Kékfény: zsarolók és tolvajok rendőrkézen

Csepel.hu

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitányság ügyeletén 2012. május 14-én tett feljelentést egy sértett, akit fenyegetéssel arra kényszerítettek, hogy pénzt fizessen- egy mondvacsinált ürügyre hivatkozva. A kapitányság munkatársai a sértett kihallgatását követően akciót szerveztek, melynek eredményeképpen a kora délutáni órákban Csepelen három személyt fogtak el a bűncselekménnyel összefüggésben.

A bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban két fő ellen indult eljárást, mivel részletes, feltáró jellegű vallomást tettek. Ellenük a BRFK XXI. kerületi Rendőrkapitányság bíróság elé állítást indítványoz.

Az utóbbi időben elszaporodtak Hároson a kiskertekből történő fémkaró lopások. Ennek megakadályozására, illetve felderítésére a közrendvédelmi állomány különös figyelmet fordít, melynek eredményeképpen a Budapest Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai 2012. május13-án a délutáni órákban Csepel illetékességi területén járőrszolgálati tevékenységük ellátása során felfigyelték egy vascsöveket cipelő 35 év körüli férfire, aki a rendőrautót meglátva a vascsöveket eldobta és futásnak eredt. A kerületi rendőrkapitányság munkatársai rövid üldözés során elfogták a férfit . A járőrök a cselekmény elkövetésével kapcsolatban intézkedés alá vontak még két másik személyt – egy 43 éves és egy 37 éves budapesti lakost – is, akik a közelben tartózkodtak.

Mindhárom személy a kerületi kapitányságra előállításra került, elszámoltatásuk megtörtént, melynek során elmondták, hogy az elfogásuk napján több hasonló bűncselekményt is elkövettek Csepel terültén.

Az elfogott és gyanúsítottként kihallgatott személyek ellen a BRFK XXI. kerületi Rendőrkapitányság szabálysértési értékre elkövetett betöréses lopás megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.

Forrás: Csepel.hu

2 hozzászólás “Kékfény: zsarolók és tolvajok rendőrkézen” bejegyzésre

  1. csapajev szerint:

    Bravó! A csibészek már világos nappal is, a kerítésen átugorva mentek a szomszédba! Sajnos, csak ijeszteni tudtam őket, gyorsabbak voltam mint én! Hallottam, hogy a másik utcában,
    éjjel 2-3 között már a lakásban is bent voltak. Egy vékony testalkatú nő is van közöttük!
    Még több éjszakai és nappali járőrözés kellene, több rendőr, több polgárőr.
    Figyeljünk mi is éberen, ajtókat zárni, csőre tölteni a kapanyelet és gondolkodás nélkül leütni a fejét a gazembernek!

  2. beluska szerint:

    Csepel melyik részén történt az amit leírtál csapajev?

Itt lehet hozzászólni !