Magyar Kupa, selejtező: Indotek Csepel FC – Budafoki LC 4-0 (2-0)

Csepelfc.hu

Hazai fölény jellemezte a mérkőzést, amely gyakorlatilag már az első félidőben eldőlt. A 17. percben Maczó indult a baloldalon és szépen átemelte a kimozduló vendégkapust.

A vezető gól után is támadásban maradt a Csepel, amely a 37. percben Juhász László nagyszerű lövésével megduplázta előnyét.

A Budafok vezetőedzője, Schróth Lajos mind az öt cserelehetőségét kihasználta a szünetben, de a fordulás után az első hazai támadás végén végleg eldőlt a párharc sorsa. A budafoki kapus és védői nem értették meg egymást, zavarukat Teplán János kihasználta, harcosan ladbát szerzett, és egy passz után Juhásznak nem okozott gondot középről a kapuba továbbítani.

A továbbjutás eldőlt és ez a hátralévő időben meg is látszott. A Budafok teljesen veszélytelen volt, a Csepel pedig a csereként beállt Vágó Bence révén még egy gólt szerzett negyed órával a vége előtt.

Magyar Kupa előselejtező, 2. forduló

Indotek Csepel FC – Budafoki LC 4-0 (2-0)
Csepel, 100 néző, V: Kovács G. (Bereczki, Rábel)

Csepel: Berhidai – Teplán (Juhász T., 64.), Sarnyai, Horváth N., Németh J., Haraszkó, Juhász L., Plausin (Tóth A., 64.), Maczó (Vágó B., 54.), Németh G. (Vinczellér, 73.), Vejmola (Nagy K., 78.) Vezetőedző: Gabala Krisztián

Budafok: Imre – Varga Á. (Nurgali, a szünetben), Kovács G., Micskó (Péter, a szünetben), Fábián, Nagy N. (Horváth G., a szünetben), Havlik (Mbemba, a szünetben), Csabai, Czimmermann, Markovics, Kóbor (Nnorom, a szünetben) Vezetőedző: Schróth Lajos

Gólszerzők: Maczó (17.), Juhász (37., 47.), Vágó (76.)
Sárga lap: Nagy K. (78.), illetve Mbemba (87.), Csabai (90.)

csepelfc.hu

Itt lehet hozzászólni !