Index
Az SMS Szent István csatahajó süllyedése
A később történtek ismeretében nehéz lenne a Szent István csatahajó végzetét nem az egész Monarchia pusztulásának szimbólumaként kezelni.
Már építésekor tetten érhető néhány jelenség, amely a dualista állam működésének hibáira világít rá. Az osztrák-magyar vezetés még jóval a háború kitörése előtt – 1908-ban, azután hogy megkezdődött az olasz flotta első dreadnought osztályú csatahajójának építése – döntött úgy, hogy a flottát meg kell erősíteni a kor színvonalának megfelelő csatahajókkal.
A Tegetthoff-osztályú dreadnoughtok közül az első, a Ferenc József kívánságára személyes mottójáról Viribus Unitisnek elkeresztelt hajó 1910-ben készült el Triesztben, ahol még két testvérhajója, a Tegetthoff és a Prinz Eugen is megépült később.
Azonban a magyar kormány 1910-ben a kiadások finanszírozását ahhoz a feltételhez kötve szavazta csak meg, hogy egy hajót a Ganz-művek fiumei Danubius hajógyára építhet meg. De nem csak ez a politikai játszma emlékeztethet egy mai közbeszerzési eljárásra. A fiumei gyár ugyanis nem volt kész egy ekkora hajó építésére, korábban itt még cirkálónál nagyobb hajó nem készült. A dokkokat ki kellett bővíteni, de a munkálatok még így is csúsztak, a Szent István névre keresztelt, 152 méter hosszú, 20 000 tonna vízkiszorítású csatahajót csak 1914-ben bocsátották vízre. A valaha magyar üzemben készült legnagyobb hadihajó már jócskán a háború kitörése után, 1915. november közepén állhatott szolgálatba.
A magyar építésű hajót ráadásul nem a már elkészült három csatahajó tervei alapján építették meg. A hasonlóságok ellenére néhány alapvető részletet megváltoztattak: a Triesztben készült testvérhajókkal ellentétben a Szent Istvánnak négy helyett csak két hajócsavarja volt, a meghajtásról gondoskodó kazánrendszer is eltérő volt.
A felépítményen is történt egy-két változtatás, ezen kívül a hajót – nem tudjuk, hogy tudatosan vagy feledékenységből, esetleg költségcsökkentési céllal – nem szerelték fel torpedófogó hálóval. Ez a hadihajók mindkét oldalára erősített acélháló elméletben megállította, vagy legalábbis a hajótesttől távolabb robbantotta fel a torpedókat, és ugyan a háború során bebizonyosodott, hogy a korszerűbb és általában nem egyesével kilőtt torpedók ellen nem igazán hatékony, egy-egy esetben az élet és a halál közti különbséget jelenthette.
Bár ezt az építés megkezdésekor még nem lehetett tudni, a csatahajóknak nem is jutott igazán szerep a háborúban. Az olasz flotta ugyanis brit és francia segítséggel lezárta az Adriát a Földközi-tengertől elválasztó Otrantói-szorost, így a zár alatt átcsúszó tengeralattjárókon kívül a Monarchia hajói többnyire tétlenül vesztegeltek a kikötőkben. A Szent Istvánnem vett részt az akkor még sorhajókapitány Horthy Miklós kezdeményezésére a tengerzár ellen indult támadásban sem, amely a harmadik otrantói csatában, a Földközi-tengeren a háború során lezajlott legnagyobb tengeri ütközetbe torkollott. Ez az akció ugyan a Császári és Királyi Haditengerészet taktikai győzelmét hozta, a fölényben lévő antant flotta azonban fenn tudta tartani a zárat, továbbra is tétlenségre kárhoztatva a Monarchia felszíni egységeit.
A SzentIstván első éles bevetésére így csak 1918. június 9-én este indult el, testvérhajója, a Tegetthofftársaságában. A hadművelet célja újfent a tengerzár feltörése lett volna. Olasz hajók azonban észrevették a köteléket, és két torpedó, amelyeket MAS-15 típusú motorcsónakokról lőttek ki, június 10-én hajnali fél négy előtt néhány perccel becsapódott a csatahajó oldalába. Egyes haditörténészek szerint a hajóra az hívta fel a figyelmet, hogy két hajócsavarja miatt kazánjai csak szinte teljes kapacitással üzemelve tudták megfelelő sebességgel mozgatni, így viszont hatalmas füstoszlop árulta el pozícióját.
A találatot kapott hajó dőlni kezdett, a víz elöntötte a kazánházakat, így az ennek következtében leálló szivattyúk sem tudták a beömlő víz útját állni. A Tegetthoff megpróbálta a hajót a part felé vontatni, de a kötél elszakadt, a Szent István pedig reggel 6 óra után nem sokkal felborult, majd elsüllyedt. Szerencsére az osztrák-magyar flottánál követelmény volt, hogy a matrózok tudjanak úszni, ennek is köszönhetően az 1087 fős legénység nagy része megmenekült, de 87 tengerész, köztük 4 tiszt így is követte a hajót a hullámsírba. A Tegetthoff fedélzetéről filmre vették az eseményeket, ezzel a Szent István lett az első csatahajó, amelynek nyílt tengeren történt elsüllyedését filmen rögzítették. Néhány hónappal később a Monarchia is eltűnt a történelmi süllyesztőben.
A süllyedő csatahajó
A roncsot a hetvenes években találták meg jugoszláv búvárok a Premuda-sziget közelében, azóta többször is jártak magyar búvárok a gerincével felfele fordulva az iszapban pihenő hajónál, a végzetes nap 90. évfordulóján pedig emléktáblát is helyeztek el a víz alatt a hullámsírba merült tengerészek emlékére.
o
“Győzelmek sorozatából áll történelmünk?!”
2Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?
Századok ültenek el, s te alattok mélyen enyésző
Fénnyel jársz egyedűl. Rajtad sürü fellegek, és a
Bús feledékenység koszorútlan alakja lebegnek.”
Jól harcoltunk az Adrián. Érdemes utánaolvasni és utána hozzászólni.
Kár hogy az első világháborús szerepvállalásunk ezen részéről méltatlanul kevés szó esik még nemzeti körökben is.
A Zenta cirkáló hősies harca és pusztulása
“Augusztus 16-án Montenegró blokádját a Zenta és az Ulan romboló látta el. 7 óra 46 perckor dél-délnyugaton füstöt észleltek. Erre a kötelék parancsnoka Paul Pachner fregattkapitány a hajókat megfordíttatta, és a lehető legnagyobb erővel a hazai kikötő felé indultak. 8 óra 25 perckor északon is füstöt pillantottak meg. Ekkorra biztossá vált, hogy a francia Földközi-tengeri flotta egységeivel találkoztak. A franciák két csoportra szakadva próbálták a cirkálót harapófogóba zárni, és elvágni a hajó útját a biztonságos kikötő felé.
(…)
Az Ulan romboló utasítást kapott Pachner fregattkapitánytól, hogy törjön át és fusson be a cattarói kikötőbe. Ezt a feladatot a romboló kapitánya tökéletesen teljesítette. 10 óra körül erős ellenséges tűzben befutott a Cattarói-öbölbe.
A Zenta északkeletnek fordult hogy minél közelebb kerüljön a parthoz. Ezzel egyrészt megnehezítette az ellenségnek a hajó belövését, másrészt a feltehetőleg elsüllyedő hajó legénységének nagyobb esélye volt a menekülésre.
A blokádtörőket a francia főparancsnoki osztag vezette (Courbet és a Jurien de la Graviere csatahajók) ezeket a 11 egységből álló két csatahajó-raj és 4 páncélos cirkáló követte, az 1. könnyű osztályból. Ezeket a hajókat három romboló osztály kísérte. A briteket Troubridge admirális 4 cirkálóval és 8 rombolóval képviselte.
A franciák, miután 12 km-re megközelítették a Zentát két eléje küldött lövéssel felszólították, hogy álljon meg és adja meg magát. Válaszul a cirkáló árbocán megjelent a kis lobogódísz és a selyem díszlobogó. Ezzel jelezve, hogy nem adja meg magát, hanem felveszi az egyenlőtlen küzdelmet.
A harc 8 óra 40 perckor kezdődött. Az ellenség ágyúi jóval messzebbre hordtak, mint a cirkálóé. Az ellenség már 12 km-es távolságból megkezdte a tüzelést. 8 óra 50 perckor érte a Zentát az első találat. Miután a távolság 10 km alá csökkent a Zenta is megkezdte a tüzelést az ellenségre. Hamarosan egy jól sikerült találat eltépte a hajó gőzvezetékét és az meg állt. A franciák össztüze az álló és hősiesen védekező cirkálón hatalmas pusztítást végzett. Hamarosan léket kapott a vízvonal alatt és süllyedni kezdett. 9 óra 20 perckor hangzott el a hajót elhagyni parancs és a süllyedő hajó az utolsó pillanatig harcolva lengő zászlóval merült el a hullámsírba.
A Zenta lövegei is értek el találatotokat. A Condorcet-n két 24 cm-es löveget, a Justice-on egy 19 cm-es löveget lőttek ki.
A francia hajóhad a Zenta elsüllyedése után hazafelé indult. Máig tisztázatlan, hogy miért nem mentették ki a hajótörötteket a vízből, akik több órai úszás után Castellastuaná értek partot. Ott montenegrói hadifogságba kerültek.
A Zenta 324 fős legénységéből 150-en maradtak életben. Százalékos arányokat nézve a teljes személyzet 54%-a halt hősi halált. Az életben maradtak fogságból 1916, január 15-én szabadultak, miután Montenegró megadta magát az osztrák-magyar hadak nyomására. A 81T torpedónaszád vitte őket Pólába, ahova január 23-án érkeztek meg.
A háború első tengeri csatája megmutatta az Antantnak, hogy milyen fából faragták az osztrák-magyar haditengerészeket. A háború kezdetén a szakértők a császári és királyi haditengerészetet leírták. Ez az ütközet azonban érzékeltette, hogy kemény ellenállás vár a monarchia partvidékei ellen támadókra. A háború folyamán bebizonyosodott, hogy tudunk meglepetéseket okozni az ellenségnek. Arra viszont senki sem számított, hogy ez a flotta a többszörös túlerő ellenére, nem csak hogy nem hátrált meg a tengeren, hanem gyakorlatilag az egész Adriát ellenőrzése alatt tartotta. Ezt köszönhetjük azoknak a névtelen hősöknek (nemzetiségüktől függetlenül) akik most a tenger fenekén alusszák örök álmukat. BÉKE PORAIKRA!”
http://hajomakett.hu/content/view/655/41/
Gordon!
Ha most még Amerika felfedezését Kolompár Kristóf nevű Erdélyből honosítás útján elszármazott magyarra testálod, lemegyek hídba!
Hagyd békén a tenger fenekén örök álmukat alvókat!
Olvastál valami újdonságot és most a “nemtudás” szégyenét érezve ideges lettél.
Nyugi. 🙂
Beszétünk róla a lányokkal a gyülekezetben, hogy jó lenne, ha megint lenne tengerünk. Ha a komcsik nem csinálták volna Trianont, ma lenne magyar haditengerészet.
Kovácsné Ánus Marika!
Valószínűleg nem figyelt oda a gyülekezetben! Trianont nem a komcsik csinálták!
Hogy lehet egyesek agyában már 20:39-kor ilyen rettenetes sötétség?!
“A parlament elé tervezett hajó a Horthy-rendszer jelképe?”
“Mit jelképez a Kossuth tér mellé tervezett hajó, ami néhány helyen felbukkan felújítás látványtervein? – A progresszív blog szerzője szerint a Horthy-rendszernek állít emléket.”
Most pedig énekeljük el “Elment a hajó! Hollári hohó!”
Nemzet Színháza melletti medencében pedig a zátonyra futott gyorsnaszád látható! 🙂
http://hvg.hu/napi_merites/20120612_hajo_a_parlamenti_latvanyterven