Kiadásokat farag le az önkormányzat – ülésezett a képviselő-testület

Csepel.hu

Mintegy 324 millió forinttal csökkenti a csepeli önkormányzat az idei költségvetési kiadásait, hogy tartani tudja az előirányzott pénzügyi egyensúlyt – egyebek mellett erről döntött a képviselő-testület keddi rendkívüli ülésén. A csökkentést főként az indokolja, hogy a helyi adókból nem folyt be annyi pénz, amennyire számítottak.

Az ülésen kiderült, hogy a helyi adókból és a gépjármű adókból származó bevételek nem érik el az előre prognosztizált mértéket. A hiányzó összeg 130 millió forint. Szintén a bevételek kieséséhez járult hozzá, hogy a nem lakás célra használt helyiségek bérleti díja nem változott ebben az esztendőben. A fővárosi önkormányzat a tervezetthez képest mintegy 200-300 millió forinttal kevesebb pénzt utalt át a kerületnek a forrásmegosztás részét képező iparűzési adóbevételekből. Mindezek következtében a testület döntése alapján csökkentik a polgármesteri hivatal, valamint az intézmények és vagyonkezelő szervezetek idei költségvetését. Ez azt jelenti, hogy a polgármesteri hivataltól 163, a Csepeli Városgazda Zrt-től 11, a Csepeli Városkép Kft-től 15, az Oktatási Szolgáltató Intézménytől 75, a humánszolgáltatások igazgatóságától 60 millió forintot vonnak el.

A testület megvitatta a vezeték nélküli elektronikus hírközlési szolgáltatás antennáinak telepítési korlátozásáról szóló rendelet-tervezetet. Az ügy előzménye, hogy a Tamariska-dombon nemrég bontották le azt az adótornyot, amelyre korábban számos panasz érkezett az óvodából és az ott lakóktól. A tornyot 1994-ben telepítették a Tamariskára úgy, hogy az önkormányzatra nézve előnytelen szerződést kötöttek a mobilszolgáltatóval. Korábban a Fidesz-KDNP mellett a szocialisták is ígérték, hogy elbontatják a tornyot, de nem tették meg, ezt csak a mostani, új önkormányzat valósította meg. A torony elbontását követően a szolgáltatók már négy esetben jelentettek be magántulajdonú ingatlanra tervezett antennát annak ellenére, hogy a törvény ezt elsősorban állami, másodsorban önkormányzati területre írja elő. A rendelet-tervezet értelmében elektronikus hírközlési antenna addig nem telepíthető kertvárosi lakóterületeken, nevelési-oktatási és egészségügyi funkciót ellátó ingatlanokon, amíg a részletes szabályozás el nem készül. Az előterjesztők azonban jegyzői észrevétel miatt visszavonták a rendelet-tervezetet, mert az esetlegesen megteremthette volna a jogalapot a szolgáltatók kártérítési igényére.

Jutalom az érmes olimpikonoknak

A testület elfogadta Németh Szilárd polgármester javaslatát, hogy jutalomban részesítsék azokat a csepeli lakhellyel rendelkező vagy csepeli székhelyű egyesületben versenyző sportolókat, akik a londoni olimpián érmet szereznek. Az aranyéremért 5, az ezüstért 3, a bronzért 1 millió forint jutalmat ad az önkormányzat.

Csepel idén is csatlakozik a szeptember 16-22. között megrendezendő „Európai Mobilitási hét” eseménysorozathoz, melynek célja a fenntartható és környezetbarát városi közlekedés elősegítése.

Tenk András (LMP) javaslatára a képviselők úgy döntöttek, hogy még az idén elkezdik a Tamariska-domb területén lévő állattani értékek felmérését szakértők bevonásával.

Cs. A.- csepel.hu

19 hozzászólás “Kiadásokat farag le az önkormányzat – ülésezett a képviselő-testület” bejegyzésre

  1. Csalódtam a Fideszben szerint:

    Kiadásokat farag le az önkormányzat… Akkor ez azt jelenti, hogy kevesebb fideszes Németh-haver fog az önkormányzatban dolgozni?

    Tenk András (LMP) javaslatára a képviselők úgy döntöttek, hogy még az idén elkezdik a Tamariska-domb területén lévő állattani értékek felmérését szakértők bevonásával… Ez valóban becsülendő… Mi csepeliek legyünk büszkék arra, hogy lakhelyünk rendelkezik természeti értékekkel.

  2. nagyapó szerint:

    Csalódtam a Fideszben!
    Ezt komolyan gondolja? A “Tamariska-domb területén lévő állattani értékek felmérését”? Azt a dombot, amit az 50-es években elmostak, bunkert építettek, majd visszahordták a homokot, “hatalmas természeti érték” jelzővel illetni? Rendben, legyen egy kellemes pihenőterület, de ne próbáljanak ebből egyesek hasznot húzni!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  3. Miska72 szerint:

    Szeles Gábor itt még vidáman. 🙂 Nemsokára ő is szomorú lesz. Nem kicsit! NAGYON! 😉

  4. Mari nénye szerint:

    Figyelmetekbe ajánlanám a be nem fizetett 414 442 517,- ft magánszemélyek által és 651 522 072,-ft cégek által be nem fizetett adóforintokat!!!!!!!!!!!!

  5. szigetország szerint:

    Mari nénye!
    Egyetértek! A kintlévőségeket be kell söpörni, nincs mese. Más kerületekben (városokban) azt teszik, hogy ha vki. nem fizeti be a gépjárműadóját, leveszik a rendszámát. Utána lehet reklamálni…

  6. Dr. grün szerint:

    Mari nénye!
    Ne feledkezzünk a zévi egy manitunyi megtakarításról sem!
    Aminek a halmozottan már két év alatt négy milliárd a zértéke! ))) 🙂 (((

  7. Mari nénye szerint:

    Grün neked nem osztottam lapot !

  8. Dr. grün szerint:

    Mari nénye!
    Csak nem aztat kébzeled, hogy Te ittent osztol, vagy szorzol?! ))) 🙂 (((

  9. hajós szerint:

    Na ja, muszáj lefaragni a kiadásokat:

    “Tízmilliárdokat bukhatnak az önkormányzatok

    A kormány több tíz milliárd forintnyi uniós forrást von el az önkormányzatoktól – derül ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter legújabb, végszavazás előtt benyújtott költségvetési módosításából.

    Matolcsy javaslata most elvonná az önkormányzatoknak fenntartott 60,1 milliárd forintos keretet, amelyet az uniós pályázatok saját forrására, azaz önerőre különítettek el.”

    http://index.hu/gazdasag/magyar/2012/07/11/tizmilliardokat_bukhatnak_az_onkormanyzatok/

  10. Mari nénye szerint:

    De igen! Nem érdekel a különvéleményed!

  11. Dr. grün szerint:

    Mari nénye!
    Engem meg az nem érdekel, hogy Téged mi nem érdekel!
    Egyszerűen átgörgeted és ennyi!
    A megoldás a matatóujjadban van! ))) 🙂 (((

  12. Zoli049 szerint:

    A játszóterek takarítása már soha nem lesz megcsinálva? 🙂

    szigetország kitalálta, hogy ez gépjárműadó kintlévőség! 🙂 ISTENEM!!!

  13. szigetország szerint:

    Zoli!

    A kintlévőség egy része gépjárműadó, a többit nem akartam felsorolni. A lényeg, hogy be kell hajtani.

    A jogok mellett kötelességek is vannak — ugye, ez így korrekt?

  14. Zoli049 szerint:

    szigetország!

    Természetesen ami jár az jár! Azt soha nem értettem, hogy miért nem zárják be a kiskaput gépjárműadó ügyben? Csak nullás igazolással lehetne műszaki vizsgára vinni az autót és ennyi. 🙂

    Valamennyi idő/összeg után meg úgyis kivonatják a forgalomból a járművet.

    Én befizetem, mert nyugtom van, csak hogy mit kapok érte? Na sokan emiatt nem fizetnek, de ez SZVSZ. 🙂

  15. szigetország szerint:

    Zoli!

    Mi jár az adóért? Óvoda, iskola, egészségügyi intézmények, rendőrség, tűzoltóság, útépítés, karbantartás, közterület-felügyelet, egy kerület üzemeltetése stb.

    Hogy sok dologgal nem vagy megelégedve, az más dolog. De azt nem mondhatod, hogy zárják be a rendőrséget, tűzoltóságot, óvodát, iskolát stb, mert vannak állampolgárok, akik nem akarnak ezért adót fizetni, de a hasznát szeretnék élvezni.

    Tehát az adódért te is sok mindent kapsz. Aki pedig nem fizet, vegyék el a kocsija rendszámát, vegyék zár alá az inagtlanát, ahogy nyugaton teszik a jogállamiságnak megfelelően.

  16. szigetország szerint:

    Még valami: nyugaton börtön is járhat azért, aki elcsalja az adót. S nem tekinthető hazafinak, aki nemzetének nem fizeti be, ami jár a közösbe.

  17. Dr. grün szerint:

    De nálunk a zadócsalás a magyar virtus része, mintegy évszázadok alatt kialakult hagyomány!
    Akár a sutyiban főzött pálinka, a ganédomb alá elásott boroshordók!
    Húsz év alatt nem lehet megváltoztatni begyökeresedett szokásokat! ))) 🙂 (((

  18. Zoli049 szerint:

    1. szigetország!

    Ezidáig rendben is van, amit felsorolsz, de ezekre megy az SZJA-ból, ÁFA-ból, TÁNYA-ból, iparűzési adóból, kamatadóból, telefonadóból, tranakciós adóból, … és ezek csak amik hírtelen eszembe jutottak, egy piti vállalkozás szintjén. Akinek csak egy családi autója van és fizeti az üzemanyag ÁFA-ját, jövedéki adóját, ha nem bénakacsa, akkor linkre a kötelezőt és annak az adóját. Innentől a teljesítmény alapú gépjárműadóztatást tartom én túlzásnak, mert ahogy az átírásnál volt egy időszak, a kor és a ccm számított.
    A teljesítményalapú adóztatást nem tartom ésszerűren, de ez én vagyok. 🙂

    2. Dr. grün!

    A probléma gyökere ott van, hogy túl sok az elvonás, így élni és élve hagyni alapon bepróbálkozás megy. Akinek meg már túl sok van, ott meg az “éhség”! 🙂 Utóbbiakat nem szokták felénk b.sztatni.

  19. szigetország szerint:

    Zoli!

    Sok mindenért kell adót fizetni, ez így van. Amit fesoroltál, igaz, sőt ennél többért is kérnek adót. Pl. a cigit kihagytad.
    A szar helyzet ugyanakkor az, hogy az országot “elk.rták” nyolc év alatt, húsz év alatt, hatvan év alatt. Az országot szétlopták, lenyúlták, egyesek dőzsöltek, és még mindig sok az ingyenélő. Az adóslistán felsoroltak az ingyenélők egy díszes csoportja. Helyettük szívnak a többiek, akik rendesen fizetnek. Tehát álljon meg a menet!

Itt lehet hozzászólni !