Brüsszelből is kapott fizetést Novák Előd

HVG

Hónapokon át kapott fizetést Brüsszelből a márciusban EU-zászlót égető Novák Előd, s hozzá hasonlóan azok is, akiknek a nevét korábban hírbe hozták a Kuruc.infó nevű szélsőséges portállal – derítette ki a hvg.hu. A lapunk által megszerzett hivatalos kimutatások szerint ezeket az uniós pénzeket Szegedi Csanád pénzügyi keretéből utalták ki. Novák lapunknak megerősítette, hogy Szegedi asszisztenseként valóban kapott uniós pénzt, amit ő „klasszikus munkabérnek” tekint.

Két évvel ezelőtt öt hónapon keresztül kapott pénzt, összesen mintegy 3500 eurót, akkori árfolyamon közel egymillió forintot Novák Előd, a Jobbik országgyűlési képviselője Brüsszelből – derül ki abból a dokumentumból, amelyet Szegedi Csanád brüsszeli környezetéből szerzett meg a hvg.hu. De a pártból hétfőn kilépő Szegedi Csanád EP-képviselő személyzetének fenntartására fordítható, havi 21 ezer eurós költségkeretéből történő kifizetéseket tételesen bemutató dokumentumon nemcsak Novák  Előd nevére bukkantunk.

A listán olyan személyek is szerepelnek, akiket korábban összefüggésbe hoztak a Kuruc.infó nevű szélsőséges, nyíltan rasszista, antiszemita portállal. Az oldal szerkesztői ugyan “illegalitásban” tevékenykednek, de korábban több forrás, köztük a portál szerkesztésében egy ideig maga is közreműködő Polgár “Tomcat” Tamás is Molnár Balázst, Kürk Rolandot és Novák Elődöt nevezte meg a portál szerkesztőjeként. Igaz, az érintettek mindig is tagadták, hogy közük lenne az oldalhoz, Novák Előd pedig rendre perli azokat, akik ezt állítják. Molnár Balázsnak – akiről sokan azt állították, hogy egy ideig ő volt a főszerkesztő – ráadásul már „papírja” is van arról, hogy ez nem igaz: a Fővárosi Főügyészség vádat emelt ellene személyes adattal való visszaélés és rágalmazás miatt, azt állítva, hogy 2006 őszén ő volt főszerkesztő, de a bíróság tavaly év végén bizonyítottság hiányában felmentette a vádak alól.

Hazafi européerek

A hvg.hu birtokába került dokumentum szerint Kürk Rolandnak, Molnár Balázsnak és Novák Elődnek is munkaszerződése volt az Európai Parlamenttel. Kürk Roland csak a tavalyi évben több mint 12 ezer euróval lett gazdagabb az uniós munkának köszönhetően, de már 2010 júniusa és decembere között is közel 3 ezer eurót keresett. Molnár Balázs pedig 2010 óta 3700 eurót, azaz több mint egymillió forintot kapott ugyanígy.

Szegedi Csanád brüsszeli honlapja Kürk Rolandot a képviselő helyi asszisztenseként tünteti fel, s hasonló jogcímen kapott pénzt Molnár és Novák is. A szabályok szerint egy európai parlamenti képviselő alatt kétféle asszisztens dolgozhat: akkreditált és helyi. Előbbiek Brüsszelben vagy Strasbourgban, utóbbiak pedig a tagállamból segítik az EP-képviselő munkáját. Az asszisztensek jogállását egy 2009-es EK-rendelet szabályozza. Mielőtt ez a rendelet hatályba lépett, sokkal lazábbak voltak a szabályok, s előfordult, hogy egy képviselő családtagjainak osztott ki pénzeket. Most ugyan szigorúbb a szabályozás, ám azt csak az EP-képviselő tudja, hogy asszisztensei érdemben végeznek-e munkát vagy sem, más ugyanis nem tudja ellenőrizni azt.

Novák EU-ellenes kirohanásai

Novák Előd megkeresésünkre elismerte, hogy kapott Brüsszelből fizetést. Mint mondta, abban az időszakban Szegedi Csanád munkáját segítette asszisztensként háttéranyagok elkészítésével és sajtófeladatok ellátásával. „Klasszikus munkabérnek tekintettem ezt a pénzt, de már három éve nem kapom” – fogalmazott a politikus, aki ez év januárjában azzal keltett botrányt, hogy a Jobbik egyik tüntetésén az Európai Unió hivatalos zászlaját gyújtotta fel. Néhány hónappal később pedig levette az uniós lobogót az Országgyűlés irodaházáról. Sajtónyilatkozataiban ugyanakkor korábban egy szóval sem említette, hogy az általa annyira vehemensen támadott EU-tól egy időben rendszeresen pénzt is kapott.

A birtokunkba került dokumentumban Samu Tamás Gergő neve is szerepel. Neki 2010 elejétől volt munkaszerződése az EP-vel és öt hónapon át kapott pénzt a Szegedi-féle keretből. Samu Tamás Gergő korábban a párt parlamenti képviselője is volt, mandátumáról 2011 tavaszán mondott le, miután a Fővárosi Bíróság hivatalos személy elleni erőszak miatt jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte őt.

A véletlenek összjátéka

A “zsidóbotrány” miatt a Jobbikban lapátra tett Szegedi Csanád és a Kuruc.infó viszonya hosszú éveken át felhőtlen, mi több, baráti volt. A portál a borsodi jobbikos belháborúban is Szegedi mellett tört lándzsát, élesen bírálva az EP-képviselő ellenfeleit, köztük a pártból kizárt Endrésik Zsolt országgyűlési képviselőt. Sőt, a Kuruc.infó arról a Szegedi Csanád borsodi ellenfelei által nyilvánosságra hozott hangfelvételről is csak közel egy hét késéssel adott tájékoztatást, amely végül az EP-képviselő bukásához vezetett.

Minden bizonnyal csak véletlen, de különös egybeesés, hogy Kürk Roland – havi több mint ezer eurós fizetését biztosító – munkaszerződését információnk szerint közvetlenül azelőtt szüntették meg Brüsszelben, hogy a Kuruc.infó nekiesett Szegedi Csanádnak. Néhány órával az első kurucos cikk megjelenése után Novák Előd saját Facebook-oldalán követelte Szegedi lemondását, s ezt a hírt azonnal közölte a portál.

Az ügyben többször is kerestük Szegedi Csanádot, de nem értük el.

Forrás: HVG

20 hozzászólás “Brüsszelből is kapott fizetést Novák Előd” bejegyzésre

  1. Gordon szerint:

    Ez igen.

  2. krapulax szerint:

    te is zsidó vagy novák eluhim, meg a lányod is, a hunóra/menóra.

  3. jojo szerint:

    Nocsak, nocsak!

  4. nagyapó szerint:

    Novák Elődnek le kell mondania, ahogy ő követeli, hajdani barátjának, Szegedinek, (amíg euróval fizetett barát volt) lemondását, mert „feltehetően már korábban is tudott zsidó származásáról.” . Ennek analógiájára „Novák is tudott arról, hogy EU pénzeket vett fel”.
    Első a PÉNZ, azután az ELV, mint az MSZP kontra Népszava esetében!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  5. Doki szerint:

    A Magyar Fórum legújabb számában (XXIV. évfolyam, 31. szám) van egy cikk, “A Jobbik-ügy – Szegedi Csanád és társai” címmel (http://www.magyarforum.hu/forum/2012/31/cimlap2012_31_nagy.jpg)
    Érdemes elolvasni!

    Ennél a cikknél a HVG van forrásként megjelölve. Nyilván most rossz lap a Jobbik szemében a HVG, persze amikor Schmitt Pál ellen közösen gyűlölködtek, akkor a HVG jó lap volt. Na ez a különbség a MIÉP és a Jobbik között! A MIÉP szemében a HVG mindig is rossz, a Jobbik szemében viszont attól függ, hogy az adott lap az ő érdekeiknek megfelelő cikket ír, vagy sem!

  6. Béla szerint:

    Érdekes ez a Magyar Fórum cikk amit Doki belinkelt. Az oldal alján szerepel Feldman Zsolt mezőgazdasági helyettes-államtitkár. A magyarok már olyan hülyék, hogy a mezőgazdasághoz sem értenek. Elképesztő! Tényleg, mivé is lennénk a zsidók nélkül?

  7. Vátesz szerint:

    Bokros kit képvisel és mennyiért? Az ő asszistensi költségkeretét kik veszik fel?
    Ugyanígy a fideszes és mszp-s urak és hölgyek ugye nem kapnak kevesebbet, mint a jobbikosok? Az ő asszistensi keretüket kik veszik fel? Mekkora az a slepp, akik Magyarország tagsága után jövedelemhez jutnak az EU-ban? Jól végzik a dolgukat, megvédenek bennünket az EU parancsuralmától? Aki tudja a választ, írja meg!
    Avagy ez az egész katvasz az új, nem moszkovita, hanem brüsszelita nómenklatúra?

  8. Miska72 szerint:

    Zászló égetés a munkája, és azzal jól lehet keresni. 🙂 🙂 🙂 Ennyi.

  9. Doki szerint:

    Szegedi (Klein) Csanád zsidó származása sem volt újdonság sok embernek.
    Csurka István többször írt erről a témáról, mint ahogy a Jobbik balliberális, titkosszolgálati hátterét is. A Szegedi-ügy azzal lépte át a büntetőjogi határvonalat, hogy nem csak az eldugott anyakönyvek kerültek elő, hanem a tagadott titkosszolgálati háttér is. Szegedi (Klein) az Ambrus Zoltánnal folytatott beszélgetés közben előhozta titkosszolgálati kapcsolatait, mikor kijelentette, hogy van egy barátja, aki a titkosszolgálatnál dolgozik és sokat segített a Jobbiknak meg a Gárdának is…

    Pl mi az oka annak, hogy a 2010-es önkormányzati választáson a helyi Jobbik elnök nem jelöltette magát, de még egy bizottságba sem lett delegálva? És honnét került Csepelre egy (baloldali múlttal rendelkező) olyasvalaki, aki soha meg nem fordult a kerületben működő jobboldali szervezetekben?

    „A Jobbik tele van mindenféle szerencselovagokkal, olyanokkal, akik azért kerültek közel a párthoz, mert érezték a pénz szagát és a hatalom lehetőségét. Jöttek mindenfelől, elvek nélkül” – jelentette ki a Rájátszásban Nagy Ervin, a Jobbik korábbi alelnöke. A közelmúlt eseményei kapcsán azt mondta, hogy a párt az elmúlt időszak történéseit nyilván úgy fogja kommunikálni, hogy ez megtisztulási folyamat, de valójában ez borzasztó csapdahelyzet…
    Szegedi Csanádot kirakni a pártból, azt mondva rá, hogy áruló, nagy veszélyeket rejt magában, ugyanis Vona Gáborral, illetve feleségével, Vona Szabó Krisztinával közös cége van.

  10. Paul szerint:

    Doki! Neveket akarok hallani?? Milyen jobboldali pártok voltak Csepelen, aki a Jobbik által megfogalmazott gondolatokkal azonosulni tudott volna??

    Pl mi az oka annak, hogy a 2010-es önkormányzati választáson a helyi Jobbik elnök nem jelöltette magát, de még egy bizottságba sem lett delegálva? És honnét került Csepelre egy (baloldali múlttal rendelkező) olyasvalaki, aki soha meg nem fordult a kerületben működő jobboldali szervezetekben?

  11. Paul szerint:

    Az MSZP-s csürhe, miért nem kiabált akkor, amikor a sittről kihozott Orosz Ferencet, aki okirat hamisításért, és sikkasztásért ült, majd amnesztiát kapott Hornéktól, alpolgármesternek jelölték a vörösök?

    Ja és ez a Fidesznek is megfelelt 16 éven keresztül!!
    Milyen érdekes!!

  12. Lakó1214 szerint:

    A Jobbikkal mire menne az ország? Elszigetelődnénk mindenkitől – igaz efelé most is jól haladunk – és építenénk magunknak egy szép hazát, Észak-Kórea mintájára? Lakhantánk a prérin jurtában? Csodálatos jövőkép.

  13. Bugi szerint:

    Paul, mikor volt Orosz fideszes alpolgármester? Ne keverd már a hülyeséget. A Jobbik elnökét meg gondolom ti választottátok meg. Miért nem kérdeztétek meg tőle, hogy miért nem vállal semmi olyan pozíciót, amit volt titkosszolgák sem vállalatának?

  14. Doki szerint:

    Paul!

    Itt volt pl. a MIÉP, ami 2006-ban azért nem tudott indulni az önkormányzati választáson, mert az akkori Jobbik az ő nevükben gyűjtötte a szelvényeket.
    Érdekes az is, hogy mikor 2009 elején feloszlatták, majd újraszervezték a csepeli Jobbikot, akkor egy volt MIÉP-es sem volt a tagok között, de még olyan sem, aki a feloszlatott Jobbikban lett volna. Hidd el, hogy tudnék olyan neveket mondani, akiket elég aljas módon, koholt vádakkal zártak ki, de a fórumot nem fogom erre használni.
    Azt is elhiheted, hogy tudok egyet s mást a csepeli Jobbik elnökéről… És nem én vagyok az egyetlen, aki tud bizonyos érdekességeket. Vannak az ismerőseim között olyan budapesti ex-jobbikosok, akik megdöbbentő dolgot meséltek pl. Staudt Gáborról és a csepeli elnökről is, aki már egy ideje budapesti alelnök…

  15. Paul szerint:

    Bugi!
    Nem azt írtam,hogy Orosz Fideszes alpolgármester volt, hanem azt akartam érzékeltetni, hogy a Fidesz nem tette szóvá, Orosz előéletét,és elfogadta azt. Elfogadta,hogy az összes előterjesztés, ami komoly pénzekről szóltak azok az Ő nevéhez kötődnek, és azoknál a beruházásoknál ÓRIÁSI lé nyúlások voltak. Hol az Ő elszámoltatása BUGI????

  16. Bugi szerint:

    Tudtommal a Fidesz soha nem támogatta Orosz Ferencet. Az, hogy ő alpolgármester lehetett, az MSZP-re szavazóknak köszönhető. Hazugság, hogy bárki másnak. Nézd meg a szavazások eredményét! És gondolkozz. A Fidesz most van hatalmon, és elszámoltatás is most van először. A Jobbik elnökét meg ti választottátok meg. Kérdezd meg tőle, hogy miért nem vállalt olyan pozíciót, amit titkosszolga nem vállalhat!

  17. Lakó1214 szerint:

    Bugi!

    Mi van most?

    “…Budai Gyula megbizatását szüntették meg”

    Ne fáraszd magad, nem jössz jól ki belőle!

  18. Dr. grün szerint:

    Pedig Budai nagyon ügyes ember volt!
    Több havi fáradságos munkával sikerült a több ezer oldalas sukorói akták betűiből hatalmas türelemmel és némi politikai segítséggel 1526-szor kirakni Gyurcsány Ferenc nevét!
    Azonban ez egy vádemeléshez kevésnek bizonyult! 🙂

    -Egy másik, de már sikeres vállalkozás!
    “Budai Gyula: sikeres a nemzeti tanyafejlesztési program
    A tanyafejlesztési támogatások rendszere a kormány egyik legsikeresebb programja, amelynek révén javulnak a tanyán élő emberek életkörülményei – mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton Fülöpházán, ahol egy baromfivágópontot, egy tésztaüzemet és egy önkormányzati boltot adott át.”
    Szegénykém, úgy vágyott már egy kis sikerre! Gratulálok! ))) 🙂 (((
    http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=574312

  19. Lakó1214 szerint:

    A nagybanira meg kivonult dinnyétválogatni?!
    Ennél komolyabb munkát nem kívánok neki!

  20. Dr. grün szerint:

    Havi kétmilláért már illik valamit villantani! ))) 🙂 (((

Itt lehet hozzászólni !