Bírósághoz fordul Keller, ha kizárják az MSZP-ből

MTI, Nol.hu, HVG

Bírósághoz fordul Keller László MSZP-s politikus, ha jogerősen kizárják pártjából. A volt pénzügyminisztériumi államtitkár, Törökbálint egykori polgármestere és volt országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés tagja nem jogerős kizárásáról a nol.hu egyik blogja számolt be kedd délután.

Keller László az MTI-nek azt mondta, hogy csak a végső döntés után kívánja a nyilvánosság elé tárni az MSZP-ből történő esetleges kizárásának hátterét. A politikus közölte: nem tudja, hogy miért épp most tartották szükségesnek egyesek “médiaeseménnyé” tenni az MSZP Pest megyei etikai bizottságának júniusi döntését, ami ellen ő még a múlt hónapban fellebbezett.

“Mélységesen igazságtalannak és erkölcstelennek tartom a történteket” – fogalmazott Keller László, aki – mint mondta – ennek ellenére tisztességesen kivárja, amíg a Bárándy Gergely vezette országos egyeztető bizottság meghozza a másodfokú döntést.

Ennek várható időpontjáról nem tudott konkrétumot mondani a politikus, szerinte hosszú folyamatról van szó. Hozzátette: bármilyen másodfokú döntés is születik, kiáll majd a közvélemény elé, ám ha számára kedvezőtlen lesz a jogerős határozat, bírósághoz fordul.

Az eztígyhogy.nolblog.hu bejegyzése szerint a megyei etikai testület néhány hete 6:1 arányban döntött a politikus kizárásáról, de a blogból sem derül ki, hogy mi volt az oka az etikai eljárásnak.

Az MTI értesülései szerint a megyei közgyűlés legutóbbi, június 29-ei ülésén már érezhető volt valamiféle “belső mozgolódás” a szocialista frakcióban. Kovács Barnabás akkori frakcióvezető napirend előtt bejelentette lemondását (posztját a nagykőrösi László Ferenc vette át), és egyesek azt is különösnek tartották, hogy a mindig “beszédes” Keller László azon az ülésen egyszer sem szólt hozzá a napirendi pontokhoz.

hvg.hu

10 hozzászólás “Bírósághoz fordul Keller, ha kizárják az MSZP-ből” bejegyzésre

  1. Dr. grün szerint:

    A Bíróság (a pártatlan) pedig jóvá fogja hagyni a kizárást, ezzel is növelve a fityusz 2014-es választási esélyeit!
    A koncért meg kell szolgálni! 🙂

  2. nagyapó szerint:

    A feljelentésügyi államtitkárnak egy vádja sem ült a polgári kormánnyal szemben, most a sajátjaival próbálkozik. Több sikert!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  3. Dr. grün szerint:

    nagyapó!
    Talán a Budai Gyula minden vádja igaznak bizonyult?!
    Csak egyetlenegyet mondjál! ))) 🙂 (((

  4. Tóth Kati szerint:

    Dr?grün!Önnek mindenről a Fidesz jut az eszébe?Nem beteges ez egy kicsit?

  5. Dr. grün szerint:

    Tóth Kati!
    “Dr?grün!Önnek mindenről a Fidesz jut az eszébe?Nem beteges ez egy kicsit?”
    De bizony!
    Remélem gyógyítható! 2014-ben elválik! ))) 🙂 (((

  6. Paul szerint:

    Milyen gázos már az, hogy a Csepelujság.blog,hu-n egy 07.24-én megjelent közleményhez, egy nlaca 2012.07.05. 06:53:00 kommentet be raknak, csak azért,hogy legyen hozzászólás. ÍGY csalt az MSZP, és így csal még most is. Szánalmasak!!!

    Vagy, nlaca szerkeszti előre az oldalt??

  7. Jeniszej szerint:

    Kit érdekel, hogy zárják vagy nem. 😀

  8. bonifác szerint:

    Ez a Keller egy szerencsétlen alak. Elhasználták, kidobták, mint az elhasznált pelenkát.
    Sajnálják, akiknek okuk van rá..Selejtes munkát végzett.Dr, Grünnek jár egy csomag
    zsebkendő.Mert lehet hibásan (esetleg) magyar érdek szerint cselekedni, Vagy kőkeményen képviselni a multi érdekeket. (ebben az MSZP, LMP verhetetlen.) Még
    tévedésből sem képviselik a magyar érdekeket.Harcosan kiállnak a különadók ellen.
    Grün Úr! Mitől olyan kedvesek Önnek ezek a hazaárulók? Bocsánat, de amióta elveszítették a hatalmat , egyetlen tisztességes megnyilatkozásuk sem volt.

  9. Tóth Kati szerint:

    Mikor hatalomban voltak,akkor sem.

  10. Miska72 szerint:

    Ragaszkodik a húsosfazékhoz!!!! 🙂 🙂 🙂 🙂

Itt lehet hozzászólni !