Újabb gyilkosságokkal gyanúsítják Portikot

Ő volt a kaméleon?

Index, Heti Válasz, Youtube

Seres Zoltán és még egy személy megölésével is gyanúsítják Portik Tamást, aki hétfői kihallgatásán sem tett vallomást – tudta meg a Hír TV a vállalkozó ügyvédjétől.

A hetekkel ezelőtt letartóztatott volt Energol-vezért – a cég a kilencvenes évek olajszőkítési ügyeinek egyik főszereplője volt – hétfőn hallgatták ki a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai. Bánáti Kristóf, Portik Tamás ügyvédje a Hír TV tudósítójával azt közölte, hogy védencét már nem csak az Aranykéz utcai robbantás és a Prisztás-gyilkosság felbujtójaként vádolják.

A Seres-gyilkosság 1999 áprilisában történt Tahitótfalun. A vállalkozó autójával haladt a településen, amikor egy motorkerékpárral két férfi mellé hajtott, majd egyikük több lövéssel megölte. A Seres mellett ülő olasz férfi a kórházba szállítás után halt bele sérüléseibe.

Az ügyvéd elmondta: Portik megtagadta a vallomástételt, mert szerintük a gyanúsítás során nem mondták meg pontosan, hogy mikor tett Portik olyan kijelentést, amellyel felbujtott volna bárkit a gyilkosságra.

Portik Tamást július közepén, egy hónappal ezelőtt fogták el terrorelhárítók, már másnap előzetes letartóztatásba került. A közelmúltig érinthetetlen alvilági figurának gondolták sokan – akárcsak a nem sokkal korábban elfogott V. Lászlót, akivel üzleti kapcsolatban nem voltak, V. sietett is közleményt kiadni ügyvédjén keresztül, hogy semmi köze se Portik üzleti tevékenységéhez, se a bűncselekményekhez –, a kilencvenes évek olajszőkítési ügyekben elhíresült Energol vezetője volt.

Forrás: Index

A kaméleon című film a Youtube-on

Kaméleon

Noha a Kaméleon című sikerfilm alkotói tagadják, hogy Portik Tamás ihlette vagy rendelte tőlük a produkciót, a valóság és a vászonra vitt jelenetek közötti temérdek egyezés nem lehet a véletlen műve – derült ki a Heti Válasz exkluzív összeállításából.

Az a tény, hogy a Kaméleon című, Goda Krisztina által rendezett 2008-as sikerfilm stáblistája végén Andrew G. Vajna és Geszti Péter mellett Portik Tamásnak is külön köszönetüket fejezik ki az alkotók, már több orgánumban megjelent. A produkció gazdái viszont minden fórumon igyekeztek tagadni, hogy az Aranykéz utcai robbantás és a Prisztás József megölése ügyében most felbujtással gyanúsított Portik ihlette vagy rendelte volna a filmet. Pedig, ahogy a Heti Válasz írja, a valóság és a vászonra vitt jelenetek közötti temérdek egyezés nem lehet a véletlen műve. És – miként látni fogjuk – az is egyértelmű, hogy a Kaméleon valójában sokszoros tőrdöfés annak a családnak, ahonnan Portik élettársa, Halmos-Riskó Alma érkezett. A családnak, amely a 2000-es évek eleje óta segélykérő levelek tucatjait írja rendőrségnek, kormánynak, gyámhivatalnak (a tőlük és a külvilágtól elzárt lányuk érdekében).

Egyfelől Portik ugyanúgy intézeti gyerekként nőtt fel, ahogy a Kaméleon központi alakja, a szélhámosság árán szerzett vagyonát az igaz szerelem szolgálatába állító „Gábor”. Portik Tamás élettársáról, Halmos-Riskó Almáról pedig annyit lehet biztosan tudni, hogy balett-táncos volt, illetve hogy 2007 májusában Winner Hanna Rose-ra változtatta a nevét. És hogy hívják a 2008 végén bemutatott Kaméleonban „Gábor” áhított szerelmét? Természetesen Hannának, aki ugyanúgy balett-táncos, mint a valamikori Alma, és ugyanúgy műtétek akasztották meg a karrierjét, mint a valóságos Hannáét. Mi több, a filmben az angol „winner” (győztes) szó is be-bevillan egy játékgép képernyőjéről, ami újabb pofon azoknak, akiket Alma „Winner Hannasága” elszomorít.

Egy újabb kulcskérdés: mikor kezdték vetíteni a Kaméleont? 2008. december 4-én. A kívülállók számára jelentéktelen dátum, ám Halmos-Riskóéknál „véletlenül” évtizedek óta december 4-e a legfontosabb családi ünnepnap. Akad még párhuzam: miközben a filmes sztoriban kiemelt helye van egy pszichológusfigurának, Portik Tamásról is tudni lehet, hogy börtönévei után a pomázi Munkaterápiás Intézet szakembere, Mészöly Gábor tartotta kordában az életét. Nem mellékesen: a Kaméleon-beli pszichológust játszó színész, László Zsolt egy két évvel korábbi történelmi filmben (Budakeszi srácok) a ma is élő orvoslegendát, Riskó Tibort alakítja; ő Portik élettársának a nagyapja.

És vajon miért lett a nagy mozimű címe Kaméleon? Biztosat nem tudunk, az interneten viszont 2007 óta elérhető egy levél, melyet Halmos-Riskó Alma édesanyja Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnöknek szánt (bemutatandó a családi kálváriát). Portikról egyebek mellett azt írja: „Félretettük előítéleteinket, kinyújtottuk a kezünket egy olyan embernek, aki, mint egy kaméleon, aszerint változik, kivel áll szemben. Mindenkinek azt mondja, amit az hallani akar.” A Goda Krisztina-féle Kaméleon-film alcíme pedig ez: „Az vagyok, akinek látni akarsz”.

A Heti Válasz cikkét itt olvashatják.

3 hozzászólás “Újabb gyilkosságokkal gyanúsítják Portikot” bejegyzésre

  1. Bugi szerint:

    Nincs gusztusom végignézni a filmet. Már az elején hányingerem lett ettől a palitól.

  2. Lora :) szerint:

    Huuu..dik, more…én láttam ezt a filmet az egyik kedvenc magyar filmem. Mutterom kiakadt a flmtől, és azt mondta ennek nem lett volna szabad napvilágot látnia, mert mi van ha valaki ebből merít példát….? Jahh….

    Akkor PORTIK HIMVESSSZŐT IS KAPOTT MÁR A SZÁJÁBA?
    MERT EBBEN A FILMBEN KULKA EGY BUZI ORVOST JÁTSZIK, ÉS BIZA MAJDNEM MEGTÖCSKÖLI….LEHET EZT NEM AKARTÁK BELETENNI….DE MEGTÖRTÉNT…

    IZGI….

  3. Dr. grün szerint:

    Bugi!
    Nagyon helyes!
    Aki szereti a véres-hurkát ne nézze végig hogyan készül! ))) 🙂 (((

Itt lehet hozzászólni !