Száműzték a Szent Koronát

Magyar Nemzet, Index.hu

Koronaőr

A rendőrtisztek után a katonatisztek sem a Szent Korona másolata előtt teszik le ezután esküjüket az avatásukkor – írja a Magyar Nemzet. A tisztavatások a rendszerváltás óta zajlanak a korona másolatának jelenlétében.

Szekeres Imre honvédelmi miniszter döntése szerint augusztus 20-án már nem lesz központi szerepe a koronának a tisztavatáson.

A korona másolatát tavaly elsőként a rendőrtisztek avatásán mellőzték. A fegyveres szervezetek hivatalos állományának ünnepélyes eskütételén a rendszerváltás óta volt szokás a jelkép felvonultatása, amit eddig rendszerint a koronaőrök díszmenete vitt az esemény helyszínére.

A tárcánál a lapnak azzal indokolták a döntést, hogy a fiatal katonatisztek már 2007-ben is az ismeretlen katona sírját koszorúzták meg a Hősök terén, a minisztérium idén is ezt a hagyományt szeretné folytatni. A HM sajtóosztálya szerint a korona helye egyébként is az Országházban van, ahol mindenki leróhatja iránta a tiszteletét.

Forrás: Index.hu

4 hozzászólás “Száműzték a Szent Koronát” bejegyzésre

  1. Székely szerint:

    A Szent Korona az Országházban van akkor is, amikor a másolta előtt felesküdnek rá a fegyveres szervezetek ifjú titánjai. Tehát a HM sajtóosztálya elég gyenge és átlátszó magyarázatot adott, szinte már butaság amit írnak.

    Nálam furcsa megérzésekre adhat okot, ha egy bal és/vagy liberális kormány alatt a Szent Korona – bár szimbólikus – de mégis meglévő szerepét megpróbálják háttérbe szorítani.

    Most a HM sajtóosztálya azt mondja, hogy “a korona helye egyébként is az Országházban van, ahol mindenki leróhatja iránta a tiszteletét.” Nemrégiben Gyurcsány még másról beszélt a német kancellárnak, meg 2000 körül is másról értekezett a balliberális poltikai elit és értelmiség. Legalább a kommunikációt hangolnák össze, ha már az ország vezetése kapcsán gyengét jelentettek.

  2. Bubus szerint:

    Félelmetesen bunkó társaság. Mintha semmi más nem motiválná őket, mint az ország tönkretétele. Ez egy szép hagyomány volt, amelynek történelmi gyökerei voltak. Mi szükség volt erre a bunkóságra?

    Magyarországon azért nem képes a jobb és a baloldal a legelemibb problémák közös megoldására sem, mert a magyar történelem és kultúra legelemibb tényeiben is ellentét van.

    Lásd: miközben Árpád-sávos címere van a Nemzetbiztonsági Hivatalnak, ők kergetik, fotózzák, filmezik azokat, akik merészelnek egy történelmi magyar zászlót a kezükbe fogni. Miközben Gyurcsány – többek között – az Árpád-sávos zászlóra tette le a miniszterelnöki esküjét, az Árpád-sávos zászlót rendre fasiszta jelképpé próbálja alacsonyítani. Miközben Gyurcsány rendre a Magyar Köztársaságra hivatkozik, és annak miniszterelnöke, minősíthetetlenül bánik a címerünkben is megjelenő Árpád-sávos jelképpel és a Szent Koronával.

    Szégyen gyalázat, amit ez a kormány művel az értékeinkkel, hagyományainkkal! BUNKÓK!!!!

  3. Papi szerint:

    Bubus!
    Kimondtad az igazságot “a cél minnél jobban tönkr tenni az országot”.
    Csal úgy mellékesen megjeggyzem a nemzetbiztonsági hivatal cimerében is van TURÚLMADÁR. Egyébként ha megnézel egy miniszteri esküt vagy állami ünnepet ahol kihozzák a történelmi zászlókat ott az Árpád házi királyok zászlaja is. Még egy aoróság a nyilaspárt hivatalos neve – Magyar Nemzeti Szocialista Párt – ez mindent megmagyaráz.

  4. SF szerint:

    Eskü a Tákolmányra, sólyom és paczolay pedig rendre a Szent Korona új alkotmánya ellen etsz nyilatkozatot hogy Magyarországnak ne legyen jövője, ötpárti parlamenti neoliberális magyarellenes cionista koalíció

Itt lehet hozzászólni !