Új program segíti a pályakezdők munkába állását

Inforadio.hu

Hárommilliárd forintos munkaerőpiaci programot indít a pályakezdő fiatalok álláshoz juttatása érdekében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) – jelentette be Czomba Sándor, a tárca foglalkoztatásért felelős államtitkára.

A konstrukció keretében a munkaadók a 2012. szeptember 1. és december 31. között foglalkoztatott, regisztrált pályakezdő álláskeresők után támogatásként megkapják a bér és a szociális hozzájárulási adó összegét a minimálbér kétszereséig – mondta az államtitkár.

Számítások szerint a keret 3.000-3.500 pályakezdő munkába állását segítheti – közölte Czomba Sándor.

Az “Első munkahely garancia” elnevezésű új program 3 milliárd forintos keretét a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból biztosítják. A program célcsoportja a fiatal álláskeresők, ezen belül a pályakezdők, kiemelten a szakképzetlenek és a tartósan munkanélküliek.

Czomba Sándor elmondta: Magyarországon jelenleg 220 ezer 25 éven aluli fiatal dolgozik, és ebben a korcsoportban körülbelül 86 ezren regisztrált munkanélküliek. Ebből 58 ezer pályakezdő, ezen belül a szakképzetlenek száma több, mint 24 ezer.

Az államtitkár szerint a pályakezdő fiatalok egyik legnagyobb problémája, hogy a munkatapasztalatok hiánya miatt nem alkalmazzák őket. A most ismertetett megoldással a tárca szeretné elérni, hogy minél több pályakezdő fiatal szerezhessen gyakorlatot.

Forrás: Inforadio.hu

5 hozzászólás “Új program segíti a pályakezdők munkába állását” bejegyzésre

  1. belekotkot szerint:

    Ez nagyon klassz. Majd a cég felveszi őket, felveszi a támogatást majd januárban kirúgja őket. Csak annyit kell tennie hogy a szerződésben 4 hónap próbaidőt ír be és annak lejárta után nem hosszabbít.

  2. ebihal szerint:

    Az államtitkár úr azt nem mondta véletlenül, hogy mi a fenét csináltatnak az így
    felvett emberekkel, hiszen a meglévők kapacitását sem tudják kihasználni! Ez
    sima szemfényvesztés!

  3. nagyapó szerint:

    belekotkot! Szóljon már az MSZOSZ-nek, kedvenc szakszervezetének, lépjenek már közbe! Ne engedjék a kormány jó beavatkozását így elferdíteni.
    Támogassuk, mint a kormány, az ifjúságot (is)!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  4. Zoli049 szerint:

    Megint egy kis pénzkimentés, másként? 🙂

    4 hónapig valamit csináltatnak a gyerekekkel, aztán dec. 31-el szia lesz…
    Támogatás, meg benyel. 🙂

    Változott valami? Semmi.

  5. Tóth Kati szerint:

    Mesterházy azt bírta mondani:jó ez a törvény,de ezt ők találták ki,csak a Fidesz megtalálta ezt a tervüket a minisztériumban.Melyikben?A volt Sport minisztériumban?Netán Zuschlággal együtt találták ki ezt a törvényt,és egyébként nyolc évig mit tetszettek csinálni,hogy egy ilyen jó törvényt mégse tetszettek bevezetni?És annyira tetszenek most aggódni a szegényekért,mindig az ő nevükben sajnálkoznak.Nyolc évig miért nem tetszettek aggódni értük?

Itt lehet hozzászólni !