Ázsiába viszik a BKV-tól ellopott kábeleket

Index

A csepeli HÉV-vonalon is többször lopott a maffia

Az egymilliárd forintot is meghaladja a kár, amelyet a tolvajok okoztak eddig csak a társaságnak a több mint 150 kilométer vezeték ellopásával. A magyar tolvajok a BKK szerint egy nemzetközi maffiának dolgoznak, amely több európai országból szállítja a rézkábeleket a távol-keleti megrendelőknek.

Az idén már szinte nem telik el úgy nap, hogy ne tűnne el rézkábel a BKV hálózatából. Múlt héten a Dunaharaszti és Millenniumtelep közötti HÉV-vonalon vittek el egymillió forint értékű vezetéket, a 8-as HÉV és a 61-es villamos vonalán pedig további 15 millió forint volt a kár. A rendőrség elfogott két gyanúsítottat, de a Blikk cikke szerint ezzel aligha tettek pontot az ügy végére.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) információi szerint ugyanis a szálak a Távol-Keletre vezetnek. „2007 második felétől kezdett látványosan emelkedni az ilyen bűncselekmények száma. A távol-keleti felvevőpiac ekkortól kezdte felvásárolni nagy mennyiségben a hulladék rezet.” – közölte a lap megkeresésére Vitézy Dávid vezérigazgató.

A társaság úgy értesült, egy nemzeteken átívelő bűnszervezet áll a sorozatos bűncselekmények mögött. A hálózat beszállítókra, kereskedőkre és felvásárlókra épül. Ők azok, akik nagy vagyonokra tesznek szert a színesfémek értékesítéséből. Akik viszont összegyűjtik és leadják, nem sokat kapnak belőle.

Európa-szerte szinte minden ország rendőrsége szembesült a problémával. A rézkábellopási esetek visszaszorítására Nagy-Britanniában például a British Telecom és a Scotland Yard közös munkacsoportot hozott létre. Budapesten is felállított a rendőrség egy külön nyomozócsoportot, de kevés eredménnyel, ugyanis évről évre nagyobb a kár. Tavaly augusztus elejéig 58, az idén ugyanebben az időszakban már 183 millió forinttal rövidítették meg a BKV-t.

A BKV korábban jelezte a rendőrségnek a gyanúját, hogy a maffiát valószínűleg BKV-s dolgozók is segíthetik. A tetteseknek ugyanis olyan információk alapján dolgoztak, amelyeket csakis egy szűk belső kör tudhatott.

Forrás: Index

9 hozzászólás “Ázsiába viszik a BKV-tól ellopott kábeleket” bejegyzésre

  1. Dr. grün szerint:

    Egyszerű lenne elkapni a kis kínai kábelcsempészeket!
    Lesbe állni a Liszt Feri-hegyi reptéren és amelyiknek túl vastag a dereka a rátekert kábeltól kiemelni!
    Esetleg megröntgenezni mert a lyukában is lehet feldugva pár méter! ))) 🙂 (((

  2. Schneider Ádám szerint:

    Blikk…

  3. csapos szerint:

    Zöld doktor nem beszél zöldségeket! Javaslatát szabadalmaztatni kell, amíg nem késő… 🙂

  4. krapulax szerint:

    kamerázzák be a hév vonalat, aztán amikor a rézbőrű fent van az oszlopon, na akkor kell feszültség alá helyezni a kábelszakaszt. néhány elszenesedett buckalakó visszavetné a kínai exportot.

  5. Jeges mosoly szerint:

    Eza Dávidka teljesen idióta.
    Jó neki, ha ezt el is hiszi.

  6. beluska szerint:

    Nem kell messzire menni, elég a Józsefvárosi piacra kilátogatni. Ott adják méterre a sárgák a rézkábelt. Egy méter – több méter? Óccóé van náluk.

  7. lolka szerint:

    Nem kell figyelni semmit, mert még valakinek lelkiismeret furdalása lenne rendszertelenül feszültség alá kell helyezni a vezetékeket üzemzárás után, üzem kezdésig…A figyelmeztető tábla ill felirat kint van mindenhol. Aki meg nem tud olvasni az megszívta…esetleg azt lehet, hogy ne teljes “kakaót” kapcsoljanak, csak annyit, hogy görcsöt kapjanak a görcsök…
    “A BKV korábban jelezte a rendőrségnek a gyanúját, hogy a maffiát valószínűleg BKV-s dolgozók is segíthetik. A tetteseknek ugyanis olyan információk alapján dolgoztak, amelyeket csakis egy szűk belső kör tudhatott.” (Petőfi-híd felújítás teherautóval vitték a vezetéket)…

  8. Vitéz Nagybányai szerint:

    Nem tudtam, hogy mit keres egy baromi nagy kínai teherhajó a Szabadkikőtőben.

    Most már tudom,köszönöm Dávid.
    Azért az alagútfúrókra is figyelni kellene.

  9. Lakó1214 szerint:

    A hazai, megteremtett új munkahelyeket biztosító kohókba nem viheti. Mivel Ázsia az ipar mai hazája, nyilván nem Haiti a célpont.

Itt lehet hozzászólni !