Az “elveszett gyerek” megkerül

Naftali Kraus blogja

“Csanádnak nem kell betérni. Ő a halacha szerint száz százalékos zsidó. Nem tehet róla hogy szülei-nagyszülei félrevezették. Félre nevelték.”

Ki tudja hány ezer “Csanád” van Magyarországon? Ki tudhatja hány ezer zsidó gyerektől vonták meg a Soában életben maradt szülei, azt a jogot, hogy zsidóként éljenek és nőjenek fel? Ki tudja hány ilyen mama vagy nagymama él országszerte hazugságban és nevel fel kis nyilasokat akikből nagy nácik lesznek – lehetnek?

Még él az idősebbek emlékezetében az Imrédy precedens, amikor a londoni Times kinevette Magyarországot, amely egy király nélküli királyság, melynek vezetője egy tengernélküli tengernagy és legnagyobb antiszemitája – Imrédy Béla – egy zsidó.

Most egyes “rabbik” – akik nem tudják megbocsátani Szegedinek , hogy Köves Slomóhoz fordult, mert benne látta az általa megbántott zsidóság autentikus képviselőjét – adják a sértődöttet; a Sipucca mélyen hallgat és vannak arrafelé “halacha szakértők”, aki azon tanakodnak, szabad-e, lehet-e, Sz.Cs-ot a minjenbe beszámitani_…

A Talmud már megállapitotta, hogy (נידה לא, א) (אין בעל הנס מכיר בניסו akivel csoda történik, az nem mindig ismeri fel hogy csoda történt vele. Szegedi Csanáddal csoda történt, hiszen egy jövendő pogrom során legközelebbi családtagjai is áldozatul eshettek volna a náci őrületnek (tessék csak elolvasni mit és hogyan ir több mint 500 hozzászóló a Ká.Info cikkhez, amelyben kiátkozzák a “zsidót”).

Csoda történt velünk is, hiszen ami történt felbomlaszthatja a náci pártot és elejét veheti egy gyilkos vérvádas kilengésnek. Hiszen ha a parlamentben lehet – akkor az utcán pláne.

* * *

Zsidó szempontból Szegedi Csanád egy “elveszett gyerek”, Tinok senisbá – aki most – csodával határos módon – megkerült. Megtett egy bátor lépést és most tétovázik, nem tudja hova tovább. Ahhoz hogy megértsük, nagy képzelőerőre van szükség. El kell képzelni hogy a mi nagyapánk volt S.S.tiszt, tevékeny a haláltáborokban, Ausvitzban – – –

Ez persze a forditott eset, de a sokk ugyanaz. Izraelben él nem egy náci-ivadék, aki meghasonlott amikor megtudta ki volt apja, nagyapja. Van köztük nem egy aki betért és most ortodox zsidóként vezekel a vétkekért amiket nem ő követett el. Van aki kolostorban vezekel és van aki “civil”ként.

Csanádnak nem kell betérni. Ő a halacha szerint száz százalékos zsidó. Nem tehet róla hogy szülei-nagyszülei félrevezették. Félre nevelték. Ő a Holocaust áldozata, akárcsak 96 éves nagyija aki csak “jót akart”: meg akarta óvni lányát és unokáit, attól amin ő keresztül ment.

Csanádnak amellett szerencséje van hogy a dolog időben kiderült. Ki tudja milyen sturmbannführer lett volna belőle a magyar nácizmus hierarchiájában – ha időben nem derül fény Klein néni turpisságára. Ő csak “jót akart”.

Amikor Második Aggrippa, a római vazallus zsidó király, a Szentélyben felolvasott a Tórából, elsirta magát amikor oda érkezett, hogy a zsidó királynak zsidónak kell lenni (mivel volt valami kétes folt a származásában)- Ekkor a jelenlévők – sok ezren – felkiáltották: Ne félj Agrippa! Testvérünk vagy! (Szifri, Dvárim, 157).

Ezt mondjuk mi is Csanádnak: Testvérünk vagy, sorstársunk vagy- Most menj és tanuld meg mit jelent zsidónak lenni.

És segits nekünk a többi rejtőző Csanádot megtalálni!

Forrás: Judaizmus Blogspot (“Ősi forrásból”)

16 hozzászólás “Az “elveszett gyerek” megkerül” bejegyzésre

  1. Paul szerint:

    Szegedi Csanád amit csinált, az elítélendő. Ki is tették a Jobbikból. A szégyen mégis az, hogy az elmúlt húsz évben működő pártok az embereket megvezették. Elhitették a rendszerváltáskor (SZDSZ) az elszámoltatást. Az Antalék a Hornékkal együtt kiárusították az országot, tönkre tették a mezőgazdaságot az iparunkat, Orbán 98 után folytatta az MSZP által megkezdett rablásokat, ( Simicska, Kaya Ibrahim és Joszip Tot stb…) Medgyesi a bankoknak addig soha sem látott nyereséget biztosított, eladósította az embereket, Gyurcsány meg az országot is. Kinek kell akkor szégyenkezni? Azoknak aki az országot idáig juttatták az elmúlt húsz évben. Melyik politikus ellen indult hazaárulásért eljárás, senki ellen, mert mind Zsidó bérenc volt. Ha nem lettek volna nemzet árulók, akkor a Jobbiknak nem lett volna létjogosultsága. Szegedi féle ügy egy piti ügy, ahhoz képest amit az eddigi politikusok csináltak az országgal. Végig kéne gondolni az elmúlt 20 évet, utána pofázni!!!!! Kit számoltatott el az elmúlt 2 évben a Fidesz, és hol van a 30 feljelentésből 1 azaz egy ami sikerrel zárult Csepelen?? Hang emberek vagytok Fidesz

  2. Éva szerint:

    Paul,

    Nem kellene hülyeségeket írogatnod és komcsi módra Kaya Ibrahimra, meg egyéb butaságokra hivatkoznod.
    Még a végén kiderül, hogy bár Jobbikos vagy, de az mszp szellemi köreiből jöttél (mint rajtad kívül a oly sok jobbikos).

  3. Paul szerint:

    Kedves Éva.

    Ezek nem hülyeségek, ezek tények, valaki cáfolja meg, és az ellenkezőjéről adjon valaki kielégítő magyarázatot, hogy nem úgy történt ahogy írtam.
    Ha végig olvasnád, akkor nem írnál ilyen butaságokat.
    Az Mszp szellemi körhöz annyit, ugye nem kell bemásolni a szokott listát,hogy kinek kije volt a Fideszből MSZMP-s tag. Szerintem te is tudod!

  4. krapulax szerint:

    unalmas már ez a zsidó maszlag, kiraktuk a szűrét, akár a fitymájától is megválhat zsegedi zsanád, az se érdekel senkit most már.
    mindenesetre kisbetűvel lesz írva a neve a jövőben ahogy az árulókét szokták.

  5. Manitu szerint:

    Paul, ha Szegedi elitélendő azért, amit tett, akkor a szlovák Vona is. Ő is tudott mindenről.

    Úgy tűnik, hogy a Jobbik nem is a fogantatásától kezdve vezette meg híveit, hanem már az eredettől. 😉

  6. Vátesz szerint:

    Én gusztustalannak tartom, hogy valaki szakít az eddigi életével, s rohan a zsidókhoz bocsánatért! Az egy dolog hogy valakinek zsidó felmenője van, de gondolom nem úgy nevelték, ha nem tudott róla. Az ember az, ami a fejében van.
    Hitler őrjöngött amikor kikezdték az egyik sikeres tengeralattjáró kapitányát, hogy zsidó. Mire Hitler: – Az hogy ki a zsidó, azt én mondom meg!
    Szegedi harcos magyarnak mutatkozott, most meg bocsánatért esedező megtértnek, az azt mutatja, hogy csak karrierista volt, nem meggyőződéses jobboldali.
    Manitu, te pedig ismétled a hülyeséged. Vona apai nagyapja Vona volt, s elesett a háborúban. Vona apját a nagymama második férje vtte a nevére, így lett Zazrivecz. Az unoka is ezzel a névvel született, de 18 éves korában felvette a vérszerinti nagyapja családnevét. Így aztán hiába szlovákoztok.

  7. robi szerint:

    Nem kétséges: “szegény” hamarosan felbukkan valamely más társulat rendezvényein.

    Aki megtanulta, hogy munka és szakértelem nélkül egészen jól el lehet lavírozni a politika zavaros vizében, aligha keres más utat. Most már új pártfogói is lesznek.

  8. köves szerint:

    No comment! Megtörtént ez az eset már más országban is , a volt Szovjetunióban,egy ellenzéki politikus/Hodorovszkij/antiszemita,zsidó üldöző / járt igy barátai kideritették,hogy ősei,zsidók voltak,politikai hulla lett,eltünt nem hallani róla.Erről ennyit.Na csá!

  9. csaba péter szerint:

    Na végre elkezdtek böfögni az igazi pártszolgálatosok.
    Csak nehogy kiderüljön a nettó származás.

  10. Jeges mosoly szerint:

    Manitu!
    Még mindig jobb egy “szlovák Vona”, ahogy te írod, mint egy cigány Orbán!

  11. Dr. grün szerint:

    “Mongolok lehettek-e Árpád felmenői? Fogarasi János szerint, aki lelkes támogatója volt a mongol-magyar nyelvrokonságnak, akár mongol neveket is viselhetett a magyar fejedelmi család.”
    Még a végén igaza lesz a kis-csávónak a fél-ázsiai származékokkal?!
    Megjegyzem csak úgy halkan , nekem ez a Csepel vezetéknevű Árpád (akinek a földjén lakunk) régen gyanús! ))) 🙂 (((
    http://www.nyest.hu/hirek/mongol-gyokerek-a-kovetkeztetesek

  12. maminti szerint:

    Dr Dgün, igen, ha ez magának újdonság, megerősítem: a magyar és a mongol rokon nép.
    Amúgy meg nevetséges, hogy miminden jelentéktelen fasságon tudnak nyáladzani, miközben palira vannak véve erről meg arról az oldalról is. De a politikusoknak addig jó.

  13. Lakó1214 szerint:

    Annyira hasonlítunk a mongolokra, mint egyik tojás a másikra. Gratulálok.

  14. Lakó1214 szerint:

    Manituval, ezennel és kivételesen egyet értek.

  15. Gustavo Thoeni szerint:

    A Fideszben több Mszmp tag van, mint az Mszp elnökségében.
    Állítólag a Fidesz parlamenti padsoraiban 12 izraeli-magyar kettős állampolgár van.
    Erről ennyit.

Itt lehet hozzászólni !