Maratoni vb: második lett a csepeli egység

Csepel.hu

Nem tudta megvédeni világbajnoki címét a szeptember 21-e és 23-a között rendezett római maratoni világbajnokságon a Kövér Márton-Györe Attila kenu páros. A csepeli egységnek ezúttal „be kellett érnie” a második hellyel.

Az első napon az ifjúsági mezőny szállt vízre, ahol a Csepeli Kajak- Kenu Egyesület sportolója Nagy Flóra, Takács Tamarával párban a 8. helyen ért célba. Az U23-as kenusoknál Dóczé Ádám állt rajthoz csepeli színeket képviselve, és a 4. helyen végzett.

A felnőtt férfi kenu párosok mezőnye ezúttal hatalmas csatát hozott, a csepeli Kövér–Györe páros szinte az egész verseny alatt két spanyol duóval harcolt a győzelemért, az egyik rivális hajó csak az utolsó körben szakadt le, míg a magyarok végül a második helyre szorultak.

Az egykoron szintén a csepeli sikeredző, Ludasi Róbert keze alatt készülő Csay Renáta parádézott a versenyen, két világbajnoki címet szerzett, egyes sikere mellett párosban a nála 16 évvel fiatalabb Farkasdi Ramóna partnereként taktikus versenyzéssel ért fel a dobogó legfelső fokára.

Ludasi Róbert kicsit kicsit csalódottan nyilatkozott a Csepel.hu-nak: “Mivel az utóbbi időben maratoni versenyzőink elkényeztettek az eredményeikkel, némileg váratlanul ért, hogy a Kövér-Györe kettős ezúttal nem tudta megvédeni világbajnoki címét. Ennek ellenére a fiúk második helye mellett sikeresnek értékelem Dóczé Ádám és Nagy Flóra versenyzését, s külön gratulálok a most már győri színekben versenyző Csay Reninek, aki valaha 5 vb, illetve Eb elsőséget szerzett közös munkánk alatt!”

csepel.hu

16 hozzászólás “Maratoni vb: második lett a csepeli egység” bejegyzésre

  1. Dr. grün szerint:

    “Maratoni vb: második lett a csepeli egység”
    Nem sokat értek a maratonhoz, de ezzel a gyönyörű stílusú, lendületes futással?!
    Elsők is lehettek volna, ha nem cipelik magukkal a ladikot és a zevezőket! ))) 🙂 (((

  2. felix szerint:

    Dr,Grün!
    A kajak nem ladik, nem csónak hanem hajó.
    Kéretik ezt tiszteletben tartani.

  3. Dr. grün szerint:

    félix!
    A kajak pedig nem kenu! Vésd a zagyadba!
    De kérgyünk meg egy indiánt! ))) 🙂 (((

  4. Dr. grün szerint:

    “Furcsa exodus zajli a magyar kajak-kenu sportban. Benedek Dalma és Janics Natasa után várhatóan Sarudi Alíz és Paksy Tímea is országot vált.”

    “Szégyen a menekülés, de hasznos!” 🙂

    http://sport.hir24.hu/kajak-kenu/2012/09/26/ujabb-ket-kajakosno-tavozik-kulfoldre/~~tobb-sport

  5. felix szerint:

    Dr. Grün.
    Most, hogy jobban megnézem tényleg nem az.
    Akkor lehet akár ladik is.

  6. Dr. grün szerint:

    félix!
    Ha jól megnézem füle is van, tehát lehet akár szatyor is! 🙂

  7. csapos szerint:

    Kedves Zöld doktor!

    Ebédidőmben jó hatással volt rám a fenti néhány sorod. A hasam fogtam.

    A mosolytól…:)

  8. Gordon szerint:

    Elvtársak egymás között. Hagyjuk rájuk…

  9. lolka szerint:

    Gordon szerint:
    2012. szeptember 26., szerda – 16:36
    -“Gordon”…nem ismeri fel a kenut?…még a “nagyapó” is rábólintana, hogy kenu…(csak, hogy egy más között legyünk)…

  10. felix szerint:

    Dr. Grün.
    Gratula ez jó volt.
    Gordon még a humorhoz is………..

  11. nagyapó szerint:

    Gordonnak igaza van. Ezért írtam régebben „Álmomban két macska voltam és játszottam egymással”
    Sajnos az eet.-ak Karinthyt nem ismerték föl, mert az áátalánosban nem tanították, és Lenin sem ismert ezt az idézetet.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  12. nagyapó szerint:

    lolka! Valamikor a Csepelben garden kettessel (lehet keresni) kezdtem kajakozni. Ma is van egy túrahajóm.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  13. felix szerint:

    Szemétláda!
    Karinthyt felismerjük és azzal tisztelgünk neki, hogy csak oda idézzük ahova való.
    Nekem egy Pőrnyeszi Revulution 46 /lehet keresni/ kajakom van és kétnaponta használom.
    Most jó?

  14. Bézsé szerint:

    Gratulálok minden csepeli versenyzőnek!

  15. felix szerint:

    Szent Jupát fényeskedjen nekik!

  16. alterego szerint:

    Kár, hogy Reni is elment. Lassan be is zárhatjuk a telepet, ha Robi is lelép.

Itt lehet hozzászólni !