétláda, ha hazudtam akkor az más után tettem.
    Akkor mintha nem ugattál volna………

  23. roberto szerint:

    Egy labdarúgó egyesületben labdarúgók vannak, és nem szocik és fideszesek. Ugyanezt elmondhatnátok az ESMTK-ra is hiszen az elnökük balos, mégsem foglalkozik vele senki. Ja és ha nézitek az összeállításukat, feltűnik benne egy Áder nevű játékos is. Igen, igen, ő a köztársasági elnök fia! És igaz ott is ami Csepelen, a foci nem kellene hogy a politikáról szóljon, bár Csepelen a Fidesz semmilyen támogatást nem nyújt a viszonyok rendezéséhez, nincs fűtés nincs melegvíz, lassan szétmálik minden. Lehet visszafelé mutogatni, de ettől még nem fog történni semmi. El kellene már ásni a csatabárdot, és végre megteremteni annak a lehetőségét, hogy a csepeliek és gyerekeik normális körülmények között tudjanak sportolni. A hétvégén voltam az Ikarus pályán, brilliáns amit oda építetett az Önkori. Az országban mindenhol fejlődnek a sportolási körülmények csak Csepel állt meg az idővel. Hölgyeim és Uraim! Akik segíteni tudna az tegye a dolgát! Rossz olvasni ahogy Magyar a Magyart bántja, nem lenne szabad hogy azért ellenségek legyünk mert más csoporthoz tartozunk. Ha Magyarországról van szó, egyesülnek az Újpest, Fradi, Loki, Vidi és más szurkolói csoportok, jó lenne ha ez Csepelen is így történne. Sportolni mindenki szeret párttól függetlenül és ez egy összetartó erő. A Csepel Fc-ben is több olyan sportoló van aki jobboldali szavazó, és nem szoci, de ha tisztelt képviselő urak, ti nem tesztek semmit el fogjátok veszíteni ezeket az embereket is és akkor majd mutogathattok amerre akartok. Összefoglalva, Csepelnek nem belső háborúkra lenne szüksége, hanem összefogásra, és ezt kellene a képviselőknek is előtérbe helyezniük, nem pedig azt, hogy miképpen tudok jobban kicseszni Takáccsal vagy Szenteczkyvel.

  24. kozma53 szerint:

    Kedves Vermes!
    Na most ha emlékeim nem csalnak az általad olyan nagyon becsült Tarlós az első szabad választáson még Szdsz tag-ként indult az önkormányzati választáson.Kéretik nem elfelejteni.Bizony megjelenik olyan fideszes rendezvényeken is ahova nem kellene elmennie,vagy ha képviseltetni akarja magát akkor valamelyik sameszát küldje el ráadásul azok még tagjai is annak a pártnak.Továbbá ha olyan nagyon független és “párton kívüli” akkor miért nem zavarja el Vitézy Dávidkát inkább csinált neki egy céget.Brávó.Meg érdemli.A Tarlós ha tényleg annyira független akkor miért nem úgy is indul a választáson,ja ez többi önkormányzati képviselőként indulóra is vonatkozik legyen az bármely párt tagja.Az én meggyőződésem az csak úgy lehet igazán jó önkormányzatot csinálni,ha azt a lokálpatrióták csinálják vannak még belőlük igaz kevesen.Tudom ez idealista elképzelés,de én ezt vallom.Ha már komcsizunk kérdésem Hozzád Matolcsy,Martonyi,Pintér,Pozsgay,Szűrös és a többi szarházi köpönyeg forgató akkor ők most jó komcsik?Lehet hogy az ő komcsijuk jó komcsi?Na erről ennyit.

  25. kozma53 szerint:

    Roberto!
    Igazad van vissza kellene állítani Csepel sportját,hiszen a CSEPEL SC sok olimpiai,és világbajnok adott ennek az országnak.Valóban össze kéne fogni pártállásra való tekintet nélkül,hogy a kerület és a klub méltó legyen sport múltjához.Valóban itt a sportról kéne szólni a hozzászólásoknak.Ezért én kérek elnézést.

  26. Baranyai Terézia szerint:

    Miért nincsenek képek a foci meccsről? BT

Itt lehet hozzászólni !